Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-04 / 155. szám

JÚLIUS 4 SZERDA Névnap: I liik A Nap kél 4.5! — nyugszik 20.44 órakor A Hold kél 11.02----­n yugszik 0.19 órakor Száznyolcvan évvel ezelőtt, 1804. július 4-én szü­letett. és 00 éves korában. 1804-ben halt meg Natha­niel Hawthorne amerikai regényíró, elbeszélő, a rea­lista lélektani regény egyik első nagy mestere. + NEMZETKÖZI úttörő­tábor nyílik húsz szovjet, húsz NDK-beli, tizenhárom francia és hatvankét magyar úttörő részvételével július 8-án, vasárnap, Dombori- ban, a KISZ- ,ás úttörőveze­tőképző táborban. A külföl­di pajtások július 15-ig ma­radnak a Duna mellett, utá­na pedig Fcnyód-Bélatele- pen töltenek el egy hetet. A BEMUTATÓ. Lámpa a lakásban címmel Csanádi György iparművész munkái­ból nyílik kiállítás Szekszár- don, a Színyei Merse terem­ben. A gazdag anyag- és formavilágot tükröző bemu­tató mától július 11-ig te­kinthető meg. * A nagymAnyoki Gábor Áron Mezőgazdasági Termelőszövetkezet a tegna­pi nappal befejezte az őszi árpa aratását — közölte Ta­kács Zoltán tsz-elnök. A 65 hektáron jó átlagtermést ér­tek el. . # SZAKMUNKÄSAVA­TÄS. Kedden ünnepélyesen szakmunkássá avatták azt az 1600 fiatalt, akik a különbö­ző szakmunkásképző intéze­tekben befejezve tanulmá­nyaikat, rövidesen valame­lyik textilgyárban kezdik meg munkájukat. A Buda­pest Sportcsarnokban rende­zett ünnepségen a pályakez­dőket Kapolyi László ipari miniszter köszöntötte.-V FÖLDRENGÉS. Kedden, moszkvai idő szerint a haj­nali órákban Tádzsikisztán területén földmozgást észlel­tek. A dusanbel szeizmoló­giai állomás szerint a rengé­sek epicentruma Afganisz­tán területén volt, Dusanbé- tól 250 kilométerre délre. Horogban 4-es, Kuljabban 8—4, Dusanbéban, Nurekben 2—3 erősségű rengések vol­tak. Károkról és áldozatok­ról nem érkeztek jelentések. O OKTATÁSI komplett berendezések eladására és szellemi exportra kötött megállapodást az AGROBER Agroinvest mexikói partne­rével. Eszerint a közép-ame­rikai ország négy oktatási központ felszerelését vásá­rolja az AGROBER-től, csak­nem hárommillió dollár ér­tékben. A létesítményekben összesen 1300 agrárszakem­ber továbbképzését biztosít­hatják . Ugyanakkor hatvan magyar szakember vesz részt Mexikóban a kukori­ca- és a napraforgó-termesz­tés munkáinak irányításá­ban. + NAGY SIKERREL sze­repel Spanyolországban a siófoki áfész Balaton tánc- együttese. A múlt hét végén a portugál határhoz közel fekvő Badajozban megren­dezett táncfesztiválon léptek fel nyolc ország 14 tánccso­portjával együtt. A kalocsai táncokat bemutató magyar együttest a közönség nagy tetszéssel fogadta. A siófoki­ak a hét közepén Cadizban, a déli tengerparti városban folytatják vendégszereplé­süket. * HORDÓBAN a Niaga­rán. Fémhordóba zárva zu­hant 'le a Niagara vízesésen hétfőn Karel Soucek kana­dai akrobata. Kisebb sérülé­sekkel szerencsésen megúsz­ta a vakmerő Vállalkozást. A zuhanás után a hordó el­akadt a sziklás parton, és Soucek saját erejéből má­szott ki a partra, ahonnan a 37 éves férfit azonnal kór­házba szállították. Soucek az első, aki 1961. óta ezt a me­rész kísérletet végrehajtotta, összesen nyoilcan próbálkoz­tak eddig a mutatvánnyal, ő az ötödik, aki túl is élte az 53 méteres zuhanást. Szerencsés kimenetelű kocc anásos közlekedési baleset történt tegnap röviddel tíz óra előtt Szekszárdon, a to­tózónái, a gyalogos-átkelőhely mellett. A zebra előtt vá­rakozó kocsisorban három személygépkocsi egymásnak ütközött. Egy Lada Combi belement az előtte lévő Wart­burgba, az pedig az előtte lévő Skodának ütközött. Személyi sérülés nem történt, így a kocsitulajdonosok a betétlapcserét követően az A Hatni Biztosítót keresték lel. Szeles Idő Előrejelzés az ország területére ma estig: valószínűleg már csak keletű- gyakorta megnövekszik n felhő/'-’ záporok, zivatarok várhatók. A. északi szél mindenütt