Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-24 / 276. szám
1984. november 24. Képújság 11 Versek és képek Öt költő és öt fotóművész a Népújság Galériában Marsaiké Péter: Fültérkép Borbély Tamás: Idők porában Cseri László: Ciheres Versképészet a kiállítás címe, s a szó némileg meghökkentő, nyelvújításkori leleménynek gondolhatnánk a nyelvészet, erdészet, vadászat példájára, pedig a fényképészet csak a múlt század második felében váltotta fel a fényírást, s még Arany János is fényképíró úrnak titulálta fotográfusát. A versképészet egészen új képződmény, Pécsett keletkezett, a Focus klub tagjai találták ki és a velük szövetkező költők, nem mondanám, hogy jobb híján, mert a szó pontosan tükrözi a szándékot, kép és szó közös, egymást erősítő megjelenését. Az illusztráció természetesen nem új fogalom, eredeti jelentésében világosabbá tétel, s erre is szolgált, a szöveget kellett közelebb hoznia az olvasóhoz, vagy — mint a középkorban oly gyakran — magát az olvasást kellett pótolnia, hisz a templomok freskósorozatáról az is nyomon követhette a szentek történetét, aki nem jutott el az olvasás tudományáig. Itt azonban egészen másról van szó. A kép nem a vers helyett beszél, s a versnek sem kell támogatnia a képet, mert a kettő együtt jelenik meg, s azt is fölösleges kérdeznünk, hogy melyik volt előbb. A magyar szemlélettől egyébként sem idegen, a szókép, a trópus azt jelenti, hogy egy jelenség új fogalmat hív elő, ami váratlanul úgy jelenik meg előttünk, ahogy tulajdonképpen el sem tudtuk volna képzelni, mint amikor Zrínyi ezt írja a szigetvári hősről: ötszáz halál megyen háta után ennek. De ábrázolható-e maga a gondolat, s egyáltalában minden körülmények között ábrázolni kell valamit magának a képzőművészetnek? Nagyon régi kérdés, s egyértelmű választ fölösleges is keresni rá. Amit ezen a kiállításon láthatunk és olvashatunk, nem is vár ilyen feleletre, s néha úgy érezzük, mintha a két művészet helyet cserélne, mert a kép is „olvasható”, tudjuk, hogy közöl velünk valamit, akkor is, ha nem kínál olcsó és kézenfekvő megoldást, a vers pedig képeket idéz, a lélek távoli tartományaiból szólít elő jelentéseket, amelyekben magunkra ismerünk, pedig a szó hívása nélkül soha nem találkozhattunk volna velük. A művészet állandó feladata és örök vigasza ez a találkozás, amit ezen a kiállításon másként élhetünk át. Az írott szó itt. miközben megmarad autocbton világában, más képi egységbe kívánkozik, új lehetőségeket tár fel a gondolat útja előtt, s már azt sem kell kérdeznünk, hogy a verstől induljunk e a képekhez, vagy fordítva, mert állandóan egymásnak felelnek, szemünk előtt válnak mássá, új élmény forrásává. Akik ezen a kiállításon bemutatkoznak, jó ismerősök művészeti életűinkben. Az öt költő, Meliorisz Béla, Csordás Gábor, Pálinkás György, Szilágyi Eszter Anna és Parti Nagy Lajos jól ismert Pécs határain túl is, jelentős költőként jegyzi őket az irodalom. s már eddig is sok meglepetést okoztak, gondolom fognak is még mindig eredeti, nemegyszer meghökkentő, hatásos verseikkel. Az öt fotóművész, Borbély Tamás, Cseri László. Hamóczy Örs. Kálmándy Ferenc, 'Marsaiké Péter neve ugyanilyen jól, magabiztosan cseng, s mindig örömünkre szolgál, ha képeikkel találkozunk. Igaz öröm számunkra, hogy ez a kétszer öt tehetséges fiatal művész elhozta ide alkotásait, s azt sem kell kérdeznünk, hogy ez a versképészet vajon új műfajt jelent-e, mert kép és vers együtt szól hozzánk, közös örömünkre. Fogadják őket és alkotásaikat megértő szeretettel. CSÁNY1 LÁSZLÓ Elhangzott a Népújság Galéria kiállításának megnyitóján. Bécs Ernő: Kapor 'Forgasd édes nyelveddel a májusi fűszálat. Gledicsiák irigy karma karcolja a vállad. Ha kaporból kötsz csokrot, azt se bánom! Csak bújj át a sövényen, a rácsos holdvilágon. Várjuk így a hajnalt, amikor a szélben vetkőznek az árnyak, aztán vonjuk ablakodra, harmatos szoknyádat. Dúsa Lajos: Hol vagy, Éva? Van úgy. hogy engem megvadítasz ha nem vagy itt, s amikor itt vagy teljes valóddal — szomorúan látom, hogy hiába vadultam... Mert itt mi ketten árva testünk sorsáért ugyanúgy verekszünk; és minden megmérgezett jóban magam látom — elárvulóban, mint Gábriel lángkardja előtt. — Hol vagy, Éva, s ti szép, lenge nők? Művészpáros Fesztiváltudósítósok, díjak, kritikák adtak már hírt egy szovjet fűmről, amellyel e napokban a magyar közönség is megismerkedhet. Az immár világhírű művész házaspár — Gleb Panfilov rendező és Inna Csurikova színésznő — új filmjéről, a Vasszáról van szó. Ezúttal nem a műről kívánunk szólni, hanem a rendezőről és a főszereplőről, annál is inkább, mert sorozat kezdődött televíziónkban Panfilov alkotásaiból, Csuriikovát pedig hamarosan egy másik filmben — Harctéri regény — is láthatjuk. Tizenhat évvel ezelőtt mutatkozott be első alkotásával Gleb Panfilov. Ez a film a csodálatos A tűzön nincs átkelés volt. A forgatás alatt szoros művészi és emberi kapcsolat szövődött a rendező és színésznője, Csurikova között. Mindkettőjük sorsa eltér a szokványostól. Panfilov mérnök volt egy uráli gyárban, aztán Komszomol- funikcionárius lett. Később többféle csábító lehetőség kínálkozott számára, de átpártolt a filmhez. Döntő elhatározás a Szállnak a darvsak megtekintése után érlelődött meg benne. De hogyan kezdjen hozzá? Amatőrfilmezéssel próbálkozott, de ez nem elégítette ki. 1960-ban a moszkvai Állami Filmfőiskola operatőr szakának levelező hallgatója lett. De a rendezés jobban érdekelte, otthagyta az operatőr szakot, és kezdett mindent élölről... Inna Csurikova a színliis- köla elvégzése után az Ifjúsági Színház tagja lett, ahol Baba Jaga boszorkányt, meseállatokat, és hasonló szerepeket bíztak rá. Néha-néha kapott epizódszerepeket filmekben. ezek majdnem kizárólag karikatúrák voltak. Telt az idő, és életében nem változott semmi. Akkor közbeszólt a sors. Panfilov szereplőket keresett első filmjéhez. Csurikova is a jelöltek között volt. És hiába akarták rábírni tapasztalt kollégái a rendezőt, hogy máist válasszon, ő bízott a fiatal színésznőben. (Akit a New York Times egy cikkében ,^a XXI. század színésznőjének” nevezett.) így jött létre a kitűnő kettős, amelyben megtalálták önmagukat. Kapcsolatuk páratlanul harmonikus, mindketten a magúik módján érdekes egyéniségek. Nehéz megállapítani, melyikük a hangadó. Az elsőbbséget általában Fanfilovnák, a rendezőnek adják. De úgy tűnik. rendezése mindenekelőtt azért olyan meggyőző, mert Csurikova bensőséges játékára támaszkodik. Jött a Kezdet — amelyben egy üzemi munkásnő Szent Johannát játssza, — a Szót kérek. amelyben Sulksin is játszott, a Valentyina — és a siker, elismerés mindkettőjüknek. Munka közben teljesen ellentétes a magatartásuk. Az egyszerű, nyílt Csurikova a felvételek előtt csendes, mindentől eltávolodik, magába zárkózik. Minden jellemző vonása eltűnik, és egy új embernek ad helyet: annak, akit alakítania kell. Panfilov ezzel szemben munka közben sókkal inkább ő maga, mint bármely más helyzetben. Elárasztja környezetét akaraterejével, energiájával, félélénkíti stábját. Gorkij Vassza Zseleznová- jánaik filmváltozata elkészítésekor megkérdezték tőle: azonkívül, hogy filmjeinek középpontjában általában asszonyok állnak, mi ösztönözte a darab megfilmesítésére? Válasza a többi között így hangzott: „Hogy miért határoztuk el