Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-01 / 257. szám

XXXIV. évfolyam, 257. szám Ara: 1,40 Ft 1984. november 1., csütörtök Mai számunkból ■■■■■■■■■ NYÍLT BESZÉD A FIATALOKRÓL ÉS ÉLETÜKRŐL (4. old.) A FIZETÖ- VENDÉGLATASRÓL (5. old.) A BONYHÁDI MSC BRAVÚRJA (6. old.) A FŐISKOLA HALLGATÓJA VOLTAM (3. old.) Befejeződött a KGST ülésszaka Halálos merénylet Indira Gandhi ellen Radzsiv Gandhi az új kormányfő Barátsági hetek Október végén megélén­kültek a Magyar—Szovjet Barátsági Társaság tagcso­portjai megyénkben. Már több mint egy évtizede, hogy ilyenkor rendezik meg a magyar—szovjet ba­rátsági napokat. Pontosab­ban ez csak a kezdet volt, mert a néhány napra kon­centrálódott rendezvényso­rozatból már MSZBT-hetek lettek. Az idén is a Nagy Októberi Szocialista For­radalom tiszteletére vetél­kedőt hirdetett a TÁÉV és a Lapkiadó Vállalat illeté­kes olvasószolgálata. En­nek elődöntői már szeptem­berben elkezdődtek. Októ­ber végén megyei selejtező volt, amit a jelentkező csa­patok nagy száma tett szük­ségessé. Az idén a barátsági he­tek rendezvényei összekap­csolódnak a megye telepü­léseinek felszabadulási év­fordulóival is, ami azt ered­ményezi, hogy a rendezvé­nyek időpontjai kitolódnak I az év egész hátralévő idő­szakára. A vetélkedők, kiállítá- ! sok, tagcsoportok közötti találkozók, baráti estek, 5 előadások, sportrendezvé- ] nyék és ünnepi megemlé- ■j kezések, műsorok színes ‘ kavalkádja közül választ- \ hatnak az érdeklődők. Az í úttörők, fiatalok, felnőttek, ' termelőszövetkezeti tagok, 1 l szocialista brigádok vesz­nek részt aktív formában ' a sokszínű rendezvényeken, még jobban megismerve a \ Szovjetuniót. Felszabadulá- f sunk 40. évfordulójához í kapcsolódóan több pályá­ig zat és vetélkedő az elmúlt ; negyven év eredményeinek \ számbavételét tűzte ki cé- i lul. A passzív ismeretszer­zés helyett játékokon, ve- S télkedökön és pályázatokon | keresztül gazdagodik a * résztvevők tudása és ezál- ; tál ők maguk is gazdagab- ■ bak lesznek. Az iskolákban már meg- ; hirdettek rajzpályázatot, megélénkültek a diákleve­lezők klubjai, sőt ez alka- . lommal újak is alakultak az iskolákban. A figyelem köz­pontjába került ismét az orosz nyelv tanítása és ta­nulása. Az előbbivel kap- i csolatban szépkiejtési és műfordítási verseny lesz, az utóbbi témakörről pedig hagyományos igényű ta­nácskozást tartanak a pe­dagógusok. Természetesen több tag- l osoport csatlakozott a rádió i szovjet nyelvű adásainak vetélkedőjéhez, több elő­adás hangzik el a megye és az ország felszabadítá­sának történetéről és a Szovjetunió békepolitikájá­ról. A tervek szerint a min­den évben színes program­mal jelentkező Bonyhádi Cipőgyárban élménybeszá­molót tart Farkas Berta­lan űrhajós is. Az ünnepségek után és ettől független alkalmak­kor fehér asztal mellett is találkoznak a két ország dolgozói, a testvérvállala­tok, üzemek nemcsak táv­iratban köszöntik egymást, hanem delegációcserékre is sor kerül. Szerdán Havannában befe. jeződött a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsának XXXIX, ülésszaka. A szocia­lista gazdasági közösségnek a múlt évi berlini, XXXVII. ülésszaka óta elért fejlődé­sét elemző tanácskozáson a tagországok miniszterelnö­keik, illetve miniszterelnök­helyetteseik által vezetett A cím olvastán aligha te­kinthető rendkívülinek, hogy a Tolna megyei Tanács V. B. tegnap délelőtt megtartott, soros ülésének vitájára a megszokottnál jóval nagyobb élénkség volt jellemző. Ez alkalommal ugyanis első íz­ben került a testület elé olyan beszámoló, mely á megye gyermek- és oktatási intézményeinek ellátási szín­vonalát elemezve mutat rá arra, hogy a színvonalkü­lönbségek hol szorulnak to­vábbi kiegyenlítésre. E té­mával 1978 októberében fog­lalkozott a megyei tanács végrehajtó bizottsága, mely akkor azt állapította meg, hogy „az ellátási színvonal általában a legszükségesebb igények kielégítését biztosít­ja”, ezért indokolt a színvo­nalkülönbségek kiegyenlíté­sét célzó tevékenység inten­zitásának fokozása. Noha a szakminisztérium képvise­letében