Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-20 / 221. szám
Névnap: Friderika. A Nap kél 6.28- nyugszik 18.46 órakor. A Hold* kél 0.59 — nyugszik 16.39 órakor. Száztizenöt évvel ezelőtt, 1869. szeptember 20-án született, és 89 éves korában, 1958-ban halt meg Marcel Cachin francia filozófiatanár, a francia és a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló harcosa. SZEPTEMBER 20 CSÜTÖRTÖK A GÖDÖLLŐI DIAKOK Tolna megyében. Tegnap a Gödöllői Agrártudományi Egyetem harminc ötödéves hallgatója látogatott megyénkbe. Bátaszéken a Búzakalász Tsz-ben a növény- termesztéssel, Mőcsényben, a Völgység Népe Szövetkezetben az állattenyésztéssel és a tejfeldolgozó üzemmel ismerkedtek, majd ellátogattak Lengyelbe, ahol a mezőgazdasági szakközépiskolában és szakmunkásképző intézetben a megye mezőgazdaságáról hallgattak meg tájékoztatót. + BEFEJEZŐDÖTT szerdán, egyhetes munka után a 23 ország tudósainak részvételével Visegrádon megrendezett Körösi Csorna tibetisz- tikái szimpózion. A tanácskozás záróeseménye tisztelgő emlékezés volt: Chandan Roy Chauduri, a Bengáli Ázsiai Társaság főtitkára és Térjék József, a Körösi Csorna Társaság főtitkára a szimpózion résztvevőinek nevében koszorút helyezett el Körösi Csorna Sándor kőbányai szobránál. Tévé-lottó nyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a tv-lottón öt találatos szelvény nem volt. A nyertes szelvények száma és a nyereményilleték levonásával számított egyenkénti nyereményösszegek a következők: 37 darab négy találatos — 180 701 forint; 4681 darab há- romtalálatos — 695 forint; 147 692 darab két találatos — 28 forint. A közölt adatok nem véglegesek. A KURDI termelőszövetkezet az általános iskola tanulói részére szombatonként lovagolási lehetőséget biztosít. A kezdeti kedvcsinálás után, ha tartós lesz az érdeklődés, lovasiskola létrehozásától sem zárkóznak el. # DIJÄTADÄS. A MÁV— Volán komplex brigádok országos versenyén az elmúlt évi munkájuk alapján második helyezést értek el a szekszárdi vasúti kirendeltség dolgozói. Az ezzel járó elismerést tegnap délelőtt adták át a 11-es Volán szekszárdi központjában. A BŐVÍTI választékát a Nagykanizsai Sörgyár. A hamburgi Holstein cégtől e célra vásárolt energiatakarékos technológia bevezetésével kapcsolatos munkálatok megkezdődtek. A tíz esztendőre szóló megállapodás értelmében az idén háromezer, jövőre 50 ezer, 1986-tól pedig évi 100 ezer hektolitér Holstein-sört állítanak elő. A licencért és a szerződésben rögzített minőségi sör készítéséhez szükséges 1 millió 300 ezer márka értékű berendezésért hektoliterenként öt kilogramm malátával fizetnek a kanizsaiak. ÖRÄSMÜHELY a múzeumban. Megvásárolta és a városban hajdan virágzó kismesterségek tárgyi emlékeit őrző helyi múzeumnak ajándékozta egy órásdinasztia műhelyének teljes felszerelését a kőszegi Városi Tanács. Az értékes eszközöket a Wágner család egymást követő órásmester tagjai őrizték meg és gyarapították az órásművesség hőskorától napjainkig. # VASÜTI BALESET. Vasúti baleset történt szerdán Balassagyarmaton. A Balassagyarmat—Ipolytarnóc között közlekedő személyvonat délután fél négy órakor még a város belterületén, de már a nyílt pályán műszaki hiba miatt leállt. A veszteglő szerelvénybe az állomásról a segítségül küldött dízelmozdony belerohant. Az összeütközés következtében harmincán megsérültek, közülük ketten súlyosan. A sérülteket a balassagyarmati kórházba szállították; huszonhármukat megfelelő orvosi ellátás után hazaengedték. Az anyagi kár jelentős. A rendőrség, a MÁV szakértőinek bevonásával vizsgálatot indított az ütközés okainak kiderítésére és a felelősség megállapítására. (MTI) A Tm. Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti tolnai, mözsi és bogyiszlói fogyasztóit, hogy 1984. IX. 20-án áramszünet miatt nyomás- csökkenés, illetve vízhiány várható. (x) Párás idő Várható időjárás ma estig: folytatódik a változóan felhős, párás idő, eső nélkül. Jelentősebb felhő- södés és csapadék legfeljebb délutántól az ország déli részén lesz. A délkeleti, déli szél napközben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul. Tisztítják a Koppány patak medrét Évadnyitó az Operában Nagykónyi határában dolgozik a kotrógép A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szekszárdi szakaszmérnökségének dolgozói — az előzetes terveknek megfelelően — az idén is folytatják a Koppány patak medrének tisztítását, illetve kotrását, amelynek elvégzését több dolog indokolta. A Somogy megyéből — nagy esőzések után — lezúduló ár termőföldeket öntött el, mivel a beiszapolódott patak nem tudta levezetni a vizet. A kotrási munkák olyan céllal is készülnek, hogy gépi karbantartásra alkalmassá tegyék a medret és a patakot kísérő rétek talajvízszintjének süllyesztését is megoldják. Az idén négymillió forintot fordít a szakaszmérnökség a kotrási munkákra, ami a Nagykónyitól Eledényig húzódó négy kilométeres szakasz elkészítésére elegendő. A mederkotrási munkákkal párhuzamosan a tamási híd környékén is dolgoznak a Vízügyi Igazgatóság szakemberei. Itt az a cél, hogy a százévenkénti gyakoriságú vizek levezetésére is alkalmassá tegyék a Koppányt. A híd miatt leszűkült patakmedret most burkolják, hogy majd gyorsan tudja levezetni a vizet. Több mint egymillió forintot fordítanak a tamási vízmérő műtárgy rekonstrukciójára is, hogy alkalmassá tegyék az érkező vizek mérésére. A munkák megkönnyítése érdekében a vízügyi igazgatóság dolgozói a városban „csőbe húzták” a Koppányt. Most egy négyzetméter keresztmetszetű vascsatornán folyik a hídnál a patak vize. Százegyedik évadnyitó tár. sulati ülését tartotta meg szerdán a Magyar Állami Operaház társulata. Az újjávarázsolt 100 esztendős operaház nézőterén helyet foglaló művészeket, valamint a vendégeket — közöttük a rekonstrukcióban részt vett magyar és külföldi vállalatok képviselőit — Szirtes György igazgató köszöntötte. Ezt követően Mihály András főigazgató emelkedett szólásra. Köszönetét mondott azért a megfeszített munkáért, amelynek eredményeként 100. születésnapján ismét közönséget fogadhat a főváros legjelentősebb zenei intézménye. A továbbiakban elmondta: a dalszínház — a hagyományokat követve — műsorait úgy igyekszik alakítani, hogy a komolyzene barátainak mind szélesebb köre ismerkedhessen meg a zeneirodalom remekműveivel. A dalszínház művészeinek új színházi idénye tegnap este a Hunyadi László című opera színrevitelével kezdődött meg az Erkel Színház, ban. A megfiatalodott operaházban elsőként az építők tiszteletére rendeznek műsort szeptember 25-én. A dalszínház megnyitásának 100. évfordulóján, szeptember 27-én díszelőadást tartanak, a nagyközönség számára pedig két nap múlva rendezik az évadnyitó előadást. OL VAST AM Fortunáról Egyre