magunkat éppen most, 30 évvel az első filmváltozat elkészítése után ennek a filmnek a forgatására? Több öka volt. Elsősorban, hogy új szemlélettel akartuk Vassza jellemét megmutatni, és mindent, ami vele történik. A középpontban itt egy új, erős, nagyon érdekes asszony áll, akinek figurája minden inkább, mint Vaskemény, habár „zseléző” vasat jelent. Azt hiszem, nevétől sok rendező engedte magát befolyásolni. De ez a férje neve, az ő leánykori neve „Hrabova” (bátorság). A Vassza című kétrészes, színes filmben Panfilov irányításával Csurikova mellett olyan neves művészek játszanak, mint Vagyim Med- vegyev, Valentyina Tyelis-, kina, Jana Poplavszkaja. És a képernyőn láthatjuk a kitűnő művész házaspár közös alkotásait. (Erdős Márta) A művész házaspár Lengyeli szimpozion Nyitra-Vezekényben A Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézete (nyitnai központtal) 1984. november 5—9. között tartotta meg a II. nemzetközi lengyeli szimpozdont Ve- zekényben (Nővé Vozokany). Ebben az ősirégészeti témakörben az első konferenciát még 1967-ben rendezték ugyanitt. A nyolc országból érkezett kutatók most az elmúlt 17 év legújabb tudományos eredményeiről adhattak számot. 1983-ban az alsóausztriai Poysdorfban Is tartottak egy régészeti nemzetközi konferenciát, ahol a lengyeli-kultúra ikörárokrendszereiről, erődítményeiről hallhattunk, és ahol előadást tartottunk a lengyeli sáncon és Mórágy- Tűzkődombon folyó ásatásokról. A mostani, vezekényi konferenciáin hárman vettünk részt Magyarországról az MTA Régészeti Intézete képviseletében: dr. Kalicz Nándor kandidátus átfogó elemzést adott a neolitikus kutatások helyzetéről, dr. Makkay János kandidátus- neolitikus ikultikus jelenségeiket vizsgált előadásában. Jómagam a régészeti kutatási módszerek és egyes inter- di se ipl máris tudományágak együttes alkalmazásának lehetőségeit vázoltam fel. Eh. hez alapként a mórágy-tűz- kődombi ásatási megfigyelések és az ún. szerogenetikai vizsgálatok eredményei szolgáltak. A szimpozion színhelye a vezekényi, egykori Esterházy- kastély volt, mely most a nyitrai intézethez tartozik, itt rendszeresen itartanak nemzetközi régészeti konferenciákat. Ilyen célra nagyon jól megfelel az épület, mert a napi tíz előadás után együtt maradhattak a kutatók, és a Viták többnyire reggelig tartották, és „fehér asztalnál” könnyebb volt egymás álláspontjainak megértése, mint a konferenciateremben. Ez!t a sZimpoziont mi úgy is tekinthetjük, mint az 1985. májusában Szekszárdion megrendezésre kerülő nemzetközi Woisiinsky-konferencia „előtanácskozását”. A szekszárdi konferenciára eddig 15 ország mintegy negyven kutatója jelentkezett, akik többsége Szekszárdról csak any- nyit tud, hogy itt jelenik meg a „Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve”. Tolna megyéről pedig csak annyit, hogy itt található a lengyeli sánc. Ez a konferencia lesz a szekszárdi múzeum fennállása óta az első nemzetközi méretű és színvonalú régészeti rendezvény. Sem a magyarországi régészeti kutatások, sem Tolna megye szempontjából nem mindegy, milyen eredménnyel zárul majd a szekszárdi konferencia, melyet a megyei múzeum és az MTA Régészeti Intézete közösen szervez. Az osztrákok Poysdorfban, a csehszlovákok Nyitra-Vezekényben jól előkészített, magas tudományos színvonalú konferenciát rendeztek, ennek minden előfeltétele megvan nálunk is. Sőt, az előzőket felül is kell múlnunk, hiszen a szekszárdi konferencián Wosinsky Mórra emlékezünk elsősorban, illetve az általa a lengyeli sáncon száz évvel ezelőtt elindított, ma már egész Közép-Európára kiterjedő lengyeli kutatásokra. DR. ZALA1-GAÁL ISTVÁN (MTA Régészeti Intézet)
