Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-30 / 203. szám

/ TOLNA^, 6 NÉPÚJSÁG (. 1PS4. augusztus 30. Oldalhala ’84 Stílusos avatás — Van-e már pályaedző­je? — Igen, az egyesület ve­zetése Teszler Vendellel kö­tött egyéves pályaedzői szerződést. — Megkérdezhetem, hogy mennyit ér egy bajnoki pont megszerzése a Dózsa labda­rúgói számára? Kettős „avatásra” készült a bonyhádi szurkolósereg a vasárnapi Csurgó elleni mérkőzéssel. Első alkalom­mal játszott a BMSC le­génysége hazai pályán tét­mérkőzést az új edző, Tor- nyi Barnabás irányítása mellett — és elkészült tár­sadalmi összefogással a szur­kolók kényelmét szolgáló új létesítmény is, a fedett lelá­tó. Igazi ünnepi hangulatot teremtettek a pirosban ját­szó fiúk, mert már a máso­dik perc elején az újonc vendégcsapat hálójában tác- colt a pettyes. Bulla beadá­sát a mozgékony Joó kapás­ból vágta a kapu közepébe. A gyorsan bekapott gól meg­szeppentette az ellenfelet, így nem volt furcsa a szinte egykapus játék sem. A 27. percben, a veszélyesen belőtt szögleteiről ismert Palkó csavarta be a labdát, és a mérkőzésen végig kiegyensú­lyozott, nyugodt és kulturált labdarúgást produkáló Hü- ber bólintott a jobb felső sa­rokba. Szünet előtt, még a hajtós és igazán kiismerhe­tetlen mozgású Pfeiffer lőtt újabb gólt. Az első félidei teljesítményt tapssal jutal­mazta a szép számú közön­ség. A második félidőt Mucska bravúrja vezette be, majd a rövidesen bevonuló dr. Sebestyén egy újabb Palkó-szögletet fejelt ismét a felső sarokba. A hálás ha­zai publikum, az ügyeletes gólgyáros Bullát biztatgatta egy újabb találatra. Előbb egy ravaszul pörgetett bal­lábas lövése kerülte el centi­méterekkel a felső sarkot, aztán egy bődületesen elta­lált lövéssel bevette a kaput, ami les miatt nem változta­tott az eredményen. Nem szegte kedvét, mert amúgy Kiss Lacira emlékeztető mó­don, a kint álló kapus fölött mesterien nyeste a labdát a csurgói kapuba. Ezzel lett 5-0. Volt még fél tucat ki­maradt gólhelyzet, két zúgó kapufa is a mérkőzésen — de erre mondja a jól ki­szolgált szurkoló: — A ku­tya sem bánja... Sikeres bemutatkozás volt, stílusos avatással! — szabó — „Saját magunkat vertük meg” Három fordulót hagyott maga mögött az 1984—85. évi bajnokságban az NB II húszcsapatos mezőnye. A csapatonkénti 270 perces já­tékidő csepp a tengerben, hiszen hol van még a 38 já­téknapot számláló monstre műsor vége. Éppen ezért hi­ba lenne, ha az őszi három mérkőzésből messzemenő következtetéseket vonnánk le. Abból például, hogy a Dózsa Vácon és Baján vesz­tett, hazai pályán a 22. sz. Volán ellen imponáló játék­kal nyert. Legfeljebb a szak­mai tapasztalatok summáz- hatók. Ezekről Kovács Ist­ván vezető edző a követke­zőket mondta: — Célkitűzésünk 50 száza­lékos teljesítmény mellett a 10—12. helyek egyikének megszerzése. Ehhez azonban feltétlenül szükség van a vi­déki pontszerzésekre. Annak ellenére, hogy nem játszot­tunk alárendelt szerepet egyik vidéki vesztes mécs­esünkön sem — mégis úgy érzem: saját magunkat ver­tük meg! Részben a helyze­tek kihagyásával, részben pedig mert hiányzott a kel­lő önbizalom. Feltétlenül szükség van védekezésünk megszilárdítására, persze úgy, hogy közben helyzete­ket is teremtsünk. Őszintén megvallom: az őszi idény első öt találkozójára hat pont megszerzését terveztem. Most már egyre kevesebb ennek a realitása. Ami vi­szont biztatással