Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-23 / 224. szám
— SZEPTEMBER 23 Névnap: Tekla A Nap kél 6.32 — nyugszik 18.40 órakor VASÁRNAP A Hold kél 3.43 — nyugszik 18.22 órakor Hatvanöt évvel ezelőtt, 1919. szeptember 23-án született Ungváron, és 54 éves korában, 1973-ban halt meg Budapesten Ubrizsy Gábor Kossuth-díjas biológus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. V ____________________ J O FÖLDCSERÉK. Megyénkben a távlati terv 14 ezer 880 hektár földterület üzemek közötti cseréjét irányozta elő. Ez év első felében csupán 2134 hektár cseréjére került sor, zömmel azért, mert a cserére felajánlott területeken olyan épületek, állóeszközök vannak, amelyek nem illenek a másik üzem profiljába. + HORGÁSZVERSENY. Az ÉDOSZ-megyebizottság megbízásából a Paksi Konzervgyár szakszervezeti bizottsága meghirdette és a paksi Dunán megrendezte az élelmezésipari dolgozók szakszervezetéhez tartozó üzemek horgászainak megyei vetélkedőjét. A kellemes időben 31-en vettek részt a háromórás vetélkedőn. A verseny első három helyezettje: Hegyi János, gabonaipar, Vajer Csaba, sütőipar, Tóth György, tejipar. A díjazottak oklevelet és horgászfelszerelést kaptak. A FÖLDÉRTÉKELÉSI tájértekezlet. A dél-dunántúli megyék szakemberei részvételével szeptember 25- én földértékelési tájértekezletre került sor Domboriban, a TÁÉV üdülőjében. '\j KANKIHELYEZÉSI AKCIÖ. A Szekszárdi Húsipari Vállalat megkezdte a tenyészkanok kihelyezését azokba a községekbe, ahol sokan foglalkoznak sertéshizlalással. Eddig 70 tenyészállat került ki a községekbe, s összesen 200 állatot helyeznek ki az akció során, azzal a céllal, hogy egyenletes, jó minőségű hízó sertések kerüljenek ki a háztáji és kistermelő gazdaságokból. # LOTTÓTÁJÉKOZTATÖ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 38. lottójátékhéten öttalála- tos szelvény nem volt. Négy- találatos szelvények száma 27, ezekre egyenként 363 400 forintot fizetnek. A három- találatos szelvényekből 3870 van, nyereményük 1268 forint. A kéttalálatosok száma 166 662 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. O BEFEJEZŐDÖTT a nagy nyári karbantartás a karcagi rizshántolóban. Az ország legnagyobb rizshánto- lójának gépei, berendezései máris dolgoznak, a még raktáron levő tavalyi rizst dolgozzák fel. Az új termés megérkezéséig két műszakban napi 180 tonna vízigabonát hántolnak, csiszolnak és készítenek elő kereskedelmi csomagolásra. + VASÁROK. Szeptember 24-én országos állat- és kirakóvásárt rendeznek Fehér- gyarmaton, Mándokon, Ká- lozon, Nagyorosziban, Szé- csényben és Veresegyházon, szeptember 25-én Decsen és Tiszanánán, 26-án Jánoshalmán, szeptember 27-én De- vecserben, Szanyon és Tisza- lökön, országos kirakóvásárt pedig Nován. Szeptember 28- án Véménden országos állat- és kirakóvásárra, Dévavá- nyán országos állatvásárra várják az érdeklődőket. # A SZOVJETUNIÓBAN az idén először a többi európai országgal azonos időpontban, vagyis szeptember 30-án — éjjel három órakor — állnak vissza a nyári időszámításról a téli időszámításra. Részlet a Magyar értelmező kéziszótár (Akadémia 1972.) 1289. oldaláról: „SZIMPOZION: ín. Tud. Szűkebb szakmai kérdésről kevés részvevővel tartott (nemzetközi) tudományos tanácskozás, (nk.: gör.)” A fénykép szerint Pakson valamilyen ehhez hasonló tanácskozást tarthattak. Amennyiben nem ilyet, akkor a másságot az utolsó két betű fémjelezte. Beregnyei Miklós — —^ Esők Várható időjárás ma estig: gyakran lesz borult az ég és országszerte várható ismétlődő eső, zápor, zivatar. Élénk déli, délnyugati szél várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma 15, 20 fok között várható. s _______________;^ V eszprémiek Szekszárdon A tűzoltóság jelenti A veszprémi újságírók és lapkiadói dolgozók egy csoportja — a családtagokkal együtt 42-en — a hétvégét megyénkben töltötte lapunk vendégeként. Pénteken délután az atomerőművel, tegnap Gemenc (képünk) és a Sárköz nevezetességeivel ismerkedtek, kirándultak Domboriba, ma pedig a megyeszékhely látnivalóit tekintik meg. Szeptember 15-én kigyulladt a kajdacsi Mgtsz tulajdonában lévő szalmakazal. A tüzet gyermekek okozták, akik a szalmakazal közelében gyufával játszottak. Tűz következtében a szalmakazal teljesen leégett, a becsült kár: 20 00,0 Ft. Utólagosan jelentették a tűzoltóparancsnokságra, hogy Szekszárd-Rózsamájban hegesztés következtében kigyulladt az UY 76-33 frsz.