Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-31 / 256. szám
1984. október 31. KÉPÚJSÁG 5 Alo/tl#A#IŐ WM A naptári év egynegyede, az a három- **Jrhónapos időszak, amelynek összegzését minden vállalatnál, üzemnél, kereskedelmi szervezetnél elvégzik, hogy tiszta képet kapjanak a terv időarányos teljesítéséről. Ezt teszik most is mindenütt, s egyúttal számba veszik, hogy mennyi feladatuk maradt 1984. negyedik negyedévre. A látványos és igen nehéz év végi hajrá ma már a termelő vállalatokra nemigen jellemző. Most, az év utolsó negyedévében felkerestünk néhány vállalatot, hogy megtudjuk, mit kell még tenniük az év végéig. Tamásiban az összeszerelést végzik \ gázlift belső részlete a vezérlő rendszerrel Gyönk, Petőfi Tsz Tervkészítés az új szabályzók ismeretében Néhány nappal ezelőtt a VEGYÉPSZER tamási gyárába látogattunk azzal a céllal, hogy megtudjuk: a negyedik negyedévben milyen feladatok várnak az üzemre, a vállalt kötelezettségeket sikerül-e határidőre teljesíteni. Kérdéseinkre Bordás Miklós műszaki vezető válaszolt. — A negyedik negyedévre szovjet megrendelésre készítünk gázlifteket, összesen 20 darabot. A készítést úgy pontosítanám, hogy szerelünk össze, közel hatvan- millió forint értékben. — Kooperációban gyártott termékről van szó? — Igen, a konténervázat a Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregysége készíti, a vezérlő műszereket az MMG-AM budapesti gyára szállítja, mi az összeszerelést végezzük. — Mire használják a gázliftet? Felkerestem a TÜZÉP szekszárdi 22-es telepén Horváth József telepvezetőt, hogy néhány, az olvasók érdeklődésére is számot tartható kérdést tegyek fel. — Kérem, mondjon néhány jellemző adatot arról, amivel foglalkoznak. — A telep nevéből is — TÜZÉP — következik, hogy Megérkezett a szilikáttégla — A gázliftet a kőolaj másodlagos kitermelésénél alkalmazzák. A berendezés segítségével magas nyomáson gázt juttatnak le a már kimerült, de még olajat rejtő kutakba, ezzel a módszerrel a lent maradt nyersanyagot a felszínre tudják hozni. — Hol használják ezeket a berendezéseket a Szovjetunióban? — Amiket mi készítünk, azokat Szibériában. — Olvastam, hogy a BAM építése közben milyen sok gondot okozott az alacsony hőmérséklet, hogy még a vas is fa módjára tört. Az Önök berendezései hogyan bírják a hideget? — Speciális anyagokat kellett felhasználnunk. Az üzemi próbákat mínusz hatvan fokon tartjuk. Az elmúlt évben szállított konténerek falai helyett — mert törékenyek voltak — most szilárdabb anyagot alkalmatüzelő- és építőanyag értékesítésével foglalkozunk. Kiszolgálunk közületeket és magánvásárlókat. Az ez évi bevételi tervünk 100 millió forint, egy hónap alatt 8 millió körül kell teljesítenünk. Két boltunk van, egy a Mikes utcában — itt a BVK termékeit árusítjuk —, a másik, a 117-es számú a Pázmány téren, ahol üzemanyagot és tüzelőolajat vásárolhatnak a vevők. A telepet és a boltokat is számítva 27-en dolgozunk. Nyitva- tartásunkat az igények alapján állapítottuk meg, reggel 7 órától 15-ig lehet a pénztárba befizetni. Minden hónap utolsó munkanapján 11 óráig tartunk nyitva. Köl- csönzünk betonkeverőt, állványpadlót és állványbakot is. — Milyen volt az elmúlt nyár? — Hosszú és meglehetősen nehéz. — Mit ért ezen? — Nagymértékben megnövekedett a magánerős építkezés ... — Hogyan érződött ez önöknél? zunk, igaz, a szovjet partner szigorította a feltételeket. — Miben különbözik ez a berendezés a korábban alkalmazottaktól ? — Abban, hogy automatikus, számítógépes vezérléssel működik, állandó felügyeletet nem igényel, egyszerre nyolc kút kapcsolható rá, és ami igen fontos, köny- nyen telepíthető egyik helyszínről a másikra. — Végezetül, tudják-e a vállalt határidőt tartani? — Ez nem rajtunk múlik. — Hanem? — A dolog lényege az, hogy a szerződéskötés eléggé elhúzódott a megrendelő részéről, s mivel a berendezéshez több tőkés és szocialista importból származó anyagot használunk fel, most attól függ a határidő betartása, hogy az általunk megrendelt árut mikor kapjuk meg. A kapacitásunk