tölt el a jö­vőt tekintve: küzd a csapat, jó a kollektív szellem, játé­kosaink óhajtják is a sikert. Bajai „csendélet” A sötét mezes védők soros szenvedő alanya a szekszárdi gól­szerző, Megyeri. — Természetesen. A hazai döntetlen 300, a győzelem 900 forintot ér. Vidéki dön­tetlenért 400, a győzelemért 1100 forint juttatást kapnak labdarúgóink. Ezek a jutta­tások esetenként változhat­nak. — fekete — Elkészült a bonyh ádi fedett lelátó Olajos végig sokat fáradozott, képünkön újabb siófoki támadást indít Labdarúgó MNK Gólfesztivál Ozorán A Bonyhád továbbjutott Siófoki Bányász—Ozora 8-0 (3-0). Ozora, 1000 néző. V.: Szabó B. Siófok: Horváth II. (Málics) — Brettner, Nagy, Onhausz, Virág (Pardavi) — Takács, Kiss, Olajos — Ma­rozsán, Tieber, Zsadányi. Ed­ző: Szőke Miklós. Ozora: L. Kovács — Nagy, Porga, Lá­zár, B. Varga — Nádasdi, Dölles I., Jámbor — Sárközi, Dolles II. (Veng), Sz. Kovács (Bősze). Edző: Dudás József. A második percben Marozsán beadására Tieber berobbant, de L. Kovács mentett. A 10. percben Olajos egyedül állt a kapussal szemben, lövését L. Kovács vetődve szögletre tenyerelte. A 24. percben Sz. Kovács forgatta meg Brett- nert, beadását Horváth II. Dölles elől tisztázta. A 25. percben gyors akció végén Takács átadását Marozsán 14 méterről a léc alá vágta. 1-0. A 31. percben Sárközi fakép­nél hagyta a siófoki védel­met, előle Horváth II. kifu­tással mentett. A 37. percben Zsadányi egyéni akció végén ,volt eredményes. 2-0. A 42. percben Tieber cselsorozat , végén a kapufát találta el, a kipattanó labdát Marozsán gurította a hálóba. 3-0. A 65. ’percben Marozsán szögletét Pardavi a bal felső sarokba „bólintotta”. 4-0. A 70. percben Pardavi előbb a kapufára lőtte a labdát, majd másodszorra a jobb alsó sa­rokba helyezte. 5-0. A 75. percben Marozsán szögletét Zsadányi L. Kovács kezei kö­zött fejelte a léc alá. 6-0. A 78. percben Tieber legurítá- sát Pardavi 16 méterről vágta a léc alá. 7-0. A 87. percben a felfutó Brettner pontos be­adását Takács a jobb felső sarokba továbbította. 8-0. Huszonöt percet kellett várni a siófokiak első gól­jára, azután rákapcsolt a kupavédő, és különösen szü­net után játszott nagy me­zőnyfölényben, s ekkor gól- fesztivált rendezett. Bonyhádi MSC—Geresdlak 4-2 (2-1). Geresdlak, 300 né­ző. V.: Molnár. BMSC: Mucska — Hüber, Kovács, Beke, Bálint — Joó, Stercz (Pfeiffer), Palkó — Zircher, György, Bulla (Csámpár). Edző: Tornyi Barnabás. Ge­resdlak: Keszler — Farkas, Bozsonyi, Muht, Blandl — Cseke (Pártényi), Csányi, Jéhn (Flink), Krikler — Magyar, Schwarczkopf. Ed­ző: Perjési Károly. A 8. percben Jéhn kilépett a vé­dők közül, az ötös sarkából úgy lőtt a kapuba, hogy a labda érte Mucska kezét is. 0-1. A 24. percben Joó bal oldali szögletét Hüber a bal sarokba fejelte. 1-1. A 45. percben a kifutó Keszler a 16-oson kívül kezezett, a szabadrúgást Palkó a kapu jobb oldalába vágta. 2-1. A 63. percben Bulla legu­rított szabadrúgását Palkó futtából bombázta 16 méter­ről a jobb sarokba. 3-1. A 72. percben Pfeiffer iramo­dott kapura, lefutotta a vé­dőket és az ötösről tovább növelte csapata előnyét. 4-1. A 85. percben a felfutó Far­kas a 16-os sarkáról leadott lövésével állította be a vég­eredményt. 