Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-19 / 195. szám

/ " TOUi* '' _

A népújság

1984. augusztus 19.

Alkalmi vidám park Váralján

Elszámolás 2,5 millióról

Tovább él a segítőkészség

A labdanyelde cégtulajdonosa a doktor néni

Az idén száz gyerek üdült már szakszerű és szeretetteljes íelügyelet mellett a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei Szervezetének váraljai és sötétvölgyi táborában, öt éve hasznosul nyaranta az a 2,5 millió forintos tőke, amit a megye üzemi, vállalati, szövetkezeti, intézményi kollektívái adtak össze a mozgássérült és krónikus betegségekkel együtt élő gyerekek egészségesekéhez hasonló táboroztatására. Adakoztak természetesen magán- személyek is. Közülük azok. akik szűkében vannak a pénznek, másfajta módon segítettek. Játékok, egyebek készítésével.

Jubilál tehát a vöröskeresztes vállalkozás, mely a bonyhádi városi tanácsban talált első és alighanem leg- értőbb parnerre. A megye- székhely tanácsa adós maradt a Balaton mellé tervezett, szálloda rendszerű úttörőtábor felépítésével. Ezért lépett be az idén Sötétvölgy is a beteg gyerekek táboroztatásába. S ezért született további olyan egyezség a bonyhádiak tanácsával, hogy a

2,5 millióból megmaradt 700 ezer forintot a város és városkörnyék fonyód-bélatele- pi táborának felújítására használják föl. így közel azonos időben három helyen, a Balatonnál, a Sötétvölgyben és Váralján táborozhat évente százötven beteg gyerek.

*

Savanya Gézáné megyei titkár újságolta a jubiláló Váralja parancsnoki szobájában, hogy „a táboroztatási

alap megteremtése után sem fagyott be a segítőkészség”. Az az üdítő, ami a tábori bazárban -ládázva vár a szomjasokra, a söripariak ajándéka. A dombóvári MOKÖT hulladékanyagokat juttatott a táborozok foglalkoztatásához, kézügyességének próbájához. Tamásiban a Páva üzem dolgozói zsebkendőket, kötényeket, fésülködőkendőket készítettek, a KÖZGÉP-esek író- szerszámokat, személyenként 20—20 levélpapírt, borítékot ajándékoztak és felsorolni is sok. hogy a megyében működő vöröskeresztes alapszervezetek mi mindent gyűjtöttek össze. Az egyéni segítők? Egy szívbetegség miatt nyugdíjazott szekszárdi asszony — aki gyerekként soha sem táborozhatott — gyümölcs alakú tűpárnákat, könyvjelzőket és borítékokat készített.

Ez a titka a tábori bolt gazdag árukínálatának.

*

Nemrég volt Váralja nagy napja az 5 éves találkozó, aminek a kicsik voltak a házigazdái. Két autóbusszal érkeztek a sötétvölgyiek Savanya Gézáné vezényletével, ötven gyerek és huszonkét felnőtt, ha hozzájuk számoljuk azt az öt egészségügyi szakközépiskolás ifivezetőt is. akik szekszárdiak. Váralján az idén ismét a dombóvári szakközepesek a felnőttek lelkes segítői. A táborvezető „civilben” a Vöröskereszt megyei szervezetének főmunkatársa, Lipovszky Gyuláné, aki a vendégek, jubilálok megérkezése előtt hol itt, hol amott tűnik föl. Egyesek szerint „Iringó néni sebesebben közlekedik, mint a kengyelfutó gyalogkakukk.”

