Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-25 / 199. szám
1984. augusztus 25. ÍRÍÉPÜJSÁG11 Alapítsunk-e múzeumot? Jogtalannak kelletit n?1-—2------------------ nősítem é s meg kellett változtatni egy községi tanács és egy művész közötti megállapodást, amely szerint: a helyi tanács önálló múzeum alapítását vállalta a művész alkotásaiból. Pedig mindkét fél jóhiszeműen járt el. A tanács a község szülöttjét akarta megbecsülni, s ha a szomszédnak van, nekünk is legyen, nemes gesztusától vezérelve döntött. A művész pedig gyerekkorának helyszínén vélte munkásságának maradandó emlékét megteremteni. Csakhogy a tanács túllépte jogkörét. A múzeumalapítás joga nincs decentralizálva, nem a városoké, községeké — hanem a megyéké. S a múzeum, emlékház, emlékhely létesítését előzetesen művelődéspolitikai összehangolásnak kellett volna megelőznie. Párt-, állami és minisztériumi egyeztetésnek. Nem a bürokrácia, nem is a tekintély okán. Villangó István, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetője mondja: — Egységes elvnek, azonos politikai, művészi, művészetpolitikai mércének kell érvényesülnie, amikor valakinek múzeumot, emlékhelyet szentelnek. A minőségi megméretésen kívül meggondolásra ad okot, hogy az egyre-más- ra szaporodó emlékhelyek az anyagi eszközök szétfor- gácsolását vonják maguk után. Mert egy emlékmúzeumot nem elég létrehozni — még ha a műtárgyakat ajándékba vagy jutányosán is kapta a múzeum — épületre, muzeológusra, személyzetre van szükség az anyag kezeléséhez, karbantartásához, feldolgozásához, gondozásához, őrzéséhez. írók, festők, szobrászok, zenészek gyakran úgy vélik, akkor találják meg a halhatatlanságba vezető utat, ha műveiket, személyes tárgyaikat önálló múzeumban őrzik meg az utókor számára. Ha szabad kezet kapva — mindenki ott és akkor hozna létre önálló kiállítást. ahol akar — ez óhatatlanul a színvonal esését, az értékek felhígulását jelentené. Az újonnan felajánlott hagyatékokat (megállítva ezzel a múzeumok szaporodását) a központi irányítás, az országos gyűjtőkörrel rendelkező múzeumokhoz, közgyűj_ teményekhez továbbítja, egy- egy gyűjteményt a hagyaté- kozó kívánsága szerint természetesen együtt tartva. A minisztérium így közvetíti a Medveczky Jenő özvegye által felajánlott anyagot például a Miskolci Képtárhoz, így került Országh Lili életműve a Budapesti Történeti Múzeumhoz, a Magyar Nem zeti Galériához és több vidéki múzeumhoz, Schaár Erzsébet kollekciójából Szé- kesfeh érvár mellett Pécsre is juttattak. Előfordult, hogy az év- ---------------------- fordulós ünnepségek sorozatában olyan, közlekedéstől és turistaforgalomtól is távol eső helyen nyitottak múzeumot, ahol egy idő után szükségszerűen csökkent az érdeklődés, a látogatók száma. De van erre példa másutt is. A budapesti Ady-emlékszobát a nyitást követő években még 20 000-en, tavaly már csupán 7000-en keresték fel. A váli erdészházban, a község, tői 8 kilométerre lévő Vajda János-emlékkiállításnak egész évben mindössze 16 látogatója akadt. A Vajdaanyagot ezért bevitték a községbe, s egy kastélyban helyezték el. A jól megközelíthető helyen már nőtt az érdeklődők száma. A Bartók-emlékházat — ahol hangversenyekkel, előadásokkal, rendezvényekkel ápolják a hagyományokat — egyre többen keresik fel. Sokáig sújtotta érdektelenség az apostagi Nagy Lajos- emlékmúzeumot, az 1983-as jubileumi ünnepség, az Apostagra időzített rendezvények viszont újból divatba hozták ezt a kiállítást is. Magyarországon 