4-2. A gyors hazai gól meg­lepte a Bonyhádi MSC gár­dáját, akik ezután mezőny­fölényt harcoltak ki ugyan, de nehezen találták meg a jól tömörülő védelem ellen­szerét. Szünet után tovább fokozta az iramot a BMSC, ekkor helyenként már tet­szetős játékkal rukkolt ki és biztosan győzött. „Kocogó szeptember” Ökölvívás Utánpótlás országos bajnokság Jön Portisch Szeptember 2-án, va­sárnap „Vakációzáró sakk­szimultánt” rendez Szek- szárdon a KISZ Tolna me­gyei Bizottsága, a SZÜV KISZ-alapszervezete és a Tolna megyei Sakk Szö­vetség. A Babits Mihály művelődési központ előtti téren 15 órától előbb egy­órás élménybeszámolót tart, majd azt követően harminctáblás szimultán játékot ad Portisch Lajos nemzetközi nagymester. A KISZ Tolna megyei Bi­zottsága a Tolna megyei Ta­nács V. B. Testnevelési és Sporthivatalával közösen hirdette meg a „Kocogó szeptember” elnevezésű fu- tó-kocogó napokat megyénk öt városában. Szeptember hónap szombatjain a KISZ városi bizottságok a városi tanácsok sportosztályaival, sportfelügyelőségével közös szervezésben bonyolítják le a futónapökat. Azok idő­pontja a következő: Dom­bóváron szeptember 8-án, Tamásiban 15-én, Bonyhá- don és Pakson 22-én, Szek­szárdon 29-én — ez egyben a megyei futónap is. Ne­vezni a helyszínen lehet mindegyik korosztályban. A helyezették oklevél- és sportszerdíjazásban része­sülnek. További részletekről a KISZ városi bizottságai, il­letve a városi tanácsok sportosztályai adnak felvi­lágosítást. A „Kocogó szep­tember” futó-kocogó napo­kon elért eredmények be­számítanak a márciusban indult „Tolnai maraton” el­nevezésű tömegsportakcióba. A tévé is közvetíti A „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” országos labda­rúgó tehetségkutató-akció — a városi, megyei és terüle­ti elődöntők után — az or­szágos döntőig jutott. Az or­szágos döntőre szeptember 1-én, szombaton Egerben ke­rül sor. az Eger SE—Vasas NB I-es mérkőzés előtt. A televízió egyenes adásban közvetíti a tehetségkutató­mérkőzést az 1-es program­ban szombaton 14.40 órától. Megyénkből Hámori Ró­bert, a Tolnai I-es sz. Álta­lános Iskola nyolcadik osz­tályos tanulója került be az országos döntőbe, ahol be- állóst játszik majd. Hámori a Tolnai VL serdülőcsapa­tar,ak labdarúgója, eddigi edzői: Méhn Gyula és Nagy István. Sopronban rendezték meg az 1984. évi országos ököl­vívó utánpótlás-bajnokságot. Megyénket a Paksi SE két fiatal versenyzője, Szili Zol­tán és Karmacsi László kép­viselte az 54 kg-os kategó­riában. Az országos bajnok­ságon népes mezőny állt rajthoz, 19 egyesületből 84 ökölvívó indult. Szili Zoltán a selejtezők során szoros mérkőzésen szenvedett vereséget az Öbudai Tsz SK kiemelt ver­senyzőjétől, Jungwirttől. Karmacsi László az 1984. évi eredménye alapján szintén kiemelt volt. így az országos bajnokság első napján nem mérkőzött, erő­nyerőként jutott tovább. A második nap a szegedi Szé­kely ellen lépett szorítóba, akit egyhangú, 5-0-ás ponto­zással legyőzött. A közép­döntőben a Bp. Építők ver­senyzőjét, Danót kapta el­lenfélül. Danó tavaly ifjú­sági bajnokságot nyert. Karmacsi ügyesen elmoz- gott az állandóan rohamo­zó, igen erőszakosan öklöző, helyenként verekedő Danó elől. A három menet nagyon szoros küzdelmet hozott, ami nagy tetszést aratott a kö­zönség soraiban. A pontozó­bírók nem méltányolták Karmacsi ésszerű vívóöklö- zését és 4:1 arányban Danót hirdették ki győztesként. A közönség füttykoncertje cse­kély kárpótlást jelentett a paksi fiú részére — aki súlycsoportjában bronzérmet nyert.

Next

/
Thumbnails
Contents