Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-04 / 207. szám
TOLNA \ a KÉPÚJSÁG 1984. szeptember 4. Moziban Rádió Szomszéd szeretők Minden szerelmi történet egyforma: van kezdete, közepe és vége — ez a megállapítás az egyik főszereplő szájából hangzik el, és természetesen nem igaz. A szerelmi történetek egyáltalán nem egyformák, a róluk szóló alkotások pedig megszámlálhatatlanul sokfélék. Az viszont igaz, hogy mint mindenben, ebben a témában is ott kísért a sablon, és speciális veszélyként az alkotóra leselkedő érzelgősség. Szó mi szó, a [történet a maga eredetiségében is elég szokványos. A Grenoble környéki alvófaluban Bernardék szomszédságába újdonsült házaspár költözik. Hamarosan kiderül, hogy az asszony a jóképű és rámenős Bernard egykori szerelme. Bár a férfi eleinte kézzel-lábbal hadakozik a hajdani szenvedélyes kapcsolat újraélesztése ellen, igyekezete hiábavaló. Egyre fokozódó intenzitással tör ki közöttük a szerelem, hogy rövidesen eljussanak a „se veled, se nélküled” ön- és egymást gyötrő állapotába. Olcsó szálloda, bűntudat, menekülési kísérletek, félit, de ugyanakkor óhajtott találkozások. Ami azt illeti, ezek eléggé sablonos dolgok, és azok maradnak ebben a filmben is. Hiába a rendező márkás neve, pontosabban méltán jó híre. Az olcsó kis szállodába csak rövid időre tér vissza az egykori boldogság És ugyanez vonatkozik az operatőr William Lubtchans- ky mesteri képsoraira is. A színészek teljesítménye természetesen olyan, amilyent egy Truffaut-filmben elvárhatunk. Kár, hogy a részletek tökéletességéből itt nem következik a makulátlan végeredmény. Az okokait lehet keresni, és érdemes megnézni a filmet, hogy ki-ki megtalálja a maga válaszát. — gyuricza — Hangverseny A tolnai nyári esték Ha válóban úgy volna, ahogy a dolgok sejtetik, hogy tudniillik az 1984. szeptember 1-i záróest nem csupán az évadnak, hanem egyszersmind a tolnai -nyári esték — három évre Visszatekintő — sorozatának lezárulását is jelentené, azt a közönség nevében sajnálnánk a legőszintébben. Persze, lehet, — sőt biztos — hogy ez a neves művészek felléptével fémjelzett sorozat kasszasikert éppenséggel nem hozott, komoly zenei műfajok esetében ez másutt sincs nagyon másként. Tolna -község művelődési házának -egykori népművelője azonban elcsalta ide — mindjárt megnyitásul Lehotka Gábor művészétét, Sziklay Erika csodálatos énekhangját, Zeke Lajos orgonaművész Alsónyékről és Bajáról származott a fővárosba, ő szinte „hazajött” az élő-klasszikus Beamter Bubi Jenő vibrafonhangját és utánozhatatla- mil saját show-man stílusát azóta már csak az élettelen gramafontemezek és magnószalagok eleveníthetik fel... Szek- szá-rdot is megelőzve fordult meg itt teljes korpuszkuláris valóságában Pege Aladár és együttese, a Benkó-dixieland Amerikából jövet, csaknem egyenesen a falu szélén landolt... és sorolhatnánk tovább. Annak idején, 1981. augusztus 18-án ezt írtuk ugyanezeken az oldalakon: „Gépekkel benépesülő, Olektran-ikus és kibernetikai eszközökkel mind jobban felszerelkező világunkban nem meglepő, hogy az orgona reneszánszát éli a hangszerek -között. A koronázatlan királynőnek szokás olykor „gép-mivóltát” szemére vetni, ám avatott kezek — Lehotkáé, tudjuk jól. záróhangversenyéről-ilyen — a dolgoknak pontosan az ellenkezőjét bizonyítják. S ha már hangverseny kapcsán korunkat citáljuk, fejezzük ki afölötti örömünket tis, hogy -a tolnaiak orgona est je megyénk egyik potenciális tő. kéjét hozta mozgásba. Mert ezt jelenti a világhírű Angster cég által 1927-ben megépített