Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-28 / 176. szám

12 NÉPÚJSÁG 1984. július 28. A hót karikatúrája Leváltás után — Mit szóltak a barátaid, amikor megtudták, hogy már nem vagy igazgató? — Körülbelül a fele úgy tesz, mintha nem ismerne. — De legalább a jobbak megmaradtak... — Igen, megmaradtak, ők ugyanis még nem tudják, hogy leváltottak. Homokot a sivatagba Köztudott: Szaúd-Arábiá­ban bőven van homok, hiszen az ország nagy részét sivatag borítja. Ezért keltett csodál­kozást angol lapoknak az a közlése, hogy a Shrusberry Tool and Dye angol építési cég 5 tonna homokot szállít ebbe az arab országba. A do­log magyarázata: a homokra egy dzsiddai bank trezorjá­nak építéséhez van szükség, s ezért minőségével kapcso­latban különlegesek az elvá­rások — teljesen mentesnek kell lennie minden idegen anyagtól, különben a Vörös­tenger'part vidéki levegő sa­játosságai, a levegő nagy nedvességtartalma idővel ki­kezdi a trezor betonfalait. Függőleges 17. bölcs tanácsa a vízszintes 1., függőleges 13. és 19. számú sorok megfejtése. VÍZSZINTES: 1. (Beküldendő.) 13. Magyarországi pogánylázadás vezetője volt. 14. Társaságában. 15. Vissza: gyerekek. 16. Helyhar tározó és igekötő. 18. Strázsát. 20. Visszaönt. 21. Római ötvenegyes. 22. Hím juh. 24. Részesrag. 26. Nem valódi. 27. Török autók be­tűjele. 28. Kábítószer. 29. Munka­szüneti nap. 31. Tüzel. 32. Vég­ső. 35. Rajtolt. 37. Mutatószó. 38. Szovjet repülő betűjele. 39. Mu­tató névmás. 41. Üzletvezető röv. Földünk 0 meridiánja Az egyes országok pontos- idő-szolgálata a greenwichi atomórával megadott pontos­idő jelzéshez igazodik. Az angliai Greenwichitől szá­mítják a tengeri tájékozódás­hoz szükséges hosszúsági fo­kokat. A hajózás és a térké­pészet részére nélkülözhetet­len kiindulási meridiánt 1884- ben — tehát éppen egy év­századdal ezelőtt — fogad­ták el nemzetközileg, s az­óta a mi térképeink is a greenwichi délkörhöz igazod­nak. Korábban csaknem minden ország más 0 meri­diánt használt. Volt párizsi, nürnbergi, bonni, pétervári stb. Magyarországi is volt nem is egy: budai, nagyszom­bati, marosvásárhelyi. De például Mikoviny Sámuel a XVIII. századi országfelmé­réskor a pozsonyi vár egyik tornyán áthaladó hosszúsági kört vette 0 meridiánnak. Ugyanakkor érdekes, hgoy az Osztrák—Magyar Monarchia világhírű térképeinek 0 me­ridiánját nem Európában je­lölték ki, hanem a Kanári- szigetekhez tartozó Ferro (ma: Hierro) szigetén áthala­dó hosszúsági kör volt. Mint láttuk, éppen egy év­százada fogadták el nemzet­közileg a 0 meridiánt. De még a XVII. században tör­tént, hogy II. Károly angol király kiindulási hosszúsági körként a londonit jelölte ki. Ezt követően 1675 júniusá­ban határozták el a világhírű csillagvizsgáló megépítését, annak helyéül a greenvichi királyi parkot jelölvén ki. Növekedési átlagok A gyermekek testi fejlődé­sének azok a méretátlagai, amelyeket az elmúlt években a nyugati ipari országokban állapítottak meg, egymással messzemenő összhangban vannak, sőt, a fejlődő orszá­gokban is érvényesek. Erre az eredményre jutott a nem­zetközi összehasonlító tanul­mány, amelyet a Cornell Egyetem tudósai végeztek a The Lancet beszámolója sze­rint. Kenya példáján be tud­ták mutatni a kutatók, hogy azok a gyermekek, akik a harmadik világban kivétele­zett körülmények között nő­nek föl, ugyanolyan magas­ságot és súlyt érnek el, mint nyugati kortársaik. A fejlődő országokban a növekedésben gyakran megfigyelt vissza­maradottság tehát olyan társadalmi tényezőkből kö­vetkezik, mint az alultáplált­ság, nem pedig faji vagy földrajzi különbségekből. 