Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-23 / 249. szám
1984. október 23. a "népújság Moziban Halőlcsapda Csalódva néztem körül a szekszárdi Panoráma moziban, a Halálcsapda című amerikai film vetítése előtt. Azt hittem, hogy a sokat ígérő cím sokkal több embert vonz, ám a nézőtér félházasnak is csak jóindulattal volt mondható. Mindenesetre Sidney Lumet filmje, a Halálcsapda, a nézettségétől függetlenül is profimunka, tisztességesen elkészített krimi. A gördülő cselekmény, a mindig újat és váratlant hozó fordulatok, a történet bonyolítása — és itt tényleg bonyolításról, egyre bonyolultabb cselekményről van szó — bizonyítják, hogy a krimiszakmát értő, azt magas fokon művelő alkotók készítették a filmet. Persze, ebben komoly szerep jutott az eredeti szerzőre, Ira Le- vinre, akinek a színdarabja alapján írta Presson Allen a filmet. A cselekményt nehéz — és itt felesleges is — lenne elmesélni, a szerepek annyiszor cserélődnek benne. Az áldozatról kiderül, hogy gyilkos, aztán a gyilkosnak induló is lehet áldozat, végül a szaporodó áldozatok mellett a legtöbb hasznot az húzza, aki kívülállónak tűnik. Hogy mégsem feszült mindvégig a film, hogy a nézőnek néha már unatkozni is van alkalma, az inkább a szereplők bűne, akik jó játékkal esetleg áthidalhatták volna a cselekmény néhány üresjáratát, pergőbbé tehették volna a történetet. Ez nem következett be, mert a főszerepet játszó, a középkorú drámaírót megjelenítő Michael Caine mellett meglehetősen középszerű szereplőgárda sorakozott fel. HiteTánc Itthon is láthattuk... A szekszárdi szövetkezeti néptáncegyüittes augusztus elején három hétig Francia- országban vendégszerepeit. A mé'itán nagy sikerű műsort pénteken este „Itthon is bemutatjuk” címmel láthattuk a szekszárdi Babilts művelődési központ színháztermében. Sokan kíváncsiak voltak az együttesre, megtelt a nézőtér, s a nem túl korai kezdés ellenére igen sokan eljöttek azok közül a gyerekek közül is, akik évek ó|ta ismerkednek a népzenével és néptánccal Kapási Júlia Játszójában. Az est műsorát francia népzene bejátszása nyitotta. A bemutatott műsornak rendkívül nagy sikere volt. Nehéz kiemelni egy-egy műsorszámot, de azért mégis megemlíteném Néméth—Sziai- badi: Kianászos és Tolna megyei szvilt című kompozícióját, valamint Simon—Béres— VaTga: Hortobágyi pásztor- táncát. A Fehér liliomszál című népi gyermekjáték is értékes darabja volt a műsornak. les, szuggesztív játékát a többiek nem egészítették ki. A feleségét alakító Dyan Cannon hervadó bájai már nem vonzanak nézőt a moziba, a játéka pedig egyszerűen idegesítő. A ripacskodó mozdulatokat nem feledteti Halász Judit szinkronja sem, így az a helyzet áll elő, hogy egy tehetségtelen színésznő gyenge játéka, mimikája viszonylag elfogadható hanggal, beszédtechnikával párosul. A másik főszereplő, a fiatal Clifford Anderson szerepe sem kínál túl sok lehetőséget, viszont tény, hogy a színész Christopher Reeve még azzal a kevéssel sem élt, Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. A harmadik — ha lenne —, az most a méreg és a bosszúság ólomkönnyét ontaná a szerkesztők miatt. Mert rosz- szul programoztak egy olyan parányi riportműsort, melyből nagyon, de nagyon sokat tanulhatták volna a nagyközségig városi tanácsok. A feltételes mód nagyon is indokolt, mert A közjó szolgálatában — és A találékony tanács alcímet viselő — riportot akkor adta le az elmúlt csütörtökön a Kossuth adó, amikor már másodszor fordultunk álmunkban. Pontosan tíz perccel tizenegy óra előtt. Ilyen körülmények között igencsak megkérdőjelezhető a műsorszerkesztők jobbító szándéka, Fodor Csilla riporteré szerencsére ' nem. Éppen ezért most — e jegyzetig — maradjunk nála és a kisriport- jánál. Fodor