Állnak a standok, s köny- nyesre kacagják magukat mutatványosokhoz illő jelmezeikben a cégtulajdonosok. Reggeli után rövid sétaútra „távolították” el a kicsiket és felügyelőiket, hogy teljes legyen a meglepetés. A stúdió kifogyhatatlanul ontja a zenét, pompásan szuperál a hangosító berendezés. Almási Tímea, aki ősztől már harmadikosa a dombóvári szakközépisolának, krepp-papírcsíkokból remekelt háncsszoknyában, bohócos arcával próbálja a mikrofont. Ö a mai nap kikiáltója. Györgyi néni nyeldéjének üzemeltetője dr. Barna Györgyi gyermekorvos azon fáradozik, hogy egv pirosra festett, félbe vágott pingponglabdával hosszabbítsa meg az orrát. Nem ajánlanám, hogy ebben a szerelésben jelenjen meg egyszer a munkahelyén, a megyei kórház gyermekosztályán. Megjegyzem a férjének, dr. Erdősi Józsefnek se lenne tanácsos térd-, comb- és a szivárvány minden színében pompázó derék- és homlokszalagjaival másutt mutatkozni. Aki itt él, mozog, azért Olyan serény, hogy a találkozó szíveket melegítőre, emlékezetesre sikerüljön.

*

Csáky László, a dombóvári Molnár György Általános Is- kala igazgatója tűnik föl, nyomában az iskola ötfős videostábja. Három napot töltenek itt, és dokumentumfilmet készítenek a váraljai és sötétvölgyi táborok életéről.

Aztán a boldog viszontlátás. Zene, üdvözlés, énekszó és élni kezd Tímea fáradhatatlan kikiáltói buzgalmának jutalmaként a tábor főtere. Imhol nyitva a vidám park, kezdődik a zsetonvadászat, aminek fortélyait már sokan ismerik,

Zene leáll:

— Maris néni jelzi Lajos bácsinak, hogy elfogytak a zsetonjai. Pótlást kér!

Lajos bácsi nem más, mint Mester Lajos logopédus, akinek a „pénzverde” vezetői tiszte jutott. Gond semmi. Fél kosárra való, bőrhulladékból kerített zseton vár „kibocsátásra”.

*

Mi volt a nagy szám Váralján? A dombóvári pajtások készítette filmek. És azok a torokszorítóan szép • percek, amikor az „5 éve a gyermekekért” feliratú nagyon szép bronzplaketteket átvehette nyolc felnőtt. A Farkas Pál szobrászművész által barátságból, ügyszeretetből készített plakettet kapták: Magyarszéki Endre, Szabó Béla, Radovics Valéria, Zsédely Istvánná, Házi Magdolna, Fetzer Anna és Savanya Gézáné.

A 10 esztendős és dombóvári Hohner Marcell kerámiaplakettjét Szabó Hilda. Katona Beáta, Rückesz Gyu- szi és Gelencsér Feri kapták — gyermekjubilánsokként.

Mit fűzhet mindehhez az újságíró? Talán azt, hogy az 5 éves találkozóról, a váraljai és sötétvölgyi táborozásról most készített dokumentumfilmet látniuk kellene azoknak a munkahelyi kollektíváknak is, amelyek közreműködtek a beteg, életvidámságra azonban egészséges módon éhes gyerekek táborozási alapjának megteremtésében!

LÁSZLÓ IBOLYA

Zsetonvadászok a horgászdában

Jocó bácsi meg én voltunk az éjszakai csudabogarak. Mindketten későn tévedtünk haza a munkásszállásra. Utáltuk a sorban egymás mellett álló, sötét, izzadtságtól, portól nehéz szagú, pokróccal letakart ágyakat. Félhomály és szürke egyhangúság telepedett a tágas helyiségre, ahol a huszonkét ágy sorakozott, és velük szemben a sötét, bizalmatlanul lakatra zárt szekrények.

A cementpadlós terem valaha szikvízüzem volt. A bejárat fölött az esőmosta tábla még hirdette: Labanc János szikvizüzeme. Az öreg rolót mindig az utolsóként hazaérkezőnek kellett lehúznia. Mivel többnyire mi ketten voltunk azok, lassan a mi kötelességünkké vált.