42. Keresztül. 43. Apaállat. 45. Lapos sportszán. 46. Ultrarövid hullám. 47. Fizikai fogalom. 48. Forradajmár költőnk. 49. Szap­panmárka. 50. Gallium vegyjele. 51. Nála lejjebb. 53. Veszprém megyei község. 55. Ezüst vegy­jele. 56. Európai nép. 57. Csurgó. 58. Levegő része! 60. „A” kifogás­talan. 62. Ilonka. 63. Kilométer. 64. Veszprém folyója. 66. Dühödt, indulatos. 68. Római ötszázkettes. 69. Hasznos, kedvező. 71. Azon­nal. 73. Férfinév. FÜGGŐLEGES: 1. Csillagászati talppont. 2. Női becenév. 3. Kal­cium vegyjele. 4. Római egyes. 5. Férfirokon. 6. „A” lányunk férje. 7. Veteményes. 8. Erdélyi folyó. 9. Azonban. 10. Kuka bel­seje! ll. Horony. 12. Ajánl. 13. (Beküldendő.) 17. (Beküldendő.) 19. (Beküldendő.) 22. Hideg, né­metül. 23. Dunántúli csatorna. 24. Vissza: Ausztria és az NSZK határfolyója. 25. Hangulat. 28. Csapadék. 30. Pályaudvar. 33. Pápai korona. 34. A másik helyre. 36. Zaj. 39. Durva posztó. 40. Puskatus. 44. Gyarapszik. 46. Ugyanaz röv. 51. ... carte (ét­lap szerint). 52. Kerti szerszám. 53. Pest megyei község. 54. Köz­ponti Sportiskola. 59. Oltalmazz! 61. öltöget. 63. Melyik személyre? 65. Üdv betűi. 66. Erődítmény. 67. Vetíthető pozitív film. 68. Euró­pai nép. 70. Ma^ga. 71. Jelenleg. 72. Súlyarány rövidítése. 73. Te és én. G. Gy. Megfejtésként beküldendők a függőleges 13., 17. és 19., valamint a vízszintes 1. számú sorok a Tolna megyei Népújság szerkesz­tőségének címére:, Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Beküldési határidő: augusztus 3. A boríték­ra, levelezőlapra kérjük Írják rá: Rejtvény! A 28. heti rejtvényünk helyes megfejtése a következő: Felszabadulás-emlékmű Kossuth-emlékmü Kukoricamorzsoló Dávid. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Gombás Csilla Szekszárd, Széchenyi u. 60. 7100, Tóth Gyuláné, Diósbe- rény, Iskola, u. 19. 7072, Brandt Henrikné, Mucsfa, Kossuth L. u. 45. 7185, Orbán Józsefné, Tapolca, Alkotmány u. 14. 8300, Farkas Mihály, Pincehely, Eötvös u. 4. 7084. Cadillac­koporsó A 26 éves Willy Stokest, egy chicagói gyilkosság áldo­zatát olyan koporsóban te­mették el, amelyet kedvelt gépkocsija, egy Cadillac Se­ville mintájára készítettek el. A felravatalozott különös ko­porsó előtt több mint 5000 kíváncsi vonult el. A kopor­sót, hogy valóban olyan le­gyen, mint egy Cadillac, egy indianapolisi karosszériamű­helybe vitték, és ott hűtő­ráccsal, kormánykerékkel, fényszórókkal és hátsó lám­pákkal szerelték fel. Stokest egy chicagói motel parkoló­helyén lőtték agyon. Három férfi adta le a halálos lövé­seket, amikor a fiatalember gépkocsijával el akarta hagy­ni a parkolóhelyet. Fátyol nélkül Miközben a többi iszlám országokban újra „divatba jön” a csador, Kuvaitban a jelszó: „le a fátyollal” —, de csak autóvezetés közben. Biztonsági okokból megtil­tották a sejkség asszonyai­nak, hogy autóvezetés közben fátylat viseljenek. A kor­mány képviselői kijelentet­ték, hogy a hagyományos fátyol akadályozhatja a nő­ket az autóvezetésben. Azokat a nőket, akik en­nek az előírásnak nem tesz­nek eleget, egy heti fogság­gal vagy átszámítva 900 schilling pénzbüntetéssel le­het sújtani. Sok nő szívesen tesz eleget az előírásnak. A bangkoki rendőrség be akar zárni 100 „munkaköz­vetítő irodát”, amely az utób­bi években körülbelül 16 000 thaiföldi lányt küldött pros­tituáltként a világ minden tájára — jelentette a Bang­kok Post. A közvetítők a lap szerint az útlevél, a vízumok és a repülőjegyek megszer­zéséért minden nőtől, akinek „állást” közvetítettek, 45 000 schilllngnek megfelelő össze­get kértek. Az