Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-22 / 223. szám
1984. szeptember 22. Képújság s Nem lehet őszi tanévkezdési időponthoz kötni a vezető- képzést, mert a gazdasági vezetők tudásának megújítására, frissítésére állandóan szükség van. Tudjuk, hogy egy mérnöki, technikusi diploma mennyi idő alatt „évül el”, hogy az élet diktálta rohamos tempó, a tudomány fejlődése olyan gyors, hogy az egyetemen, főiskolán tanultak állandó frissítésre szorulnak. E felfrissítésre találták ki a vezetőképzést, amelynek legalább négy formája létezik. Először is a vezetőképzés fizetett formája az erre hivatott intézményekben. Másodszor az „ingyenes” továbbképzések, különféle középszinten, aztán harmadszor az önképzés, és negyedszer a tapasztalatcsere. Mindezek a vezetőképzéssel kapcsolatos gondolatok körbejárhatok. Azzal kezdhetjük, hogy a vezetőképző intézetek adják a legújabb, legjobban kipróbált hazai és külföldi módszereket — nem kevés pénzért. Ezeket az intézményeket a gazdasági vezetők szívesen látogatják, ám, a középvezetői réteget nem szívesen iskolázzák be, éppen a magas költségek miatt. Pedig az ilyen tanfolyamokon hallgatott előadások felkészítik a hallgatót. A tanfolyamok, továbbképzések második lépcsőjének tartom az „ingyenes” vezetőképzést. Példának okáért a termelőszövetkezeti, az ipari szövetkezeti elnökök, főkönyvelők, középvezetők stb. rendszeres, évenként ismétlődő továbbképzését, amely néhány napig tart, ám a legfontosabb aktuális kérdésekre irányítja a figyelmet, mivel a gazdasági vezetőnek kevés ideje van milliónyi utasítás, rendelet megismerésére, — alkalmazásának módjára pláne nincs sok idő „rájönni” —, így e tanfolyamok hasznosságához nem férhet kétség. Ezek ismétlődése, évenként egy-egy területre állandóan visz- szatérve, például a jövedelemszabályozás témaköre, naprakésszé teszi az embereket. A harmadik „módszert” igen sokan művelik, bár ez sem olcsó. Ugyanis az önképzés formája kialakult, ám az ehhez szükséges szakirodalom mindig drága és késésben van az aktuális helyzethez képest. A hazai műszaki irodalom ugyan világszínvonalon áll, láthattuk nemrégiben a Tolna megyei műszaki hetek kapcsán rendezett kiállításokon is, de éppen a nyomdai lassú átfutási idő miatt a könyvek késve érkeznek meg... Az van szerencsés helyzetben, aki valamilyen idegen nyelvet beszél, mert az idegen nyelvű szakirodalom inkább naprakész, mint a hazai. S ezzel el is jutottunk témánk negyedik részéhez, amikor is a külföldön járó szakemberek tapasztalatcseréjét vizsgáljuk. A tapasztalatok kedvezőek. Mindig hoznak haza valamit, még akkor is igaz ez, ha vannak haszontalan, csupán pofavizitnek, bevásárló útnak tekinthető „tapasztalatcsere-utazások” is. Mindezek azzal kapcsolatban jutottak eszembe, hogy az Országos Vezetőképző Intézet idei gazdag programját kézbe kaptam. Ajánlásaikat a vezetők képzéséről elküldték szinte minden valamirevaló üzembe, ahol az újat keresik-kedvelik. találnak az 1985. december 1-ig hirdetett programban a szakterületre alkalmas tanfolyamra való invitálást. A vezetési kultúra színvonalának emeléséhez nélkülözhetetlen egy megalapozott vezetési stratégiát realizáló, szellemi beruházást segítő, vezetőképzési rendszer. *-PjLelkiismeret Azt mondják, manapság nem divat lelkizni, az ember végezze el a dolgát, keresse meg becsületesen a kenyerét, ne legyen