Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-03 / 154. szám
1984. július 3. ‘népújság 5 Labdarúgás Ötödik hely a Savaria Kupán A Szekszárd 505-ös DS-» együttese. Álló sor bal szélén Schefíer István edző. A horgász táv- és céldobóverseny eredményei Elnökségi ülés A Tolna msgysi Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottságának elnöksége július 13-án 16 órakor tartja Szekszárdon, a megyei sport- hivatal tanácstermében soros elnökségi ülését. Az ülésen értékelik a társmegyékkel kialakított együttműködés tapasztalatait, tájékoztató hangzik el a területi és a megyei bajnokságban működő játékvezetők, ellenőrök munkájáról, végezetül kijelölik az 1984—85. évi játékvezetői kereteket. Tájfutás Az országjáró diákok XVII. országos találkozóját Salgótarjánban rendezték meg. Az ODOT-on szép paksi siker született. Merthogy a tájfutás igen népes N 15- ös kategóriájában Lehota Edit második, Sárosi Zita pedig negyedik lett. Mindketten a paksi Vak Bottyán Gimnázium tanulói. Klubtársuk, Fenyves Ferenc az F 15-ös kategóriában 13. helyen végzett. Természetbarátok Szovjet hegymászó szervezetek meghívására 10 magyar alpinista indul július 9-én a Pamírba. Az Aesik- tas magashegyi táborból a kétezer méter feletti Korzse- nyevszkoj- és Lenin-csúcsok megmászását tervezik. * A Szabolcs-Szatmár megyei természetbarát szövetség vízitúra-kalauzt jelentetett meg a Tiszáról A folyón túrázók számára hasznos kiadvány térképvázlatokat is tartalmaz és beszerezhető a megyei természetbarát szövetségnél. * Az eddigi nyitva tartási napok alatt több mint négyezer látogatója volt a „turistamúzeumnak” Dobogókőn. Az egykori turistaházban létesült természetjáró állandó kiállítás megtekinthető csütörtökön, szombaton és vasárnap 10—15 óra között. Július 6—7—8-án Pécsett kerül sor a 34. villamosener- gia-ipari természetbarát találkozóra. A találkozó lehetőséget biztosít Pécs és környéke, a Mecsek hegység természeti szépségeinek, kultúrájának megismerésére. A találkozó résztvevőinek versenyeket, kirándulásokat, kulturális programokat szervez a rendezőség. így kellett volna 1. Ferencv.—Klagenfurt 0-0 x 2. Videoton—Vitkovice 1-0 1 3. Lyngby—Mönchengladb. 4-0 1 4. Aarhus—Bánik Ostrava 1-0 1 5. Wismut Aue—Lilleström 0-2 2 6. Bröndby—Liégeois 2-0 1 7. Braunschw.—Stand. L. 3-1 1 8. AIK Stockh.—Nürnberg 8-2 1 9. Magdeburg—G. Zabrze 2-1 1 10. Malmö—Luzern 1-0 1 11. Spartak Trnava—Zürich 2-0 1 12. Valerengen—Oesters 4-3 1 13. Katowice—Innsbruck 2-1 1 +1 Göteborg—Linzer ASK 4-1 1 Szombathelyen tizenharmadik alkalommal rendezték meg az immár hagyományos nemzetközi Savaria Kupa serdülő labdarúgótornát. Ezúttal a háromnapos mérkőzéssorozaton 12 együttes szerepelt. A résztvevő csapatokat négy csoportba sorsolták, megyénk labdarúgását képviselő Szekszárdi 505-ös DSK együttesét az első csoportba a kupavédő Haladás VSE, valamint az Oroszlány társaságába. A második csoportban a Salgótarján, az osztrák FC Admira Vacker és az Ajka, a III. csoportban a Pécsi VSK, a Kaposvár válogatottja, valamint a csehszlovák