Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-15 / 191. szám
1984. augusztus 15. NÉPÚJSÁG 5 ul- ä IA 1^ Oldalunk definíciójára a Magyar nyelv ■ OlldldVi értelmező szótárában többféle megközelítést is találunk. Lássuk az elsőt, amelyhez mindannyiunknak a legtöbb köze van. „Későbbi felhasználás végett megtakarított, félretett vagy felhalmozott pénz vagy más anyagi eszköz.” Későbbre beosztani, jól tudjuk, nemcsak a bankókat lehet, hanem más és más tevékenység során az erőt, a kedvet, a lelkesedést is. Aztán a kispadon ülnek még a tartalékos játékosok, — nemcsak a sport-, hanem a közéletben is — és ilyen oszlopokkal számol a hadtudomány . . . A határ: az emberi élet „Szeretem a szépirodalmat” Egykori főiskolai oktatóm, Schleinerné dr. Szányel Erzsébet jutott az eszembe, amikor arra próbáltam választ kapni, hogy honnét az emberben az a tartalék energia, „hajtóerő”, amely a tudás birodalmában új és új magaslatok meghódítását teszi lehetővé számára, a már kemény munkával megszerzett ismeretek birtoklása után is. — Már megbántam, hogy vállalkoztam erre a beszélgetésre. — Miért? — Egyrészt mert nem szeretek a nyilvánosság előtt szerepelni, másrészt mert nem csináltam semmi rendkívülit az életben. Kisgyerek koromban a tanítói pálya vonzott, aztán középiskolásként már inkább tanár szerettem volna lenni. — Mit sikerült a tervekből megvalósítani? — Tulajdonképpen mindent. Voltam óvónő, tanítónő, tanítottam felsőtagozatban, középiskolában, jelenlegi munkahelyem pedig a szekszárdi tanítóképző főiskola. Egyszóval pedagógus lettem. Egy főiskolai és két egyetemi diplomám is csak a lépcsőfokokat módosította. A körülményeim úgy alakultak, hogy csak nagyon sok küzdelem árán, és elég nagy kerülővel közelítettem meg célomat, ami persze nem a — Az egyre korszerűbben termelő mezőgazdasági üzemekben — a magas fokú gépesítettséget figyelembe véve — nagyon nagy szükség van a különböző tartálékalkatré- szekre. Bőd is József, a Tamási Állami Gazdaság központi gépműhelyének vezetőhelyettese indította így beszélgetésünket. Aztán indokolt is: — Nincs holt időszak, ugyanis folyamatosan készítjük fel a különböző erő- és munkagépeket, eszközöket, szállítójárműveket a soron következő feladatokra. Fontos, hogy minden gép üzemképes legyen, az előforduló hibákat pedig minél előbb kijavítsuk. Most, az aratás alatt nem kelfőiskolán való tanítással volt egyenlő. — 1983-ban védte meg doktori disszertációját, amit neveléstörténetből írt. Elégedett az elért eredményekkel? — A válaszom: igen is, nem is. Igen, mert a tanulásban nem ismertem megalkuvást. Kitartó, szívós munkával értem el azt, amit elértem! Tudtam, ha jól akarok tanítani, ahhoz magamnak is tanulnom kell. Nem, mert még vannak elképzeléseim, terveim, amit szeretnék megvalósítani. lett alkatrészhiány miatt a gépeknek állni. — Tartalékalkatrész? — tűnődik el: — Általában sok a hiány, ezért az anyagbeszerzőknek sokat kell futkosni utána. Ha valami kurrens dolgot talál, akkor többet is vásárol belőle ... Tizenöt- millió forintos raktárkészletünk van. Van, -aki ezt sokallja, de kell ennyi, hiszen állandóan növekszik a gépparkunk, a többféle típushoz más-más áron forgalmazott alkatrész kell, aztán a drágulás is befolyásolja. Az imént azt mondtam, nem volt hiány. Ezt az „okozta”. hogy tervszerű az