orgona...” Potenciális — annyit tesz az Idegen szavak szótára szerint, mint lehetséges. Lehetséges tőke, ha okos fejek élnek vele. És Tolnán éltek... A közti hangversenyek nem mindegyike, de a zárókoncert ugyanitt, a tolnai barokk templomban hangzott el az elmúlt hét szombat estéjén. A zsúfolt templomhajó — -ha úgy tetszik: közönségház — ténye önmagáért beszél, pedig „csak” a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kamarazenekara, valamint Tarkó Magda (ének) és Solymosi Ferenc (orgonaművész) léptek fel. Vezényélt Tardy László. S ha ugyanolyan — sőt nagyobb — a siker, mint a három évvel ezelőtti nyitókoncerten, a Lehotkáén, mi -mást jelentsen a dolog, mint jó közönségnevelő politikát, dicséretes kezdeményezőkészséget? Mert Frescobaldi, Monteverdi, Vivaldi, Händel, Bach... üzenete, értelmes ember számára, múltban, jelenben s a jövőben is ugyanaz: a felemelő emberségé, humánumé. A tolnai nyári esték — sorozat három évadnyi alkalma ezt hozta élő közelségbe .nagyközségi közönségének — mégpedig nem is akármilyen magas fokon. DOBAI TAMÁS A helyszínen a jogszabályok A közigazgatásunk korszerűsödését és átalakulását figyelemmé! kísérő rádióhallgató ezúttal újabb ismerettel gyarapodhatott, ha az elmúlt hét szerdáján meghallgatta a Kossuth-adón röviddel reggel nyolc óra előtt sugárzott Utazó ügyintézők című negyedórás riportműsort. Deák András riporter arra vállalkozott, hogy a nem szakembernek is bemutasson egy -több, mint kísérletet, amely a járási hivatálök megszűnését követően került az érdeklődés előterébe. Azt már többnyire mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt év utolsó napján megszűntek a nagyközségi, községi tanácsok -közvetlen felettes szervei, a járási hivatalok. Akik nem elégedtek meg azóta csak ezzel a hírrel vagy történetesen éppen községekben élnek, azok tudják, hogy milyen szerepváltozáson ment és megy -keresztül választott tanácsuk szakigazgatási szerve. Lényegesen több ügyfajtát a korábbi gyakorlattal ellentétben, most helyben vagy éppenséggel a társközség tanácsában végeznek*. ‘Ha csak ezt a tényt foglalta volna össze adásában Deák András, akkor bizony csak az ismertet szajkózta volna. Mint a közigazgatás változásainak ismerője természetes, hogy nem ezt tette, hanem egy országosan kevésbé ismert közigazgatási lehetőséget mutatott be, nevezetesen a néhol már megszervezett igazgatási társulások munkáját. Mi is az a társulás? — hallottuk a kérdést. Ezúttal kerüljük a jogi megfogalmazást — a műsorban is szerencsére ezt tették —, több községi tanács összefogása, hogy bizonyos ügyfajtákat az általuk közösen megbízott munkatársak minden helyen ugyanolyan gyorsasággal, ugyanolyan helyi ismeret- anyag birtokában és -ugyanolyan alapossággal elvégezhessék. Természetesen nem az öt-tíz tanács valamelyik irodájában, hanem mindennap utazva hol az egyik, hol a másik községbe. A riporter természetesen kíváncsi volt arra is, hogy az utazó ügyintézők miként vélekednek erről, a magyar közigazgatásban újszerű munkáról. Ám azt sem söpörte le Deák András az asztalról, hogy milyen hátrányokkal jár együtt ez a munka.! Az adás egészéből az maradt meg hasznos ismeretként a hallgatóban vagy mindennapi információnak az érintett állampolgároknak, hogy minden olyan előrelépés, amely a szakszerűbb és a gyorsabb ügyintézést szolgálja, csak hasznos lehet. szűcs Breton viseletben Könyv A Szekszárdi Szövetkezeti N éptáncegyüttes nemrégiben Franciaországban, a bannaleci néptáncfesztiválon szerepelt. Néhány nap múlva a vendéglátó francia együttes NSZK-beli, osztrák és magyar városokban turnézott. Nagy sikert arattak megyénkben is: Bonyhádon és Tamásiban. Képünkön a bannaleci együttes a bretonok évszázados népviseletében. Köves Lajos: Amíg az ember él... Szegény ember fiaként csöppenrt a történelembe Köves Lajos. Az első világháború egyik hadszínterén, egy szadista főhadnagy személyében kerül először szembe az államhatalommal. 