Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-10 / 160. szám
^^ÉPŰJSÁG 1984. július 10. Moziban A kicsi kocsi újra szágild I-----------------------------------------------------------------------------------------------------1 A kicsi kocsi — most épp a levegőben Hát igen. Tulajdonképpen nekem is jó lenne egy ilyen kocsi. Csak szólnék és máris száguldana, ha kell lehagyna mindenkit, akár egy Skoda 120 GLS gépkocsit is, ha kell, megvédene mindenki és minden elől, esetleg még arra is rá tudnám beszélni, hogy benzin nélkül menjen, mit menjen, száguldjon! Csakhogy: mire ide eljutunk, biztos, hogy felébrednék és úgy már nem érne semmit az egész. Ami A kicsi kocsi újra száguld című filmet illeti, még elaludni sincs idő. Nem azért, mert olyan zseniális a film, hanem pusztán azért, mert a nézőt ébren tartja a kíváncsiság: ebből az első pillanattól blőd filmből mi fog kisülni? Hát nem sok. Pedig a szerzők igyekeztek sikerfilmet készíteni. A bevált recept szerint, megfelelő anyagi háttérrel (a film Walt Disney- produkció) a sikerfilmek patronjait puffogtatva dolgoztak. Ebben is van gonosz nagybácsi, jót akaró tisztességes fiatalember, férfiak fantáziáját megmozgató csinos főszereplőnő, akinek specialitása többek közt,, hogy nagyon kemény ökle és mostanság újra szokatlan rövidségű miniszoknyája van. Ott aztán a kis bogárhátú, Herbie névre hallgató Volkswagen és a jóságos jó, ősz hajú nagymama is. Csak az egész, ami összjátékukból kikerekedik, túlságosan blőd. A poénok olcsók és nem hiszem, hogy van olyan néző, aki az első negyedóra után ne tudta volna, hogy mi lesz a film vége, ki kit győz le, ki kit fog feleségül venni. Meglepetést esetleg csak a nagymama okozott, mert az ő lovagja csak a film közepén jelenik meg. Természetesen itt is — mint a többi mesében — a kicsi, a gyengének látszó győz, az erős, de gonosz ellen. Miként a mesében — írtam, de ez a mesékre sértő. Hisz azoknak meghatározott dramaturgiájuk, belső törvényeik, logikájuk van. Ezeket A kicsi kocsi újra száguld című film mind nélkülözte. A történetével sem az a bajom, hogy hihetetlen, abszolút valószínűtlen, hanem az, hogy mindig a legkézenfekvőbb és legprimitívebb megoldást választva írták meg. A filmen egyébként itt-ott még nevetni is lehet, unalmasnak nem unalmas, inkább fárasztó, tulajdonképpen végig is lehet nézni, csak éppen nem érdemes. TAMASI JANOS Kiállítás Rajz/Darwing ’84 Zalaegerszegi műsorterv Műfaji sokoldalúság jellemzi a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 1984—85-ös évadjának műsortervét. A nyitópremier október 4-én lesz, amikor Háy Gyula Mohácsát mutatja be a társulat. Ugyanabban a hónapban kerül színre Frank L. Baum: Oz, a nagy varázsló című darabja és Ann Jellicoe: A csábítás trükkje című víg játéka. Novemberben Alekszandr Gelman: Prémium című drámáját, valamint Maugham— Nádas—Szenes: Imádok férj- hezmenni című zenés komédiáját láthatják az érdeklődők. A továbbiakban Eugene O’ Neill: Egy igazi úr, Lope de Vega: A kertész kutyája, Robert Thomas: A papagáj és a kiskakas, valamint Kodály Zoltán: Székelyfonó című művének bemutatójára kerül sor a nagyszínházban. A városi művelődési központban — vagyis a kamara- színházban — Katona József —Spiró György: Jeruzsálem pusztulása című szomorújátékát adják élői Képzőművészeti szabad iskola A Szőnyi István nyári képzőművészeti szabad iskola idei, sorrendben 17. évfolyamát vasárnap megnyitották Zebegényben. Az augusztus 4-ig tartó tanfolyam célja az, hogy megismertesse az érdeklődőket a művészi kifejezés