Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-21 / 170. szám

1984. július 21.

/'tolna''

6 ÓEPÜJSAG

Múltunkból

Bajsz Józseffel, a KISZ KB Intézd Bizottsága tagjával

I

— Nem tudtunk csengetni.

— Mert nincs áram.

| — Pakson nincs áram?

— Ügy látszik.

— Pedig ön az Atomerőmű Vállalat ügyeletes mérnöke, tehát az áram termelője.

— Termelünk mi rendületlenül, de úgy látszik most itt Pakson valami hiba van, mert vasárnap sem volt áram, most héttőn is van kimaradás.

— Tudom, hogy nincs összefüggés az atomerőmű és Paks áramellátása között, de nem tudtam kihagyni a „ziccert”, ilyen az ember életében úgyis kevés akad.

— Örülök neki, hogy szerencséje volt. Csak így nem tudom megkínálni kávéval.

— Ez a kockázat. Az ember pedig vállalja a kockázatokat. A kockázat miatt vagyok itt. Bajsz József komoly műszaki szakember. A „nagyközönség” az várja el tőle, hogy szakbarbár legyen. És én most nem a mérnökhöz, a kulcspozícióban lévőhöz jöttem, hanem a politikushoz. Ahhoz az emberhez, aki pár hónapja a KISZ Központi Bizottsága Intéző Bizottságának tagja, tehát politikus.

— Kollégáim már elmondt- ták magának, hogy mi nem vagyunk szakbarbárok. A hét ügyeletes mérnök között van párttag, munkásőr és különböző társadalmi tevékenységet folytató ember. Az életben is más-más az érdeklődési körünk. Egyikünk szörfözik, a másik szeret kirándulni, a harmadik verset ír... Nem vagyunk szakbarbárok. Érdekel bennünket a szakmánkon kívül még sok minden.

— Ezért is szeretnék önnel beszélgetni. Hogyan látja a mai műszaki értelmiség helyzetét az a szakember, aki kivételes helyzetben van. A legmodernebb technológiával dolgozik, olyan beosztásban, ami nincs több az országban. A tetejében még lehetősége is van, mint intéző bizottsági tagnak, hogy tegyen valamit a műszaki értelmiségért.

— A pedagógus, a műszaki és ^közgazdász réteg helyzetéről szerintem helyes kép él a köztudatban. Ök azok, akiknek munkáját a társadalom nem ismeri el kellőképpen. Ezért van, hogy a műszaki egyetemekre majdhogynem lasszóval fogják az embereket, hogy pedagógushiány van, pedig az egyetemek, főiskolák rengeteg új embert képeznek. De a problémának ez csak az egyik része. Szerintem ma a fiatalság általában hátrányos helyzetben van.

— Tehát meglehetősen széles ez a problémakör.

— Kétféle tendenciát figyelhetünk meg. A jelenlegi gazdasági helyzeben a mai fiatalságnak nincs meg az a lehetősége, mint az előző korosztálynak. Szinten kell tartani az életszínvonalat. Ma ilyen

helyzetben vagyunk. De csak az tudja szinten tartani az életszínvonalát, akinek van. A kezdő szakembernek — nemcsak a mérnöknek — még csak bizonyítványa van, semmi más. Neki beruházni kellene, családot alapítani, lakást vásárolni.

I

— Ezt mindig is nehezen tudta megszerezni a pályakezdő fiatal.

— Igen. De, egy oyan gazdasági környezetben, mint a mai — ezt elfogadhatja — nincs meg annak a reménye sem, hogy egy pályakezdő összegyűjtsön egy lakásra valót. Mert a fizetése olyan alacsony, hogy megélnie is nehéz.

— De ön szerint miért nem becsüli jobban a társadalom a pályakezdőt, vagy az értelmiségit?

— A másik tendencia, amit az előbb szerettem volna kifejteni, az, hogy az értelmiségi munka leértékelődött az utóbbi években.