120 emlékmúzeumot, emlékhelyet, önálló gyűjteményt tartanak nyilván. Legtöbb (45) az irodalmi emlékhely: Petőfinek hét, Jókainak, Arany Jánosnak, Berzsenyinek, Babitsnak. Gárdonyinak és József Attilának két-két emlékmúzeuma is van. Huszonöt festőnek, kilenc szobrásznak nyitottak önálló múzeumot, kiállítást. Kivételes esetben élő művészek is kapnak önálló kiállítást, múzeumot, Szentendrén 1978-ban nyílt meg a Barcsay Jenő életművét bemutató múzeum. Életében kapott itt múzeumot Czóbel Béla és Kovács Margit, Borsos Miklós szobrai, rajzai, vázlatai egy győri műemlék épületben kaptak otthont. Martyn Ferencnek a pécsi Múzeum utcában van állandó kiállítása. Kisfaludy Stróbl Zsig- mond még életében Zalaegerszegnek adományozta műveinek gyűjteményét, ahol aztán halála után megnyitották önálló kiállítását. Szülőhelyére, Gyula városára testálta teljes művészi hagyatékát a tragikus sorsú Kohán György festőművész. A hatalmas anyagot előbb évente változó emlékkiállításon, majd az emlékmúzeum felépülte után állandó kiállításon mutatták be. A minisztérium az újabb emlékmúzeum alapításokat politikai, művészi-anyagi feltételekhez kötötte. Egyebek között azt javasolva, hogy az élő művész az önálló kiállítás fejében járuljon hozzá a múzeum fenntartásához, a bemutatás költségeihez. Az örökösök, örökséghagyók pedig tegyenek alapítványt, alapítsanak díjat. Az alkotók ne kizárólag önálló múzeumban gondolkodjanak. Hiszen a múzeumok jelenkori anyagában képviselve lenni — rangot jelent. A szülőhelynek sem kell feltétlenül önálló múzeummal tisztelegni művész szülötte emlékének: nevezzenek el teret, vagy utcát róla, helyezzenek el emléktáblát, alapítsanak díjat az alkotóra emlékezve. A közelmúlt mú“--------------------------- umalaDÍ tási sorozata műfaji és időbeli aránytalanságot hozott létre a múzeumügyben a képzőművészet és a jelenkori alkotók javára. Mégsem kárhoztatható ez a jelenség, hiszen valamennyi emlékház, emlékszoba, önálló kiállítás értéket képvisel és közvetít. Gyakran olyan településekre is eljuttatva a művészetet, ahol kiállítás egyébként sose volt. KÁDÁR MÁRTA A reneszánsz aktualitása Az olvasó minden bizonynyal felhördül majd a címet olvasva. Miért beszélnek nekünk most a reneszánszról? Hiszen már megtanultuk, hogy ki volt Michelangelo, Leonardo da Vinci, ismerjük Engels értékelését, hogy a reneszánsz emberek mennyire sokoldalúak voltak. Nos, nem a reneszánsz korról akarok írni, hanem sokkal inkább arról, hogy ez idő óta az emberiségben mindig felmerül a reneszánsz igénye. Üjjá kell születni, mert mindaz, ami eddig lezajlott, valahogy leszűkítő volt, redukálta az emberi képességeket, nem adott igazi filozófiai megoldásokat, és csak a jelen, illetve a jövő hozhatja meg, hogy újjáéledjen — modern formában — mindaz, ami a múltban érték volt. Ezt a követelményt mindannyian állandóan újraéljük és érezzük, vágyjuk és sóvárogjuk, reménykedünk benne. Persze nagyon elvont lenne, ha pusztán ezt az érzelmi síkot pendítenénk meg akkor, amikor erről a témáról szólunk. Mert a reneszánsz igazi nagysága sem csupán abban állott, hogy újra felfedezték az emberi élet örömeit — szemben a középkorral, mely a földet a siralom völgyének nevezte — és hogy az ásatások és gyűjtőmunka következtében éppen ebben az időszakban találtak meg néhány régi antik emléket és értéket, hanem abban is, hogy ezt az antik értéket követni tudták. Mi volt a követés záloga? Az, hogy a XIV. és XV. században olyan mértékben fejlődött