jelen levő dr. Vég­helyi József azt fogalmazta meg, hogy országos összeha­sonlításban a megye jó pozí­ciót foglalhat el, a vitában részt vevők amellett törtek lándzsát, hogy a pénzügyi osztály vezetőjének, Prieger Józsefnek a beszámolójában rögzített nagy eltérések foly­A Tolna megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya, a megyei tej­ipari vállalat, a MAE me­gyei szervezetének állat- tenyésztési szakosztálya, a TAURINA Szarvasmarha­tenyésztő Közös Vállalat, a szekszárdi Állattenyésztő Egyesület és a paksi Duna- menti Egyesülés Mezőgazda- sági Termelőszövetkezet ok­tóber 31-én Pakson a köz­küldöttségekkel vettek részt. Meghívottként jelen volt több harmadik világbeli ország, s két latin-amerikai regionális gazdasági szerve­zet képviselője is. A tanács­kozás munkájáról közle­ményt fogadtak el, amelyet később hoznak nyilvánosság­ra. A tanácsülés után a ku. tatólagos mérséklésére a to­vábbiakban is szükség van. Arra hasonlóképpen, hogy a gyermek- és oktatási intéz­mények ellátási színvonala alakulását a testület legalább kétévenként tekintse át ah­hoz, hogy időben be is tudjon avatkozni, ahol arra van szükség az egy főre jutó rá­fordítási költségek korrigá­lásával. Mint azt a testület meg­állapította, megyénkben csakúgy, amiként országosan is a demográfiai változások­ból fakadó feszültségekkel kellett gyermek- és oktatási intézményeinknek megküz­deniük az elmúlt években. A szűkös pénzügyi lehetősé­gek ugyanakkor csupán az alapvető különbségek mér­séklésére adtak módot. Nem beszélve arról, hogy a böl­csődék, óvodák, általános és középiskolák viszonylatában a létszámnövekedés miatt a mennyiségi fejlesztés került előtérbe. így a vb szüksé­gesnek ítélte határozatban foglalni teendőként egyrészt azt, hogy a pénzügyi osz­tály által készített elemzést alapul véve a művelődésügyi és egészségügyi osztály végez­ze el a feladatok pontosabb feltárására a maga elemzé­ponti majorban bemutatóval egybekötött tejtermelési ta­nácskozást rendezett. A szakembereket Bach Fe­renc, a termelőszövetkezet el­nöke köszöntötte, s rövid tájékoztatót adott a gazda­ságról. Ezt követően dr. Mun­kácsi László, a TAURINA igazgatója tartott előadást a közös vállalat tevékenységé­ről, kiemelve, hogy elkerül­hetetlen a számítástechnika alkalmazása az állattartás­bai fővárosban a KGST vég­rehajtó bizottsága is megtar­totta ülését, amelyről szin­tén közlemény jelenik meg. Havannában szerda reggel­re nyilvánosságra hozták va. lamennyi tagország küldött­ségvezetőjének a tanácsülés hétfői munkanapján, a nyitó plenáris ülésen elmondott felszólalását. sét is. A cél: még fokozot­tabban törekedni a közeljö­vőben az ellátási színvonal- különbségek kiegyenlítésére az intézmények bővítésével, korszerűsítésével, felújításá­val, a költségvetési, pénzügyi keretek ésszerű, differenciált elosztásával. A megyei tanács vb Póla Károly művelődési osztály- vezető előterjesztése alapján tekintette át megyénk nyolc úttörőtáborának működési ta­pasztalatait. Az, hogy évi 9— 10 turnusban kilencezer gye­rek táborozását tudjuk biz. tosítani, s úgy, hogy más tá­borozási formákban még egyszer ennyi Tolna megyei gyermek üdülhet, pihenhet, tanulhat, országosan kiemel­kedő eredmény. Ám, mint g napirend vitája is bizonyí­totta, a működés problémái, nak mi sem vagyunk híjá­val. Ezért tartotta szüksé­gesnek a testület felhívni a váltótáborokat fenntartó vá­rosi tanácsok végrehajtó bi­zottságainak figyelmét arra, hogy fordítsanak nagyobb gondot a táborok szükséges felújítására, korszerűsítésé­re. A feladatok megoldá­sához, az anyagi erőforrások megteremtéséhez kezdemé­nyezzék, szervezzék a társa­dalmi összefogást is. ban. Terveinket, elképzelé­seinket a világszínvonalhoz kell igazítani, mert csak így tudunk versenyképesek ma­radni a piacon. Az elmondot­takat a levetített film is megerősítette. A vetítés után dr. Terék István, a Tejipari Vállalatok Trösztjének fő­osztályvezetője a csíraszá­mon alapuló tejfelvásárlás tapasztalatairól beszélt. Vé­gezetül Janernik Miklós osz­Gyilkos merénylet