Nem azért értékelődött le, mert a társadalom az értelmiség, pontosabban a műszaki vezető gárda nyakába varrja a mai gazdasági helyzetet?

— Ezzel nem értek egyet. Még a gondolattal sem. Amiért a társadalom, a környezet felelős, azt nem lehet egyetlen réteg nyakába varrni. De nem szeretnék kitérni a kérdés elől. Azért értékelődött le az értelmiségi munka, mert eddig nem tudtuk megvalósítani a teljesítmény szerinti értékelést. Manapság a tervezést, a menedzseri munkát és sok egyebet, ami feltétlen szükséges a megújuláshoz, nem tudtuk értékelhető értékké tenni. És ebben a kettős szorításban kell ma a fiatalságnak, az értelmiségnek élnie.

— Akkor jó helyen ke- reskedek. Mert a KISZ-nek vannak tennivalói ez ügyben.

— így igaz. De, hol van az az érdekvédelmi szervezet ma Magyarországon, amelyik képes segíteni abban, hogy erőteljesen differenciálódjunk, érték szerint fizessünk, ismerjünk el embereket?

— A differenciálást tényleg előbb kellett volna kezdeni.

Az a véleményem, hogy korábban sem tudtunk mit kezdeni a differenciálással. Mert szerintem a differenciálás azt jelenti, hogyha az egviknek a többlet teljesítményért többet adunk, akkor a másiktól az elmaradt teljesítmény miatt el kell venni. És ezt nem vállalja, és nem vállalta soha senki. Mindig csak arról beszéltünk, hogy többet kell adni. ígv pedig nem jó.

— Nem akkor rontottuk el, amikor — van már egy évtizede is — az újságok arról cikkeztek, hogy a mérnök úr elment benzinkutasnak, vagy maszek zöldségesnek? Mintha belenyugodtunk volna abba, hogy megállapítottuk: az elenyésző kisebbségről van szó.

— A hivatásszeretet, az elhivatottság visszaszorulását nem vettük észre.

I — Miért?

— A teljesítmény elismerésének hiánya miatt.

— ön a KISZ Intéző Bizottságának tagja. Ezért jogosnak tartom azt a kérdést, hogy Bajsz József miképp vélekedik a megoldásról?

— Csak határozatokkal semmi esetre sem lehet előre lépni. A munkahelyen kell kezdeni. A közösség — a helyi közösség — helyett senki sem tudja megoldani a problémákat. Szerintem minden munkahelyen — még ma is — van arra lehetőség, hogy a legjobbakat kiemeljük és tehetségük, tudásuk, a munkájuk alapján megfizessük.

— Csak az a baj, hogy félünk az egyéniségtől, attól az embertől, aki tudásban és munkájával kiemelkedik közülünk. Nemcsak mi beosztottak félünk, hanem nagyon sok vezető is. Mert annak az embernek már szava is lesz, vagy lenne, és az akkor is szól, amikor nem tetsző dolgokról van szó.

— Ha egy társadalomban nincs teljesítmény-orientáltság, akkor ebből az következik, hogy másfajta van: a pozicióorientáltság. Ilyen esetben nem a teljesítményre figyelünk, hanem arra, hogy mit mondanak a fölötteseinik. Ez pedig azt is jelentheti, hogy nem az jut előre egy pályán, aki tehetséges, aki teljesít, hanem az, aki tetszik a főnökének. Háttérbe szorult a hatékonyság, a termelékenység, maga a termelés. A másik: a konfliktusoktól úgy félünk, mint ördög a tömjénfüsttől. Nagyon sokszor a középutat választjuk. Ha vita van, akkor ide is, mee oda is engedünk, és lesz belőle gy felemás megoldás.

| — Mi ennek az oka?

— Sokáig abban a tudatban élt az ország, hogy valahol mindig megmondják, mit kell cselekedni, és azt becsületesen végre is hajtotta mindenki. Most, amikor szükség lenne az egyéni kezdeményezésekre, továbbra is várjuk a felülről jövő parancsot. Mindez a KISZ-re is jellemző.