-u Zsiguli személygépkocsi. Az átizott fenéklemez meggyújtotta a gumi szőnyegpadlót. A tűz következtében károsodott a gépkocsi belső berendezése is. A tüzet a szabálytalanul hegesztést végző Tóth Imre lakatos oltotta el. Tűz keletkezett Szekszárdon az Alkotmány u. 14. számú ház udvarán. Kigyulladt a javítás alatt lévő Simson Star motorkerékpár. A tüzet Nagy Géza lakatos okozta, aki égő cigarettát dobott el a motor közelében. A tüzet az állami tűzoltóság kiérkező, se előtt eloltották. A becsült kár 2000 Ft. OL VAST AM Bicaj Már annyi mindenfélét kitaláltak, ami zsebbe való, hogy nem is igaz; van zsebkönyv, zsebrádió, zsebóra, meg tudja a fene mi minden. Most meg arról olvasni, hogy a japánok kitalálták a zsebmotort, ami a fűnyirógép motorjával működik, sőt van már zsebbicikli is. Ez biztosan irtó jó dolog, hisz kis helyen elfér, és lehet vele lavírozni. Erős a gyanúm, hogyha más miatt nem, csupán hiúságból az ilyen kicsike biciklire nem ülnek fel azok, akik megütik az egy mázsát. Éppen a minap jártam egy járműboltban a legkisebb utódommal, aki bicikliügyben teljesen kompetens. Mit mondjak? Belenyúltam a zsebembe, és ezzel a dolog egész egyszerűen el lett intézve. Gyalog mentünk haza. Nem ismerem a külföldi bicikliárakat, csak úgy gon. dolom, hogy az ilyen zsebkerékpár olcsóbb lehet, mint a normál méretű. Sejtem, hogy nemsokára idehaza is kapni lehet majd, addig viszont nem lehet mást tenni, mint szorgalmasan gyűjteni — a zsebpénzt. dvm A megyei vetélkedő célja a balesetek csökkentése A vetélkedő résztvevői A Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházában tegnap Vetélkedőt tartottak. Ez az esemény zárója volt annak a közlekedésbiztonság fokozását célzó mozgalomnak, amelyben 137 üzemegység 88 csapatának 4932 tagja vett réstt. A Vöröskereszt megyei vezetősége, a megyei közlekedésbiztonsági tanács, és az SZMT szervezésében a vetélkedő folyamán a csapatok közlekedési ismeretekről, munkavédelmi feladatok ellátásáról, Valamint elsősegélynyújtásról adtak számolt. A szombati vetélkedőn, a megyei döntőn Horváth József, az SZMT vezető titkára, a zsűri elnöke köszöntötte a tizenkét csapat tagjait. Elmondta, hogy az ismeretek bővítése, a balesetek számának csökkenése várható e vetélkedő után. A szombati vetélkedő legjobb csapata az országos döntőn vesz majd részt, november hónapban. A vetélkedőn a területi döntők alapján a Bonyhádi Zománcárugyár, a teveli Kossuth Mgtsz, a MÁV dombóvári üzemfőnökség, a dombóvári Pátria Nyomda, a szakcsi Űj Élet Mgtsz, a Paksi Állami Gazdaság, a Paksi Konzervgyár, a Szekszárdi Nyomda, a BHG szekszárdi 4-es számú gyára, az ireg- szemcsei Egyetértés Mgtsz, a tamási Közgép és a tamási Kop-Ka ÁFÉSZ öt-öt fős csapata vett részt. A versenyben első debt a Bonyhádi Zománcárugyár csapata, második a Paksi Konzervgyár, harmadik a Paksi Á. G. Az országos versenyen az első, tehát a bonyhádi ötfős csapat vesz részt: Pálfi József, Benkő Ferenc, Móczi András, Konstanczer Antal és Chlebovics Miklós. A tartalék: Cseppentő László. Rendőrségi felhívás 1984. szeptember 18-án 20 óra körül Szekszárdon, a Be- nedek-völgyben rosszul lett egy magát Peigli Józsefnek nevező férfi. A mentők a szekszárdi kórházba szállították, ahol elhunyt. A személynél semmiféle