Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-05 / 234. szám
TOLNA ■ , Világ proletárjai, egyesüljetek! I iw . >V AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 234. szám Ara: 1,40 Ft 1984. október 5., péntek Mai számunkból <4- Old.) A CÉL ÖSSZERÁZZA AZ EMBEREKET OLVASÖSZOLGÄLAT (3. old.) Nagygyűlés az NDK megalakulásának 35. évfordulója alkalmából Pártküldöttség utazott Karl-Marx-Stadt megyébe Együtt! Elmúlt a nyár, megkezdődött az új tanítási év. A gyerekek hozzászokva a lazább, kötetlenebb, s felhőtlenebb napokhoz, át kellett álljanak mindennek ellenkezőjére. Üjból meg kellett szokniok, hogy reggel nyolctól egyig, kettői! a padokban ülnek, felelnek, pedagógusaik magyarázatára figyeljenek. Délután pedig következik az újabb „műszak”. Még valami megváltozik ilyentájt a gyerekek — de a szülők — életében. Jóval kevesebb időt tölthet együtt a család, mint a nyári hónapokban töltött. S ez, szögezzük le: hiányt jelent felnőttnek és gyereknek egyaránt. Eszem ágában sincs arról szólni, hogy az együtt töltött idő milyen hatással van a családokra, arról is fölösleges beszélni, hogy milyen hasznos és mily nagy öröm a hétvégi közös program, avagy a hétköz- beni együttes koraesti séta, az otthoni sakkparti, egy-egy mozielőadás. Azoknak a családoknak, melyek „kicsit is adnak magukra”,- mindez közismert és kézenfekvő. Beszélgessünk, gondolkodjunk inkább azokon a lehetőségeken, melyek a közművelődés baráti és segítő kéznyújtását jelentik, jelenthetik. Hogy Budapesten beindult a családi színház a Mikroszkóp- színpadon — élén Levente Péterrel —, talán vidéken élőknek azt a gondolatot sugallja, hogy már megint a főváros... De nézzünk szét házunk táján! A megyei művelődési központ évek óta tartja a játszót: míg az apróságok néptáncolni tanulnak, szüleik játékokat készíthetnek, s egy csomó hasznos dolog megtanulása vár rájuk. De vannak délutáni hangversenyek, koraesti színházi előadások és majd mindenütt mozi. A felsorolás folytatható lenne, de inkább térjünk át egy másikfajta lehetőségre, amelyet nem kívülállók, hanem magunk is biztosítunk. A lakótelepi klubokra gondolok. Higgyék el, hogy e téren is sok jó példa van. Folytatható a. példák sora az iskolai őrsök, esetleg osztályok hétvégi kirándulásaival, ahova egy-két vállalkozó szellemű szülő kíséri a gyerekeket... S a szalonnasütés, számháború adta élmények tartóssága nem kérdőjelezhető meg egy pillanatig sem. Szüret időszakában a közösen végzett munkáról, annak öröméről sem felejtkezhetünk meg. Jó program lehet a feladatok közös teljesítése, melyből a gyerek — igaz, kicsiben — ugyanúgy kiveheti részét, mint a felnőttek. A termeléssel kapcsolatban már leszögezték, hogy a legnagyobb tartalék magában az emberben van. Ügy hiszem, hogy áll ez a lelki-regenerációra is. A lehetőségekkel csak élni _ kell. — hm — A Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 35. évfordulója alkalmából csütörtökön ünnepi nagygyűlést rendezett a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Budapesten az ÉVIG Művelődési Házában. A mintegy ötszáz résztvevő között ott voltak a nagyvállalat munkásai, a kőbányai vállalatok, üzemek és intézmények dolgozói. Az elnökségben Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Juhár Zoltán belkereskedelmi és Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Nagy János külügyi államtitkár, Kótay Géza, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője, továbbá a főváros, valamint Kőbánya politikai, társadalmi, gazdasági életének kiemelkedő képviselői foglaltak helyet. A megjelenteket S. Hegedűs László, a HNF Országos Tanácsának titkára üdvözölte. Ezután Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke emelkedett A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat budapesti szervezete nyugdíjas agrár- szakemberek klubjának negyven tagja üzemlátogatáson vett részt csütörtökön a naki Dózsa Termelőszövetkezetben. A vendégeket Czink Béla, a termelőszövetkezet elnöke köszöntötte, majd részletes tájékoztatást adott az üzem megalakulásától napszólásra. Bevezetőben hangsúlyozta: 35 éve annak, hogy munkás—paraszt hatalom jött létre német földön, amely a nemzetközi proletariátus halhatatlanjait, Marxot és Engelst adta a világnak, amelyen a munkásmozgalom hajnalától kezdve sosem szűnt meg a harc az igazságosabb társadalmi rendért, s a múlt században és a századelőn a nacionalista torzulásokkal szemben igen erőteljes volt a munkásosztály internacionalizmusa. A három és fél évtizedre visszatekintve a miniszterelnök-helyettes elismeréssel szólt azokról az eredményekről, amelyeket az NDK az országépítő munkában elért, majd így