Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-19 / 220. szám

6 Képújság 1984. szeptember 19. Sportműsor Asztalitenisz: A Tolnai VL NB I-es női csapata ma dél­után 17 órakor fogadja baj­noki mérkőzésen a Kanizsa Bútor együttesét. Labdarúgás: OSK megyei selejtező: Iregszemcse—Kis- dorog (Kleiber), Bonyhádi MSC—Szekszárdi Dózsa (Rit­zel). Kezdési idő: 16 óra. ÓIK megyei selejtező: Dombóvá­ri VMSE—Paksi SE (Pauer), Bonyhádi MSC—Szekszárd 505-ös DSK (Stumpf). Kez­dési idő: 16 óra. Kupa-készülődés Egy héttel az európai első őszi nagy futballszerda után, amikor tíz válogatott találkozóra került sor, me, megkezdődik a három rangos nemzetközi kupasorozat. A BEK-ben, a KEK-ben és az UEFA Kupában teljes forduló lesz. UEFA Kupa: Manchester United -Rába ETO Győrött jó jelnek tekintik, hogy a szombati bajnoki talál­kozón sikerült legyőzni a baj­nok Bp. Honvéd együttesét. Ez nagy önbizalmat ad a csapat- nejt, annak ellenére, hogy Haj­szán betegsége miatt nem játsz­hat, és sérülés miatt kérdéses Szentes szereplése is. Verebes József edző még nem döntött az összeállításról, erre csak a helyszínen kerül sor. A győriek kedden repülőgép­pel utaztak Manchesterbe, a 29 fős sportküldöttséget kisebb tu­ristacsoport is elkísérte. A keret 16 játékoshói áll. Bár az első mérkőzésre még csak ezen a héten kerül sor, Győrött máris óriási az érdek­lődés az október 3-i visszavágó iránt. Telt házat várnak, eddig már csajtnem 10 ezer jegyet ad­tak el, s naponta érkeznek a Jegyigénylések, nemcsak itthon­ról, hanem Angliából, Ausztriá­ból és Csehszlovákiából is. Ép­pen a nagy érdeklődésre való tekintettel a 25 ezer állandó hely mellett még pótlelátókkal ezer szurkolónak biztosítanak helyet. KEK: Siófoki Bányász-FC Larissza A Siófoki Bányász csapata a Kupagyőztesek Európa Kupájá­ban ma 18.30 órakor a székes- fehérvári Sóstói-stadionban lép pályára. Ezt a Balaton partján jó „előjelnek” tartják, hiszen a Siófok idén júniusban itt aratta fennállásának legnagyobb sike­rét, amikor a Bába ETO elleni 2:l-es győzelemihel megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát. KEK-ellenfele, a görög Larissza már ismert Magyarországon, hi­szen tavaly az UEFA Kupából a Bp. Honvéddel vívott két mér­kőzés után esett ki. A Balaton-parti csapat bár még messze van tavaszi formá­jától, az NB II. legutóbbi for­dulójában is csak döntetlent harcolt ki saját pályáján a Du­naújváros ellen és jelenleg nyol­cadik e, tabellán. Szőke Miklós edző bízik a javulásban. A La- risszában négy görög válogatott mellett a lengyel Kmiecik is lát­szik. BEK: Grasshoppers -Bp. Honvéd A Bajnokcsapatok Európa Ku­pájának első fordulójában ma (20 órakor) a Bp. Honvéd Zü­richben a Grasshoppers ellen lép pályára. Az előkészületekről és a mérkőzés esélyeiről Komora Imre vezető edző az elutazás előtt így nyilatkozott: — A küldöttség 22 fős, ebből 15 a játékos. A sérülések miatt még több helyen bizonytalan az összeállítás, várhatóan az And- rusch — sallai, Nagy, Garabe, Tóth vagy Varga — Sikesdi, Dó­zsa, Détári — Bodonyi, Dajka vagy Kovács K., Esterházy csa­pat játszik. Velünk tart még Menyhárt és Gylmesi. Segítő­társaimmal kétszer tekintettük meg a Grp.sshopperst bajnoki mérkőzésen és nagyon jó benyo­mást keltettek, öt válogatott já­tékosuk van, így igen nehéz mérkőzés elé nézünk. Annak el­lenére, hogy a legutóbbi bajnoki fordulóban Győrben egygólos vereséget szenvedtünk, a csapat jó formában készül a találkozó­ra és az erőviszonyok papján döntetlen körüli eredménnyel már elégedett lennék — fejezte be nyilatkozatát a vezető edző. Kézilabda