— Örülök, hogy eljutottunk megint az ifjúsághoz. Nekem az a véleményem, hogy az ifjúság örök lázadó. Ma pedig úgy érzem, hogy az ifjúság nem akar lázadni, nem akar többet, mint amit tehet.

— Sajnos, a fiatalok hamar belesimulnak a középmezőnybe. Pedig a mai fiatalságnak fűződik a legkevesebb érdeke ahhoz, hogy a mai helyzet megmaradjon. Mert gazdasági fellendülés nélkül úgysem tudunk előre lépni. Ebben pedig a fiatalságnak kellene az élenjárónak lenni. Mindig azt mondjuk — frázisként —, hogy meg kell vívni a harcot! De, ki ellen? A mai társadalmunkban ki ellen kell harcolni? Ez az ellentmondás. önmagunk ellen, mert bennünk van a hiba. Az egyik oldalon beszélünk a teljesítményarientálásról, a differenciálásról, a másik oldalon meg szeretünk középmeleg fizetésért lébecolni a munkahelyen. Mondok erre egy példát: Vas Istvánnak, a Dalmandi Mezőgazdasági

Kombinát vezérigazgatójának vendégei voltunk, ö megmutatott nekünk egy tehenészeti telepet. Mellette háromszobás, korszerű szolgálati lakást. Azt mondta, hogyha valaki ide eljön telepvezetőnek, akkor annak évi 180 ezer forint jövedelmet biztosít. Negyed óra múlva egy másik telepen voltunk, ahol a telepvezető bizonytalanul válaszolt a vezérigazgató kérdésére. És Vas elvtárs akkor keményen és határozottan leteremtette azt az embert. Akkor súgta oda nekem az egyik társam, ide nem jönnék el, mert itt nem léhet kamu- kázni. Egyszerűen ez az ember nem akarta vállalni a többletjövedelemmel járó gondot és az esetleges kemény felelősségre vonást.

— Ismerem a KISZ dokumentumait. Tudom, hogy rengeteg vitájuk is van kormányzati szervekkel. .. de ezt azok nem tudják, akik érdekében cselekszenek: a KISZ-ta- gok, vagyis az ifjúság.

— Ez megint abból adódik, hogy félünk a konfliktushelyzettől. A KISZ vezető testületéi számtalan vitában vesznek részt. Vitáznak, érvelnek és ez alapján a döntéseknél figyelembe is veszik a KISZ véleményét. Csak ezt már nem propagáljuk. Sokszor még saját lapjainkban sem.

— Szeretnék befejezésül egy személyes témát is megbeszélni. Bajsz József hogyan tudja ösz- szeegyeztetni a politikai munkát és a mérnöki feladatokat? Elmenne-e politikusnak, ha hívnák?

. — Az első kérdésre tudok

válaszolni, a másikra már nehezebben. A mérnöki és a választott testületben lévő munkámat tudom egyeztetni. Ebben nagy segítséget nyújtanak kollégáim és a családom is. Elmennék-e politikusnak?

Ma még azt tartom, hogy az atomerőmű blokkvezénylőjében mindent mérni és ellenőrizni tudok. A politikában — én legalábbis így érzem — ma még nem működnek az ellenőrzés, a számonkérés csatornái olyan hatékonysággal, mint egy technológiai folyamatnál.

— Egyszerűbb ezek szerint dönteni egy gép esetében.

— ígv van. A politikában mindenfajta döntéshozatal egy bizonyos fokig kompromisszum kérdése. Ez még nem tudatosult bennünk, így úgy érzem, hogy nagyon nehéz dolguk van a politikusoknak. Persze, ez visszavezethető arra, hogy nem ismerjük eléggé, vagy nem alkalmazzuk megfelelően a demokrácia lehetőségeit. Sok helyen — és itt visszatérek ismét a közvetlen környezethez, a munkahelyhez — félnek felnőtt módra kezelni az embereket. Ez pedig azért van, mert rettegünk a konfliktusoktól. és mert nincs megfelel ő télj esítménvor.ien- tálitság. De erről már beszéltünk.