folytatta: — Az igényesebb és ígéretesebb célok valóra váltásához az NDK-ban és nálunk is mindenekelőtt béke kell. Földrészünkön az utóbbi években veszélyes irányzatok bontakoztak ki — nem a mi hibánkból, hanem szándékaink, a szocialista közösség törekvései ellenére. A Varsói Szerződés tagállamai közösen kialakított irányvonaluknak megfelelően küzdenek és a jövőben is küzdeni fognak azért, hogy a jelenlegi helyzet jobbra forduljainkig eltelt időszak gondjairól, eredményeiről. A tájékoztatást követően a vendégek megtekintették a nosztányi telepen az Agro— Láng kazánnal összekapcsolt Bábolna típusú szárítót, majd a sertéstelepet. A program a termelőszövetkezet klubhelyiségében véleménycserével fejeződött be: a vendégek elismeréssel szóltak a látottakról. jón, s az enyhülés újra felülkerekedjék Európában és az egész világon. Reméljük, hogy Nyugat-Európában és a tengerentúlon is egyre többen felismerik: a mai körülmények között a két rendszer versenyében értelmét vesztette a háború mint a győzelem eszköze. Abban a küzdelemben, amelyet az enyhülésért a szocialista országok közösen folytatnak, nagy szerepe van az NDK- nak, annak az országnak, amely a két katonai szövetségi rendszer határán terül el. Épp ezért helyeseljük az állami szuverenitását és szocialista társadalmi rendszerét védelmező, egyszersmind az alkotó párbeszédre mindig kész cselekvő külpolitikáját. Ezután Karl-Heinz Lugen- heim, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete az NDK kormánya és népe nevében köszönetét mondott azért, hogy hazánk is megemlékezik nagy nemzeti ünnepükről. A beszédek elhangzása után a résztvevők megtekintették a KISZ Központi Művészegyüttesének ünnepi műsorát. Magyarországi előadókör- útja során tegnap megyénkbe érkezett Mihail Ivanovics Trus, az SZKP Marxizmus- Leninizmus Intézetének tudományos munkatársa. A vendéget tegnap délelőtt fogadta Gyugyi János, a megyei pártbizottság titkára. A NATO-országok idei javaslatai visszavetették a közép-európai haderőik csökkentéséről folyó bécsi tárgyalásokat, hangoztatta a csütörtöki ülésen Lubomir So- pov, bolgár nagykövet. A múlt héten kezdődött új forTegnap, a testvérmegyei kapcsolatok keretében Tolna megyei pártküldöttség utazott NDK-beli testvérmegyénkbe, Karl-Marx-Stadt- ba. A küldöttséget K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára vezeti. Tagjai: dr. Máté János, az MSZMP Tolna megyei Végrehajtó Bizottságának tagja, a Központi Statisztikai Hivatal Tolna megyei Igazgatóságának igazgatója és Az Egyesült Államok folytatja Nicaragua elleni agresszióját, fokozza saílvadori beavatkozását és elutasítja a nicaraguai kormány, valamint a Contadora-csoport rendezési javaslatait — állapította meg az ENSZ-tköz- gyűlés 39. ülésszakának szerdai vitájában Isidoro Mal- mierca Peoli kubai külügyminiszter. Délután Bonyhádon, a városi pártbizottságon tartott előadást vendégünk az ideológiai harc időszerű kérdéseiről párttitkárok, propagandisták és aktivisták számára. Este baráti találkozón vett részt a teveli termelő- szövetkezetben, ahol megisduló második ülésén a bolgár diplomata volt az egyetlen felszólaló. Az áprilisi NATO-javas- latok egy s'or kérdésben visz- szalépést jelentettek korábban született megállapodásokhoz képest, mondotta a Tóth József, a Központi Bizottság párt- és tömegszervezeti osztályának munkatársa, megyei instruktor. Pártküldöttségünk kinttartózkodása idején részt vesz az NDK megalakulása 35. évfordulójának Karl- Marx-Stadt megyei ünnepségein, látogatást tesz üzemekben, találkozik kollektívákkal és tárgyalásokat folytat a két megye testvérkapcsolatainak fejlesztéséről. A kubai diplomácia vezetője rámtitatott, hogy a Grenada elleni intervenció után a washingtoni kormányzat újabb agressziókra készül Latin—Amerika más népei ellen. Figyelmeztetett: az Egyesült Államoknak elhúzódó háborúra kell számítania a térségben, ha katonai beavatkozásra szánná el magát. merkedett a helyi MSZBT- tagcsoport tevékenységével. Mai programja során délelőtt az oktatási igazgatóságra látogat, s a tanároknak, óraadóknak előadást tart a fenti témáról. Délután Tolnán a párt propagandistáinak és politikai vitakörvezetőknek tart előadást. nagykövet, hangoztatva: a NATO-országok. állítólagos tárgyalási és megeggyezési készségük ellenére, semmiféle építő javaslatot nem tettek sem a haderők korlátozására, sem azok csökkentésére A vendégek a szárítónál Nyugdíjas agrárszakemberek látogatása Nakon Vendégelőadó a Szovjetunióból I— Fogadás a megyei pártbizottságon, a képen balról a második Mihail Ivanovics Trus Haderőcsökkentés Újabb ülés, eredmény nélkül New York^ ENSZ Kubai felszólalás