Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-31 / 178. szám
1984. július 31. ( TOLNA \ ^IRíÉPÜJSAG Moziban A hősszerelmes majom Nagyon meglepődtem, amikor Szekszárdon, a Panoráma filmszínház nézőterére igyekeztem. Ugyanis meglehetősen sok kisgyereket láttam, akik közel sem voltak még tizennégy esztendősek. A King Kong című (1976-ban készült) amerikai film pedig 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Hogy elébe vágjak mondandómnak, ecsetelem a kifelé jövetet. A telt házas előadásról tódultunk kifelé, amikor több gyermekhangot hallottam: Az egyik, úgy kilencéves fiúcska így szólt társához: „Életem második legjobb filmjét láttam. Hogy mi volt az első? Hát a Ben Húr”. Szóval magam is tűnődöm, hogy a film megtekintése miért csak a 14 éven felüli kor. osztály privilégiuma. Ugyanis csöppet sem tartozik a klasz- szikus értelemben vett rémfilmek kategóriájába. Igaz, volt benne szörny, egy tizenöt méter magas majom, a King Kong. Százhúsz négyzetméteres bőrébe különleges gépekkel négy mázsa lószőrt „ültettek”, elektromos agyában pedig 36 arckifejezést programoztak. A történet kicsit modernizálva megegyezik az 1933-ban készített filmével, mely Schoedsack és Cooper alkotása, s a katasztrófafilmek előfutáraként tartják számon. A nálunk most látható filmet pedig John Guillermin rendezte, a hatalmas szörnyet pedig Carlo Rambaldi, a híres látványtervező-művész „hozta életre”. (Most meg azon tűnődöm, hogy vajon hányán gazdagodnak meg a King Kongos tolltartók, kulcstartók, különféle igyó-bigyók, meg matricák és pólók készítői közül? Mert csakugyan jó bolt volt az E. T.-figurával ellátott „cuccok” bedobása is.) Gazdag évadot zár Pécsett a Nyári Színház, mely célkitűzésének megfelelően izmosodott nemzetközi táncszínházzá. Akik megyénkből átlátogattak több előadásra is június közepe óta Pécsre, azok tudják, hogy nincs ebben semmi túlzás. De abban sem, ha a krónikás azt állítRöviden a film cselekményéről: Az olajkutató expedíció hajójára felszökik Jack Prescott, a fiatal paleontológus, majd még egy „potyautassal” — a tengeren gumicsónakban aléltan heverő — — Dwannal (Jessica Lange) gyarapszik a hajón utazók száma. A két fiatal később egymásba szeret. Ezt nem is csodálom, mert Dwan a viszontagságok ellenére is oly szépséges, oly elegáns, haja igencsak gondozott — pedig ruhatárát, fodrászát nem vitte magával. Aztán elér a Hajó céljához, egy titokzatos csendes-óceáni szigethez. Az ottani őslakók elrabolják a szőke szépséget, s őt ajánlják fel áldozatul a szigeten élő King Kongnak. A majomnak, aki a lány láttán híja, hogy az 1984. évi volt eddig a leggazdagabb évada a Nyári Színháznak. A program négy helyszínén — Szabadtéri Táncszín, Tettyei romok, Anna udvar, Sportcsarnok — bemutatkozott a'Prá- gai Balett, a moldáviai Nemzeti Színház opera, és balett-társulata, a törökországi hetetlen méretű szerelemre gyullad, s azt markában szorongatva csodálja. Később sikerül befogni a hőssszerelmes majmot, aki többrendbeli menekülése során katasztrófák sorozatát okozza. Csak hosszú harc után sikerül elpusztítani ezt a különös teremtményt... A film hosszú volt, nem is szinkronizált: a jegyek pedig igencsak borsos árért szerezhetők be. Ügy tűnik, ennek ellenére is kasszasiker. Mondjuk, hogy könnyű nyári szórakozás? Esetleg. De leginkább a tizenéveseknek, noha azok is csak jót mosolyoghatnának a majmon, melynek lelke van, és szerelmes is tud lenni. V. HORVATH MARIA Küthaya népi együttese, a