Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-04 / 182. szám

1984. augusztus 4. TriÉPÜJSÁG 9 Vietnam Utazás a zöld alagútban Ilyen törékeny lélek vesz tőben kell átkelni a Mekongon, amely itt már kilométer széles Különös világ a dél-viet­nami Mekong-delta asztal­lap simaságú vidéke. A ki­tűnő minőségű autóutakat, amelyeket hadicélokból még az amerikaiak építettek mintegy másfél évtizede, lépten-nyomon meg-megsza- kítják a néhány méter széles csatornákon átívelő hidak. A népi rendszer 1975-ös győ­zelme után állították helyre az addig többségükben föl­robbantott hídszerkezeteket rönkfából, a szükségrepülő­tereken használt kifutópá­lyákat acéllemez idomokból. Ezek a lassú teherautóknak megfelelnek, a kevés számú személygépkocsi meg nagyot fékez, itt-ott lekoccantja al­vázát a kiálló gerendavége­ken. A magánkocsik száma Dél-Vietnamban egyre apad, a csillagászati feketepiaci benzinárak láttán a ’75 előtti időkből származó, zömében japán Toyoták, Nissanok tulajdonosai egymás után állítják le járműveiket. A csatornák, vagy ahogy itt nevezik, „rach”-ok, amellett, hogy öntözővizet adnak, ki­váló és olcsó áruszállítási, közlekedési lehetőséget kí­nálnak. Csatornán, kecses­karcsú csónakban kuporog­va, a legeldugottabb tanyá­ra is el lehet jutni. Az uta­zás igen romantikus, két ol­dalról a nyolc-tíz méter ma­gas bambuszligetek teljesen összeborulnak, valóságos zöld alagútban fut a könnyű vízi jármű. Rizsföld a bombázott övezet helyén Ahogy délről Can Tho irá­nyából közelítünk Ho Si Minh-város (Saigon) felé, úgy válik egyre szárazabbá a vidék. Kevesebb a csator­na, sivárabbak a települé­sek, szegényebb maga a nép is. Mindmáig sínylik az amerikaiak bombázásait, amelyekkel pusztaságot, la­katlan zónát akartak kiala­kítani Saigon körül, hogy a ma három és fél milliós óriás várost elszigeteljék a népi erőktől. Pham Su Hoa, a Binh Chanh-i járás egyik terme­lőszövetkezetének a párttit­kára fogad bennünket, kö­rülvezet a szövetkezethez tartozó földeken, panaszkod­va mutat a vízgyűjtő, egy­ben haltenyésztő gödrökre, amelyek jórészt kiszáradtak, csak az alíukon csillog a piszkossárga, megsűrűsödött víz. A járás félórányi autó- útra van Ho Si Minh-város- tól, az egykori pusztasággá bombázott övezet kellős kö­zepén. A B—52-esek kétton- nás bombái szétrombolták a gátrendszereket is, ame­lyeket sok száz éve építettek ritka mérnöki pontossággal, hogy meggátolják a tenger közelsége miatt be-beszivár- gó félsós víz talajrombolá­sát. A termelőszövetkezetben főként rizsműveléssel fog­lalkoznak, de jut erő és idő az úgynevezett szárazkultú­rák, az édesburgonya, zöld­bab, manióka, kukorica ter­mesztésére is. Történetük tanulságos, voltaképpen tükröződik ben­ne a déli országrész mező- gazdasági politikájának leg­több, legtipikusabb gondja. Az 1975-ös országegyesítés után a járásban is megjelen­tek a párt káderei, ösztönöz­tek a szövetkezeti mozgalom megteremtésére. De hát ak­kor az emberek többsége azt sem tudta, hogy mi a szö­vetkezet, a kampány más szempontból sem volt jól előkészítve. Nem előzte meg például az elengedhetetlen földreform, a tulajdon- és birtokviszonyok jórészt ugyanazok maradtak, mint 1975 előtt. A földosztást be kell fejezni — Tapasztalatlanok vol­tunk, naivak, át nem gon­doltán láttunk ennek a nagy és bonyolult feladatnak — mondja erről a párttitkár, aki az elsők között érke­zett a járásba. — Pedig a dél-vietnami paraszttól nem idegen a közös gazdálkodás gondolata, ilyen például a gátépítés vagy csatornaásás. 