Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-02 / 180. szám
1984. augusztus 2. KÉPÚJSÁG 5 Konyhádon az iparosok közöl elsőkéit a szabók szövetkeztek Ausztriába szállítják ezeket a női ruhákat A szövetkezés gondolatát Bonyhádon Érdi Andor, valamint Krátzl János vetette fel. A szabókisiparosok között végeztek szervező munkát, annak érdekében, hogy alkossanak közösséget. Az alapító okriatot 1951 tavaszán a következők írták alá: Érdi Andor, Érdi József, Krátzl János, Lafferthon József, Reisz Ádám, Dávid Ferenc, Mező János, Spannenberger Ferenc, Topp Mihály, Blénesi Béla, Steib György női és férfiszabó mesterek. A közgyűlést 1951. július 9-én, 33 éve tartották, ezen 11 szabókisiparos vett részt, és megalakították Bonyhád első ipari szövetkezetét, a Szabó Kisipari Termelő Szövetkezetét. Az elsők lelkesedése, ösz- szefogása követőkre talált. Még abban az évben, augusztus 14-én tartotta alakuló ülését a fodrászok, cipészek kollektívája. Az alapszabály értelmében termelési eszközeiket, gépeiket, berendezéseiket és a megrendeléseiket fel kellett ajánlani a szövetkezet részére. Saját pénzeszközök jegyzésével, átadásával teremtették meg az induláshoz az anyagi alapot. A kezdeti időben még nem voltak jók a feltételek, a tapasztalatok is hiányoztak, gondok voltak a munka megszervezésével és pénzügyi nehézségek gátolták az indulást. Pár hónap múlva a külön- külön megalakult szövetkezetek vezetői megbeszéléseket tartottak a hogyan to- vábbról, a napi gondokról, amely foglalkoztatta az újdonsült szövetkezeti tagokat. Felvetődött, hogy közös szövetkezetei hoznak létre, egy egységbe tömörülve, csökkentsék a fenntartási költségeket. Szeptember 17-én közös közgyűlést hívtak össze, ahol kimondták, hogy egyesül a két szövetkezet. A következő személyeket választották meg az új szövetkezet — a Bonyhádi Ruházati és Szolgáltató Kisipari Termelőszövetkezet — vezetőinek; ügyvezető elnök: Érdi Andor, igazgató és elnök: Krátzl János. Vezetőségi tagok: Schmieder József, Fát- rai Jakab, Kun József. A szövetkezet ezt követően dinamikusan fejlődött, meghatározó szerepet vitt Bonyhád életében. A hatvanas évek elején már 128-an dolgoztak a szövetkezetben és 7,7 millió forint termelési értéket állítottak elő. A megalakulást követő kilenc évben együtt dolgoztak szabók, cipészek, fodrászok és az akkor már működő papucsgyártó- és fényképészrészlegek. A kilenc év alatt a termelési érték négyszeresére és a szövetkezet nyeresége 1952-höz viszonyítva ötszörösére emelkedett. Az OKISZ határozata értelmében országszerte megindult a tiszta profilú szövetkezetek kialakítása, létrehozása. Ebben az időszakban a cipész- és a papucsrészleg létszámban és termelésben a legnagyobb volt. A fejlődésben olyan eredményeket értek el, hogy önálló szövetkezetté alakulásuk esetén működőképesnek bizonyultak. Ennek alapján 1960. június 30-án a cipész- és papucsrészleg mint önálló szövetkezet kezdte meg működését. A szétválás után a központi irodát, a korszerűen felszerelt üzemet az újonnan indult Bőripari Szövetkezet kapta meg. A diffúzió során az eszközök és egyéb anyagi források 56 százaléka a Bőripari Szövetkezethez került és csak 44 százalék maradt az anyaszövetkezetnél, amely biztosítékot nyújtott az indulás feltételeihez. Ez a tény nagy törést jelentett a szövetkezet életében. A szövetkezet 1963—64-re újból megerősödött, részlegei, szolgáltató hálózata igen nagy fejlődést produkált. Ezt követően a KISZÖV megkezdte egy megyei szolgáltató szövetkezet szervezését, amelynek fő célja volt, hogy a személyi szolgáltató részlegek megyei szinten egy közös szövetkezetbe tömörüljenek. Ennek alapján 1965 január elsejével a női és férfifodrászok, a kozmetikusok és a fényképészek kiváltak és a továbbiakban a Tolna megyei Szolgáltató Szövetkezet keretében dolgoztak tovább. Az ezt követő években, 1971-ig több új üzemet hozott létre a szövetkezet. Nagymányokon konfekcióüzemet, Zombán bőrdíszmű és konfekcióüzemet, 1967 tavaszán Mázán megvásárolták a volt villamoserőmű-tele- pet és kialakítottak ott egy lábbeligyártó üzemet a szükséges szociális helyiségekkel. Az 1970-es évektől kezdve rövid idő alatt több részleget alakítottak ki és léptek be azok a termelésbe, amely jelentős termelésfelfutást eredményezett. Ebben az időszakban a szövetkezet bőrdíszmű-, textilkonfekció-, fapapucs, mokasszin-, kerék- párülés-gyártó