NB II Szekszárdi bravúr Konyecsnyi biztosan értékesítette a tolnai csapat hétmétereseit Szekszárdi Spartacus—Szé­kesfehérvári KÖFÉM 15-14 (7-6). Szekszárd, 100 néző. V.: Biber, Král. Szekszárd: Fichterné — Hosnyánszkiné (5), Katzenberger (1), Tekau- er (1), Lovász (2), Czibor (3), Tóth A. (3). Cserék: Pulit­zer, Jauchné, Kelemen, An­gyal, Farkas. Edző: Szabó Attila. A csoport jelenlegi első és második helyezettjé­nek találkozóján a 4. perc­ben született az első gól a hazaiak jóvoltából. Kitűnt a Spartacus határozott véde­kezése, így a vendégek első góljukat csak a 18. percben lőtték. Ekkor a Spartacus 5-1-re vezetett. Pár pillanat­nyi kihagyás elég volt ahhoz, hogy a vendégek csökkent­sék hátrányukat, 6-3-ra fel­jöttek. A félidő utolsó per­ceiben érthetetlen zavar a Spartacusnál, ziccerek ma­radtak ki, s az eladott lab­dákból a vendégek rendre eredményesek voltak, s a fél­idő 7-6-os hazai vezetéssel zárult. A második félidőt két remek Fichterné-védés ve­zette be, majd válaszul ered­ményes támadásbefejezések­kel a 7. percben 10-6-ra el­húzott a Spartacus. Változa­tos, izgalmas volt a mérkő­zés. A 20. percben a vendé­gek kiegyenlítettek. Ezután újra kétgólos előnyre tett szert a Spartacus. Izgalma­san alakultak az utolsó per­cek is, büntetőből szépítet­tek ismét a vendégek, de az egyenlítésre már nem ma­radt idő. Rendkívül izgal­mas, sportszerű mérkőzésen a hazai csapat fényes győzel­met aratott. Rendkívül hatá­rozott védekezésével felül­múlta ellenfelét. Az egész csapatot dicséret illeti. Tolnai VL—Kaposvár 19-16 (7-3). Tolna: 250 néző. Vezette: Ihász, Sass. Tolna: Schellné — Vigh (3), Her- czegné (5), Bauerné (5), Fa- usztné (2), Klopcsikné (1). Csere: Tózer, Szegedi, Ko­nyecsnyi (3), Molnár E., Mol­nár Zs., Oblisz. Edző: Buch- müller Ádám. Az első perc­ben Bauerné nagy erejű át- lövése folytán vezetést szer­zett a hazai csapat. Három­perc meddő mezőnyjáték után Konyecsnyi büntetőt hibázott, majd Bauerné is­mét átlövésből volt eredmé­nyes. A vendégek a 19. perc­ben lőtték első góljukat. Fö­lényben játszott a tolnai csa­pat, de a kidolgozott helyze­tek eredménytelenek voltak, a háromgólos előny Schellné bravúrjainak köszönhető. A 27. percben büntető góllal csökkentette hátrányát a vendégcsapat, majd két re­mek hazai gól után 7-3 a fél­idő eredménye. A második félidő úgy kezdődött, mint az első: Bauerné hatalmas átlövésgólt lőtt. Kaposvári hétméteres gól után három kidolgozott hazai találat. A biztos vezetés tudatában fel­szabadultan játszott a ven­déglátó csapat. Két kapos­vári gólra ismét három volt a válasz. A félidő közepén váltakozva estek a gólok, két-két találat mindkét ol­dalon. Négy perccel a befe­jezés előtt, nyolcgólos veze­tésnél a hazai csapatban já­téklehetőséget kaptak a cse­rék. Ez felhozta a vendége­ket, az utolsó öt percben lőtt hat góljukra csak egy volt a válasz. Nem a cserék rová­sára írható, hogy így feljött a Kaposvár, nagyobb odafi­gyeléssel tartható lett volna az előny. Inkább küzdelmes, mint jó játékot láthatott a szép számú közönség. Igen fontos két pontot szerzett a hazai csapat, helyenként öt­letes játékot produkált, de a kidolgozott helyzetek most is eredménytelenek voltak. A biztos bentmaradás érde­kében a jövőben ennyi zic­cert és hétméterest nem szabad hibázni. Jók: Schell­né (mezőny legjobbja), Bau­erné, Herczigné, Vigh, Fa- usztné. CAOLA SE—Tamási ME- DOSZ 25-12 (12-7). Zalaeger­szeg, 200 néző. V.: Pongrácz, Tasi. Tamási: Győrffyné — Görgei, Kozma (5), Nyirati (1) , Szilágyi (1), Vajk (1), Tóth (2). Cserék: Ágoston (2) , Tóthné, Schmidtné, Szij- jártó. Edző: Tóth István. A városi sportcsarnokban ideá­lis körülmények között ren­dezték a találkozót. A hazai­ak két gyors góllal tették le névjegyüket. Válaszként az elszánt vendégek két hétmé­terest harcoltak ki, melyeket Kozma értékesített. A 11. percben a fiatal Nyirati első NB Il-es góljával a vezetést is megszerezte. Negyedóra eltelte után 4-4 volt az állás. A második negyedórában egyre jobban magára talált a hazai csapat és 5 gólos előnyre tett szert. A második játékrészt három gyors gól­lal kezdte a CAOLA, a kö­vetkező 15 percben kiegyen­lített játék folyt, 5—5 gólt lőttek a csapatok. Az utolsó 7 percben öt hazai gólra eggyel sem tudott válaszolni a MEDOSZ. így a végére alaposan megnőtt a gólkü­lönbség. Az 5. helyezett za­laiak ellen bátran harcolt a tolnai csapat, de támadójáté­ka ezúttal is nélkülözte a megfelelő átütőerőt, így csak a papírformának megfelelő eredményre futotta. Jók: Kozma, Szilágyi, Tóth. Dunaföldvári Spartacus— Mezőhegyes 30-24 ' (12-12). Dunaföldvár 400 néző. V.: Buzási és Pusztai. Duna­földvár: Mestyán — Szauter (3) , Kovács (3), Kolics (11), Hegedűs (3), Jecsek (9), Oro- va. Cserék: Jovai, Dukai (1), Bocs, Szászvári, Pokol. Ed­ző: Kolics János. Hazai gó­lokkal kezdődött a találko­zó, de a könnyűnek vélt győ­zelemért ismét nagyon meg kellett küzdeni. A játékveze­tők végig kezükben tartották a mérkőzést, ezért viszony­lag sportszerű küzdelem folyt. A védelmek tűntek ki az első játékrészben, így ke­vés gól esett. A 21. percben egyenlítették ki a vendégek a hazaiak kétgólos előnyét, melyhez hozzájárulhatott két kihagyott Spartacus-hétmé- teres is (8-8). A 23. perctől a mezőhegyesiek vették át a kezdeményezést, ekkor 12-10-re vezettek. A félidő végén immár a harmadik hétméteres is kimaradt, de futotta a dunaföldváriak ere­jéből az egyenlítésre. A má­sodik félidőben még 10 per­cig egyenlő volt az állás, úgy tűnt, a játék végére ma­rad a döntés, de a 45—50. perc között dobott öt hazai gól eldöntötte a mérkőzést. A Mezőhegyes csapatában jó erőket felvonultató együt­test ismerhettünk meg, így még nagyobb öröm, hogy si­került a tavaszi vereségért visszavágni. Az egész duna­földvári csapat jó benyomást keltett, a saját nevelésű fia­talok megállták a helyüket. A Dunaföldvár győzelmével a tabella élére került. Fotó: GOTTVALD KAROLT Fausztné (Tolnai VL) kapura lő Hárman a válogatottban Dombóvárról Az atlétika történetében először ad Dombóvár város három válogatottat. A Ma­gyar Atlétikai Szövetség döntése értelmében szeptem­ber 29-én az ausztriai Schwechatban rendezendő Ausztria—Szlovákia—Ma­gyarország ifjúsági viadalon a DVMSE három tehetséges atlétája is magára húzza a címeres mezt. Májer Ildikó 16 éves ser­dülő A korosztályú magas­ugró. Egy évvel ezelőtt köl­töztek szülei Leninvárosból Dombóvárra, akkor igazolta át a DVMSE szakosztálya. Egy év alatt 10 cm-t javí­tott legjobb eredményén, az idei országos bajnokságon 4. helyezést ért el. A hét végén Debrecenben az országos vas­utasbajnokságon azonos ered­ménnyel az első helyezettel — 170 cm — a második he­lyet szerezte meg. Legjobbja 174 cm, ez az eredmény meg­felel a 18 éves aranyjelvé­nyesek eredményének is. Ed­zője Tárr Imre, a verseny­ző a Gőgös Ignác Gimnázi­um 2. osztályos tanulója. Zerényi Jenő 16 éves, há­rom év óta atlétizál aktívan. Két évvel ezelőtt már össze­tett eredményei alapján aranyjelvényt ért el. Az or­szágos serdülő A bajnokság­ban 1500 méteres akadály­futásban nagyszerű futással. Zerényi Jenő Májer Ildikó jó időeredménnyel (4:26,8) a 2. helyen