Én munkaidő után a napot mozikban töltöttem, vagy mászkáltam a városban. Jocó bácsi valamelyik italbolt pultjánál álldogálva várta meg az estét és az éjszaka nyugvásra térítő békéjét. Mindig italosán jött haza, de soha berúgva.

Ilyenkor elvonultunk a kis konyhába és nekiláttunk a villanyrezsón főzni. Nyáron lecsót, télen rántottét, papri- káskrumplit, tarhonyát.

összeismerkedésünk kezdetén keveset beszéltünk. Én túl fiatal voltam. ő meg túl öreg és megrögzött ahhoz, hogy közös témára leljünk. Egyébként is nehéz, szótlan ember volt. Néha hosszan rám nézett és hümmögve kijelentette:

— Vékony vagy, nagyon vékony.

Később még hozzátette:

— Vékony, mint a gyufaszál.

Lopva én is nézegettem őt. Nagy darab ember volt. Kopasz feje búbja állandóan izzadt. Kevés, koromfeketén maradt haja a nyakába nőtt, mint egy művésznek. Ritkán mosott tarka ingekben járt. A keze teljesen fekete lett a beleivódott koromtól. A kovácsműhelyben dolgozott. Jó, de megbízhatatlan szakembernek tartották. Ha úgy hozta a sors, két napig sem ment be, máskor meg a következő műszakot is bent csellengte. Megfigyeltem, hogy sose fürdőit a műszak végén. Csak derékra vetkőzve mosdott. Később, amikor ezt egyszer körülményesen megkérdeztem tőle, azt mondta:

— Nem való, hogy én levetkőzzem ott előttetek... — Sokáig gondolkodott és még hozzáfűzte: — Nem való, hogy az idősebbek levetkőzzenek előttetek...

Valahogy nem fért össze ezzel az erős, hatalmas emberrel ez a különös szemérmesség. De nemcsak a testi, hanem a lelki vetkőzésben is szigorú volt.

A sok esti együttlét során azonban összeszoktunk és többet megtudtam róla. mint talán valaha bárki is. Egyszer vacsorázás közben megkérdezte:

— Mondd csak, férfi vagy már?

— Hogy érti?

— Nem könnyű neked, mi? Te már megnézed a lányokat, de nekik még nem akad meg rajtad a szemük. Gyereknek látszol. Az is vagy, igaz?

— Tizennyolc éves vagyok — mondtam.

— Idősödj még, aztán ne gondolj semmire és idővel minden megoldódik magától... Csak ne nyugtalankodj! Te vidékről jöttél, ugye?

— Vidékről.

— Még nehezebb! A várost meg kell szokni... Na, idefigyelj, csak idősödj, aztán ha már nagyon nyugtalannak érzed magad, szólj nekem, majd én intézkedek. .. — Szomorúan rámnézett és lassan hozzátette: — Árva vagy te is, mint én. Árva vagy? — kérdezte gyorsan.

Asperján György:

jocó bácsi

— Van anyám, meg apám is — mondtam.

Nem szólt, de úgy láttam, megbánta. hogy beszélt. Egy ideig ismét csöndesen, szó nélkül vacsorázgattunk. Másik alkalommal figyelte, hogyan főzök.

— Nem jól csinálod — mondta. — Ne kapkodd el. Várd ki az idejét, amíg megfő, úgy jó.

Láttam, hogy ezen az estén többet ivott, mint rendesen. Többet is beszélt.