Spoje Bratislava, míg a negyedik csoportban a Baja és a Keszthely mellett a jugoszláv Maribor gárdája szerepelt. A csoportokon belül előbb körmérkőzésekre került sor. Majd a csoportok azonos helyezettjei játszottak újabb mérkőzést egymás ellen. A szekszárdi gárda részletes eredményei: Szekszárd 505-ös DSK— Haladás VSE 0-0. Az NB Ies kupavédő szombathelyi csapat ellen esélyesebb volt a Szekszárd. Szekszárd 505-ös DSK— A 19—21 éves atléták országos egyéni bajnokságát nagy érdeklődés kísérte, mivel az 1—6. helyezettek részére olimpiai pontgyűjtési lehetőséget kínált. A bajnokság első napján — a résztvevők eredményeit áttekintve megállapítható — az időjárás játszotta a főszerepet. Az eső és szél sokat rontott a teljesítményeken. Megyénk szakosztályai közül a Szekszárdi Dózsa vonultatott fel egy kisebb létszámú csapatot, mely igen eredményesen szerepelt; 15 pontot gyűjtött. A dobogós helyezést elért versenyzők ügyesen taktikáztak, mint ez az időeredményekből kiderül. Férfiak: 800 m: ...4. Szatz- ker Csaba 1:53,75, ...6. Csiz- mazia István 1:54,87, Gallusz Tibor 1:56,2, Tusa Péter 1:57,2, Sövér László 1:57,8. 1500 m: ...3. Szatzker Csaba 4:02,24. 4x400 m-es váltófutás: ...5. Szekszárdi Dózsa (Csiz- mazia, Tusa, Gallusz, Szatzker) 3:24,44. 3000 m-es akadályfutás: ...2. Lamuth Jakab 9:19,96. Oroszlány 4-0 (3-0). Hatalmas iramot diktált a szekszárdi csapat. Ha ugyanis egy góllal többet sikerült volna szereznie, akkor a DSK-sok jutnak a torna döntőjébe. G.: Varga 2, Szabó, Horváth. Szekszárd 505-ös DSK— Spoje Bratislava 6-4 (2-2). A torna legjobb mérkőzésén a „legnépszerűbb csapat” díjat nyert csehszlovákok ellen a tudatosabb labdarúgást felvonultató DSK biztosan győzött. G.: Varga 4, Szabó, Kiss. Szekszárd 505-ös DSK—Bajai SK 2-0 (0-0). A Baja „jóvoltából” a Savaria Kupa legdurvább mérkőzése kerekedett a két csapat találkozóján. Az első félidőben Horváth és Kvanduk súlyos sérülést szenvedett a szekszárdi együttesből. A DSK-sok erejét bizonyítja, hogy két erősségük nélkül is — fegyelmezetten és egymásért is küzdve — győztesen kerültek ki az összecsapásból. G.: Varga 2. A nemzetközi Savaria Kupa végeredménye: 1. Maribor (jugoszláv), 2. Kaposvár válogatottja, 3. FC Admira Vacker, 4. Haladás VSE, 5. Szekszárd 505-ös DSK, 6. Bajai SK. 7. Spoje Bratislava, 8. Oroszlányi Bányász, 9. KesztNEMZETKÖZI IFJÚSÁGI VIADAL Hároméves hagyományra tekint vissza a Budapesti Atlétikai Szövetség által rendezett nemzetközi ifjúsági verseny. Az idén csak román és csehszlovák vendégatléták érkeztek és mérték össze erejüket a legjobb magyar ifikkel és serdülőkkel. A huszonöt versenyszámot egy délután bonyolították 'le, így látnivaló akadt bőven. Megyénket a Szekszárdi Dózsa és a Dombóvári VMSE versenyzői képviselték. A 2000 méteres akadályfutásban az ifjúsági válogatott Banai Róbert (DVMSE) szoros versenyben 21 század másodperccel futott gyengébb időt a diósgyőri ellenfelénél. Sárközi Gyula (Sz. Dózsa) a 3000 méteres távon eltakti- kázta a versenyt és számára közepes idővel „csak” a második helyet szerezte meg. Jobb eredmények: Férfiak: 3000 m: ...2. Sárközi Gyula (Sz. Dózsa) 8:32,79. 