tahiti nemzeti folklóregyüttes, a Lódzi Balett társulata, a Magyar Állami Operaház szólistáin és a házigazda pécsiek balett-társulatán kívül. De rangos része volt a programnak a nemzetközi zenei tábor is. Jelenet a prágai kamarabalett előadásából Könyv Kunfi Zsigmond válogatott írásai A magyar szocialista munkásmozgalom egyik nagy hatású értelmiségi vezetőjének, Kunfi Zsigmondnak jellegzetes írásait: cikkeit, tanulmányait, elméleti és politikai elemzéseit gyűjti egybe a kötet. A válogatás bemutatja az első világháború előtti szociáldemokrácia politikai küzdelmeinek felkészült stratégiáját, a háborúellenes mozgalmak gyújtó hatású szervezőjét, a marxizmus kiváló művelőjét és propagandistáját, az új korszak új társadalmi-politikai jelenségeinek elméleti igényű elemzőjét, a csillogó eleganciájú magyar publicistát, azt az embert, aki Szabó Ervin vonzásában, Ady Endre és Já- szi Oszkár körében maga is egyik kimagasló alakja volt a századelő „második magyar reformnemzedékének”. Az írások időrendben követik egymást. Marxról 1908- ban az induló Nyugatba írt tanulmányában máris teljes fegyverzetben, a kor követelményének színvonalán lép be a magyar szellemi életbe. A „vérvörös csütörtök” eseményei felvillanyozzák: „a tömegek beszédét” elemző írásán valósággal átsüt a munkássággal együtt élő, lélegző vezető lázas ihletettsége. A közeledő háború nemzetközi és belpolitikai problémáit elemezve mintegy sejteti annak összes következményeit, az Osztrák—Magyar Monarchia és benne a történelmi Magyarország felbomlását A két forradalom vezérkarában oktatási miniszterként, 'illetve népbiztosként lelkesen, fáradhatatlanul dolgozik a munkásság, s az egész ország kulturális felemelésén. Ha később — a Tanácsköztársaság utolsó heteiben — kapituláns álláspontra sodródott is, a munkáshatalom megteremtését 1919 tavaszán „az egyetlen útként” értékelte, s áprilisban szenvedélyesen foglalt állást a proletariátus felfegyverzése mellett. Művelődés- politikai elképzeléseit több előadásában ismertette; közülük két programvázlata található a kötetben. Egy-egy nagyobb tanulmánya révén megismerhetjük az emigráns Kunfit: az ellenforradalmi fehérterror kérlelhetetlen leleplezőjét, a bécsi Világosság-csoport vezetőjét, a húszas évek ausztriai és nemzetközi munkásmozgalmának aktív résztvevőjét, emberi-politikai meghasonlá- sához vezető tépelődéseit, reményvesztett kiútkereséseit. Sokat foglalkozik a levert forradalom problémáival, vereségének belső okaival. Elemzéseit nem egyszer beárnyékolják, féligazságokká degradálják a nemzetközi (s a magyar) munkásmozgalom tragikus megosztottságából eredő súlyos ellentétek. Az emigrációt nehezen viseli; úgy érzi: „gyökerestül kitépték”, „már csak múltja van”, a tevékenysége valójában hatástalan. Tragikus politikai konfliktusából, amelyet magántermészetű problémák is felerősítettek, nem talált kivezető utat: 1929 novemberében ön. ként vált meg életétől. A Lódzi Balett társulata és az operaház szólistái együtt mutatták be a A próba című táncjátékot Pécs - Nyári Színház 1984. Rádió Magazin a miértről Bevallom, a Rádió és Televízió Újságban olvasott műsor ismertetője tett kíváncsivá. Elsősorban a nevek vonzottak, hogy vasárnap délelőtt bekapcsoljam a rádiót. Ancsel Éva filozófustól, Kovács Géza közgazdász-jövőkutatótól, Massányi Lajos főorvostól és Zsolnai József pedagógustól várhattunk választ — az ajánlat szerint — olyan kérdésekre, hogy mit miért tesz az ember, és mi ösztönzi