eszközeivel, anyagaival, módszereivel, századunk művészeti törekvéseivel. Pécsett, ahol javában folyik a nyári színház idei évada, július 29-ig tekinthetik meg az érdeklődők azt a meghívásos nemzetközi kiállítást, amelynek témája a rajz, a gondolat elfelejtés előtti első feljegyzése. A Pécsi Galéria első ízben 1980- ban rendezett ilyen kiállítást. A Rajz/Darwing ’84-es elnevezést viselő ez évi kiállításon már 25 ország 120 művésze vesz részt a világ minden tájáról és ajánlja a közönség figyelmébe a legkülönbözőbb technikai megoldásokkal készült alkotásait. A kiállítást Baranyába látogató olvasóinknak azért is érdemes megtekinteniök, mert hasonló szervezésű tárlat hazánkban nem látható. ¥' : ■ I Hans Verjudisz (Svédország) Kovács Attila (Magyarország) Rádió Iparművész- hallgatók tüze Az elmúlt kedden ültem a rádióm mellett és a Társadalom és iskola című műsorra várva arra gondoltam, hogy ezúttal is információt gyűjthetek arról, hogy a művészeti főiskolások közül az iparművészetisek hogyan éreznek, gondolkodnak, miként látják speciális helyzetüket oktatási rendszerünkben, mit tartanak képzésükben fontosnak, mit lényegtelennek és diplomaszerzésüket követően milyen gar- ral indulnak neki az életnek. Ennél azonban lényegesen többről volt szó! Így jár minden rádióhallgató, aki felkészíti magát valamire nem tudván arról, hogy a rádióújságban a semleges, semmitmondó címmel hirdetett műsorban milyen kemény, őszinte a dolgoknak a legmélyebb és legellentmondásosabb felületeit is kibontó témához lesz szerencséje. Most egy ilyen adásban volt részünk! Az Iparművészeti Főiskola öt stúdiója invitált intelligens, a társadalmi, a politikai, a közgazda- sági és a művészeti kérdésekben otthonos és igazát tekintélytisztelet nélkül védő hallgatója aggódik sorsáért. Lázasan érvelve és nyughatatlanul. Egy dolgozat nyomán lettek ők riportalanyok. Tamás Pál, a főiskola egyik óraadó tanára íratott a hallgatókkal egy olyan szociológiai dolgozatot, amelyben hatva- nuknak más ember helyzetébe kellett képzelniük magukat. A stúdió vezérszónoka, Pécsi Erika jótékony milliomosnak formálta át magát, aki pénzével végre megőrzi, felújíttatja és lakhatóvá teszi az Iparművészeti Főiskola valaha szép volt, mostanság azonban vedlett és pusztulófélben lévő épületét. Ennél a pontnál izzott fel az igazán beszélgetés! Egy fontos, a közösségi életnek teret nem engedő, a kultúrpolitika vagy az intézménygazda által évtizedek óta elhanyagolt helyzet ellen új lehetőségeket is felmutatva érveltek öten. A beszélgetés szerencsére nem blokkolt le ennél az őket érintő kérdésnél, mert a következő percek átfogták a sorozatos reformoktól terhes magyar oktatáspolitikát. Követelményrendszerének ellentmondásosságaitól kezdve a hallgatók időhiányán keresztül egészen az önmegvalósítás mindennapi nehézségéig. E műsornak abszolút ászai a főiskolások voltak. Tamás Pál olyan módon vezette a vitát, hogy szerencsére megfeledkezett arról, hogy ő is pedagógus. Abbéli mivoltát fel nem adva vált vitapartnerévé és megértő-segítő társaivá a művészeti főiskolásoknak. Tűzüket nem oltotta, de nem is szította. A jogos kérésekben mind egyetértett velük. Az utóbbi hetek legszínvonalasabb és legnívósabb oktatáspolitikai vitaműsorának előadását hallhattuk az elmúlt kedden. szűcs Tévénapló Nana Babits regényében, a Halálfiaiban, apja megígérteti a kis Miskával, hogy egyelőre nem olvassa Zolát, jóllehet „tiszteletre méltó őszinteséget és bátorságot érzett szókimondásában". Szádi tanár úr viszont azt mondta Zoláról, hogy „aljas és erkölcstelen író", s még az én diákkoromban is annak tartották, akitől az iskola aggódva óvta a zsenge ifjúságot. A mai fiatalok aligha látják benne a hírhedt erkölcstelen írót, az sem valószínű, hogy valaki végigolvassa a Rougon-Macquart család húsz vaskos kötetéből álló történetét, s bátorságát és szókimondását is elsősorban a Dreyfuss-pörben tanúsított magatartása jellemzi, mert J’accuse (Vádolom) című röpirata az ártatlanul elítélt Dreyfuss kapitány védelmében mit sem veszített jelentőségéből. Zola egyébként nem akart botránykő lenni, a regénynek keresett új formát, s neve összeforrt a naturalizmussal, ami a magyar irodalomban is fontos szerepet kapott. Igaz, mestere Taine volt, akinek híres megállapítása szerint az erény vagy bűn épp oly termék, mint a vitriol, s Zola azt keresi hatalmas regényfolyamában, hogy a környezet, átöröklés hogyan határozza meg az emberek sorsát. Néha fárasztóan hosszadalmas, a húszkötetes család- történet egyes darabjai sem egyforma értékűek, viszont néhány nagy mű, mint A patkányirtó, a Germinal, Az ösz- szeomlás kiiktathatatlan része a világirodalomnak. És természetesen a Nana, a sorozat leghírhedtebb regénye. A századvégi Párizs szalonjainak világát mi elsősorban a magyar szemtanú, Justh Zsigmond naplójából ismerjük, aki bejáratos volt Taine-hez is, sőt néhány nagyúri lakás alaprajzát, köztük Sarah Bernhardtét, le is rajzolta naplójában. A francia tévéfilmsorozatban ráismertünk Justh káprázatos palotáira, valóban, ilyent kapott Nana is főúri barátjától, Muffat-tól, melyből természetesen nem hiányzott a palota egyik ékessége, életének fontos színtere az aranyból készült ágy sem. A meggyőző környezet, a regény szelleméhez való hűséges ragaszkodás jellemezte ezt a hat részbe tömörített sorozatot, melyből természetesen nem hiányozhattak a naturalista elemek sem, főleg az utolsó részben, viszont a rendező nem fukarkodott a látvánnyal sem, elsősorban a szép hölgyeket illetően. A szépséges és züllött Nana története nem először került filmre, ami érthető is, hisz rendezőnek, színészeknek sok mindenre ad bő lehetőséget. A francia sorozat élt is ezzel, anélkül, hogy visszaélt volna a regényben rejlő lehetőségekkel. Viszont a késő éjszakai vetítés valószínűleg sokakat visszatartott, amit nyilván az aggodalom diktált, mert a műsorszerkesztők úgy vélték, jobb a fiatalabb korosztályt visszatartani Zola világától. Pedig a „18 éven felülieknek” kategória alighanem érvényét veszítette régen. Cs. ti. Kikkel vagyunk körülvéve ? Nem mindig egyértelmű, hogy a különböző műfajú televíziós programok egymásutániságát mi indokolja. Az viszont tény, hogy nem könnyű feladat mindenki kedvére egyformán okosat, szépet, tanulságosat, vagy éppen derűt fakasztót közvetíteni, műsorra tűzni. Ezt érezhették azok, akik az elmúlt péntek estén a képernyőtől várták a szórakoztatást. Két sorozat követte egymást, a „Népek kiáltják sorsodat, szabadság!" és a Telepódium. Ez utóbbi most nemzetközi kabarét ígérve, melynek címe: Kikkel vagyunk körülvéve? Miután szorosan követte egymást a két program, a nézőnek nem sok ideje maradt a műfaji átváltásra. Sőt, a kabaré elején elhangzott kérdésre, hogy mi különbözteti meg az embert az állattól, válaszként ott csengett az előtte vetített Sutjeska című jugoszláv film valamennyi képsora. Még hosszú ideig nem legyinthetünk a II. világháborús eseményeket felelevenítő filmkockák láttán és nem kapcsolhatjuk ki készülékeinket, ha az emberek pusztításának képei me- mentóként vetülnek elénk. A kabaré kérdésére pontos választ is akkor