Csilla riportjának főszereplőjét, a tiszakécskei tanács elnökét érces hangja így játékából esetleg csak néhány viszolyogtató, gusztustalan jelenetre emlékezhetünk. Az elmondottak ellenére, vagy ezzel együtt sem rossz film a Halálcsapda. Aki kedveli a krimit, a szellemesen megírt, fordulatos történetet, az nem csalódik, sőt, két órára garantáltan szórakozhat, kikapcsolódhat. És ez nem kevés, de mindenképpen elvárható egy krimitől. Ha pedig ilyen várakozással ülünk be a moziba, akkor nem is csalódunk a Halálcsapdában. TAMÄSI JÁNOS alapján a középkorúak közé sorolom. Gondolatfűzése, gondolkodása és foghíj nélküli érvelése alapján az elsők közé. Mert a későn sugárzott adás tanácselnöke érezhetően mindig őszinte volt. És, most tegyék néhá- nyan a szívükre a kezüket, manapság ez nem is olyan egyszerű dolog. Miközben álmomat űzöget- ve ezt az adást hallgattam, arra gondoltam, hogy íme, a közigazgatásban helyet foglaló szervek és a velük kapcsolatban álló gazdálkodási egységek kaptak most egy receptet: miként „jöhet be” minden elképzelés, s önmagát minősítheti a döntésképtelen testület. Csak ... Csak egy valamit nem értek ... Csak azzal az egyetlen érthető indokkal tudom magyarázni a műsorszerkesztők baklövését, hogy amikor az elmúlt heti műsort állították össze, vagy nem ismerték Fodor Csilla riportját, vagy egyszerűen álmosak voltak. szűcs Könyv Lamm Vanda: a hágai nemzetközi bíróság döntései 1957-1982 Az a lépten-nyomon emlegetett szólás, miszerint mi magyarok jogásznemzet vagyunk, már közhelyként hat. Mégis, tudjuk Szecskő Tamás műsorából, hogy a tv Jogi esetek c. műsora hallatlan népszerűségnek örvend, s egyike a legnézettebb adásoknak. Sokszor arra gondolok, hogy „pereskedő nemzet” lévén, e műsort nézve készülnek fel az újabb perek felperesei és alperesei. A viccet félretéve, tény, hogy a jog világát népszerűsítő kiadványok nemcsak a jogász- társadalom körében kelendőek, hanem sokkal szélesebb körben is érdeklődésre tarthatnak számot. A hágai nemzetközi bíróság döntéseivel foglalkozó, most megjelenő kiadvány régi hiányt pótol, de az előbbiek miatt hihetőleg nemcsak a jogászok fogják a boltokban keresni. Hazai szakirodalmunkban dr. Haraszti György, a nemzetközi jog professzora publikált könyvet e tárgyban 1958-ban, de ő természetszerűleg csak 1946-tól 1956-ig elemezte a nemzetközi bíróság joggyakorlatát. A mű megismertet a hágai nemzetközi bíróság, mint az ENSZ legfőbb bírói- szerve létrejöttével, és megalakulásának körülményeivel, belső eljárási szabályaival, az elmúlt 25 év alatt az államok közti vitákban hozott mintegy harminc döntésével, to- vábá az ENSZ szerveinek adott tanácsadó véleményekkel, illetve azok jellegével. Tekintettel arra, hogy az esetek jó része annak idején élénken foglalkoztatta a világ sajtóját és közvéleményét — gondoljunk csak például az izlandi halászati övezet körül létrejött nemzetközi vitára, vagy az Iránban fogva tartott amerikai túszok drámájára —, érdekes most szembesülnünk a konkrét ítéletek megismerésén túl az egyes esetek előzményeivel és a legkülönbözőbb nemzetek bíráiból álló nemzetközi bíróság 15 tagjának érveivel és véleményével. A nemzetközi bíróság döntései és joggyakorlata — az ítéletek végrehajthatóságának problémáját ehelyt félre téve — feltétlenül jelentősek és nagy a hatásuk a nemzetközi jog fejlődésére nézve csakúgy, mint az államközi kapcsolatok és nem utolsósorban a nemzetközi politika szempontjából, hiszen tagadhatatlan, hogy a legfontosabb nemzetközi jogviták át meg át vannak szőve politikai elemekkel. Michael Caine — embervadászaton Rádió Egy példa és a műsorszerkesztők baklövése Tévénapló Hoffmann meséi E. T. A. Hoffmann maga a német romantika, Babits is