Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-06 / 261. szám
1984. november 6. ( TOLNA ' _ ^NÉPÚJSÁG Moziban Valóban, Játszani kell! Az ember hazamegy a moziból, s megkérdi hitvesét, hogy vajon megismerné-e őt, ha mindkettőjük számára új környezetben, új körülmények között találkoznának, ráadásul — vagy ebben a szituációban természetesen — a sminktechnika legújabb rafinációit felhasználva új arc, a szokottól eltérő színű és hosszúságú haj tenné teljessé a megváltozott mozgást, viselkedést. Erre a hitves kérdései sorjáznak, s igen nagy derültségbe fullad az elképzelt játék. De szórakozásnak jó lehet. Ahogyan azt nyújtott Makk Károly új, Játszani kell című magyar—amerikai kooprodukciós filmje is, melynek alapsztorija az előbb leírt játék volt, csakhogy nem elméletben, hanem a — filmvásznon — tehát gyakorlatban bonyolódnak az események. Az amerikai környezetben induló film főszereplője Lily, (Maggie Smith) az ismert forgatókönyv- és drámaíró új darabbal rukkol elő, melynek főszerepét nem férjének, Fitznek (Christopher Plummer) szánja, ugyanis ő az okos asszony szerint túl „klasszikus”. A sértődött férj bosszút esküszik... maszkíroz, fondorkodik, s megkapja az új képére formált szerepet, melyben tökéletes. Az asszony pedig beleszeret az „új képbe”, s tulajdon férjével csalja meg a tulajdon férjét. Makk Károly egyszer azt nyilatkozta, hogy ő megteheti, hogy kilép a megszo- kottság medréből, (persze, hasonló „kilépései” már voltak, hogy csak a Mese a 12 találatról-t említsük) s csinálhat vígjátékot. Ezt a kilépést örömmel vehetjük, mert valóban kultúrált, kellemes szórakozást nyújtott a film, a szerepek kidolgozottak voltak, a két főszerepen kívül nagyot — ha nem is emlékezeteset — alakított Adolf Green, Elke Sommer, Szabó Sándor. Talán a szinkronhangok megválasztása nem volt a legsikeresebb, főként a férfi főszereplővel nem lehetett azonosítani Sztankay István — egyébként nagyon kellemes — hangját. Nem lennénk igazságosak, ha nem szólnánk Fényes Szabolcs kitűnő, jó légkört teremtő kísérőzenéjéről, mely a filmvetítés első pillanataiban föltűnik a nézőnek. S ugyancsak szólni kell a két operatőr — John Lindley és Andor Tamás — munkájáról, akik jeleskedtek a közeli képek megkom- ponálásában, s a táj szépségét is hűen bemutatták, s ez utóbbiból talán még idegen- forgalmunk is profitálhat. Talán a teljesség miatt sem hagyjuk ki a forgatókönyvírót: Frank Cuecit. Szellemes, ügyes sztorit adott a nézőknek, friss, néhol újszerű ötletek gazdagították - (gazdagíthatták volna) a koprodukciót, legfeljebb utánérzés ébredt azokban, akik ismerik Molnár Ferenc nagy sikert aratott Testőrét. Mert az alapötlet — nem tudni, hogy a véletlen műve-e? — szinte azonos. Persze, mindezzel együtt profi módon készített, átgondolt filmet láthatnak mindazok, akik megnézik a Játszani kell című alkotást, a szórakoztató műfaj e jeles képviselőjét. V. HORVÁTH MARIA Könyv Rádió Egy sikeres A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1974-ben indította „Időszerű közgazdasági kérdések” című sorozatát. Érdekes az évszám, ekkor ér el hazánkba az első olajárrobbanás hatása, fejlődő nemzetgazdaságunkat ekkor legyinti meg először egy világgazdasági válság szele, ekkor torpan meg szemmel láthatóan az 1968- ban megkezdett, gazdasági irányításunkat átszervező reformprogram. A sorozatot A kúszó infláció elméleti problémái című könyv indította. Figyelmet felkeltő téma, hiszen szocialista tervgazdálkodás keretei között az inflációt, mint a gazdasági válság egyik csalhatatlan jelét, e könyv