végzett. A közel­múltban 3000 m-es síkfutás­ban teljesítette az aranyjel­vényes szintet. A hármas válogatott viadalon a 2000 m-es akadályfutásban áll rajthoz. Az Apáczai Csere János Szakközépiskola 3. osztályos tanulója. Edzője: Fazekas Gáspár. Banai Róbert a megye at­létikai utánpótlásának ígé­retes tehetsége, 17 éves. A különböző korosztályokban az elmúlt években kilencszer nyert országos bajnoki cí­met. Rutinos versenyzőnek számít, hiszen már több al­kalommal öltötte magára a címeres mezt. Több alkalom­mal versenyzett Bulgáriá­ban, Olaszországban, Jugo­szláviában, Csehszlovákiában. 1983-ban az IBV-n 2000 m- es akadályfutásban 4., ebben az évben PlovdiVban szin­tén az IBV-n 2. helyezést ért el. A hét végi debreceni országos vasutasbajnokságon első helyet szerzett. Dalman- don lakik, onnan jár be munkahelyére, a MÁV Uzemfőnökségére és az edzé­sekre. Munkahelye maximális támogatást ad sportolási pá­lyafutásához. A válogatott viadalon a 2000 m-es aka­dályfutásban indul. Edzője: Fazekas Gáspár. Atlétika Sárközi országos csúcsot futott A megyei atlétikai szövet­ség által rendezett területi minősítő versenyen So. mogy, Baranya és Tolna me­gyei egyesületek atlétái áll­tak rajthoz. A legnagyobb ér­deklődés a férfiak 1000 mé­teres futamát kísérte, ahol a hétről hétre javüló formá­ban szereplő Sárközi Gyula, a Szekszárdi Dózsa többszö­rös országos bajnoka csúcs­javítási kísérletet jelentett be. A mezőny ideális, szél­csendes időben rajtolt, és 600. méterig együtt haladt. Ekkor Sárközi fergeteges hajrát nyitott. A részidőből következtetni lehetett, hogy csak az óra, illetve a csúcs lehet az ellenfele. A lelkes szurkolók és versenyzőtár­sak izgatottan várták befu­tás után az eredményeket. Az időmérők vezetője a három órán mért időket leolvasta, a szabályok szerint értékelte, és megállapította, hogy Sár­közi 2:22,3 perces időered­ményt ért el, mely sokkal jobb az érvényben levő or­szágos ifjúsági csúcsnál. Labdarúgás NB-s serdülő­SerdUIők: Sz. Dózsa—Volán SC 2-0 (0-0). Sz. Dózsa: Bartal — Pető, Kvanduk G., Máté, Szabó — Marsai, Sörös, Li­zák — Kálmán, Ignácz, Faj- szi (Balogh). Edző: Gálffy Dezső. Második félidei érettebb játékával megérdemelten nyert a Szekszárd. Góllövők: Kvanduk (11-esből), Kálmán. Kiállítva: Balogh (70. perc). Jók: Bartal, Kvanduk G., Kálmán, Pető, Lizák. Színvonalas küzdelmet ho. zott a hármasugrók vetél­kedője is, ahol a Boldics— Horváth páros jeleskedett. A legjobb eredmények: Férfiak: 200 m: Bencze (Sz. Dózsa) 23,7, Bordás (Sz. Dó­zsa) 23,8. 800 m: Balogh (Sz. Dózsa) 2:01,4, Fáncsy (Sz. Dózsa) 2:01,4. 1000 m: Sárkö­zi Gyula (Sz. Dózsa) 2:22,3, új országos ifjúsági csúcs (Régi 2:24,4 Serfőző DVTK), Sövér (Sz. Dózsa) 2:31,5, Gallusz (Sz. Dózsa) 2:34,2. 300 m gátfutás: Rikkert (Sz. Dózsa) 43,2, 400 m gátfutás: Torma (Tamási) 60,2. Magas­ugrás: Posta (Sz. Dózsa) 180, Tóth (Paksi SE) 180. Hármas­ugrás: Boldis (Sz. Dózsa) 13,58, Horváth (Sz. Dózsa) 13,50, Diszkoszvetés: Nyirati (Tamási) 44,96, Horváth (Sz. Dózsa) 42,30, Gerelyhajítás: Ónodi (Bonyhádi MSC) 48,94. Nők: 200 m: Bajusz (Sz. Dózsa) 27,7 3000 m: Miskolczi (Dunaföldvár) 11:40,5, Ma­gasugrás: Szabó (Sz. Dózsa) 160, Török (Sz. Dózsa) 150 cm. és ifibajnokság Ifjúságiak: Volán SC—Sz. Dózsa 3-2 (1-2). Sz. Dózsa: Póti (Lu­kács) — Nagyfalusi, ősz, Pó- li (Farsang), Vecsei — Nagy, Vida, Boros (Topánka) — Kvanduk, Ferger, Petrovics. Edző: Gálffy Dezső. Jó mezőnyjáték és 2-0-as vezetés után nem megérde­melt vereség. Góllövők: Nagy, Petrovics. Jók: Ferger, Vida, Nagyfalusi, Nagy.

Next

/
Thumbnails
Contents