ily módon álláshoz jut­tatott nők közül 3000 él pros­tituáltként az NSZK-ban, 5000-5000 thaiföldi lány ke­rült Japánba és Hongkongba. Kétezren dolgoznak Görög­országban, a többiek a Kö­zel-Kelet országaiban. Guruló nyaralók A motorizáció elterjedésé­vel a helyváltoztatás össze­hasonlíthatatlanul gyorsabb és kényelmesebb lett világ­szerte. Vannak, akik a szál­lodától való függetlenség kedvéért az autó és a lakás kombinációját, a lakókocsit vagy a lakóautót választják. MáscAc anyagi megfontolások­ból teszik ugyanezt. De akár­mi legyen is a mozgatórugó, egy valami biztos: számuk rohamosan növekszik. Euró­pában a lakókocsik kedvel­tebbek, Amerikában inkább az ott motorhome néven is­mert jókora lakóautókat ré­szesítik előnyben. A lakókocsi kényelmes ágyaival, gáztűzhelyével, hű­tőszekrényével és mosdófül­kéjével már minden igényt kielégít, különösen, ha jól felszerelt, drágább típusról van szó. Általában kétféle tí­pusú lakókocsit gyártanak: a túlnyomó többség vázszerke­zete fából van, néhány .típusé pedig acélcsőből. Igen hosz- szú távú utazáskor előnyt je­lent az acélváz nagyobb csa- varodási merevsége, de a szerkezet súlyosabb és nehe­zebben javítható. A felépít­mény műanyagokból és fém­lemezekből áll, megfelelő hő­szigetelő rétegekkel kiegé­szítve. A jobb lakókocsi téli használatra is alkalmas, ez dupla üvegezéssel, jobb hő- szigeteléssel és két darab gáz­palack befogadására alkalmas rekesszel készül. Letáborozáskor a lakóko­csit ugyanúgy össze lehet kapcsolni a közművekkel, mint a lakóházat. A villa- moskábel-dob igen gyakori szerelvény, de nem ritka a vízvezeitékes és csatornahá­lózathoz való csatlakoztatás lehetősége sem. Egészen nagy lakókocsikban zuhanyfülkét és WC-t is lehet találni. A be­rendezés súlyosabb részeit a tengely felett csoportosítják, míg az ágyak a kocsi két vé­gében kapnak helyet. AZIN MAGAZIN MAGAZIN N MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN li MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN Nők, mint exportcikkek Gondolatok Mindenkiből lehet pápa. Erre én vagyok a legjobb bizo­nyíték. (XXIII. János pápa) Használj rendes szavakat és mondj rendkívüli dolgokat. (Schopenhauer) Nem nagyon szeretem a politikusokat, mert problémáim vannak azokkal, akik úgy tesznek, mintha egészen ponto­san tudnák, mi jó másoknak. (Fülöp edinburghi herceg) A diplomáciában néha az a legjobb, ha nem teszünk semmit, de mindig illő fellépéssel. (Talleyrand) ö, ezek a mai fiataloki Még azokban a házi feladatok­ban sem segítenek, amelyeket helyettük csinálunk. (Alberto Sordi) Az elbűvölő embereknek többnyire van valami rejteget- nivalójuk, elsősorban az, hogy teljesen mások értékítéleté­től függnek. (Cyril Connolly) (D 4 1 i 9 5 6 7 8 9 AO u 41 a 0 49 0 45 16 0 47 0 44 0 49 0 10 14 0 a 15 0 0 19 15 0 16 17 18 0 19 30 54 31 55 0 39 0 35 36 57 0 it 0 59 90 0 94 0 91 93 0 95 0 9 6 4T 0 0 98 0 0 99 50 0 54 51 0 0 53 59 0 55 0 56 0 57 0 58 59 0 60 0 64 0 61 0 65 69 65 0 0 66 67 0 0 64 69 1 70 74 71 0 75 “fc­Egy olasz gyártmányú kis műanyag lakókocsi: a kettős poliészter héj üregét ke­mény poliuretán habanyag tölti ki. A kis fajsúlyú műanyag, a poliészter héjanyag­gal kombinálva átveszi a hordozószerkezet szerepét, így megfelelően merev, s mégis könnyű a szerkezet. A karosszéria egyben vízálló is. A greenwichi csillagvizsgáló épületegyüttesének egyik tagja. Udvarán acélszalag jelzi a 0 meridiánt, bárki nyugodtan átléphet rajta, s ezzel a keleti félgömbről a nyugatira jut, anélkül, hogy bármit észrevenné. Szöveg nélkül

Next

/
Thumbnails
Contents