1918 őszén vetődik Budapestre, ekkor találkozik a pár napja alakult Kommunisták Magyarországi Pártjával és élétre szóló elkötelezettség lesz ebből a találkozásból... A Tanácsköztársaság után kezdődik el a szerző majd három évitizedig tartó odüsszeá- ja. Az első állomás a szer- bek álltai megszállt Pécs, a forradalmi erők gyülekező- helye, majd rövid bécsi tartózkodás következik. Ezután a könyv -legérdekesebb, legeredetibb fejezeteit olvashatjuk: Köves Lajos kikerül Amerikába, és otit a kommunista mozgalom mindenese. Magyarul még keveset írtak az Egyesült Államok kommunista mozgalmáról, erről a különös világról, különös pártról, mely a húszas évek közepéig a nyelvi-etnikai pártcsoporltok föderációja volt. A húszas évek végén találkozik Károlyi Mihállyal, akit elkísér 1930. évi amerikai előadókörútjának sok állomására. Jár Berlinben, Moszkvában, itt ismerkedik meg Kun Bélával és a nemzetközi kommunista mozgalom akkori legfőbb döntést hozo szervével-, a Kominternnel, amelynek apparátusában dolgozik 1931- Itől, mint az amerikai kommunista mozgalom referense. 1945 után hazatér és különböző posztokon ' vállal munkát és életútjához méltóan 1956-ban fegyvert kér... Tévénapló Asszony a kövön Mielőtt szárnyára kapta volna a világhír: diplomáciai szolgálatot teljesített: 1921 és 1941 között Grácban, Rómában, Bukarestben, Madridban, Genf ben és Berlinben képviselte Jugoszláviát. Hazájában ekkor már íróként is számon tartották, diplomáciai évei alatt több elbeszéléskötete is megjelent, de a világirodalmi jelen- * töségű, nagy művek a német megszállás évei alatt keletkeztek, s 1945-ben egyszerre három nagy alkotása jelent meg, a Híd a Drinán, a Travniki krónika és A kisasszony. Nem sokkal később, Csuka Zoltán jóvoltából már magyarul is olvashattuk a Híd a Drinán-t, a regénynek egyébként ez volt az első idegen nyelvű kiadása. Ivó Andric írói pályája és nemzetközi tekintélye egyenletesen emelkedett, s amikor 1961-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, a kortárs világirodalom méltó képviselőjét érte a magas kitüntetés. Ebben a hatalmas életműben, nagy alkotásokhoz mérve, tulajdonképpen elhanyagolható az Asszony a kövön és a Játék (ez utóbbi alig néhány oldal) című elbeszélés, s inkább Andric sokoldalúságát mutatja, lélekrajzának biztosságát és elmélyültségét. Nem is elbeszélésekről van szó, a műfaj klasszikus értelmében, lírai töprengés inkább ez a két írás, az öregedésről, az élet múlandóságáról, drámai pátosz nélkül, csendes megadással, szelíd beletörődéssel. Ebből a két novellából készített tévéfilmet Vük Korn. jevic és Nonand Bajkovic, az öregedve is vonzóan szép Svetlana Bojkovic-cal, akinek Béres Ilona kölcsönözte hangját. Bújtatva, már-már titokban, a kettes műsor zárszavaként vetítették ezt a költőien szép filmet, melynek megható egyszerűsége, nemes puritánsága fel sem veti a kérdést, hogy miért éppen ezt a két novellát választották alkotói Andric rendkívül gazdag életművéből. Találtak volna cselekményben gazdagabb, drámaibb hatású alapanyagot is, de költőibbet, néma tragédiájában fájdalmasabbat aligha. Valahol Magyarországon A tévéjáték