1978 végére a parasztok 80 százaléka, a föld 60 százalé­ka — legalábbis papíron — a kollektív szektorhoz tarto­zott. De minthogy ennek nem voltak meg a szükséges tudati-tárgyi feltételei, a sebtiben összetákolt tsz-ek nagy része egy-másfél év után fölbomlott, elsorvadt. A Vietnami Kommunista Párt az V. kongresszuson fölmérte a helyzetet, rámu­tatott az elkövetett hibákra, és új, reálisabb határidőt tű­zött ki a déli országrészben a mezőgazdasági kollektivi­zálás befejezésére: 1985-öt. Ami Binh Chanban is gon­dot okozott, vagyis a földre­form hiánya, azzal kapcso­latban is dönttöttek; a föld­osztást még az idén be kell fejezni. Szövetkezetek — egyéni gazdálkodók — A mungunk erejéből kell boldogulnunk, nem támasz­kodhatunk a kormányra, hi­szen a nehéz gazdasági hely­zet nem teszi lehetővé a köz­ponti segítséget. Gondunk sok van. Műtrágyából példá­ul ma kevesebb, mint a fele jut egy hektárra, mint amennyit a felszabadulás előtt alkalmaztunk. Nincse­nek gépeink, kevés az igás- állat, a bivaly. Sajnos, a gaz­dagabb parasztok, a 10—15 hektáron gazdálkodók nagy része továbbra is elutasítja a kollektív munkavégzés gon­dolatát. Márpedig náluk van­nak a traktorok, rizscséplő- hántoló gépek. A tsz-be belé­pettek nagy részének nem, vagy csak alig-alig volt föld­je, vagyona. Hiába ecseteljük a kollektív gazdálkodás po­litikai-gazdasági előnyeit, ha a tsz-rizsföldek hozama ala­csonyabb, mint az egyéni gaz­dáké — mondja a párttitkár. A kötelező erős zöld búcsú, tea után nekivágunk a rövid útszakasznak. Előttünk a já­rási népi biztonsági szolgá­lat két munkatársa pöfög megviselt Suzuki kismotoron. Sapkájukon a népi rendőrség csillagos jelvénye, övükün azonban még az amerikaiak­tól örökölt 38-as Smith and Wesson forgópisztoly. Az új és a régi Dél-Vietnam egy- egy eleme. DUNAI PÉTER Vasárnap Pnscsinóban Alig egy „ugrásra” van Moszkvától ez a városka, úgy 120 kilométerre, az Oka folyó meredek partján. Azt mondják, Puscsinó a tu­dósok városa, mert itt van a Szovjetunió Tudományos Akadémiája biológiai kutatá­sainak tudományos központ­ja ... A városka népe fiatalosan, vidáman tölti szabad idejét. Fiatal maga a város, hiszen alapkövét 1961-ben rakták le. Fiatalok a lakói is: a puscsi- nóiak átlag életkora — 30 év. Azt mondják a puscsinóiak, olyan ez itt, mintha félig- meddig falun élnének, és ez­zel nagyon elégedették. Ami a kényelemhez kell, meg­van: üzletek, iskolák, szol­gáltatások, mozi, szálloda, kórház és orvosi rendelő, — a lakások modernek, ké­nyelmesek. Viszont ahhoz, hogy a város egyik végétől a másik végéig eljussanak, gyalog elég egy fél óra. Ezért aztán alig van itt közleke­dési eszköz, aminek a követ­kezménye a csodálatosan tiszta levegő és a csend. A város bármelyik pontjától 15 perc alatt ki lehet menni az Oka folyóhoz, amelynek part­ját finom homok szegélyezi. Kicsit távolabb sűrű erdő hívogatja a kirándulókat. Nem csoda, hogy Puscsinó- ban gyakran vendégeskednek híres színészek, zenészek, kü­lönféle együttesek, akiknek moszkvai fellépéseire sokszor nem is lehet jegyet kapni. Itt minden vasárnap ünnep­nap: a tudósok ifjú városa a hét végén a vidám mulatsá­gok színhelye. APN—KS Egy kis testmozgás a jazz