biztosított, különböző alkatrészek előgyártását elkezdtük. — Nagyon egyszerű példát mondok ... Míg korábban árbevételünk 70 százalékát a közületek részére történő értékesítés jelentette, ebben az évben ez az arány fordított volt. Ebből következik, hogy idén több vásárlónak az igényét kellett kielégíteni. — Sikerült ezt maradéktalanul megtenni? — Nem. — Miért? — Azért, mert mindig van, volt, de lesz is olyan áruféleség, melyből nincs elegendő. A nyáron például a kisméretű téglából, a fűrészáruból vagy az egyes betongerenda-típusokból nagyobb volt a kereslet, mint ameny- nyit adni tudtunk. Bár folyamatosan kapjuk a megrendelt anyagokat, időnként egyes termékekből mégis hiány van. — Tudom, van arra lehetőség, hogy az építkező szerződést köthet a TÜZÉP-pel az anyagbeszerzésre. Ha ilyen nehézségek vannak, akkor hogyan tudják teljesíteni a szerződésben leírt kötelezettségeket? — Úgy gondolom, erről Most fejezték be az ősz egyik leglényegesebb munkáját, a 825 hektár búza vetését Gyönkön, a Petőfi Tsz- ben. Igaz kissé megkésve, de az október eleji kiadós esőzések előtt nem tudtak megfelelő talajelőkészítést végezni. Az esőzéseket követően kitűnő magágyba került a vetőmag. A jó időjárás hatására a vetés zöme már szépen sorol. — Persze, maradt gond és feladat novemberre is. Befejezés ellőtt áll a 130 hektár hibrid vetőmag-kukorica betakarítása, ebben nagy segítségünkre voltak a gyönki általános iskola és a gimnázium szorgalmas tanulói. Ez évben először foglalkoztunk kukoricavetőmag-termesztés- sel, az eddigi eredmények azt igazolják, hogy a befektetett többletmunka bőven megtérül. Visszavan még 600 hektár takarmány-kukorica betakarítása, amit megkezd- tünk azon a területen, amelyet elvetettünk, de a víztartalma még 36 százalék felett volt, így a szárítás 1 tonna kukoricára számítva 1000 forinttal növelné az önköltséget, ezért egy kicsit kivártunk. A vízcsökkenéshez az időjárás kedvez. Számításaink szerint 10—12 munkanap alatt be tudjuk takarítani a kukoricát. A betakarításhoz segítséget ad a Hő- gyészi Állami Gazdaság a kipróbáláson lévő legújabb Claas kombájnokkal, — mondja Bozsó János, a gyönki Petőfi Tsz elnöke. A korábbi évekhez képest a szárítással nem lesz gond, mivel a Hőgyészi Állami Gazdaság és a keszőhidegkú- ti szárító egyaránt fogadja a kukoricát. Visszavan még 1250 hektár mélyszántás elvégzése, amit a két JD és Rába-traktorunkkal — két műszakban — november végére be tudunk fejezni. Nagy feladat a zárszámadás előkészítése, az előzetes számítások alapján összesbővebben kell beszélnem. Az anyagbiztosítási megállapodás esetén mi negyedéves szállítási határidővel vállaljuk az anyag beszerzését. Legyen az akár a legkeresettebb falazóanyag, gerenda, vagy magyar tetőcserép. Persze, a vevőnek letétbe kell helyezni nálunk az építés költségvetésének 10 százalékát, amiből az első és az utolsó vásárláskor 5—5 százalékot beszámítunk. De gondolja végig azt is, hogy nem kell az építtetőnek kutyagolni az országban, nem kell kilincselni, nem kell borravalókat dugdosni, egy helyen mindent megkap, amit megrendelt. — Ezt ilyen biztosan meri állítani ? — Igen. Ebben az évben negyven szerződést kötöttünk és egyetlen reklamációnk sem volt. — A tél már itt kopogtat az ajtónknál. Mit mondhat a tüzelőanyagokkal kapcsolatban, mire számíthatunk? — Ne értse félre, nem akarok kitérni a válasz elől, de a következőkkel kezdeném. Nem jó megoldás az, ségében a tervezettnél jobb évet zárunk. Az 1985-ös évet most kezdjük alapozni. Ismerve a feladatokat és a közgazdasági szabályozás lényegét, az okozza a legnagyobb gondot, hogy a tovább szigorodó szabályzók és növekvő árak hatását hogy tudjuk ellensúlyozni. Erről munkatársaimmal az utóbbi időben sokat beszélgettünk, és a terv- és üzemgazdaság területén dolgozók már a jövő évi tervhez végzik az előkészületeket. Az én egyik szemem is ezen van. Felmértük tennivalóinkat, látványos lehetőségeink nincsenek, hisz az árbevételünk 97 százalékát az alaptevékenység jelenti. A növénytermelés szerkezete és az állat- állomány összetétele