megerősödik, a Dunántúlon átmenetileg viharos le nappali hőmérséklet 20 fok körül asabb Több mint tizenhétezer kiránduló Az elmúlt hét végén 634-en látogatták meg a gemenci er­dőt A gemenci kirándulások egész évben népszerűek, de az időjárás természetesen be­folyásolja a látogatók szá­mát. Januárban például hat csoport látogatta meg az er­dőt, összesen 148-an, febru­árban még a fele sem, már­ciusban már többen voltak, mint januárban. Áprilisra ismét több mint ezren kirándultak a szép er­dőbe, májusban 163 csoport­ban több mint hatezerötszá- zan jártak ott. Általában ek­kor kezdődnek el az isko­lai kirándulások is. Termé­szetesen júniusban volt a csúcs, több mint kilencezer kiránduló kereste fel Gemen- cet. Az időjárás ebben is éreztette hatását, mert a minden eddigi rekord tavaly ilyenkor volt, amit az idei meg sem közelít. Nem egy kollektíva előző nap volt kénytelen lemondani az er­dőjárást, mert zuhogott az eső, fújt a szél. A szám, — hogy az első félévben több mint tizenhétezren jártak Gemencben — valójában többet jelent, a kisvasút, il­letve a hajóforgalmat jelzi. Több csoport, amely csak a trófeakiállítás kedvéért lá­togat el oda — ebben a sta­tisztikában nem szerepel. Fotó: Gottvald Sikeres húsexport Eredményes félévet zárt a Terimpex: hat hónap alatta terveknek megfelelően mint­egy 18 milliárd forint értékben — megközelítően ez ugyan­annyi mint az elmúlt év első félévében — exportált húst, élelmiszert, zömében konver­tibilis valutáért. Mivel a kül­piaci árak összességében to­vábbra sem kedvezőek, az így keletkezett hiányt részben többletmennyiségek kivitelé­vel, részben a magasabb fel- dolgozottságú és így értéke­sebb termékek arányának nö­velésével, illetve kooperáció kialakításával ellensúlyozza a vállalat. Különösen a feldolgozott­sági fok növelése kínál jó lehetőséget a magasabb árak eléréséhez. Ennek megfelelő­en a hagyományos félsertés mellett nagyobb arányban ex­portálnak csontozott, szele­telt karajt, szűzpecsenyét, színhúst. OL VAST AM 111 au if eg re 1 Üdítően szellemes, komoly tudományos felkészült­ségről tanúskodó, elmés, okos, izgalmas és nagyon helyénvaló cikket olvastam, a STOP rovatunkban. Persze, nekem ebből egy szó sem újság, tulajdon­képpen mindig is tudtam, hogy háromszor annyi férfi okoz balesetet, mint nő. (Az a tény, hogy többen is vezetnek, egyszerűen nem érdekel.) Olvastam, hogy a férfiak nem engedik vezetni a nőket, sőt, mi több, még nem is olyan nemes lelkűek, mint amilyennek látszanak, mármint akkor, ha néhanapján mégis a kormánykerék­hez engednek bennünket. (Ami a Kormányt illeti, ott sincs éppen nőuralom.) „Ez megbénítja a nők kezde­ményezőkészségét, csökkenti önbizalmát...”, pedig a nők ügyesebbek, pontosabbak, a rövidebb comb és a hosszabb törzs miatt a kör irányú mozgásokat is jobban el tudják végezni. Biztos így van, ha egyszer az újság is megírta. Sőt, azt is, hogy „a perspektivikus látás és a mélységlátás tekintetében a nők szintén túlszárnyal­ják férfi vezetőtársaikat.” No, végre, valaki megírta az igazat! (Hogy megjelenik-e, az kétséges, mert a szer­kesztő persze — mindezek ellenére — férfi.) IHÁROSI IBOLYA ■ j //• f r g rr • ■ r Idojaras-elorejelzes Az elkövetkezendő napokban még folytatódik az évszakhoz képest hűvös idő, időnként megerősödik az északnyugati szél. Felhőátvonulásokból még elszórtan várható futó eső, «á- poreső. A hét végén, jövő hét elején már jobbára napos idő­re számíthatunk. A nappali fel­melegedés erősödik. Jelentős mennyiségű csapadék már nem valószínű. A hőmérséklet haj­nalban az időszak elején 8—13 fok között, később 11—16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 19— 24 fok között, később 23—28 fok között várható. Szovjet vendégegyüttesek Kedd estétől két szovjet együttes vendégszerepei ha­zánkban, s a nyári kulturális rendezvényeken további há­rom