megjelenéséig egyáltalán nem emlegettük. A sorozat első köteteinek mind témaválasztására, mind a könyvek belső tartamára rányomta bélyegét az esetlegesség, a hiányos, nem eléggé árnyalt kidolgozás, míg a manapság megjelenő kötetek már erősen magukon viselik a tudatos kiadói-szer- kesztői munka jegyeit. Amint dr. Fébó László, a sorozat szerkesztője elmondotta, az eddig megjelent 4Í könyv — négy kivételével — a magyar nemzetgazdaságban a mai napig is jelenlévő, a szakemberek által vívott, nyitott kérdésekkel foglalkozik, azok megoldhatóságára keresi a választ. A sorozat 1500 példánnyal indult, ma, tíz év után négyezernél tart, ami hazai viszonyok között egy kifejezetten szakmai tartalmú, tehát viszonylag kisszámú olvasóközönségnek készítve, meglepően nagy számnak mondható. Az is elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy a szakmai könyvsorozatok tekintetében szinte példa nélkül áll az az eset, hogy az Időszerű közgazdasági kérdések című sorozat szerzői közül 18-an (!) elsőkömyves szerzők, többek vidékiek. Bogár László — aki egyébként a miskolci városi tanács dolgozója — A fejlődés ára című könyve úgy jelent meg a sorozatban, hogy a szerkesztő a későbbi szerző tollából származó értékelést olvasott a Valóság című folyóiratban, s felkérte a szerzőt a téma bővebb megírására. A sorozatban eddig megjelent negyvenegy kötet összpéldányszáma 95 ezer, ami szintén feltűnően magasnak mondható ilyen jellegű könyveknél. Legtöbb példányban Kornai János professzor könyve jelent meg, látott napvilágot, öt és fél ezerben, címe: Növekedés, hiány, hatékonyság. A kiadó ebben a sorozatban még három könyvet kíván megjelentetni az idén, közöttük Csikós Nagy Bélának árpolitikánk időszerű kérdéseivel foglalkozó munkáját. Színházi esték Könnyűi Múzsa Nagy hangerő és mérsékelt siker jellemezte a Tánc- fények című revüműsort, amelynek rendezője, szervezője, szerzője, s valószínűleg vállalkozója is Gesler György. Szabályos revü, néhány jó táncossal és kevésbé jól mozgó, de dekoratív hölggyel, akik a szerény pikantériát is biztosítják. Gesler György valóban kitűnő táncos, mint műsor szerkesztő és koreográfus azonban nem vizsgázik jelesre, az előadás esetenként vontatott, az egyes számok között kényszerű szünet üresjárata lassítja a játékot, s a táncok minősége is erősen ingadozó. Az ötletek erőltetettek, a zseblámpákkal ékesített madárszárnyakkal például a néző mit sem tud kezdeni, ahogy az egyik hölgy hátára szerelt világító dobozzal sem. Azzal viszont mindenképpen tartozunk az igazságnak, hogy Gesler György produkciója mindvégig ízléses, amit nem szabad lebecsülni. A Pécsi Nemzeti Színház előadása, A kaktusz virága című vígjáték kipróbált, régi darab, mindig biztos siker, a tolnai színjátszók egyébként már húsz évvel ezelőtt előadták. Azóta is műsoron van, miután a lehető legkisebb kockázatot jelenti: közepes előadással sem kell tartani bukástól. A pécsi előadás rendezője, Vas-Zoltán Iván előtt tehát jó néhány példa állhatott, hogy ezekből mit használt fel. nem lehet tudni, nem is fontos, mert jól pergő, friss előadást csinált, melyben minden a helyén van. A történet természetesen nagyon igénytelen: a sikeres orvos csúnya asszisztens- nője kivirul a szerelemtől, s meghódítja csélcsap főnökét. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy már az elején tudjuk a „megoldást", de amíg idáig eljutunk, sok minden történhet és történik is. Jó kedvvel, vidám ötletekkel minden korú és rendű néző megelégedésére. Vas-Zoltán Iván nem hagyja kiaknázatlanul a darabban rejlő lehetőségeket, legföljebb azt tehetjük szóvá, hogy a dalbetétek számát csökkenteni lehetett volna, időnként ugyanis fölöslegesen megállítják a játékot. A színészek átérzik, hogy a humorral nem lehet tréfálni, s ahogy mondani szokták, „mindenki a helyén van”. . Cs. A szórakozni vigyük kiszolgáltatottsága Az elmúlt hét keddjén a Kossuth-adón délután háromtól sugárzott félórás riportban Vasali Imre és Varsányi Gyula Mozgásterek című műsorának a helyszíne megyénk egyik városa és egyik kisközsége volt. E feletti örömömbe nem csekély üröm is vegyült, mert a rádióújságban elfelejtették megemlíteni, hogy kik lesznek a riport szereplői. Hogy ez baj? Nem is kicsi! Akiknek ugyanis nem keltette fel az érdeklődését a cím a Tolna megyeiek közül, azok elmulasztottak egy olyan műsort, amely szű- kebb hazánk két településének — Dombóvárnak és Kurdnak — művelődési-szórakozási viszonyait, viszony- rendszereit, lehetőségeit, eredményeit és a szórakozni vágyók sajnálatos kiszolgáltatottságát elemezte. Vasali Imre riportja azzal kezdődött, hogy több különböző foglalkozású és érdeklődésű embert kérdezett arról, hogy mit jelent nekik a szórakozás, hogyan töltik el idejüket. Általános kérdésre természetesen, csakis általános lehet a válasz. Ám, amikor a dombóvári művelődési központ igazgatójának, Balipap Ferencnek tették fel a kérdést, a válasz nemcsak, hogy egyértelmű volt, hanem fölöttébb elgondolkodtató. Akik eddig nem tudták, azok most hallhattak arról, milyen kemény frontot jelent a szórakoztatás. Persze nem csak azért, mert az utóbbi években megnőtt a „vegyeskoktélok” iránti igény és a különböző állami, kisszövetkezeti és magán-rendezőirodák — operett, nóta, stb. — műsorkínálata önti el az országot. A Mozgásterek című műsorban a kérdező Vasali Imre korrekt módon, lépésről lépésre igyekezett bemutatni a szórakoztatás környezetrajzát. E riport markánsabbá tette azt az országos képet, mely évek óta jellemzi művelődési-szórakozási és szórakoztatási közállapotainkat. A riportból azt is megtudtuk, hogy készül végre egy olyan szabályozás, amely igyekszik rendet tenni. szűcs Tévénapiö Egy elfelejtett emlékére... „Aki egy emberéletet ment meg, egy egész emberiséget ment meg” elevenítette fel valaki az emléke- zők közül a mondást. Sztehlo Gábor evangélikus lelkész több száz, sőt ezer „emberpalántát”, gyermeket menekített meg a „nagy borzalom”, a háború alatt az értelmetlen pusztulástól, vont védő szárnyai alá, nevelte, formálta... s látta el őket útravalóval. Az évtizedek alatt méltatlanul homályba merült, elfeledett pedagógusra emlékeztek a péntek esti adásban egykori védencei — már másodszor. A személyes vallomások, a lélek legmélyebb zugából elővont emlékek nyomán kerekedtek ki nemcsak egy életpálya jellemzői, hanem az adott történelmi időszak mindennapjai is. Hitelesebben, meggyőzőbben aligha szólhattak mások Sztehloról, mint az azóta középkorúvá lett, volt tanítványok. A Jó pásztor alapítvány később a Pax nevet vette fel, majd a felszabadulás után is betöltötte hivatását... Változtak az idők, a nevelő azonban maradt az az ember, aki szeret, segít, könnyet töröl. Kenyeret ad, élni tanít, aki nem térít, de hite alapján cselekszik. Az egyórás, kitűnően szerkesztett műsorban a volt otthonlakók mellett megszólalt dr. Káldi Zoltán evangélikus püspök is, s megerősítette a nézőben már amúgy is megfogalmazódó gondolatot: Sztehlo egyénisége nem engedte magát beskatulyázni. A magas hőfokon izzó, végig izgalmas torokszorító műsor csúcspontja az utolsó kérdés — kinek mit jelent Sztehlo — hatásos, szép befejezést hozott. Volt, aki a Varázsfuvola Sarastrójához, más Széchenyihez hasonlította, megmentőjének, otthonteremtőjének, az apjának vallotta... Azt hiszem, azok akik látták, egyetértenek e sorok írójával: Méltán ismételték meg az áprilisban először bemutatott riportfilmet az „ismeretlen” pedagógusról. — t. zs. — Diszkóról | A szombat esti képernyőn megjelent II. magyar diszkótáncbajnokság jó példája annak, hogyan nem szabad ezt a műfajt nézők millióinak közvetíteni. Immár másodszor nyílt lehetőség hazánkban a versenyszerű, sőt bajnokot avató táncbemutató megrendezésre. A győztesek a londoni diszkó-világbajnokságon, a moszkvai VIT-en vehetnek részt, a kevésbé szerencsések pedig a budapesti Hilton Szállóban tölthetnek néhány napot vendégként. A fiatalok muzsikájához, táncához „címzett” versenyt fiatalos „feladónak” kellett volna közvetíteni. Ez a műsor valamennyi készítőjére, de különösen a műsorvezetőre nem kis feladatot hárít. Szilágyi János e programban nem tudott fiatal lenni. Esetlenül fogalmazott, nem talált szavakat a látott produkciókhoz. Egy közepes lemezlovas biztosan elmondta volna az éppen „porondon” levő versenyzőről, hogy honnan jött, mióta, miért táncol. Azt is megtudhattuk volna bizonyára, hogy egy autószerelő mitől tud olyan rugalmasan, harmonikusan mozogni. Vagy azt, hogy az éppen 20 esztendős fiatalember a tánc miatt lett-e szabadfoglalkozású. A bajnokságot szakértelemmel figyelő zsűri megfogalmazott véleményét is szívesen halottam volna a pontok felmutatását követően... Ügy tűnt, ezt a könnyű műfajú versenyt a televízió túl könnyűre értékelte. decsi — Hangverseny A Varsói Kamarazenekar Szekszárdon Jó néhány esztendőre visszatekintve is kivételes eseménynek kell neveznünk a Varsói Kamarazenekar szekszárdi szereplését. (Milyen kár, hogy a zuhogó, hideg eső sokakat távol tartott). Saját „zenei nagyhatalomtudatunkban” időnként mintha hajlamosak volnánk megfeledkezni arról, hogy partnereink: mi több, kemény vetélytársaink vannak a zenei világforgalomban!... Penderecki, Lutoslawsky, Wanda Landowska, Sto- kowsky, az ugyanebben az évadban Budapesten szereplő Halina-Czerny Ste- fanska; mind-mind kiváló lengyel — származású — művészek. A Varsói' Kamarazenekart gondolkodás nélkül sorolhatjuk napjaink legjelesebbjei közé. Ezt a megállapítást nem csupán világot járt voltuk támasztja alá (Japán, a Carnegie Hall...), hanem a rövid idő alatt felforrósodott atmoszféra győzött meg valamennyiünket, hogy itt és most valami különleges történik. Műsorukon négy mű szerepelt: Mieczislaw Karlovicz: Serenade-ja, Tornász Sikorski: Strings in the Earth című darabja, Rossini: G-dúr szonátája, zárásul pedig Bartók: Divertimentó- ja. Ha játékkultúra, hangzás, szuggesztivitás tekintetében a legfelsőbb fokon beszélhetünk valamennyi megszólaltatott darabról, külön is ki kell emelnünk a Sikorski- művet. A darab páratlanul eredeti. Értelemszerű fordításban talán „A Föld hangja...” címet adhatnánk neki? A szinte „hagyományos mo- dernségű”, és kezdetben jelentéktelen intenzitásúnak tűnő monotónia egy ponton izgató, majd szinte fogvi- csorgató, hajat tépő kínzássá — kiáltássá fokozódott; úgy gondoljuk, nem jogos bizonyos tekintetben párhuzamot vonni közé és Penderecki korszakos műve, a Hiroshima... közé. Wojcziech Michniewsky karnagy nem először vendégszerepei hazánkban, de meggyőződésünk, hogy meghívása nem az utolsó volt. őneki és együttesének vendégszereplése a hallgatóság számára mindig is különleges szellemi izgalmat fog jelenteni. DOBAI TAMÁS V