ilyen-olyan cselekedetekre. Hegedűs Péter a Rádiómagazin vasárnapi adásának riportere, ha csupán az említett neves szakembereket faggatja, bizony hiányérzettel köszönt volna el hallgatóitól. Nem így történt szerencsére. Ezt a két szót — mit, miért? — mindenki felteszi önmagának már gyerekkorában, amikor az isme. retlent kutatja, vagy felnőttként, ha élete fordulójánál összegezi a múltat. Így volt ez annak a fiatalasszonynak az esetében is, aki elsőként szólalt meg a műsorban, és akiről megtudtuk, hogy az „élet csodájára” — hogy gyermeke születhessen — várnia kell. Közben kálváriáját járja orvostól, orvosig, házassága bomlik fel, új köttetik, reménykedve, bízva. Mindez miért? Mi ad ehhez erőt? Az csupán, hogy képtelenségnek tartja, hogy éppen ő ne élhesse meg az anyaság semmihez sem fogható érzését. Másik néhány percben látását elveszített, éppen főiskolai vizsgákra készülő vasutas, ezután a hetvenedik születésnapját ünneplő, népszerű színésznő, majd hogy csípőprotézissel élő, mozgó nyugdíjas muzsikus kertész, később, egy községnek engedély nélkül hidat építő tanácselnök, utána egy író vallomása járta körül a kérdést, hogy egyeseket mi ösztönöz az élet dolgainak elvégzésére akkor is, ha ókor „a különc” bélyegét nyomja rá környezete. Olyan műsornak lehettünk hallgatói, amelynek sikerült azzá lenni, amire hivatott. 1 — decsi — Tévénapló Műkincsek Az ember végül semmin sem csodálkozik: két operaénekes, egy állítólagos zeneszerző társaságában műkincslopásra képezte át magát, átmenetileg meglehetős sikerrel. Az ellopott tárgyak között igen jelentős értékek is voltak, mint azok, amelyeket az esztergomi székesegyházi könyvtárból vittek el, közöttük egy valóban felbecsülhetetlen értékű XII. századi kézirat, de azt a műkincstolvajok már nem tudták, hogy a nagy- szentmiklósi aranykincset ma is Bécsben őrzik, Szegeden csak egyszerű másolata látható. Szóval baj van a tolvajok szakértelmével, de sajnos, nemcsak az övékével. Művészettörténeti oktatás középiskoláinkban gyakorlatilag nincs, tehát az érettségizett fiatal ezen a téren még csak alapismereteket sem szerezhetett. Nagy baj, mert tájékozatlansága néha egész életre kihat, nem egyszer anyagilag is: megvetetnek vele jó pénzért gyengécske festményt, gyatra bazárárut, vagy ha netán fölcsap műkincstolvajnak, nem tudja megkülönböztetni a valódit a talmitól... Néhány pillanatra felvillantották a Kék fényben az ellopott tárgyak egy részét, bizony volt közöttük gipsz Jézus-szobor, vagy egyszerű nyomat, amelyeket „műkincsként” egyáltalán nem lehet kezelni, függetlenül I attól, hogy a lopás tényén mi sem változtat, ami pedig kifejezetten nagy értékre irányul. Szóval baj van képzőművészeti kultúránkkal. Vagy ki tudja, talán jobb is, hogy a tolvajoknak nem volt alkalmuk megismerkedni a művészettel? Cyrano Edmond Rostand „Cyrano de Bergerac” című romantikus drámáját 1900-ban mutatták be, s bár a kritika minden lehetséges rosszat elmondott róla, azóta is biztos színházi siker. Valóban, megkésett romantika ez, az is kétségtelen, hogy szerkezete laza, jellemei vitathatók, verselése — Baudelaire, Verlaine I után vagyunk már! — erőtlen, s Ábrányi Emil magyar fordítása jobb is, mint az eredeti, a Cyrano sikerét azonban semmi sem tudta kikezdeni. A másik nevezetes Rostand-darab, A sasfiók ugyanilyen siker volt, és maradt, bizonyítva, hogy romantika, legalább a színpadon, tovább él és a jelek szerint még sokáig fog élni. A Cyranót a Békés megyei Jókai Színház