alkatrész-gazdálkodásunk, valamint az, hogy jó a kapcsola— Mik ezek a célok? — A tudományos munkának csak az elején járok. A doktori fokozat, egy-egy kisebb tanulmány csak belépő erre a területre. Én beléptem, s ez most már kötelez is valamire. Természetesen „hosszú távú” tervet, nem is lehet máról holnapra megvalósítani. A közelebbi célom is ezt a távolabbit szolgálja. Nyelvvizsgát szeretnék tenni német nyelvből. — A határ? — Az emberi élet. Amíg értelme van a tanulásnak. tunk a szomszédos cégekkel, gazdaságokkal. Kölcsönösen kisegítjük egymást. Bódis József témát vált: — Negyven szerelőnk közül a tapasztalt szakemberek jelentik a szellemi tartalékot. Évente sok kisebb, és hat— nyolc komolyabb újítást is „letesznek” az asztalra, amelyeket aztán be is vezetünk... A fizikai tartalékot is mozgósítjuk azzal, hogy különböző bérmunkákat végzünk. Autóbuszülés-huzatokat készítünk, valamint a kaposvári és a siófoki Volán IFA-teher- kocsijait „műszakiztatjuk”. A műhelyben meglévő anyagi, szellemi és fizikai tartalékot így használjuk fel mindenki javára. A nagymamák életreceptje Bizonyára nem az én nagymamám volt az egyedüli azon parasztasszonyok között, akik még az esővízzel is csínján bántak. Környezetük szigorúsága, szegénységük parancsszavára voltak takarékosak. — Sokszor mondta —, igaz, akkor már végérvényesen elszármazva a faluból, ide a városba —, hogy „fiam, fiam, nem lesz így jó, ti már semmit sem becsültök”. Akkori kamaszos éretlenségemben úgy, hogy meg ne sértsem, meg-megmosolyog- tam azt a törékeny kis asz- szonyt, aki később kórházba menet, mellettem halt meg a mentőautóban. „Jól van, mami. Ezentúl...” És fogad- kozni^ kezdtem. A nagy közös ebédek végeztével nem engedte még az asztalt sem leszedni. „Menjetek ki, majd én.” A megmaradt kis húsfalatokat elcsipegette, a kenyérbelet megette, a héját külön tette. Prézlinek. Soha, de soha nem prédáit el semmit. Még a tűben maradt cérnát sem. Mert; jó lesz az még valamire! Azt- sajnos, nem tudom, mit szólna, ha most végig- poroszkálná a város utcáit, és látná azt a néha már lelki- ismeretlen tékozlást, amit végzünk. A magunk javaiból. Munkánk során a gyárakban, a hivatalokban, a termelő- szövetkezetekben, az iskolákban, de saját kertünkben, udvarunkban, lakásunkban is. Azt ellenben tudom, hogy a többi időskorú férfi és nő ugyanúgy érez. gondolkodik és beszél, mint ő tette. Hiába változott meg már az ő élettük is, és hiába adták fel önként, gyermekeik boldogulása miatt a saját házat, földet, a falusi gondokat, a tartalékolás, a „holnapra is maradjon” kényszere mindmáig kitörölhetetlen bennük. Ez a jó. Ha bennük még megvan, velünk élve, szigorodó feltételeinkben velünk együtt gondolkodva talán mi is visszavesszük tőlük a beosztás receptjét. Az oldalt készítették: Ékes László, Kapfinger András, Sáringer Márta, Szűcs László János és Takács Zsuzsa. Alkatrész, újítás, bérmunka Kapus-csatár Amióta a pályán van — tartalék. Holott nem túlzás azt állítani, hogy a legsokoldalúbb játékosa a Szekszárdi Dózsa NB Il-es labdarúgó-csapatának a göndör hajú fiú, Suba Tamás. Hiszen a jó adottságú labdarúgó, ha kell, kapuba áll, ha a csapat érdeke azt kívánja — gólt rúg. Mindkét poszton bizonyított már, de nemcsak ezért kedvelték meg az örökké mosolygó, barátságos játékost. — Bajáról kerültem Szek- szárdra, viszonylag későn, 