irat nem volt. Az elhunyt személyleírása: kb. 50—55 éves, 178 cm magas, sovány testalkatú, őszes-szürke hajú, kopaszodó, kékes-szürke szemű, őszes, ritka bajuszú, teljes foghiányzatú, hasán műtéttől származó hegek láthatók. Ruházata: szürke ing, barna színű kötött pulóver, sötét színű szövetnadrág, drapp színű vászoncipő. Megtalálásakor egy fekete színű, kopott bőrkabátot és kalapot viselt. Nála volt egy kockás mintázatú, műbőrből készült iskolatáska, A rendőrség kéri mindazon személyek jelentkezését, akik az elhunyt kilétéről bármilyen érdemleges adatot tudnak szolgáltatni. Jelentkezni lehet személyesen a szekszárdi rendőrkapitányság — Várköz u. 4. szám — bűnügyi osztályán vagy telefonon a 07-es számon. Hivatalos személyekre támadt Élétveszélyt okozó testi sértés bűntette és kétrendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 4 év 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte a bíróság Horváth György 43 éves szekszárdi Lakost- A bíróság ítéletét az alábbi tényállásra alapozta: 1984. április 7-én az ittas állapotban hazatérő vádlottt veszekedni kezdett élettársá- vali, többször nagy erővel, ököllel megütötte. A földre került sértett fejét és különböző testrészeit rugdalta, végül két-három alkalommal teljes súlyával a sértett ha>- sába taposott. Sértett a számtalan vérbe- szűrődéses sérülés mellett .húgyhólyagrepedést, nyálkahártya-elhalást szenvedett el, melynek szövődményeként hasűri tályog alakult ki. Hólyagsérülése következtében életveszélyes állapotba került, életét csak a műtéti beavatkozás mentette meg. 1984. június 9-én a rendőrség ellenőrzésit tartott Szek- szárd-Szőlőhegyen. A Major u. 29. sz. házban tartózkodott a vádlott is, aki állandó munkahellyel nem rendelkezett. Igazoltatása után a rendőrök közölték, hogy előállítják a kapitányságra. Az ittas Horváth felmenekült a padlásra, az ölt előállítani kíVonatpótló A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a jövő héten is sok helyen lesznek pálya- fenntartási munkák, s emiatt egyes vonalszakaszokon autóbuszokkal bonyolítják le a vasúti forgalmat. Szeptember 24-én Hatvan —Jászfényszaru között a Hatvanból 7.15, 8.44, 12 és 14.34 órakor, a Szolnokról 7.02, 9.03 és 11.19 órakor induló; szeptember 24-én és 25-én Veszprém—Herend között a vánó két rendőr utánament. Horváith a kémény mögül előugorva halántékon ütötte az egyik rendőrt és letépte nyakkendőjét. A rendőröknek csak a gumibot használatával sikerült megfékezni a dühöngő Horváthot. Előállítása ultán a rendőrség épületében tovább dulakodott, a székeket és a falat takaró lambériát ütötte, szidalmazta a rendőröket és követelte ügyészi kihallgatását. Kijelentette, hogy kizárólag az ügyésszel kíván beszélni, ezért az időközben megérkező ügyész megkezdte kihallgatását. Néhány perc múlva Horváth felugrott székéről, s az ügyészre támadt, aki a támadást lökéssel hárította el. A vádlott ismét támadt, ütésre emelte a kezét. A dulakodás zajára az ajtó előtt álló rendőr bement, elrántotta a vádlottat és a gumibotot használva fékette meg. A Tolna megyei Bíróság dr. Uzsák Zoltán tanácsa a szabadságvesztés büntetés mellett 5 év közügyektől eltiltásra is ítélte Horváthot. Vádlott idült alkoholista, ezért kényszerelvonó kezelését is elrendelte.- Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést. ÉBERT GYÖNGYI autóbuszok Budapest, Déli pályaudvarról 6.20 órakor, valamint a Szombathelyről 10 és 11.15 órakor induló; szeptember 24-től 27-ig Kaposvár—Somogyszob között a Nagykanizsáról 6.15 órakor, a Budapest, Déli pályaudvarról 7.20 órakor és a Gyékényesről 11.20 órakor induló vonatokról autóbuszokra kell átszállniuk az utasoknak. A buszokon a megváltott vasúti jegyek érvényesek. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex:*14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. J