szovjetunióbeli vendég­együttes lép fel magyar szín­padokon. Először vendégszerepei ha­zánkban — július 3—11. kö­zött — az Aftograf rockegyüt­tes. Debrecenben, a július 9. és 15. között megrendezendő XI. Bartók Béla nemzetközi kó­rusversenyen — az idén elő­ször — két szovjetunióbeli kó­rusversenyen. Az Ukrán SZSZK-ból érkezik a Nyiko- lajevszkij vegyes kar és a Grúz SZSZK színeiben indul a 40 tagú gori leánykar. A Moldáviai Nemzeti Szín­ház opera- és balett-társulata, július 3-tól Pécsett vendég­szerepei. Harmadik alkalommal lép fel magyar színpadon a Grúz Állami Akadémiai Népi Táncegyüttes. Ezen a nyáron Budapesten, és Szegeden lát­hatja a táncegyüttest a kö­zönség. Dunántúl Utakról, hidakról ~ Halló! Dr. Nedók tSé Pállal, a megyei ta­nács közlekedési osz­tályvezetőjével szeretnék be­szélni. — Tessék! — A motorizáció, ezen be. lül a gépkocsiforgalomnak az utóbbi másfél évtizedben történt nyolcszoros növekedé­se rákényszerítette a tanácso­kat a szilárd burkolatú utak nagyobb ütemű építésére. Mi­lyen megyénk útjainak a helyzete? — A közúthálózatnak egy része termelő jellegű, a gaz­dasági életben meghatározott jelentőségük van. Az útháló­zat másik fele — lakótelepek útjai, gyalogutak, kerékpár­utak — szolgáltatás jellegű­ek, az életkörülményekben fontos a szerepük. Ez utóbbi kategóriába tartozik a taná­csi kezelésben lévő utak túl­nyomó többsége. Tanácsaink­ra továbbra is nehezedik a lakossági igény: a földutak szilárd burkolattal való ellá­tása. — Ez általában önkéntes társadalmi munkával, sok esetben pénzhozzájárulással is párosul. — Igen. Néhány példa is említhető a dicséretes taka­rékossági gazdálkodásra. A Dunaújvároshoz közeli tele­pülések kohósalakból építet­tek alapot, a Duna melletti­ek kavics-beton burkolatot, máshol cementes talajstabili­zációból készült az útalap lakossági kivitelezésben. Ma- docsa, Gerjen, Tolna, Szed­res községeket említhetem el­sőként. Vannak olyan kezde­ményezések is, ahol a vasúti pályák korszerűsítése során visszanyert kőanyagot kapják meg és hasznosítják tanácsa­ink, mint például Kaposszek- csőn. — Hallhattunk engedély nélküli útépítésről is. — Kis számban vannak ilyenek is. Ezek nélkülözik a szakszerűséget, nem követ­hető az anyagfelhasználás, a műszaki megfelelőség és a költségalakulás sem. — Kerékpárutakat említett, ezek építésének nincs múlt­ja megyénkben. — De jövője lehet. A kö­zelmúltban megalakult ke­rékpáros bizottság megvizs­gálta megyénk kerékpáros közlekedésének helyzetét és programjavaslatot készített kerékpárutak építésére, ke­rékpársávok kialakítására. Kilenc olyan útvonalat ta­lált, ahol a kerékpárosok biztonsága szükségessé teszi a járműforgalomtól való le­választásukat. A sorrendben első — legfontosabb feladat — Tolna és Mözs községek­ben, valamint a két községet összekötő útszakaszon jelent­kezik. A tervek szerint a megyei tanács és a közúti igazgatóság együttműködésé­vel és a nagyközség társa­dalmi munkájával még ebben az évben elkészül ez az út­szakasz. — Történt-e változás a hi­dak esetében az elmúlt évek­ben? — Számuk 324-ről 318-ra csökkent. Hídjaink 50 száza­léka vasbeton, 9 százaléka acél, és negyvenegy százalék korszerűtlen kő-, tégla- vagy faszerkezetű. A csökkenés is ez utóbbiak, a 12 tonna te­herbírás alatti hidak lebon­tása miatt következett be. Ha mégis némi javulásról be­szélhetünk a hidak helyzeté­ben, annak az az oka, hogy 1981-ben és 82-ben a köz­ponti költségvetésből nagyobb ráfordítás történt. — A megyei útfelügyelet milyen időközönként tart el­lenőrzést? — A városokban hetenként, egyéb településeken kéthe­tenként beutazzák a szilárd burkolatú utakat, rendszere­sen ellenőrzik a hidakat. dkj '---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—---­t íEPUJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. Indul a kisvasút Megtelik a kishajó

Next

/
Thumbnails
Contents