újította fel, pontosabban azt a változatát, amit a műsor így határoz meg: „Ábrányi Emil fordításának felhasználáI sával szövegét írta Mészöly Dezső.” Csak ebben nem vagyunk egészen biztosak. Mészöly ugyanis némi kurtításokkal átvette Rostand drámáját, Ábrányi fordításában, amit írt, az tulajdonképpen néhány dalszöveg, amit Victor Máté zenéjére énekelnek. Ez a szerény beavatkozás azonban tökéletesen megváltoztatta a dráma szellemét: ami Rostand-nál romantikus pátosz, némi szolidan tragikus kicsengéssel, ebben a zenés vígjáték-környezetben elveszíti hatását, a szöveghűség ellenére már nem a Cyrano, viszont más sem, valami olyan keverék, ahol a dalbetétek egyszerűen megállítják a cselekményt, anélkül, hogy valamit is adnának az egészhez. Mészöly Dezső kitűnő fordító, nem egy bravúros vállalkozása is volt, itt azonban költői leleménye, színpadismerete egyaránt cserben hagyja. Mit kerülgessük: a békéscsabai Cyrano nem sikerült. Nem az a baja, hogy korszerű, hanem az, hogy egyáltalán nem korszerű, az eredetit nem gazdagítja semmivel, sőt, inkább lefokozza, hatástalanítja, s Rostand épp azzal lesz szegényebb, ami igazi erénye, s ma is sikerének forrása. CSÁNYI LÁSZLÓ „A sóhaj ellenáll a halálnak...”(?) Ha hiszik, ha nem, a címben idézett mondat hangzott el szóról szóra szerda délután a televízióban sugárzott, A kafferbivaly halála című francia dokumentumfilmben. Hogy mit jelent? Fogalmam sincs róla. Csak azt tudom, hogy a narrátor igencsak nagy pátosszal közölte ezt velünk, nézőkkel. Sajnos azt sem tudom, hogy a természetfilm kísérő szövegét vajon a franciák írták-e, avagy itthon „komponálódott". Tippem az utóbbi, csak nem értem, miként mehetett át a szerkesztés „szűrőjén". Amennyiben tévedek, s a franciák írták a szöveget, akkor az nem világos előttem, hogy a drámát kó- médiává fordító fecsegés miért maradhatott mintegy magyarázandó a képeket. A Kelet- és Dél-Afrika egyes részein, nemzeti parkokban őshonos, közel egy tonna súlyú, izmos növényevő állatról szólt a film. A kiszámíthatatlan természetű jószág inni ment, de véletlenül rossz irányba indult, s elsüllyedt a mocsárban. Illetve kezdett süly- lyedni, amikor jöttek a mentői. Hatalmas szarvára kötelet csomóztak, teherautójukkal pedig igyekeztek kivontatni „sírjából”. De a kötél folyton elszakadt (ezt sem tudom, milyen gyártmányú lehetett), ekkor két férfi gyalogolt a jószág mellé. S mivel a lapát nyilván azon a tájon hiánycikk, két kezükkel kezdték el „löty- bölni” a kaffer mellől a sűrű iszapot.:. Egyszer csak sikerült az állatot majdnem a partra húzni, de a következő kép megintcsak a mocsár közepén mutatta. A néhol valóban drámai filmkockák között más vadakat is láthattunk. Például az állatok királyát, az oroszlánt. Mire a szöveg: „A bozótban oroszlán jár, az élet elszáll.” Ezen csak mosolyogni lehet, még akkor is, ha a kaffer igen nagy bajban van, és segítői pedig igencsak topák. Mosolyogni kell, hiszen a gyerek is tudja, hogy az oroszlán éjjel vadászik, s nem nappal. A film pedig nappal készült. Az is igaz, hogy a gnukon, zebrákon kívül fel-fel fal egy-egy kafferborjút is, de egy ilyen hatalmas állattal mit kezdene? Általában pedig az oroszlán láttán senkinek nem jut eszébe a halál. Legfeljebb akkor, ha maga is ugyanabban a bozótban sétál, mint az állat. Tehát az ismeretterjesztő filmekkel ellentétben, ez a film senkinek nem nyújtott semmit. Legfeljebb meglévő ismereteinket kérdőjelezte meg. Kár! — hm — Jelenet a filmből