a kézműipari tevékenység az olasz városállamokban, amilyen mértékben még soha azelőtt. Azért találták meg — és találhatták meg — az antik művészetet, mert az maga is kézműipari tevékenységen alapult, abból nőtt ki. S itt válik kérdésünk nagyon is napivá. Midőn azt mondjuk, hogy manapság a minőségre kell helyezni a hangsúlyt, voltaképpen a magyar kézműipar legjobb hagyományainak újrafeltá- masztását igényeljük. Annak a kézműiparnak az újjáéledését, mely annak idején létrehozta a magyarországi reneszánszot is. Olyan magyar művészek, mint például a Kolozsvári testvérek, fel tudtak emelkedni a nemzetközi szintre. Egészen Mátyás koráig a magyar fejlődés még nem vált el a nyugat-európaitól. Még létezett itt olyan ipari tevékenvség. mely biztosítéka volt a magyar művészet fejlődésének. De ha újjászületésről beszélünk, akkor nemcsak a reneszánsz kori művészet újjászületéséről szólunk, hanem arról is, hogv minden megújulás vol- taképoen a történelmi hagyományok és különösképpen a nemzeti történelmi hagyományok alapján lehetséges. Persze sok minden megmaradt ebből. Nemrégen olvastam egy újságcikket, mely az emlékiratok, az úgynevezett memoárirodalom előnyeit és hasznosságát bizonyította. S a magyar képzőművészet, valamint a magyar zene fejlődésében is vannak olyan jelek, melyekre büszkék lehetünk. De tudomásul kell vennünk: nem lehetséges egyoldalú fejlődés, mert a sokoldalúság, melyet éppen a reneszánsz emberei mutattak fel, egyúttal a mindenoldalú fejlődés eredménye volt. Ha tehát Magyarországon arról beszélünk, hogy meg kell újulni, akkor ennek az a kulcskérdése: vajon sike- rül-e minden tekintetben a minőséget az érdeklődés homlokterébe állítani. Ha nem elégszünk meg a legtöbb esetben a „világszínvonallal”, hanem a világszínvonalon . túl próbálunk teljesíteni. Persze nem azért, mert a mi technikai fel- készültségünk már minden tekintetben elérte volna a fejlett államok technikai fel- készültségét. Főként azért, mert megvan a lehetőségünk arra, hogy speciális területeken — mint ahogy a művészetben, az irodalomban, de más területen is — többet nyújtsunk, mint ami a világszínvonal átlaga. Mert a világszínvonal szó kettős jelentésű. Egyfelől jelentheti a fejlett produkciók átlagát, másfelől azonban jelentheti a legfejlettebbet. S azt hiszem, hogy még több területen a fejlett államok átlagszínvonalát kell példaképnek tekintenünk (például az úthálózat, a gépkocsiellátottság stb. tekintetében), addig jó néhány esetben a világszínvonal csúcsainak meghaladása is elképzelhető. Az újjászületés csak akkor igazi és tartalmas, ha az élet egészét felöleli, ha a minőség valóban vezető szempont lesz. HERMANN ISTVÁN Szőnyi István- emlékkiállítás Szőnyi István festőművész születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílt a Vigadó Galériában. Az érdeklődők a jelentős alkotások mellett a művész kevésbé ismert műveit is láthatják, amelyeket eddig még nem mutattak be Magyarországon, mivel magángyűjtemények képei. A tárlat anyagát főként a zebegényi Szőnyi Múzeum képeiből, valamint a festő lányának, Szőnyi Idának gyűjteményéből válogatták össze. A harmincas években készült munkáit még a sö- tétebb, komorabb színárnyalatok jellemzik. Különös harmóniát alkotva keveredik a mély zöld, a sötétkék, a barna és a fekete szín. A Asszonyok a vízparton Reggel (vetkőző nő) Falusi este, a Pihenő tehenek, a Tájkép tehenekkel cí_ mű alkotások bizonyítják, hogy a festő egyik kedvelt témája volt a falu világának