modortalan, tisztességgel fizessen a tisztességért, s akkor nyugton lesz a lelkiismerete, békés és nyugodt az álma. Csakhogy az ember azért ember, mert időnként lazít, nem úgy végzi el a dolgát, ahogy kellene és illene, időnként pontosan azokhoz durva, akik szeretik, s ha van benne egy csipetnyi jóérzés, ettől lelkiismeretfurdalása támad. Idősebb nő, nyílt, kedves, okos és barátkozó, telve jóindulattal, s ha kérik, tanácsot is ad. Ha mondják, hogy van ilyen, nem hiszem el, de gyakran látom, hogy hol egyik, hpl másik ismerőse keresi föl, s kirakja elé az asztalra a gondjait. Mert szinte mindenkinek szüksége van arra, hogy megossza örömét, bánatát, sikerét és kudarcát, s visszaigazolja önmagát. Csak nézem, de nem értem azokat, akiknek soha és semmiért sincs lelkiismeretfurdalásuk, dolgoznak monotonon, mechanikusan, lélek nélkül. Nem bosz- szankodnak, nem pörlekednek, ha rossz az alapanyag, ha törik a cserép, lazul a csavar, elhasad a szerszámnyél, ha rendetlenség, és rendezetlenség van körülöttük. Ügy vélem: az ilyen lelketlenül, automatikusan végzett munka nem sokat ér. Alkalmam volt nemrég együtt dolgozni, s közben sokat beszélgetni egy burkolószakmunkással. Többek között a munka minősége is szóba került, az, hogy neki magának, s nem másnak nem mindegy, hogy milyen munkát ad ki a kezéből. Nem mindegy, hogy a szakmában milyen a híre, az, hogyha szóba kerül a neve, akkor csak jót tudjanak mondani róla, s ne legyintsenek. Azt mondja: „Inkább kevesebbet vállalok, kevesebbet keresek, de rólam ne mondja senki, hogy összevágtam a munkám. És egyébként is, hát nem lehet gyönyörködni abban, ha az ember jól és szépen megcsinált valamit?” De bizony lehet. S nemcsak a kézzelfogható alkotásokban, hanem abban is, ha boldogulnak, szépen, kiegyensúlyozottan élnek azok, akikkel főnökként vagy beosztottként együtt dolgozunk. Mert hisz milyen a munkahelyi légkör, s hogy lehet ott, jó munkát végezni, ahol például a vezetők nem örülnek annak, ha boldogul valaki a kollégáik közül. Téesz-elnök ismerősöm mondta nemrég: nem szereti azt a munkatársát, aki nem törekszik a szebbre, a jobbra, a többre, mert az ilyen ember a munkájában, szakmájában sem halad, márpedig, ha a szakemberek nincsenek tisztában a legújabb dolgokkal, a szövetkezet lemarad a termelésben. A kör bezárult, a téesz-elnök maximálisan segíti mindenben a fiatal és „hajtás” szakembereket, merthogy a lelki- ismerete azt diktálja, — hogy jól éljenek azok az emberek, akik a szövetkezet vezetését rábízták. Ez az ember örül és boldog, tekintetében ugyanazt a nyugodt derűt fedeztem fel, mint a kőművesmesterében, aki valahányszor csak elhalad a ház előtt, amelyet épített, néhány percre megáll, s gyönyörködik a munkájában. Egy olasz szobrász műve Farkas Pál: Szeg Szobrok a kőfejtőben A Villány melletti Nagyharsányi hegy csúcsában egy régi kőbánya évről évre otthont ad neves hazai és külföldi szobrászoknak. Az alkotótáborban teljes ellátást, anyagot és szerszámokat biztosítanak a művészeknek. Az elkészült művekből a különleges szépségű környezetben több mint száz szoborból álló állandó kiállítást láthat az ide látogató sok ezer érdeklődő. Fotó: Gottvald Károly Szabadtéri tárlat a kőfejtőben Roller Péter (Csehszlovákia): Csomag Bencsik István: Arc Papi Lajos: Szárnyalás Bencsik István szobra emlékkép lesz Szomjat oltó alkotás Orosz János: Emlék » D. VARGA M.