részlegekkel rendelkezett. Az V. ötéves tervciklusban alapvető célként a szövetkezetben az export növelését és a hatékonyság javítását fogalmazták meg. A szövetkezet gazdasági életében ezek az esztendők több változást hoztak. A mázai telepet a megváltozott körülmények miatt értékesítették, helyette Nagymányokon megvásárolták^ volt kultúr- otthont és kialakítottak ott egy lábbeli- és egy bőrdíszműüzemet. Majoson a papucsrészlegnél aljaszalagot állítottak fel, a nyeregrészleget Bonyhádra telepítették. Két korszerű tanműhelyt is kialakítottak. Bekapcsolódtak az exporttermelésbe, amely további fejlődésre nyújtott lehetőséget. Először konfekciós felsőruhákat gyártottak külföldre, részben hazai anyagból, részben pedig bérmunka-konstrukcióban. Bőrlabdát exportáltak az ARTEX-en keresztül, sporttáskákat küldtek Franciaországba és az NSZK-ba, fapapucsot szállítottak Hollandia részére. A további fejlődés érdekében a Gyár utcában korszerű üzemépület építésébe kezdett a szövetkezet 1976-ban. A 20 millió forintos beruházáshoz a saját erőt a KISZÖV biztosította fejlesztési alapjából. A beruházási ösz- szegből 11 millió forintot gépre, 7,5 millió forintot az épületre és 1,5 millió forintot pedig a forgóalap feltöltésére használtak fel. Ez a beruházás lehetővé tette, hogy az 1100 négyzetméteres üzemcsarnok konfekciórészleggel és szabászattal beléphetett a termelésbe. Az új üzemház felépítésével lehetőség nyílt a túlzsúfoltság megszüntetésére és átszervezhették a Bonyhádon elhelyezett részlegeiket és a raktárakat. Ez a beruházás tovább folytatódott és ma a Gyár utcában már van egy korszerű, 3000 négyzetméter alapterületű üzem, amely a korszerű termelés feltételeinek megfelel. A Bonyhádi Ruházati Szövetkezet ma, 1984-ben hét profilban dolgozik. Gyárt lábbeliféleségeket, textil- és bőrdíszműárut, kerékpárülést, labdát és gumiárut, valamint részt vesz a város szolgáltatásának javításában. Több tőkés országba küld a bonyhádi szövetkezet árut. Ausztriába, az NSZK-ba és Olaszországba női és gyermekruhákat, labdát és sporttáskát. A szocialista országokba irányuló exportja folyamatosan növekszik. A Szovjetunióba szállítanak labdákat, cipőt a Tannim- pex és az ARTEX külkereskedelmi vállalatokon keresztül. Az NDK részére szabadidő-öltözékeket, Sportes divattáskákat. Belföldi megrendelők részére termelésének mintegy 40 százalékát adja el a bonyhádi szövetkezet. A legnagyobb szállítója a belkereskedelemnek az iskolatáskákból. Az idén 120 ezer darabot rendeltek, de júliusban ötezerrel többet adtak át. A KERMI szakvéleménye alapján a bonyhádi táska az előírásoknak megfelel. A cipőnagykereskedelmi vállalatokon keresztül papucsot és szandálokat hoznak forgalomba, messzemenően a vevők igényeinek kielégítésével. A termelés mintegy ötven százaléka kerül hazai piacra ezen a téren. Kooperációs kapcsolatban vannak a csepeli kerékpárgyárral. Részükre éves szinten 200 ezer darab ülést készítenek. Nagy igény van a műbőrlabdák iránt. Az igényeket nem tudják kielégíteni az idei évben. A textilkonfek- ciós termékeik 98 százaléka exportra kerül, de a fennmaradó két százalékra az S- modell és a MÓDI igényt tart, valamint több belföldi megrendelő részére szállítanak kisszériás terméket. Szolgáltatásban Bonyhádon női és férfi méretes részlegük vesz részt. Vállalnak gumifutózást és kárpitos munkát. Az 1984-es feladataik között szerepel, hogy jelentős költséggel, a bonyhádi kórház bővítésének elősegítése érdekében új helyre költöztetik a központi irodát, ahol lehetőség lesz majd a szociális ellátottság javítására. Megoldódik az évek óta sürgetett üzemi étkeztetési gond is, ami hosszú ideje foglalkoztatja a szövetkezet dolgozóit. A nehezebb gazdasági feltételek ellenére a bonyhádi szövetkezet eredményei jók. Év végére a szövetkezet a tervezett 130 milliós termelési érték helyett mintegy 140 miliő forint értékben fog termelni, ez a többlettermelés rendelésekkel is alá van támasztva. A tervezett 22 millió forintos tőkésexport- tervüket várhatóan 28 millió forintra növelik. Szocialista exportból 40 millió forint árbevételt terveztek, de ezt nyolcmillió forinttal túlteljesítik. Mindezek alapján a költségek növekedése ellenére a szövetkezet nyeresége várhatóan meghaladja a 14 millió forintot, ez pedig további biztosítékot nyújt arra, hogy a 33 éves szövetkezet a következő években is eredményesen tud