18 éves koromban — 1978-ban — kezdtem el focizni. Két évre rá bátyámmal együtt már meghívtak bennünket a hallássérült-válogatottba, és 1981-ben az NSZK-ban részt vehettünk az olimpián is. Ekkor csatárként Svédország elen négy gólt lőttem, és — csapatunk ötödik találatát bátyám szerezte ... — A Szekszárdi Dózsában viszont már kapusként szerepelt. Melyik posztot szereti jobban? — őszintén szólva mezőnyben nagyon szeretek játszani, mert gólt szerezni a legnagyobb boldogság. Amikor azonban ebben a szerepkörben vagyok, kicsit irigylem azt, aki a kaput őrzi. — Melyik nehezebb? — Védeni, mert ez óriási figyelmet, állandó készenlétet kíván az embertől, és a legnagyobb felelősséggel jár. — A múlt bajnokságban lehetősége lett volna „portásként” végre a kezdő csa- oatba kerülni. Miért nem sikerült? a kispadon Suba Tamás — Igen, addig, míg Tesz- ler edző irányítása idején Pólyák mögött csak második voltam — igaz, akkor csatárként is szerepeltem —, addig tavaly, Pólyák leállásakor megnyílt a lehetőség. Amikor azonban az ötödik fordulóban az Eger ellen 4-1-re kikaptunk, és abból az egyik gól az én lelkemen száradt, kiestem a csapatból. És azután már hiába bizonyítottam . . . — Most már csatár szerepkörben kap lehetőséget. — Űj kapust igazolt a Dózsa, így a következő bajnokságban bizonyíthatok. Hogyha jól játszom, és sikerül gólokat is rúgni, úgy érzem, előreléphetek a tartaléksorból. — Két poszton is a csapat hasznára lehet, ám egyikben sem a „legjobb”. Nem lenne jobb, ha ... — Mindig a csapat érdeke a legfontosabb, és amíg a közösségnek szüksége van az emberre, addig csinálni kell. Lottónyeremény Augusztus 9-i lapszámunk utolsó oldalán egy hírkép arról informált, hogy nemrégiben fizették ki a váraljai takarékszövetkezetben Kovács Jenőéknek a lottó 29. játékhetén nyert 222 208 forintot, amelynek nagyobb részét takarékban helyezték el. Nem a ritka szerencse iránti kíváncsiság vitt el Ko- vácsékhoz, hisz arra nincs recept, hogyan nyerhetünk kétszázezret, hanem leginkább az érdekelt, hogy mi lesz a sorsa Fortuna asszony ajándékának. Az édesanya udvarias, készséges: — Négy éve rendszeresen, havi lottóval játszunk, • és most ez az első nagyobb nyeremény. A pénz nagy részét, ahogy azt az újság is megírta, tartalékoljuk. Meddig? A tavaszig... A három gyerek nevén van egy öregebb ház, amit renoválni kell. Jókor és jó helyre került a pénz — állapítom meg rövid idő után, hisz a négy gyerek „felruházása” mellett, — a két fiú most lesz első osztályos, a kislány negyedikes — a hattagú család élelmezése sem kevés kiadást igényel. Ezért is jött jól ez a nyeremény. Lehőczék Aranyat érő tartalék Szakályban, a 65-ös út mellett, az egyik nemrég épített, takaros, korszerűen berendezett portán él Lehőcz Sándor feleségével és két gyermekével. Tíz éve házasok. és ami a házban, illetőleg a ház körül megvan, mind az ő munkájukat dicséri, mivel „minden kettőjükre hárul!” — Milyen szerepe van a tartaléknak a családban? — kérdez vissza a házigazda, amikor felteszem neki a kérdést —, majd válaszol is: — A család életében hasonló jelentősége van, mint a társadalomban. Csak az arányok természetesen mások. Ha azt akarjuk, hogy ma, a mi gyermekkorunknál fejlettebb korban, a gyerekeink is fejlettebbek, képzettebbek legyenek, akkor meg kell teremteni azt a gazdasági tartalékot, ami