kiemeli, hogy realitást tud adni a legvadabb képzelgéseknek is. Mást is tudott, mert festő is volt, zeneszerző, nevében az A-betűt (Amadeusj* Mozart iránti tiszteletből iktatta be. Mindezek mellett kiválóan értett az italokhoz, német precizitással táblázatot is készített hatásukról: dal komponálásához olasz chianti való, miséhez, mert misét is komponált, rajnai, fantasztikus elbeszélésekhez pedig forró puncs. Az utóbbival volt igazán sikere, s a Diótörő, a kis Zaches története épp úgy maradandó, mint Scuderi kisasszony hátborzongató históriája. És maradandó Offenbach operája, ahol Hoffmann ötletei mellett megjelenik a másik nagy német romantikus, Chamisso is, aki az árnyát áruba bocsátó Schlemil történetét írta meg. Az operát 1881-ben mutatták be, Offenbach ekkor már nem élt, a hangszerelés sem az ő munkája, pedig a vidám operettek, zenés játékok szerzője itt jutott művészete csúcspontjára, s az elmúlt évszázad mit sem ártott ennek a fantasztikus remekműnek. Minden előadása válóban esemény, ennek kijáró tisztelettel néztük néhány hónapja a tévében a Metropolitan felújításáról készített felvételt, s most Szinetár Miklós tévéváltozatát. Az opera lázas romantikája szinte kínálja magát a tévéátdolgozásra, mert az eszközök itt gazdagabbak, mint a színpadon, a fantasztikum hatásos technikai lehetőséggel is fokozható. Szinetár él is ezzel, de esetenként mintha a kelleténél több lenne a sejtelmes félhomály, a köd és hömpölygő gőz, következésképp a második és harmadik felvonás az eredetinél bonyolultabb, nehezebben áttekinthető. Olimpia, Giulietta, Antonia szerepét itt hárman éneklik, sőt, egy táncosnő is megjelenik, mint Olimpia, pedig ez így együtt tartozik a nagy szerepek közé, Melis György viszont mint Lindorf Coppelius, Dapertutto és Miracle egyaránt remekel, nyugodtan hozzátehetjük, mint mindig. Mellette Kelen Péter Hoffmannja jelenti a nagy élményt: nemzetközileg is a legjobb tenoristák között a helye. Milyen volt hát az új Hoffmann? Valószínűleg jobban tetszett volna, ha mértéktartóbb, kevesebb technikai eszközzel él, vagyis jobban bízik a színpadi hagyományban. Nagy vállalkozás, minden fenntartásnak csak ennek elismerésével lehet jogosultsága. Természetesen szívesen megnézzük majd újra, de vitathatatlan erényei ellenére is úgy véljük, hogy Szinetár másik operaalkotása, A sevillai borbély jobban sikerült. Don Quijote Valószínűleg a legnépszerűbb regényhős, akinek tengernyi kalandjából legalább egyet-kettőt mindenki ismer. De nemcsak a búsképű lovag sorsa volt ilyen regényes, szerzője is sokat próbált ember volt; a lepan- tói csata vitéz katonája, akit nem sokkal később kalózok raboltak el, s csak ötévi fogság után váltották ki. Később két ízben is börtönbe került, mert a hivatali pénzekkel nem tudott elszámolni, közben sokat írt, verseket, színdarabokat, regényeket, de hírnevet, s ezzel együtt pénzt is csak a Don Quijote szerzett neki. Első része 1605-ben jelent meg, s miután egy hamisító megírta a folytatását, Cervantes is munkához látott, s elejét veendő minden további kontárságnak, a második rész végén el is temeti a lovagot. Don Quijote a regény elején szerényen éldegélő vidéki nemesúr, „magrugador y amigo de la caza”. hogy valamit az eredetiből is idézzünk, tehát koránkelő és a vadászat barátja, aki egyszer csak elhatározza, hogy a lovagregények hőseinek példájára ő is felcsap a szegények védelmezőjének és az igazság barátjának. Dicsőbb szándékkal nem vághat kóbor lovag a világnak, s a kalandok sora alkalmat ad Cervantesnek arra, hogy megírja a lovagregények paródiáját, s megrajzolja a valóságot is. Mert a Don Quijote alapjában véve mégis csak realista regény, pontos környezetrajzzal, eleven jellemekkel. Ami a