— Én, látod, nem vártam ki — szólalt meg — Én any- nyi idős koromban, mint te, már mindent kipróbáltam, hajtott a vérem. Ne gondold ám, hogy csak a rosszra. Nem, nem a rosszra. Valami felgyulladt bennem és sza- ladtam_ futottam, de magam se tudom, hova. Kerestem valamit. A rosszat láttam, de én a jót kerestem. Tudod, afféle jó házban laktam, olyanban, ahová a nők hivatalosan feljárhattak férfiakkal... Ocsmány egy dolog az, hallod! Én azt láttam, hogy az apám nem egyszer anyám szeme láttára jön ki valamelyiknek az ajtaján... Ha az anyám szólni mert, hogy ne a gyerek előtt, előttem megütötte. Meg aztán volt ott egy már nem éppen fiatal nő, azt is többször megverte. Én egyszer elébe álltam és kérdőre vontam, de megütött... Visszaütöttem! Csak az isten mentett meg attól, hogy agyon nem vert. Én meg bosszúból elvettem azt a nőt feleségül... Na, érted-e most már kiskomám, miért mondtam. amit mondtam?

Rám nézett, hosszan vizsgálgatta az arcomat. Nem tudtam, mit mondjak.

— Nem volt éppen leányálom Jocó bácsi élete — szólaltam meg.

— Butaság, hogy azt mondom neked, kiskomám, hisz ember vagy te már ... Hülyeségeket meg ne mondj!...

Ezzel belém fojtotta az érdeklődést. Pedig kíváncsi voltam, mi történt azután, de nem tudtam, hogyan kérdezzem. Tartottam tőle, kiszámíthatatlan volt, hogyan reagál a kérdezősködésemre.

Lefekvés előtt még odadörmögte:

— Aztán ne beszélj!

Későbbi barátkozásunk során soha nem tért vissza erre a témára. Sőt, úgy éreztem, hogy szégyellte azt is, amit kiszalajtott a száján.

Egyébként amellett, hogy tartottam tőle. meg is szerettem. Nem becsült le, felnőttnek tartott, komolyan beszélgetett velem.

— Az embernek szüksége van a komoly szóra — mondogatta. — A szüleid messze vannak, így neked még inkább. Meg aztán meg is érdemied, mert látom, jó érzésű vagy. Ezeket itt a munkásszálláson ne kövesd. A magadhoz hasonló korúak barátságát ne nagyon keresd, inkább az idősebbekét, azok higgadtabbak, nem csinálnak annyi bolondságot. De azoknak se higgy, csak magadnak.

Egyszer munka után hívtam, jöjjön el velem moziba. Azt mondta, inkább én tartsak vele az italboltba.

Lángost vett, meg két pohár sört.

— Te nem szoktál inni, ugye? — kérdezte.

— Nem.

— Látod, ezek az emberek mind ostobák. Mindenki ostoba. aki iszik és úgy él, mint én. Tartozni kell valakihez. Bele kell kapaszkodni két kézzel... Neked még sikerülhet, fiatal vagy.

— Jocó bácsi miért iszik?

— Valamibe bele kell pusztulni — mondta. Hirtelen eltorzult az arca: — Látod, ez hazugság volt. Idefigyelj, nekem akkora lányom van, mint te vagy, és mintha neki mondanám, úgy kell igazat mondanom is, mert hozzám tartozol. Hallottál-e arról, hogy én ebben a gyárban régebben ezer százalékot is csináltam, és hogy sok minden úgy történt, ahogy én akartam? .. És azt hittem, úgy helyes, ahogy akarom, Azt hittem! Közben nem vettem észre, hogy sok embernek rosszat csináltam. Tönkretettem embereket! Érted, miről beszélek? Látom, hogy nem érted! Idefigyelj, én akkor, amikor bebizonyíthattam volna, hogy ember vagyok, gyenge voltam, csak magamat láttam, csak a magam igazságát, igaz lehet pedig a mások igaza is... Ezért pedig egyes egyedül én vagyok a hibás. Na, most menj el! Neked elég volt ennyi!

Néhány hónap múlva más gyárba mentem dolgozni. Elbúcsúztam Jocó bácsitól. Azt mondta:

— Sajnálom, hogy elmész, mert esténként jól elfőzöget- tünk. Figyelj még rám: sok mindent mondtam, de ne szórj el mindent... Gondold meg és aztán dönts, a magad feje szerint, úgy leszel ember...