szerzője, Radványi Ervin, azt mondja, hogy A tönk meg a széle „itt és most játszódik, tehát Magyarországon, a nyolcvanas években", s ez az, amit nem hiszünk el neki. Ez a tévéjáték seholsem játszódik, ugyanis nincs benne talpalatnyi hely, ahol a képzelet megvethetné lábát, márpedig a szatíra nem lehet meg a valóság nélkül. A blöffre, a történelmi hamisításra bőségesen van példa itthon is, másutt is, elég az ószőnyieket említeni, római kori szobrocskákat gyártottak mindaddig, amíg rá nem jöttek a hamisításra. Az irodalom is tud hamisításokról, az azonban a szatíra kedvéért sem képzelhető el, hogy egy ország bedőljön egy annyira átlátszó blöffnek, amire egy átlagos tanuló középiskolás is legyintene. Nem attól félek, hogy Radványi lejáratja a magyar történettudományt, ott azért valószínűleg nem tartunk, inkább naivsága lep meg, hogy a dramaturggal, rendezővel együtt szatírának tekinti ezt a sovány ötletet, ami mint nyersanyag nem alkalmas arra, hogy példázzon —, de mit is példázzon? Itt még csak arról sincs szó, hogy jelenleg „a gazdasági életben mindent lehet", mert „ez" a blöff kiagyalóinak egy huncut vasat sem hozna. A képzelet tehát nem tudja követni a kisvárosi hamisítók szegényes mesterkedéseit, nem is sokat törődik vele, mert minden légüres térben történik, tehát a humornak sincs hitele. Pedig felvillan a darabban néhány jól megfigyelt alak, maga az ötlet sem életképtelen, csak éppen más környezetből kellett volna felröptetni, hogy annál szabadabban szállhasson. A kitűnő színészek időnként hiteles légkört teremtenek, de tulajdonképpen ez a legtöbb, amit erről a szatíráról el lehet mondani. Pedig nagyobb körültekintéssel, elmélyedéssel lehetett volna belőle akár szatíra is, bár erősen kétlem, hogy a nyolcvanas évek Magyar- országának a szatírája, inkább a hiszékenységé, amely országtól, kortól független Cs L. m „En nem tudom mi ez...” Nem jó az embernek egyedül. A másik nem iránt érzett örökös vágyakozás megfogalmazhatatlan érzése már az első emberpárban kialakult. Juhász Gyula egyik legszebb szerelmes versében igy hangzik fel: „En nem tudom, mi ez, de jó, nagyon". Ezt a mondatot használta ürügyül a szegedi körzeti stúdió, hogy beszélgetésre hívjon tizenéves fiatalokat. Téma a címből is adódik: a szerelem. Amint a költő is keresi a válasz-szavakat erre a mindenki által megélt, ismerős érzésre, úgy formálták, tapogatták szavakká a fiatalok is a születő, vagy éppen világra jött élményeiket. Tiszta, emberi örömök, nem csupán testközelre vágyó, hajtó ösztön tükre volt e beszélgetésük. A rokon- szenv — tetszik, nem tetszik — alapfokáról indulva, gyermeki módon keresték a szépet. Ez hangsúlyozandó, mert a film ezzel vált példává. Egyszerűen szólt a legbonyolultabb érzésről. Van, aki ezt bevallja, van, aki magába rejtve hordja. Arról az erőről szóltak a fiatalok, amely átalakít, amely naponta céltalannak tűnő utakra késztet, amely fésűt nyom a korábban torzon- borz fiú hajába, amely gyakorta pirosító vért küld az arcokba. Nem szabad ezen mosolyogni. nem szabad a „majd elmúlik” mozdulatával legyinteni. A megértés szülői, nevelői figyelmességével kell kísérni. Ezért elsősorban pedagógusoknak, osztályfőnököknek ajánlottuk volna ezt a filmet, amely osztályközösségek beszédtémája is lehet. Ez a megzenésített, versekkel színesített beszélgetés akkor válna kerek egésszé, ha folytatása következne. Ha húszon-, harmincévesek, vagy vénülő szemmel szemet őrzök is bizonyságot tennének e földi érzésről, amelyről nem tudni, hogy „mi ez, de jó nagyon..." —decsi—