— Köszönöm az őszinte megnyilatkozást!

HAZAFI JÓZSEF

A közeljövőben filmet készít a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója a Hűséggel a hazához mozgalomról, amely célul tűzte a Volksbunddal szemben álló német ajkú, de magyar érzelmű személyek tömörítését. Ebből az alkalomból — mintegy előzetesként — a Tolna megyei Levéltár őrizetében lévő dokumentumok felhasználásával, bemutatjuk a mozgalmat, ismertetjük célját, a politikai tevékenysége során alkalmazott harci módszereket, tömegbefolyását.

Hogyan tervezték a vezetők a mozgalom szervezeti kiépítését? Erre a kérdésre az 1943. március 15-i felhívásuk ad egyértelmű feleletet. Abból kiindulva, hogy a mozgalom szervezeti kiépítését? Erre a kér- megkötni aprólékos, bürokratikus szabályokkal és mellőzni kell az évenkénti díszközgyűléseket és nincs szükség szépen hangzó ünnepi beszédekre sem a szervezeti élet keretei között. A mozgalom elevenen kapcsolódjék be a mindennapi életbe, igazodjék a helyi viszonyokhoz. Ezért mellőzni kell a nagy, merev szervezeti kereteket.

A közigazgatási járás a mozgalom legfontosabb központja. A járás székhelyén megalakul egy Hűségbizottság (nálunk ez héttagú), s kijelöl magából egy intézőt, aki a megbeszéléseket szükség szerint összehívja és irányítja. A Hűségbizottság kijelöl a falvakban egy kisebb Hűségbizottságot egy intézővel, aki a mozgalomhoz csatlakozók pontos névjegyzékét összeállítja, s az állandó ösz- szeköttetést a járási alakulattal fenntartja. A járási bizottság tanácsadó irodát alakít ki, amely a hetivásárok (piacok) napján tart nyitva. Itt tanácsokat adnak, átveszik a kérelmeket és a panaszokat. A járási bizottság szervezi a járás előadóit és esetleg műkedvelő csoportot alakít és vegyes nyelvű rendezvényeket szervez.

A megyeszékhelyen is alakul Hűségbizottság, amely a helyi szervezetet alakítja meg és intézi a többi járási bizottság esetleges sérelmeit, eljár a járásoktól hozzá továbbított ügyekben (lévén, hogy ez a szervezet éri el legkönnyebben a megyei szerveket). A megyeszékhelyen működő bizottság nem felettese egyik járási szervezetnek sem. A felhívás kibocsátói külön kiemelik, hogy bár a mozgalom Bonyhádról indult el, nem igényel elnöki, vagy vezéri jogokat, de kéri a megalakuló bizottságokat, hogy mindaddig, amíg a mozgalom nem nyer országos formát, küldjenek tevékenységükről időközönként jelentést Bonyhádra.

A fenti szervezeti elveknek megfelelően a bonyhádi járási Hűségbizottságnak intézője Perczel Béla lett. Az ország nemzetiséglakta területeiről több levél is érkezett a bonyhádiakhoz, amelyben a mozr galom célkitűzéseinek elfogadásáról értesítik a bonyhádiakat és ígéretet tettek a szervezetek kialakítására. (Megjegyezzük. a Tolna megyei Levéltár őrizetében lévő iratok nem adnak tájékoztatást arról, hogy a fenti elképzelések — a bonyhádi járás kivételével — másutt megvalósultak-e?)

A Perczel-iratok között különösen figyelemre méltó az a levélköteg. amelyet, mint a mozgalom járási vezetőjéhez írtak, vagy juttattak el hozzá a gyermekükért — a „sport- ifjakért” — aggódó szülők. A szülők által írott levelek a reménykedő-kétségbeesett könyörgést örökítették meg: mentsék meg gyermeküket. Kitől féltik a gyermekeket? A fasiszta Németországtól, és a Volksbundtól. A levélkö- tegben számos olyan, Németországban keltezett levél van,

amelyet a „sportfiatalok” írtak. E levelekből kiderül, hogy a Volksbund kicsempészte őket Németországba azzal, hogy ott bizonyos idejű — általában 5-6 heti, vagy néhány hónapi — sportkiképzésben részesülnek (innen a „sportifjak” jelző is). A csábításnak nem mindenki tudott ellenállni és sok 16-18 éves fiatal esett áldozatul a Volksbund manipulációjának.