kialakult, de ez nem jelenti azt, hogy nem mozdulunk el a jövedelmezőbb termékek, a gazdaságosság irányába, ha a feltételei megteremthetők. Ezért növelni kívánjuk a hibrid kukorica- és a mustárvetőmag előállítását. Tovább szélesítjük a háztájival a kapcsolatot a vemhes- üsző- és növendékbika-kihe- lyezésen keresztül. Ügy ítélem meg, hogy minden területen vannak még tartalékaink, amit a jövőben jobban ki kell használni, így a vezetés színvonalának növelése, az üzem- és munkaszervezés javítása, a technológiai fegyelem szigorú betartása, takarékosság, költségcsökkentés, a jobb morál és közérzet megteremtése, a tagságról való gondoskodás. E területeken vannak még lehetőségeink a finomításra, és ha ehhez hozzávesszük a kongresszusi és a felszabadulási munkaversenyt, melynek keretében aktivizálni, serkenteni tudjuk az utóbbi időben csökkenő létszámú, de szorgalmát, akaratát bizonyító tagságunkat, akkor minden reményünk megvan arra, hogy az 1985. évi nehezebb feladatoknak is meg tudunk felelni. A tűzifaellátás folyamatos ha valaki utolsó pillanatban szeretné megvásárolni a tüzelőt. Már a nyáron, a tüzelővásárlási akció során többen hazaszállíttatták a téli- revalót. Aki teheti, az mielőbb vásárolja meg és szállítsa el a tüzelőt, mert csak úgy tudjuk elkerülni a felesleges idegeskedést. — A választékkal hogyan állnak? — Nem túl jól. Fát, iszapszenet, kokszot, brikettet folyamatosan tudunk adni, a fekete és a barnaszenet nem ígérem, mert arra, hogy lesz-e, mi sem kaptunk biztatást. Körző áruház, Szekszárd Karácsonyi csúcsforgalom előtt Ilyenkor, év vége felé egyre többször törjük a fejünket azon, hogy mivel Ls ajándékozzuk meg karácsonykor családtagjainkat, rokonainkat, ismerőseinket. Nem ikis fejtörést okoz ez, különösen annak, akinek kiterjedt a rokonsága, és több ajándékot kell a karácsonyfa alá tennie. A megyeszékhely nagyáruházában, a Korzóban Aradi János igazgatóhelyettesnél érdeklődtünk, hogy mikor kezdődik a karácsonyi csúcs- forgalom, és hogyan készülnek fel erre. Mint minden évben, most sem hagytuk az utolsó napokra a felkészülést, hisz az a tapasztalatunk, hogy a karácsonyi bevásárlási csúcs- időszak november első hetében elkezdődik. Az ajándéknak szánt nagyobb cikkeket a vásárlók már a hónap elején megveszik, s decemberre csak a kisebb ajándékok maradnak. — A zárókészletünk október 25-én 24 millió 938 ezer forint völt, azóta újabb szállítmányok érkeztek, s jelenleg 29 millió 368 ezer forint értékű áruval rendelkezünk. A korábbi évektől eltérően jó a választék cipőféleségekből, mintegy 8 milliós ebből a készletünk. — A legszerényebb a női pulóverek kínálata, és sajnos, nem tudunk adni gyer- mékmelegítőt sem. A sürgető telefonok, levelek ellenére sem tudjuk beszerezni a melegítőket, s hiába keresik a szülők, sajnos, azt vagyunk kénytelenek mondani, hogy nincs. — Karácsonyra szívesen ajándékoznak a férfiaknak nyakkendőt, sálat, sapkát, kesztyűt, pénztárcát, inget, a nők közül sokan kapnak zsebkendőt, harisnyát, fehérneműt, hálóinget és divat- táskát. Nagy az illatszerek forgalma is, és hogy megkönnyítsük a vásárlóink dolgát, ezekből ízléses ajándékcsomagokat készítünk. — Az ünnepekre is, meg a közeledő tél miatt is sok női konfekcióruha és kabát fogy mostanában: október eleje óta ezekből naponta 100 000 forint körüli a forgalmunk. A gyermekholmik választéka is megfelelő, a közkedvelt téli dzsekikből olcsóbb is, meg drágább is kapható. Kevés viszont a férfi- és a kamaszöltöny, a kamasznadrág, hiába kérünk, nem kapunk elegendő mennyiséget. A jövő héten tehát kezdődik a kereskedelem évi nagy erőpróbája: a karácsonyi csúcsforgalom. Az elmúlt évben ebben az időszakban akadtak napok, amikor egymillió forint fölött volt az áruház bevétele, az év utolsó napján, szilveszterkor azonban mindössze 137 000 forint értékű áru lelt gazdára az áruházban. Az oldalt készítették: D. Varga Márta, Pálko- vács Jenő és Szarvas Antal. Fotó: Czakó Sándor és Szarvas Antal. TUzelő ős építőanyag Anyagbiztosítási szerződést kell kötni Gázliftek exportra