ezt biztosítja. Ezt pedig mi is csak ésszerű gazdálkodással tudjuk elérni, úgy, hogy kevesebbet költünk, és ahol lehet, növeljük a bevételünket. A tartalékot nem lehet azonban anyagiakra leszűkíteni. — Nem ám — veszi át a szót a tanítónő-feleség —, mert ha azt nézem, hogy pe- dagóguskölcsönnel építettünk, sok mindent pedig OTP-re vettünk, akkor ... Tartalék ? Éppen csak elég a fizetés. Mellékjövedelmünk nemigen van. A férjem párttitkár, tanácselnök-helyettes, és sok energiáját lekötik a szívesen vállalt társadalmi megbízatásai. — A Lehőcz-családban mégis miből van tartalék? — Fiatalok vagyunk — mondja a háziasszony —, a bennünk lévő szellemi és fizikai erőt lehet kamatoztatni most, és remélem, később is. A tartalék fontosságát ismerve, ésszerű életvitellel, nem a máról-holnapra való gondolkodással, hanem távlati céllal alakítjuk ki az arányokat mindenben ... Az éléskamrában is csak a legszükségesebb mennyiséget „halmozzuk fel” ... Miből van még ? ... A legnagyobb, a legjelentősebb tartalékunk a két gyerek, akiknek a jövője a legfontosabb számunkra, hiszen úgy szeretnénk felnevelni őket, hogy értékes emberek legyenek. Ezért, illetve értük van, lesz minden. Moizes Tiborék 8 éve élnek Szekszárdon, a Landler Jenő utcai tömbházak egyik 57 négyzetméteres lakásában. Fiatalok. A feleség női szabó, a férj géplakatos. Mindketten 31 évesek, két gyermekük van, az egyik 5, a másik 7 éves. A lakás ízlésesen berendezett, otthonos, semmi felesleges pompa. A két szoba egyikéből két félszobát alakítottak ki, velük él egy ideje az egyik nagynéni, szükség van az ésszerű elrendezésre. A tipikusan városi családok közé tartoznak. Naponta borsos árakon vásárolják meg az asztalra kerülő zöldséget, gyümölcsöt, a Patyolatból bérágyneműt hoznak, ráadásul a szülők is tömbházban élnek, a falusi „ajándékcsomag” is kizárt. — Tudom, hogy bár él a családban a föld utáni vágy, nincsen hobbikertjük, se egyéb jövedelemkiegészítés nem áll a család rendelkezésére a férj időnkénti túlóra pénzén kívül. Tudnak-e a jövőnek is élni, azaz havonta tartalékolni egy bizonyos összeget? — Havonta 3500 forintos OTP-átutalási számlánk van, ebből fizetjük a lakástörlesztést, a tv-, rádió-, újságdíjakat, a gyerekek napközijét, óvodáját. — mondják közösen. — A fennmaradó összeg ebből havi 1000—1500 forint, ebben a hónapban több lesz, mert az óvodát és a napközit nem kellett fizetnünk. Együtt üdült a család a Balatonon, amelyet az átutalási számlánkon összegyűlt összeg egy részéből fedeztük, mint ahogyan az így összegyűlt pénzből fedezzük az egyéb nagyobb kiadásokat is. — Mennyi a konyhapénz? — Havonta kb. 4000 forint. Mindent az üzletekből szerzünk be, tehát egy négytagú családnak ez nem is nagy összeg. Van azonban a családban „aranytartalék”, amelyet a betévedt jövevény nem vesz azonnal észre, hacsak nem a varrógép az árulkodó jel. A feleség sok kiadást takarít meg a családnak azzal, hogy leül a varrógép mellé dolgozni. Büszkén meséli, hogy férje ezermester, s jelenleg a lakás elektromos háztartási gépeit javítja nagy sikerrel és szakértelemmel. A Moizes család megteremtette maga körül a boldog élethez szükséges alapvető feltételeket, s még a tanuláshoz is maradt kedv. A feleség a ruhaipari szakközépiskolában, a férj a szakmunkások szakközépiskolájában utolsó éves. A Moizes család