Ezek a fiatalok örömmel indultak útnak — de hamar jött a kiábrándulás és a kétségbeesés. Németországban ugyanis gyorsan kiderült, hogy szó sincs sportkiképzésről, annál inkább kényszerű katonai kiképzésről, amelyet erőszakkal kivett eskü követett, s csak napok kérdése, hogy a vasúti szerelvény mikor indult velük a frontra. Amikor erre rájöttek a rászedett ifjak, megírták könyör- gő-búcsúzó leveleiket szüleiknek, amelyben mérhetetlen kiábrándultságukról is írnak. Idézünk néhány sort egy keltezés, címzés nélküli levélből. Az aláíró Józsi néven köszönt el szüleitől:

„Kedves szüleim és testvérem itt küldök az egyik barátommal aki beteg és haza megy egy levelet amely talán egyúttal búcsúlevél is mert nem tudom, hogy még valaha látjuk e még egymást az életbe. Mert sajnos közölnöm kell, hogy én megyek a frontra és onnét mégegyszer vissza kerülök e azt csak a jó Isten tudja. Kedves szüleim, ha magukra gondolok és a kedves bátyámra, akkor oly nehezemre esik, hogy folynak a könnyeim. Mert énnekem nagyon jó sorom volt Óthol, de ezt én nem gondoltam, hogy idáig jutunk. A Volksbunddal én jólaktam mert ők az okák hogy így van Miért mi idáig is védekeztünk eleget de sajnos nem használt semmit. Már teljesen kivagyunk képezve és mindennap jöhet a parancs, hogy most megyünk a frontra. Kedves szüleim esküdni esküdtem, de nagyon védekeztem az eskü ellen amedik lehetett, de hiába, mégis meg- kellett törnöm. De a felvételt az SS-be nem írtuk állá sem én sem Ádi és így még nem vagyunk fölvéve. És én addig védekezek hogy nem megyek a frontra, ameddig csak lehet. Most már nem törődöm akár mit is csinálnak velem, mert én nem vagyok Német állampolgár. És én nem jöttem ki önkéntes katonának, hanem 3 hónapi sportra és én haza akarok jönni... ezt a folksbundnak köszönhetjük hogy ennyire póruljártunk.

Kedves szüleim milyen nehezemre esik, hogy már 18 éves koromba búcsú levelet kell írnom. Kedves szüleim a fényképeimet őrizék meg, ha már élve úgysem látnak, legalább képen lásanak.”

A mozgalom vezetői e levelek birtokában diplomáciai úton, a közigazgatás fórumait felhasználva igyekeztek segíteni a bajba jutottakon. Végre 1941. november 6-án Gömbös Miklós arról értesíthette Perczel Bélát, hogy 32 sportfiú megérkezett — sikerült kiszabadítani őket. Brünön és Bécsen át vezetett az útjuk. „Szörnyen el vannak keseredve Mühl és a Volksbund ellen” — írta Gömbös Miklós.

A hazatértek hírt hoztak az ott maradottakról is. Elmondották Gömbös Miklósnak, hogy voltak, akik nem bírták a terrort, és aláírták az esküt, őket nem engedték haza, Brünből továbbszállították a csoportot. „A fiúkat katonazenével kísérték ki az állomásra, de azok sírva mentek ki az állomásra” — írta Gömbös Perczel Bélának a fiúk elmondása alapján.

A levél így fejeződik be:

„Akik megjöttek, úgy hallom, átkozzák Mühlt és a Volksbundról tudni sem akarnak.”

K. Balog János