áldoza­tává vált szerdán Űj-Delhi- ben Indira Gandhi indiai miniszterelnök. A kormány­fő néhány órával azután hairt; meg, hogy szikh szélsősége­sek a miniszterelnöki rezi­dencia közeliében pisztolyok­kal és automata fegyverek­kel Itüzet nyitottak rá. Az UNI indiai hírügynökség szerint a halál helyi idő sze­rint 11 órakor következett be. Ugyancsak az UNI közöl­te, hogy Indira Gandhit azonnal kórházba szállítót, ták és az orvosok haladék­talanul műtétet hajtottak végre a több sebből erősen vérző sérültön. Felsőtestéből hét lövedéket távoJítottak élt, de a kómába esett kormány­fő életét már nem tudták megmenteni. A hírügynökségek jelen­tése szerint Indira Gandhi rezidenciájából közeli hiva­talába indult, amikor helyi idő szerint kilenc óra után tíz perccel két vagy három szikh szélsőséges egy garázs­ból tüzet nyitott rá. Felté­telezik, hogy tettüket bosszú­nak szánták, amiért Indira Gandhi júniusban parancsot adott az amritszári Arany­templomban elrejtőzött szikh terroristák elleni rohamra, A merénylők kiléte, pontos száma és további sorsuk egyelőre nem ismeretes. Az UNI indiai hírügynökség azt közölte, hogy a testőr- ruhát viselő gyilkosok közül kettőt a kormányfő testőr­sége megölt, egyet pedig őri­zetbe vett. Egy rendőrségi szóvivő viszont kijelentette, hogy a merényletet elkövető két személyt letartóztatták. tályvezető diavetitéssel kísért tájékoztatójában a csírasze- gény-tejtermelés műszaki feltételrendszerét ismertette. Az előadások után a részt­vevők megtekintették a tej­termelés eszközeit, gépeit, felszereléseit bemutató kiál­lítást. A program a termelőszö­vetkezet szarvasmarha-tele­pén megtartott üzemi bemu­tatóval fejeződött be. Az indiai kormány rend­kívüli ülésen vitatta meg a merénylet nyomán kiala­kult helyzetet. Zaii Szingh elnök megszakította külföldi körútját és szerdán délelőtt Észak-Jemenből visszarepült Új-Delhibe. Radzsiv Gandhi, a miniszterelnök asszony fia ■nyugat-bengáliai látogatását megszakítva, ugyancsak visszautazott a fővárosba. Az Üj-Delhibe vezető utakat erős rendőri alakula­tok zárták le, a fegyveres erőket riadókészültségbe he­lyezték. Az ország rádió­állomásai gyászzenét su­gároznak. Az indiai kormány szer­dai rendkívüli ülésén Rad­zsiv Gandhit, a meggyilkolt miniszterelnök asszony fiát jelölte kormányfőnek, aki még aznap letette a hivata­li esküt Zail Szingh államfő­nek. A 40 éves Radzsiv Gandhi 1983 eleje óta az Indiai Nem­zeti Kongresszus (I) párt or­szágos bizottságának a főtit­kára. Egyetemi tanulmányait Cambridge-ben végezte. 1981-ben Uttar Prades kép­viselőjeként bejutott az in­diai parlament alsóházába. Ezt a mandátumot előzőleg Szandzsai Gandhi, a né­hai miniszterelnök asszony repülőgép-szerencsétlenség­ben elhunyt másik fia töltöt­te be. A kormány tizenkét napos országos gyászt hirdetett ki. A nemzeti lobogókat félár­bocra eresztették a kormány- épületeken. Indiában a bankok, üzle­tek és a nagyobb tőzsdék szerdán bezárták, számos is­kolában szünetel a tanítás. Tüntetések Chilében Chilében kedden ismét nagy tömegek tüntettek, kö­vetelve a szabadságjogok helyreállítását, Pinochet le­mondását. Ezúttal is össze­csapásokra került sor a nagy­számú tüntető és a kivezé­nyelt katonaság között. San­tiago ultcáin a diktatúra el­len lázadók barikádokat emeltek. A katonák könny­gázzal támadtak a kijárási tilalmat semmibe vevő, fő­leg fiatalokból álló tömegre. A helyszínen tartózkodók beszámolói szerint géppisz­tolyok ropogása és robbaná­sok voltak hallhatók Santia­go utcáin. A tömegközleke­dés telljesen megbénult. A hatóságok közleménye szerint Santiagóban négy tüntetőt lelőttek az összetű­zések során. Egy nyolcéves kisfiú kerékpárjával egy fel­robbantott villanypózna le­szakított vezetékére hajtott, öt, és a segítségére siető fér­fit halálos áramütés érte. Egy további személy az észa­ki Aricában lezajlott harcok során kapott halálos sebet. A Tolna megyei Tanács V. B. tárgyalta Gyermek- és oktatási intézmények Mérce a világszínvonal Számítástechnika az állattenyésztésben

Next

/
Thumbnails
Contents