bemutatása. A Kapáló asz- szonyok című képe az egyszerű parasztasszonyok nehéz életét tárja elénk. Izmos, erős karjaikkal keményen fogják a kapanyelet míg a barázdák között fekszik egyikük kicsi gyermeke. Figyelemre méltó a Falusi asszonyok című mpnka is, amely bekötött fejű, gondterhelt, koros-kortalan arcokat ábrázol. A fejkendős nők sorsáról, életéről közöl hiteles információkat. Szőnyit a Duna-kanyar f estéjeként is emlegetik. Tájképein a megszelídült immár pasztell színek uralkodnak többek között a Zebegényi utca, a Duna-kanyar, a Szürke a Duna, a Duna-kanyar ősszel című remekek idézik ezt a korszakot. A tárlaton megtekinthetők a művész Itáliában készített vízfestményei, grafikái, rézkarcai is. A Vigadóban bemutatott alkotások közül az egyik legcsodálatosabb a Kerti pad. A zöldellő liget mélyén vakítóan fehér pad ragyog, szinte sugárzik. Szintén a legjobb művek közül való az Esernyők című alkotás. Mintha egy erkélyről felülről néznénk az esernyős járókelőket. A Szőnyi-emlékkiállításról hiányoznak a festő legismertebb és művészetét legjobban reprezentáló remekművek, mégis a maga nemében páratlan élményben részesülhettek azok a látogatók, akik ezekben a napokban betérnek a galériába. Uszályok Zsuzsa a falovai Gádor István munkássága A kerámia ősi művészet, múltja több ezer esztendőre tekint vissza. A magyar kerámia nemes hagyományai révén a mi századunkban hódmezővásárhelyi, mezőtúri, karcagi, nádudvari változatai révén jelentős eredményeket ért el a népművészeti közegben. Ebből az időszakból ered a magyar kerámiaművészet három klasz- szikus értéke a Gorka Géza, Kovács Margit, Gádor István triumvirátus. Alkotásaik messze földön híresek —, egymást kiegészítő egyetemességgel bővítették a műfaj lehetőségeit. Gorka Géza azzal, hogy számba vette a fazekasság ki nem aknázott és fokozható forrásait, Kovács Margit a színes, égetett agyag költői formálója lett. És Gádor István? ö volt az, aki a kerámiát minden határ között művelte, s a tanulságok levonása, összegezése után jelekké, plasztikává fokozta, ö lett a magyar kerámiaszobrászat európai rangú képviselője —, utódainak új földrészt tárt fel. 1891-iben született Kókán. Az iparművészeti főiskola elvégzése után a Wiener Werkstätten tagja lett. Ebben az időszakban felkutatta az ősi technika minden elemét, a primitív művészet látásmódját és anyag- kezelését. Mindent számba vett és egyeztette saját fel- készültségével és álmaival, ezt a kettős forrást egyesítette. Nemcsak távolra, hanem közeire is tekintett —, az afrikai és óceániai faragások üzeneteire és a magyar népművészetre, úgyhogy saját képzeletével dúsította. Iskolateremtő művész volt, egész nemzedékeket nevelt a magyar ipar- művészeti főiskolán, ahol 1945 és 1957 között tanszékvezető tanár volt. Megkapta a Kossuth-díjat és a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze lett. Szüntelenül kísérletezett, melyet mindig megoldásokkal fejezett be. Az utolsó évtizedei különösen jelentősek voltak, hiszen kerámiafalait és jelszobrait akkor készítette, melyek azóta Budapest, Százhalombatta, Kecskemét és más települések köztereit díszítik. Munkásságáról elismerően nyilatkozik a világ kerámiaművészetének szinte minden művelője. Számos országban bemutatták alkotásait, gyűjteményeit tanítványai és lánya, Gádor Magda viszi tovább az új törekvések bátor vállalásával. Életének nagy tervét már nem érhette meg —, váci állandó gyűjteményét a közeljövőben avatják fel. LOSONCI MIKLÓS