inkább meggyőződöm arról, hogy rossz helyre tettem a pénzemet, ugyanis ami másnak másutt sikerül, az nekem nem. Miről van szó? Tegnapi híreink között azt olvastam, hogy ismét bekopogott a Fortuna istenasszony a Völgy ségi Takarékszövetkezel bonyhádi fiókjába és az augusztus 31-i nyereménybetétkönyv-sorsoláson egy hidasi olvasónak Daciát hozott. Bevallom, nem irigylem a nyertest, de kicsit bosz- szant a saját „szerencsétlenségem’’. Hiába várom én a Fortunát, ha egyszer sem közelít felém. Még csak nem is kecsegtet... Pedig el tudnék képzelni most már valami biztató nyereményt, ha nem is Daciát, de legalább egy kis fogyasztású dízel Mercedest. ... Hogy Mercedest nem is sorsolnak? Nem baj. Azért még reményem lehet ugyan, mint ahogy eddig is volt. — él — Anyakönyvi hírek Paks városban 1984. augusztus hónapban a következő anyakönyvi események kerültek bejegyzésre: Házasságkötés: Csepregi István és Baranyai Erika Katalin, Feil József és Szombat Csilla, Schmidt József és Kovács Katalin, Imre Ferenc József és Teli Ágnes, Zilizi Péter Páli és Petrik Klára, Kiss Ferenc Sándor és Kern Anna, Németh József és Strasszer Erzsébet, Koleszár János és Kovács Julianna, Kiszl Tibor és Farkasdi Gabriella, valamint Rigóczky István és Ulbent Mária. Haláleset: Béni Isitvánné szül. Tőke Teréz, Baksay Fe- rencné szül.. Hartman Mária, Kródi Józsefné szül. Kapesz Anna, Weisz Józsefné szül. Jantner Mária, Mérei Istvánná szül. Loos Katalin, Kun Imre, valamint Hoffmann Ferenc. Névadó ünnepség: Paks város névadó emlékkönyvébe az alábbi gyermekek neve került bejegyzésre: Darabos Viola, Győri József, Bedecs Gabriella!, Czár Anita Ildikó, Börcsök Krisztina és Fálth Lajos. A MÁV közleménye Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 1984. szeptember 30-án, vasárnap a nyári időszámítás megszűnésével egyidejűleg a Budapest—Székesfehérvár—Tapolca, a Budapest—Székesfehérvár—Nagykanizsa és a Ba- latonszentgyörgy—Tapolca vasútvonalon téli menetrend lép életbe. A téli menetrendet a hivatalos menetrend külön lapon már tartalmazza, ahhoz, valamint a nemzetközi menetrendhez külön-külön jelenig meg az 1. sz. pótlék. A pótlékok a menetrendkönyvek olvasójelén lévő „Utalvány” ellenében elárusítóhelyeinken díjmentesen átvehetők. Részletes felvilágosítást a vasútállomások adnak. Pécsi Vasútigazgatóság Telefon tolvajok (Kéftforintosokait loptak budapesti nyilvános telefonállomások perselyének szétfeszítésével azok a vádlottak akiknek bűnügyében tegnap kezdődött meg — s várhatóan e héten befejeződik — a tárgyalás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az 1954-ben született, büntetett előéletű Talián József és hasonló korú társai tavaly, az őszi hónapokban „társultak” telefonok pénzkazettáinak kiürítésére. Folytatólagosan elkövetett bűncselekményeikkel — a Büntető Törvénykönyv fogalmai szerint: lopással és rongálással — összesen mintegy 120 ezer forint kárt okoztak. Ebből 12 634 forint megtérült: tetten érték őket, s az elfoga- táskor ilyen összegű kétforintos érmét foglaltak le tőlük. A hat vádlott a tárgyalás kezdetekor elismerte bűnösségét, s Talián még azt is, hogy a perselyfeltörés az ő ötlete volt. Díszkút Az idén 650 éve városi jogot kapott Gyöngyösön, a főtéren a közelmúltban új díszkutat állítottak föl, Máté István szobrászművész alkotását. kEPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.