valóság mögött van, az, Don Quijote álomvilága, aminek függönyén időnként ő is átlát, s végül maga mondja a hercegnek, hogy a szépséges Dulcinea léte is kétséges, puszta fantom is lehet, mert „mindaz, vagy legalábbis nagy részben, ami vélem történik, kívüle áll a rendes határoknak”. Dulcinea pedig? „A szép és erényes asszonyok érdemei a legnagyobb csodákra is képesek — mondja a búsképű lovag —, s alkalmassá teszik, ha talán alakilag nem is, de lényegileg bizonyosan, a legmagasabb igények felé való törekvésre.” A zenekar sem játszott alárendelt szerepet, ia programban szóló-műsorszámokkal szerezitek örömet a népzene barátainak, ia franciák álltai leginkább megkedvelt ciltera- muzsikájuk mellett dél alföldi és dunántúli táncdallamokat játszottak. Szabó László, aiz együttes vezetője tekerőlanítszólójához ezúttal koldusénekekat énekelt. Volt még egy érdekessége az estnek. Szabadi Mihály, az együttes művészeti vezetője egy-egy műsorszám be- konferálását néhány jóízű franciaországi útiélménnyeli toldotta meg. Csoóri—Tímár: Dudálás című táncának utolsó részét a szűnni nem akaró tapsra háromszor ismételték meg a táncosok. Színházi esték A véletlen, vagy pontosabban a szerző, Káló Flórián szándéka négy embert hoz össze éjfélkor egy pádon, Pesten, a Városligetben. A találkozóra ugyan van némi sovány magyarázat, amit a vígjáték kedvéért illik elhinni, a szerző azonban erről a pontról nem tudja elmozdítani ötletét, következésképp meglehetősen sivár dialógusoknak vagyunk tanúi, amiket lazán köt össze egy-egy vicc, no meg a visz- szatérő motívum, ugyanis az egyik férfi szereplőnek sajnálatos emberi gyengesége vagy betegsége következtében sűrűn ki kell mennie, s ilyenkor behúzódik egy bokor mögé. Az első részben a két férfi beszélget, az egyik elmondja, hogy gyanakszik a feleségére, a másik viszont arról beszél, hogy nem gyanakszik. A második részben, aminek nagyobbik felét a két férfi a szóban forgó bokor mögött tölti, a két felehogy szeretik a férjüket. A darab nem jó, dramaturgiailag is megoldatlan, következésképp minden a színészekre vár, s négy kitűnő művész szemünk előtt varázsol helyenként kifejezetten mulatságos előadást, bár amikor a szöveg végképp ellaposodik, ők is tehetetlenek. Pécsi Ildikóra egy igazán nagy szerepéről emlékezhetünk, O’Neill Boldogtalan hold című drámájában Josie Hogant játszotta Gábor Miklós mellett, ami valószínűleg pályájának is egyik jelentős állomása volt. Ez nem nevezhető annak, bár feladata talán nehezebb, mert Hámori Ildikóval élettel töltik meg ezt az időnként alig mozduló vígjátékot. Ugyanilyen jó két partnerük, Balázsovits Lajos és Kalocsay Miklós, közös érdemük, hogy ,ki tudják kényszeríteni a sikert. — CsL — Valószínűleg ez is a nagy regényhős titkai közé tartozik, ami azt sem zárja ki, hogy a Don Quijote-ből ifjúsági regény legyen, épp úgy, mint Gulliver történetéből. A spanyolok most 39 (!) részes rajzfilmet készítettek Cervantes regényéből, s a jelek szerint elsősorban a kalandokat részesítik előnyben, tehát minden korosztály számára hozzáférhetővé teszik a nagy regényt, amelynek végigolvasására sietős világunkban — sajnos — egyre kevesebben vállalkoznak. Az első két rész Don Quijotéja mulatságosan hóbortos kalandor, aki rettenthetetlenül vág neki a világnak, s valószínűleg a további 37 folytatásban is megmarad ilyennek. Kísérjük figyelemmel hősi útján, s közben reménykedjünk, hogy talán mégsem egészen hiábavaló, ha valaki őszintén hisz abban, hogy minden gonosz varázsló ellenében egyszer mégis csak győz az igazság, az értelem, az emberi jóság. Arra vonatkozóan pedig, hogy van miben hinni, mindenki közvetlen környezetéből is tud felhozni egy-két példát. CSÁNY1 LÁSZLÓ —sm— Mégyen éjfélkor