adhatunk, ha biztonságban, békében tudjuk magunkat. A kérdésre adott felelet: a nevetés. Igaz, ritkán látni embermód viccelődő állatot, de az ember gyakorta kerül olyan helyzetbe, hogy „állativá" aljasul. A Telepódium népszerű társulata Lukianosz, A. Nocko, R. Gurney, Borisz Laszkin, F. Lazzoni, Ágoston György, Báthy Mihály, Peterdi Pál, Sediánszky János és Soós András egy-egy vidám jelenetét, tréfáját adta elő, bemutatva a körülöttünk élő nemzetek humorát. Ha egyszer elhangzott, hogy „más berekben, másként szól az ének”, akkor ez kicsit a humorra is alkalmazható. Sajátos íze van minden nemzet viccének, amit adott élethelyzet szül. Nekünk természetesen a legkedvesebb, a mások által is utolérhetetlennek minősített magyar humor. Egy jó nevetés felér egy kiadós ebéddel — tartja a közmondás. Boldogult nagyapám ezt megtoldotta egy gondolattal: — Attól függ, hogy mit reggelizett az ember. így voltam a nemzetközi kabaréval. Ha előzőleg egy könnyebben emészthető darabot kaptunk volna, talán jobb ízűre sikeredik az azt követő nevetés is. decsi — Könyv László Lajos: Jégszikrák László Lajos az elmúlt években sok-sok ház ajtaján kopogtatott és kért bebocsátást. Dél-Dunántúl településeit kereste fel, ahol több mint nyolcvanezer német és húszezer délszláv származású magyar állampolgár lakik szórványokban. Azt kutatta: hogyan viselkedett a legutóbbi, a háború alatti és utáni népmozgás forgószelében a nemzetiségi ember? Volt-e szabad választása? Ha érezte a körülmények kényszerét, megőrizte-e jobbik énjét? Magatartása következményeként hogyan alakult az élete? Súlyos kérdések ezek. László Lajos, a szekszárdi születésű író, újságíró, aki a Magyar Rádió Pécsi Körzeti Stúdiójának helyettes vezetője, kitartóan kérdezett: lakásokban, lakodalomban, presszóban, külföldön, parókián. A beszélgetések során is kínálkozott a különbségek csábítása, a külsődleges jegyek alapján történő felosztás. Más volt a múltjuk, más nyelven beszélnek, más a kultúrájuk, más az öltözékük. A riporter azonban azt is észrevette, hogy ezek a nemzetiségiek egy valamiben megegyeznek: a jövő keresésében, abban, amit e hazától, a tágabb otthonuktól remélnek. Mindegyik megharcolta a maga küzdelmeit, érezte a felszabadulás utáni körülmények előnyeit, hátrányait, majd a javuló lehetőségeket. S azt is, hogy ilyen alapról indulva nem könnyű a törvényben biztosított jogokkal élni. A könyvben láncszemekként kapcsolódnak össze sorsváltozatok. E láncnak minden szeme közelebb viszi a riportert, az olvasót a nemzetiségi ember közérzetének megismeréséhez. Azét, aki azonosulást vállal a közösségével. A könyvben nemzetiségi emberek tárulkoznak fel az író, az olvasó előtt. Belső kincsük szikrázik, fényt ad. „Ha’ jégre csap a csákány, szikrák fröccsennek alóla, akárcsak a tűzzel hevített acélból a kovács pörölye nyomán. E jégszikrák ugyanúgy égethetnek, mint a kovácsműhelyben az izzó fémszilánkok.’’ — írja László Lajos. E jeges szilánkokat pattan- tó üléseket a nemzetiségek az elmúlt századokban, de a közelmúltban is gyakran érezhették. Az író sorsukat tárja fel, hogy ezzel is szolgálja a nemzetiségek önismeretének fejlesztését. Ez az önismeretfejlesztés hozzájárulhat azonosságtudatuk, önbecsülésük kiteljesedéséhez, jövőjük, fennmaradásuk alapvető feltételéhez. László Lajos azt írja: „E munkában, úgy érzem, magam is gazdagodtam.” Tegyük hozzá: az olvasó, aki elolvassa László Lajos tizenkettedik könyvét, a Jégszikrák címűt, maga is úgy érzi majd: felfedező úton járt és sok új élménnyel, ismerettel gazdagodott. Sz. J.