gazdálkodni. Az ország legnagyobb iskolatáska-gyártó üzeme van Bonyhádon w Uj termékek - kislakásépítőknek Már sorozatban állítják elő a nyergesújfalui eternitgyár egyik új termékét, a sziper- nitlemezt. A Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet és a gyár szakemberei közösen kísérletezték ki a cementből, azbesztből és duzzasztott perli'tből készülő új építőanyagot. A könnyű, jó hő- és hangszigetelő, tűzgátló lemez alkalmas belső burkolatok és álmennyezetek készítésére, válaszfalak építésére, acélszerkezetek hővédelmére és állattartó ketrecek készítésére is. Hagyományos faipari szerszámokkal jól alakítható, fúrható és fűrészelhető. A ínyergesújfalui eternitgyár selypi üzemében az idén 200 000 négyzetmétert készítenek a perlites lemezből és felkészültek a szükség szerinti mennyiség előállítására. Szervestrágyázzunk! Növénytermesztésünk növekvő feladatai, különösen a gabonaprogram maradéktalan teljesítése, szükségessé teszi minden olyan belső üzemi tartalék mobilizálását, ameäy- ilyel az intenzív termeléshez nélkülözhetetlen külső energiaforrások hatékonysága növelhető, s ezáltal csökkenthetők a termékek fajlagos költségei. A szerves trágya, — elsősorban az állattartó telepeken keletkező nagy mennyiségű istállótrágya — céltudatos felhasználása éppen ezért ma sokkal fontosabb, mint korábban bármikor. A hozamok magas színvonala, viszonylag alacsony műtrágyaárak, az olcsó, egyszerű kijuttatás, üzemszervezési gondok, a korszerű szórógéppark hiánya az utóbbi évékig a szervestrágyázás háttérbe szorulását eredményezte. Az energiaárak 4—5-szörös növekedése azonban új helyzetet teremtett. Az intenzív növénytermelésre jellemző talaj-tápanyag- vizsgálat alapján számított és kiadott optimális adagú műtrágya-használat sem teszi feleslegessé a szerves trágyát, sőt, éppen igényli azt. Tapasztalatok szerint az almos istállótrágya a legtöbb talajon növeli a műtrágyák hasznosulását, gátolja a műtrágyák negatív irányú hatását (sóhatás, élsavanyodás). Évről évre növekvő terméseredményeink egyre több szántóföldi terület mező- és mikroelem elszegényesedését eredményezik, melynek pótlása kereskedelmi mono-, illetve Dolikelátokkal mindinkább termelési költségek növekedését eredményezik, míg a megtermelt nagy mennyiségű istállótrágva hatóanyagának jelentős része a szakszerűtlen tárolás, kiszórás során tönkremegy, környezetet szennyez, vagy évekig készleten tartva, megsemmisül. Az istállótrágya hasznosításának fő időpontja a nyár vége, a kalászos gabonák betakarítását követő időszak. Homoktalajokon tavasszal célszerű szervestrágyázni. Bármikor hordjuk is ki a szerves, illetve istállótrágyát, arra törekedjünk, hogy a legkisebb veszteséggel kerüljön a talajba. Az elterített szerves trágyát azonnal be kell szántani, és a szántást tömöríteni. A több helyen tapasztalható késedelmes alászántás- sal jelentős mennyiségű nitrogén veszhet el. Az ide vonatkozó vizsgálatok szerint száraz, szeles időben a kiszórás és a beszántás közötti 2 óra allatt 20 százalék, 6 óra alatt 45 százalékos a nitrogénveszteség. Ez akkor kerülhető el, ha a szórógépet azonnal követi az eke. Megyénk 1984. évi szerves- trágyázási terve 19 000 ha területre 250 000 tonna szerves- trágya kiszórását irányozza elő. Üzemeink eddig ebből mindössze csak 1600 ha területet szervestrágyáztak. Egy részük az 1981—82—83-as években szervestrágyázási tervüket nem teljesítették. Megítélésünk szerint az erők céltudatos összpontosításával, a rendelkezésre álló szórógéppark hatékony mozgósításával ez a nagy volumenű munka üzemi szinten megvalósítható. A szakszerűen elvégzett szervestrágyázás többletköltsége a termesztés-technológiai fegyelmet betartó mezőgazdasági üzemekben az évente a megtermelt többlettermékekből bőségesen megtérül. DR. KONKOLY LAJOS agrokémiai szaktanácsadó Teleszkópos fúrótornyok A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár 22 esztendeje készíti a kőolaj- és geológiai kutatások nélkülözhetetlen eszközeit, a fúrótornyokat. Az új termékük a Kanizsa fantázianéven ismert fúróárboc teleszkópszerűen összetolható és így szállítható. A 400 tonna teherbírású, K—400 típusú fúrótorony a korábbiaknál masszívabb, erősebb, és 6—7000 méterig lehet lefúrni vele. A prototípust a gyár udvarán állították fel, a torony próbaterhelés után kerül a megrendelőhöz. (MTI fotó: — Czika László felv. — KS) — x —