Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-01 / 205. szám

■HB X XXIV. évfolyam, 205. szám ARA: 1,80 Ft 1984. szeptember 1., szombat Mai számunkból TANÉVNYITÓ ÉRTEKEZLET (3. old.) KEMÉNYEBB FELÜLET — SÖRÉTEZÉSSEL (12. old.) JEGESMEDVÉK SZÜLŐHAZA (13. old.) (14. old.) MAGYAR SIKER AZ ELSŐ ETAPON A béke napja A történelem legvéresebb háborúja kezdődött azon a napon, amelyet ma a béke napjaként tart számon az emberiség. Nem véletlen egybeesés ez: a Béke­világtanács kezdeményezése, amely a dátumot kijelöl­te, éppen az évfordulóval kapcsolatos. Mikor becsül­hetné meg jobban a békét a világ, mint amikor ellen­tétével veti egybe, annak is legszörnyűbb iszonyatá­val. Amikor 1939. szeptember 1-én megszólaltak a fegy­verek, senki sem tudhatta pontosan, hogy mi követke­zik: hogy csaknem hat éven át dörögnek majd szün­telenül a világ minden táján, hogy mundérba öltözött emberek milliói hömpölyögnek végig a földtekén. Senki sem jósolhatta meg, hogy milyen félelmetes árat követel majd a Szovjetunió, Európa, a világ né­peitől a fasizmus elleni gigászi küzdelem, a győzelem kivívása. Az évforduló ma már a negyvenötödik: két nemze­dék nőtt fel azóta, hogy a lengyel határon átdübörög­tek a Wehrmacht tankjai. Ebből a kettőből a világhábo­rú az apák, a mai kisgyermekek számára csak a nagy­apák élménye volt — szomorú, de regényes, vagy éppen távoli, esetleg elfelejtett történelem. Pedig hiba lenne felejteni: nemcsak azért, mert mai világunkat is alap­vetően meghatározza annak a háborúnak a kimenete­le: a Szovjetunió és az antifasiszta koalíció történel­mi diadala, a fasizmus veresége, a nemzetközi erővi­szonyok átalakulása, az új szocialista országok meg­születése Európában és Ázsiában, a gyarmati rend­szer összeomlása, a tőkés országok közötti erőviszo­nyok átrendeződése. Ezek mind olyan változások, amelyeket visszafor­gatni immár lehetetlen: az utóbbi időben Nyugaton hallható hangok, amelyek „Jalta érvényességét” vitat­ják, vagy a revansista álmokat próbálják élesztgetni Európa földjén, hiábavaló kísérletek a kialakult törté­nelmi realitások tagadására. Azokat jó három évti­zeddel az európai béke megszületése után a helsinki záróokmány is szentesítette, alján nemcsak 33 euró­pai állam, de az Egyesült Államok és Kanada vezetői­nek aláírásával is. De hiba lenne felejteni azért~~is, mert 1939. szep­tember elsejének kolosszális tévedése nem ismételhető meg többé ezen a Földön. Hitler még elképzelhetett egy megnyert világháborút: ma. mindenki tudja, hogy egy globális konfliktusban az emberiség léte kerülne veszélybe. A katonai szaknyelven szólva a győzelem ára elviselhetetlen lenne bármely támadó számára. A 2. világháború hat esztendeje alatt felhasznált megszámlálhatatlanul sok lövedék, akna, torpedó, bomba, amely rommezőkké változtatta virágzó váro­sok ezreit, összesen 6 megatonna robbanóerőt képvi­selt (beleértve a Hirosimára és Nagaszakira az ame­rikaiak által már a győzelem küszöbén ledobott két atombombáét is). A ma a világon felhalmozott nuk­leáris fegyverek együttes pusztítóképessége legalább ezerszer nagyobb. Ez a második világháború befejezé­se óta, a Szovjetunió és a szocialista országok ismé­telt leszerelési felhívásai, konkrét javaslatai ellenére kibontakozott fegyverkezési verseny következménye. A hallatlanul költséges és — a divatos fordulattal élve — önmagában is destabilizáló hatású versenynek a katonai fölényszerzésre irányuló imperialista törek­vés volt a motorja. A hetvenes években úgy tűnt, hogy a két szovjet—amerikai SALT-egyezmény, s a kidolgozásukra vezető folyamat megtörheti a fegy­verkezési spirált — azóta az Óceán túlsó partján is­mét az „amerikai fölény” jelszava kerekedett felül, s egészen a „csillagokig” kívánja kiterjeszteni ezt a technológiai háborút. Az, hogy eddig egyetlen wa­shingtoni fegyverkezési lépésre sem maradt el a szük­ségszerű, a szocialista országok biztonságát, békés épí­tőmunkájának lehetőségét garantáló szovjet válasz, láthatóan nem józanította ki a katonai erő prófétáit. fgy a nagyhatalmak közötti béke ma még a fegy­verek költséges egyensúlyának eredménye, s koránt­sem fedi be az egész földtekét. (Hol itt, hol ott 1945 óta is folytak háborúk, de az egész glóbuszt nem bo­rította el a csatazaj). A világnapon az emberiség to­vábbtekint, s újra megfogalmazza a parancsoló célt: az atomfegyverek betiltásának békéjét, a leszerelés igazi békéjét. Az ambiciózus, de távoli cél felé jelen­tenének fontos és konkrét első lépést a Varsói Szer­ződés legutóbbi, budapesti javaslatai: vállalja mind­két tábor azt, amire a Szovjetunió a maga részéről már kötelezettséget vállalt — hogy elsőnek nem vet be atomfegyvert, s kölcsönösen mondjanak le az erő alkalmazásáról a konfliktusok megoldásában. Szeptember 1-én nem kell külön emlékeztetni arra, hová vezet a másik út. BARACS DENES Az Elnöki Tanács ülése Tisztességes, jó verseny volt Szekszárdi győzelemmel ért véget az ifié szőlészek vetélkedője A szekszárdi csapat tagja, Szekretár Jánosné, átveszi a győzelmet bizonyító oklevelet Tegnap, ünnepélyes külső­ségek között, az értékeléssel és eredményhirdetéssel, vé­get ért az ifjú szőlész-borá­szok szakmai, politikai, munkavédelmi vetélkedőjé­nek II. országos döntője. A Szekszárdi Állami Gaz­daság dísztermében Egyed Lászlónak, a megyei KISZ- bizottság titkárának megnyi­tója után dr. Zsitvai Attila, a MÉM főosztályvezető-he- lyetese — ahogy szakmai berkekben nevezik: az or­szág főkertésze — értékelte a kétnapos versenyt. Értékelésében elmondta a kiváló szakember, aki a zsürielnök tisztét töltötte be, hogy a vetélkedő elérte cár­ját. Igazolódott, hogy a sző­lész-borász szakmában sike­rült a megújulás, a fiatalí­tás. Jó felkészültségről, ala­pos elméleti és gyakorlati ismeretekről tettek tanúsá­got a versenyzők. Tisztes­séges, jó verseny volt — hangsúlyozta. Megdicsérte a nagyon szép kiállítást és a következőkkel méltatta a remek rendezést: „Nem irigylem azt a megyét, amely a következő hasonló verseny házigazdája lesz. Ezt a színvonalat nagyon nehéz lesz tartani”. Ezután került sor a nagy izgalommal várt díjkiosztás­ra. Dr. Zsitvai Attila és Koncz Tibor, a KISZ köz­ponti bizottság intéző bizott­ságának tagja adta át az oklevelet és a díjakat. A verseny győztese a Szekszárdi Szőlőtermelő és Borászati Társaság csapata Dr. Zsitvai Attila elisme­réssel szólt a versenyről lett, ezért oklevelet, arany­érmet, külföldi tanulmány­utat és 12 ezer forintos vá­sárlási utalványt kapott a bíráló bizottságtól. A csa­pat felkészítője, Gelencsér Sándor, a MÉM ifjúsági bi­zottsága különdíját kapta, amely külföldi utazás. Ugyanakkor elnyerte a szek­szárdi csapat az ÉDOSZ kü­löndíját is, a Szekszárdi Ál­lami Gazdaság KISZ-t>izott- sága pedig a KISZ központi bizottságának vándorserle­gét kapta a kiváló szervezé­sért és rendezésért. A verseny második helye­zettje a Villány—Mecsekal- jai Borgazdasági Kombinát, harmadik helyezettje pedig az Eger Mátra-vidéki Bor- gazdasági Kombinát csapa­ta lett. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tar­tott. A testület megerősítette a Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság kö­zötti barátsági és együttmű­ködési szerződést, amelyet Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének a Mongol Népköztársaságban tett hi­vatalos, baráti látogatása al­kalmával 1984. június 1-én írtak alá. Az Elnöki Tanács a Mi­nisztertanács előterjesztése alapján határozatot hozott arról, hogy a Bajai Tanító­képző Főiskola a jövőben Eötvös József Tanítóképző Főiskola néven folytatja mű­ködését. A továbbiakban a testület kinevezésről határozott, majd bírákat mentett fel és választott meg. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Tóth Lászlót 1984. szeptember 1. napjától közlekedési minisz­tériumi államtitkárrá nevez­te ki. (MTI). Az NSZK folytatja keleti politikáját Az NSZK kormánya pár­beszédre és együttműködés­re törekszik a Varsói Szer­ződés minden tagállamával — jelentette ki pénteki, bonni sajtóértekezletén Hel­mut Kohl, az NSZK kancel­lárja. A nyugatnémet kor­mányfő ismertette, hogy ez­zel kapcsolatban a legköze­lebbi hónapokban milyen magas szintű találkozókra készülnek. Erich Honecker bonni útjáról azt mondta, hogy várja az NDK végső döntését a látogatás idő­pontjáról. Iskolabővítés Aparhanton Vége a diákok nyári vaká­ciójának, a hét utolsó napjai­ban zajló évnyitó ünnepélyek után, szeptember 3-án már megkezdi új tanévét a me­gye 33 ezer általános iskolai, közel tízezer középiskolai, valamint 100 főiskolai diákja tanítói és óvónői szakon. Megyeszerte nagy erőfeszí­tések történtek az oktatás feltételeinek javítására. ír­tunk a bonyhádi új iskola avatásáról, a kisebbek át­adása pedig a napokan tör­ténik. Aparhanton is új létesít­ményeket vehetnek birtokuk­ba az új tanév megkezdése­kor a diákok. A pénteki ün­nepélyes átadáson Ribldmg Ferenc, a megyei tanács álta­lános elnökhelyettese köszön­tötte a megjelenteket, többek között Daradics Ferencet, or­szággyűlési képviselőt, az MSZMP Tolna megyei Bi­zottságának tagját, és Tamás Ádámot, a Bonyhád városi pártbizottság első titkárát, Aparhant nagyközség veze­tőit, valamint az iskola ne­velőit, diákjait. A község általános iskolá­ját két tanteremmel bővítet­ték, így nem kell áttérni a váltakozó oktatásra. Az új napközis konyha létesítésé­vel a tanulók 70 százalékának biztosítják az étkezést. Meg­épült az iskola és a napközi otthon központi fűtése is, valamint a korszerű sport­udvar, amely a kulturált testedzés megvalósítását te­szi lehetővé. Az egyszerűsített tervek el­készítését Sebestyén Lajos, a Bonyhád városi Tanás mű­szaki osztályvezetője irányí­totta, a kivitelező Lakisz ki­váló munkát végzett. Ter­melőszövetkezet szocialista brigádjai élen jártak a tár­sadalmi munka végzésében, s nem kis részt vállalt ebből a munkából a Szekszárd- Paksi Vízitársulat, valamint a lakosság. A négymillió fo­rintos eredeti tervvel szem­ben mintegy 2,8 millió forin­tért sikerül megvalósítani az átalakítást. A megnyitó után Ribling Ferenc átnyújtotta a Kiváló Társadalmi Munkáért kitün­tetést Kerekes Ferencnek, a helyi termelőszövetkezet el­nökének, aki nagy szerepet vállalt a társadalmi munka megszervezésében.----------------------------------------------------------------------------------.-------------------------------------------------------------­Az ünnepség helyszíne az új sportudvar volt

Next

/
Thumbnails
Contents