ütemére Kambodzsai nők-egyedülálló szerepben Van egy ország, amelyben a nők képezik a lakosság kétharmadát, s minden négy felnőtt közül három asszony vagy lány. Az ország neve: Kambodzsa. Egyebek között ez a különös demográfiai helyzet is a Pol Pot-rend- szer 1975-től 1977-ig tartott véres uralmának következ- ménye. A Pol Pat-rezsim majd­nem 4 millió kambodzsait irtott ki, s az áldozatok kö­zött többségben voltak a fér­fiak. Így ma az ország 7 mil­liós népességének 65 százalé­ka nő. A felnőtt lakosság kö­rében ez az arány 75 száza­lék. A munkában állók 70 százaléka is lány vagy asz- szony. Különösen a mező- gazdaságban, az oktatásban és az egészségügyben adják a nők a dolgozók jelentős többségét. Az egymillió tagat szám­láló Kambodzsai Forradalmi Nőszövetség első kongresszu­sán részletesebb adatokkal szolgáltak a beszámolók. A korábban elmaradott délke­let-ázsiai ország hagyomá­nyaihoz képest rendkívül magas a nők aránya az ál­lamapparátusban is: 32 500- an dolgoznak az állami ve­zetés különböző szintjein, ez 31,4 százalékot jelent. 36 500 nő tanít, ez az oktatók 60 százaléka. Az értelmiségi nők 80 százaléka özvegy, le­sújtó emlékeként annak, hogy a Pol Pot-rendszer dühe el­sősorban a művelt emberek ellen irányult, s ezzel hosszú időre visszavetette az ország fejlődését. Az egészségügy 12 300 dol­gozójának nagy többsége is nő. 1975 előtt több mint 500 orvos volt az országban. Ma 250-en vannak, s köztük is sok a nő. Minden 28 ezer la­kosra jut jelenleg egy orvos Kambodzsában. Az országban dolgozó 100 gyógyszerész kö­zül 81 nő. A kambodzsai nők ma iga­zán a nemzet oszlopai: ők vi­selik az újjáépítés terhének nagyobb részét. ■Bár a nyelvészeti világ­térképen már nincsenek fehér foltok, a „Hány nyelv van a Földön”? kérdésre még nem tudjuk a pontos választ — írja a szovjet ifjúsági lap, a Komszomol- ssikaja Pravda. Talán ezért is fogadják a szakemberek szkeptikusan a legutóbbi adatot: Földünkön 3 ezer nyelv, és 12 ezer dialektus van. Sok nyelv rokonság­ban van egymással, s hogy meg tudjuk különböztetni a „különböző nyelveket” a „variánsoktól”, pontos kri­tériumokra van szükség, amelyekkel a tudomány még nem rendelkezik. A számítások szerint földünk lakosságának kétharmada 11 nyelven beszél és ír. Ezek a kínai, a hindi, az angol, a spanyol, az orosz, az arab, a bengáli, a por­tugál, a német, francia és japán. (APN—KS) Mini fényképezőgép - jubileumra A harkovi Feliksz Dzser- zsinsZkij gépgyárban a soro­zatgyártás előtt áll a világ egyik legkisebb fényképező­gépe — a FED—35, mellyel normál méretű filmre lehet dolgozni. Automatikus és fél- automatikus üzemmódot lehet beállítani, és hat expozíciós időt. A gyár kollektívája az új fényképezőgép kifejleszté­sével köszöntötte az első FED (Feliksz Edmundovics Dzserzsinszkij) márkájú szov­jet fényképezőgép megjelené­sének ötvenedik évfordulóját. Ezt fiatal fiúk és lányok gyártották, akik az első világ­háborúban maradtak árván, s az ismert szovjet pedagógus és író, Anton Makarenko ve­zetésével kommunában ta­nultak és dolgozták, ők ma­guk alapították a gyárat, és szervezték a termelést. A FED fényképezőgépek rendkívül népszerűek a Szov­jetunióban, és harminckét or­szágba — köztük Magyaror­szágra — szállítják. A Mekong megszámlálhatatlan csatornáinak egyike Can Thonál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents