Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-27 / 227. szám
1984. szeptember 21. NÉPÚJSÁG 3 Beruházás és létszámtartalék Fiatal segédmunkások Furcsa ellentmondás: az iparvállalatok egyfelől állandósult — s már-már kivédhetetlen következményekkel együtt járó — mun- kerőhiány miatt keseregnek, másfelől jórészt olyan beruházásokat szorgalmaznak, amelyeknél nem szempont a munkaerő-takarékosság, amelyekhez újabb és újabb emberek kellenek. S a legfurcsább, hogy a beruházások nyomán megindult termelőmunka létszámszükségletét többnyire kielégítik a vállalatok, mégpedig a meglévő létszám bizonyos mértékű átcsoportosításával. Akkor most, hogy is van ez? Nincs elegendő új munkavállaló, minden egyes emberért valóságos közelharc folyik a munkaerőpiacon. Jó, fogadjuk el. A Munkaügyi Kutató Intézet által végzett vizsgálat szerint a vállalatok inkább a termékválaszték-bővítő beruházásokat részesítik előnyben, remélve, hogy Ily módon az exportjukat is növelhetik, s mert kifejezetten létszámtakarékosságra koncentráló beruházásokra aligha kapnának bankhitelt. Ezt is fogadjuk el. Mindig van ember De ha egyszer a beruházási gyakorlatban nem — vagy csak sokadrangú — szempont a létszámtakarékosság, ám az ilyen beruházások létszámfedezete mégiscsak megoldható, akkor vajon mit kezdjünk az általános munkaerőhiány miatti sirámokkal? Ha a beruházások előkészítésénél nem kérik ki a helyileg illetékes munkaügyi szakemberek véleményét, akkor ez vajon nem arra utal-e, hogy maguk az adott vállalati vezetők is tisztában vannak azzal, hogy belső létszámtartalékaik viszonylag könnyedén mozgósíthatók? Hiiszen senki nem hallott még olyan vállalati beruházásról, amely végül is a megfelelő számú szakembergárda hiánya miatt bukott volna meg. Akkor mostanság hogy is állunk azzal a sokat emlegetett — és a vállalati vezetők által sokat vitatott — belső létszámtartalékkál ? S ha netán mégiscsak létezik ez a belső tartalék, akkor mi indokolja a hovatovább ka-- tasztrofálisnak minősített munkaerőhiány miatti panaszáradatot? Az elhatározott és végrehajtott beruházásoknál valóban sokadik szempont a létszám, az emberi munkaerő. Az említett vizsgálat szerint harminc vállalati beruházás közül mindössze 14 esetben készítettek részletes munkaügyi, munkaerő-gazdálkodási tervet, öt esetben csak nagyvonalú becslésekre szorítkoztak és tizenegy esetben föl sem merült a kérdés, hogy kik dolgoznak majd az új gépek mellett, az új műhelyben, az új gyárrészlegben. Máris megfogalmazódhat az ellenérv: igen ám, de a modernebb gépek beállításával, a korszerűbb technika, technológia meghonosításával párhuzamosan megszüntethetek az elavult munkahelyek, s az ott dolgozók átképezhetek, betaníthatok. Tehát máris adva van az új technikát működtető szakembersereg. Csakhogy ez sem jellemző. A viszonylag korszerűbb technika többnyire úgy jelenik meg a vállalatoknál, hogy mellette változatlanul ott a régi, az elavult, az alacsony termelékenységű murikahely, az alacsony képzettségű szakemberekkel és a népes kiszolgáló személyzettel. Vegyük ehhez még hozzá, hogy az állami vállalatok oly’ jelentéktelen bérszínvonal-különbséggel dolgoznak, hogy egymástól nemigen csábíthatnak munkaerőt. Egyetlen vállalat sem képes a kilépő és a belépő dolgozók arányát számottevően az utóbbiak javára billenteni, mert egyetlen vállalat sem ígérhet az átlagoshoz képest jóval kedvezőbb bér- és kereseti lehetőségeket. Miért őrzik a régit? Vagyis végképp nem marad más hátra, mint az új munkahelyeket jelentő beruházások új létszámszükségletét házon belül kielégíteni. Ezt a vállalatok többnyire megoldják annak ellenére, hogy a megkérdezett 30 vállalati szakember közül 28 úgy vélekedett, hogy az új beruházások munkaerő-ellátottságát a jelenleg érvényes bérszabályozás jottányit sem befolyásolja. Magyarán : új és korszerűbb, nagyobb termelékenységű, sok új ismeretet kívánó munkahelyen dolgozni nem — vagy nem sokkal — jövedelmezőbb vállalkozás. Éppen azért nem, mert az új technika mellett ott él és működik a régi is. Ha az új technikával dolgozók kezdetben valamicskével magasabb bért is kapnak, a nivellálási törekvések értelmében elő'bb- utóbb a régi műhelyekben dolgozók bérét, keresetét is „feltornázzák”, mert őket is tartani akarják... És itt kezdődnek az igazi bonyodalmak. Vannak, akik belső átcsoportosítások révén működtetik a korszerű és drágán vásárolt új technikát, ám előbb-utóbb majd’ mindenütt az tapasztalható, hogy a korszerű technikát meghonosító beruházás nem hozza meg' a kívánatos termelékenységi eredményt. Jelzi ezt az is, hogy a korszerű technikát (is) alkalmazó állami nagyipar átlagos műszakszáma — most már hosszú évek óta — mindössze 1,4 körül mozog, s ez a KGST-orszá- gok között is feltűnően alacsony érték. Azért is alacsony, mert e lényegesen nagyobb szaktudóst követő gépi munka művelői idővel — és viszonylag rövid idő múltán — gyakorlatilag semmivel nem keresnek többet, mint az elavult és alacsony termelékenységű technikával dolgozó kollégáik. Következésképpen az új berendezésekkel felszerelt új munkahelyeken is előbb-utóbb munkaerőhiánnyal kell szembenézni, mert ugyan mi ösztönözze az ott dolgozó embereket az átlagnál sokkal precízebb és lényegesen nagyobb intenzitású munkára? Lenne persze még utánpótlási forrás, ha fokozatosan felszámolnák az elavult gépparkot, s az ott dolgozókat folyamatosan átcsoportosítanák. Kiselejtezni az elavultat A kör ezzel bezárult. Maradnak a legfontosabb — mindenki által jól ismert, ám a? általános mozdulatlanságban még csak nem is nagyon kommentált — ta-. nulságok. Először: olyan beruházáspolitika segítené sokkal jobban a hatékony foglalkoztatást, amely nem any- nyira az új munkahelyek létesítésére, hanem a meglévők nagyarányú korszerűsítésére koncentrál. Másodszor: ha mégis az új munkahely létrehozása a — gazdasági szabályozók által :s diktált — cél, akikor elengedhetetlen feladat az elavult gyártókapacitás visszafejlesztése, megszüntetése, aminek viszont eszközrendszere és módszertana a mai napig is ismeretlen, mert kidolgozatlan. S ha minderre nincs remény — megfelelő gazdálkodási feltételek híján —, akkor bizony kétszer is megfontolandó a drágán vásárolt gépek és berendezések üzembe helyezése, az ilyesfajta beruházások célja, értelme és gyakorlata. Még akkor is, ha e beruházások engedélyezése, pénzügyi feltételeinek megteremtése manapság a minden más gazdálkodási racionalizmust megfellebbező exportbővítés reményében történik. VÉRTES CSABA Két dologról nem szokás társaságban beszélni, ha a jelenlévők között valakinek túl alacsony, vagy túlságosan magas a beosztása. Azt pedig talán még sosem hallottam, hogy valaki a foglalkozását — hacsak nem hivatalos helyen kellett bemondani — úgy jelölte volna meg, hogy segédmunkás vagyok. Már elöljáróban tisztázni kell valamit, egy ember értékét nem a beosztása, munkaköre, szakképzettsége határozza meg. Ez az emberi, a jellembéli tulajdonságokkal együtt alakul ki. önmagában tehát nem sokat mond egy emberről, ha segédmunkás. E munkakörrel kapcsolatban sok téves vélekedés található a köztudatban. Az egyik ilyen, hogy igen jól keresnek, töbet, mint egy szakmunkás vagy diplomás. Ezek az általánosítások nyilván nem ok nélkül alakultak ki, hiszen valóban van rá példa, hogy egy szállító- munkás hivatalosan is többet keres, mint egy kezdő mérnök vagy pedagógus. Az is igaz, hogy a bérszínvonalgazdálkodás miatt, imitt- amott felvesznek kiskeresetűeket, azért, hogy meg lehessen fizetni a képzett szakembereket. * A Bonyhádi Cipőgyár a megye egyik legrégibb üzeme, munkáshagyományokkal, kelendő termékekkel. Nézzük meg, ott mi is a helyzet a segédmunkásokkal. Hagyjuk most az idősebbeket, de miért megy el segédmunkásnak egy fiatalember, amikor tanulhatna? Ügy kell őket összeszedni, mert természetesen nincs külön nyilvántartás a segédmunkásokról; a kereseti arányokat is külön a kedvünkért számolták ki. Mindhárom beszélgető- partnerem kellemes modorú, nyílt, őszinte ember, akiket munkahelyükön szeretnek és megbecsülnek. Pongrácz József 21 éves, raktári munkás négy éve, és kiváló dolgozó. — Miért nem tanult tovább ? — Tanultam a nyolcadik után két évet, de nem ment, abbahagytam. — Mit szóltak a szülei? — Semmit, elváltak. Nem örültek, de mit tudtak csinálni? — Mi a foglalkozásuk? — Anyám takarítónő a kórházban, apám sofőr a húskombinátnál. — Vannak testvérei? — Féltestvéreim, még általános iskolások, ök jó tanulók. — Mit csinál szabad idejében? — Segítek otthon, eljárok focizni, magnózok. — KISZ-tag? — Igen. — Mit szólnak a lányok, hogy segédmunkás? — Menyasszonyom van, cipőfelsőrész-készítő, ő már beletörődött. — Élete végéig segédmunkás akar maradni? — Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam. — Kérem, tegye meg. — Majd meglátjuk, hogyan alakul... * Gregán Gyuláné is fiatal. A kérdések maradtak, a válaszok is hasonlóan, még aban is, hogy az ő szülei is elváltak, kellett a kereset, tanulni nem szeretett, dolgozni annál inkább szeret, tíz éve van a gyárban, Nagymányokról jár be, két műszakba, épp úgy, mint a többiek. — A férjének mi a foglalkozása? — Szakmunkás, itt dolgozott, de most hazament a brikettüzembe. — Miért? — Otthon van, meg a pénz miatt is. Itt négyezret keresett, most segédmunkás és megvan majdnem a duplája, adagológépen dolgozik. — Maga menyit keres? — Én is négyet, de ezért plusz munkát is vállaltunk. — Gyerekük van? — Egy kislány, elsős és jó tanuló. — Szeretné ha segédmunkás lenne? — Dehogy, majd keresünk neki egy jó szakmát, de az is jó lenne, ha felsőbb iskolát végezne. * Hostnyánszky Mátyás többletmaró- és a kontúrprésgépen dolgozik, húszéves, egy éve nős, felesége, aki szintén itt dolgozik, szakmunkás, de varrónő. A miért nem tanult kérdésre meglepő választ ad. — Tanultam, Tatán jártam szakmunkásképzőbe, halász vagyok. — Hogy került ide ? — Dolgoztam több helyen, keveset is kerestem, de a fő oka az volt, hogy az- öreg halászok nem akartak semmit újítani, ha szóltam, hogy nem így kellene, csak lehurrogtak. A vezetők sem figyeltek oda gondjainkra. Itt legalább nem kell télen fagyoskodni, ettől függetlenül, a szakmám azért szebb munka volt, de itt aki jól dolgozik, azt megbecsülik. — Terveik? — Együtt jötünk ide a feleségemmel, karácsonyra babát várunk, katonaság előtt állok, de azt gondoltuk, hogyha leszerelek, együtt beiratkozunk a bőripari szakközép- isolába. A gyárban van előbbrejutási lehetőség . . . * Az általános iskola befejezése után a diákok többsége — 95 százalék körül — továbbtanul, de mint riportalanyaink is bizonyítják, a szakmunkásképzőt sokan nem fejezik be, vagy befejezik, mégis más pályára kerülnek. Az üzemben dolgozik 289 segédmunkás, a fizikai dolgozók 24 százaléka, betanított munkás 469, ez 39 százalék, szakmunkás 451 van, ami 29 százalék. A szakmunkások havi átlagbére ötezer forint, a betanítottaké 3850, a segédmunkásoké pedig 3300 forint. Itt tehát a legkevésbé sem igaz, hogy azonos lenne a bérük a szakmunkásokéval, főként nem több annál. A nehéz fizikai munkát persze, megfizetik — itt ilyen nincs —, de a statisztika általában sem támasztja alá azt a hiedelmet. hogy minden segédmunkás többet keresne, mint a diplomások általában. 1HÁROSI IBOLYA Kéményseprőt látni... Napirenden az áfészek exportértékesítése Ülést tartott a MÉSZÖV elnöksége Tegnap a szövetség székházában tartotta szeptember havi ülését a Fogyasztási Szövetkezetek Tolna megyei Szövetségének elnöksége Csapó Jenő elnökletével. Miután elfogadta a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, s a legutóbbi ülés óta tett főbb intézkedésekről készített jelentést, második napirendként megtárgyalta az általános fogyasztási és értékesítő szövet, kezetek exportértékesítésének I. félévi tapasztalatairól és a további feladatokról készített előterjesztést, amelyet Vincze József terjesztett elő, amihez kiegészítő jelentést terjesztett be Molnár István, a nagydorogi áfész elnöke. Az áfészek által végzett exporttevékenység 1982-től kapott nagyobb lendületet, amikor 102 millió, 1983-ban 123,5 millió forint értékű exportot bonyolítottak, többségükben tőkés országokba. Az 1984. évi előirányzat 148,6 millió forint, amiből augusztus 31-ig 83,2 millió forint értéket teljesítettek, ami időarányos teljesítésnek felel meg. Az idén közel 1000 tonnával kevesebb meggy és cseresznye termett, és ezért kevesebb volt a felvásárlás, mint az előző évben, de hasonlóan csökkent a vágónyúl- és mézfelvásárlás is. A vezető testület arra hívta fel a figyelmet, hogy az év visszalévő időszaában fokozzák az áfészek valamennyi exportálható cikk felvásárlását. Növeljék a vágósertés, termeltetés, a toll, az ipari fa, a gyógynövények átvételét és értékesítését. Utolsó napirendként az elnökség elfogadta a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny helyzetéről, valamint az ipari árképzés, áralkalmazás gyakorlata, hatása a gazdálkodásra című tájékoztatókat. SZOBOSZLAIJENŐ A kéményekben, a különféle tüzelő és füstvezető szerkezetekben lerakódó korom, valamint a füstből lecsapódó cseppfolyós, majd megszilárduló égési termékek — szurokképződés — fűtési zavaroknak, eldugulásnak, robbanásnak, mérgezésnek lehetnek az okozói. A korom a kátrányos melléktermékkel magasabb hőben, vagy tűzzel közvetlen érintkezve, meggyulladhat. Ezért ezeket a szerkezeteket időnként meg kell tisztítani. A kéményseprés tehát megelőző tűzrendészen ténykedés is. • Megyénkben 42 kéményseprő van. Közülük a Deesen élő Szirák Andrást kértük rövid beszélgetésre. A munkát mindig egyedül végzők szűkszavúságával beszél sorsáról. Azokat a pillanatokat idézi, amikor apró gyermekként ment aDja után a kémények tövébe. Édesapja ugyanis kéményseprőmester volt szülőfalujában, Péterré- vén. Nem erőltette ő két fiára az általa végzett szakmát. Pontosan, szépen végezte dolgát. amit a falu lakói értékeltek, megbecsültek. Így vált csöndes példává fiai előtt is. Szirák András először borbélyinasnak állt. Segéddé válását azonban megakadályozta a háború. Így maradt otthon. így lett édesapja a mestere, így kerülte el a mások elbeszéléseiből ismert inasévek „borzalmait”. Szerencséje volt. Ám ezt nem tulajdonítja a kéményseprők köré fonódó babonának. Mindig megmosolyogja a gombokat kereső diákokat, amikor vele találkoznak. Abban érzi szerencsésnek magát, hogy az elmúlt negyven évben — ennyit töltött a szakmában — életében „különös esemény nem történt”. Ebben a nyugodt változatlanságban, ismétlődő mozdulatok között telnek napjai. Néhány hónap választja el a nyugdíjasévektől. Hogy másnak szerencsét hozott-e, nem számolja. Említ azért egy-egy példát. Azt, amikor egy leendő gépkocsi- vezető a találkozásuknak tulajdonította sikeres járművezetői vizsgáját... Vagy a szilveszteri malac boldog tulajdonosát, akinek nevét ö húzta ki a kalapból. Egy lottósorsolásra is emlékezik, s/.irAk andr.As amikor az öt szám közül egy kihúzására őt kérték fel. Cserébe két lottószelvényt kapott akkor. ö maga nem kísérti e játékai a szerencsét. Munkájában bízik inkább. A banyakemencék építésétől az olajkályhák javításáig terjed szaktudása, így bőséggel akad naponta tennivalója. Naptárában pontosan feljegyez minden megrendelt és elvégzett munkát. Decemberig forgatja a lapokat. Eddig kell még a vállalatnál dolgoznia, hogy nyugdíjba vonulhasson. A Szirák családban két nemzedék három férfitagja ismerte, élte a kéményseprők inkább „feketének”, mint „szürkének” nevezhető békés mindennapjait. Az utódok közül egy orvos, egy pedig kőműves lett. Nem vált tehát a családban továbbélő örökséggé a kéményseprés mestersége. * — Sokat vitatott tény a dolgozóink körében — mondja Esküdt Lajos, a Tolna megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Vállalat igazgatója — a szakma jövője és társadalmi megbecsülése. A kéményseprővállalatok országos konferenciáján — az 1970-es években — jó előre, hosszú távra meghatározták a 'kéményseprőipar helyét, szerepét a tűzbiztonság-technikában. Kijelenthetjük, hogy a jövőben még sokrétűbb és speciálisabb feladatokat kell megoldani... BECSI KISS JANOS