2000 m akadályfutás: ...2. Banai Róbert (DVMSE) 5:48,61. Magasugrás: Bíró Péter (Sz. Dózsa) 195. Távolugrás: Boldis István (Sz. Dózsa) 649. Nők: Magasugrás: ...6. Szabó Tünde (Sz. Dózsa) 165. helyi Haladás, 10. Pécsi VSK, 11. Ajkai Bányász, 12. Salgótarjáni BTC. A torna gólkirályi címét Varga László (Szekszárd) szerezte meg nyolc góljával. Scheffer István a szekszárdi együttes edzője a torna befejezése után a következő nyilatkozatot adta lapunknak: — Rendkívül színvonalas tornán, jól felkészült csapatok ellen mérettünk meg. Örülök, hogy nem vallottunk szégyent és ha Fortuna egy kicsivel jobban ránk mosolyog, akkor az Oroszlány elleni mérkőzésen még rúgunk egy gólt, amivel a döntőben vagyunk. így is három győzelemmel és egy döntetlennel a tarsolyunkban veretlenül búcsúztunk Szombathelytől. Egyénileg a magyar serdülő A-válogatottba meghívott „trió” Varga László, Horváth József, Szabó Sándor teljesítményét emelem ki. De a csapat többi tagja is dicséretet érdemel fegyelmezett, sportszerű, jó játékáért. A bennünket elkísérő 16 szülőről pedig csak az elismerés legmagasabb fokán nyilatkozhatok, hiszen valamennyi meccsünkön lelkes buzdítással segítették a fiúkat. Június 17—23. között a balatonfenyvesi úttörőtáborban megrendezett edzőtáborozáson vettek részt a Dombóvári Sportiskola labdarúgói, birkózói és atlétái, valamint a Dombóvári Spartacus SE ökölvívói. Hét csoportban összesen száz sportolóval dolgoztak az edzők. A kellemesen eltöltött egy hét edzésmunkájáról, a tábor programjairól Fazekas Gáspár, a sportiskola igazgatója tájékoztatta lapunkat: — Napi két edzés szerepelt a gyerekek programjában, ráadásként fakultatív alapon futás gimnasztikával. Csodálatosan szép időt fogtunk ki, s az sem volt utolsó szempont, hogy a Balaton vizének hőfoka több esetben is elérte a 28 Celsius-fokot. Az étkezési és pihenési lehetőségekre A megyei I. osztályú sakk- csapatbajnokság állása két fordulóval a befejezés előtt: 1. TÁÉÉV SK 70,5, 2. Atomerőmű SE 56,5, 3. Szedres 56.5, 4. Dombóvár 42,5, 5. Bátaszék 31, 6. Tamási 31 ponttal. Egyéni legjobb pontszerzők: 1. Tarnóy László (TAÉV) 8, 2. Szoko- lics György (Szedres) 7,5, 3. Amint arról lapunk vasárnapi számában hírt adtunk, kétnapos nemzetközi horgász táv- és céldobóversenyt rendezett Tamásiban a regö- lyi székhellyel működő Casting klub. A versenyen az alábbi eredmények születtek: Öttusa ifjúsági csapat: 1. NSZK, 2. Magyarország. Öttusa felnőttcsapat: 1. NSZK, 2. Jugoszlávia, 3. Magyarország. Ifjúsági egyéni: 1. Walter Vasárnap játszották le az NB II-be jutásért rendezett osztályozó visszavágó mérkőzéseit. Mint ismeretes egy héttel korábban a területi labdarúgó-bajnokság hat csoportgyőztese lejátszotta az első fordulót a magasabb osztályba jutásért. Ezúttal fordított pályaválasztói joggal mérkőztek az együttesek a következő eredményekkel: Dunaújvárosi Kohász— DÉLÉP SC 2-0 (0-0). Gólszerzők: Gróf (11-esből), Ress. Miután az első találkozón, Szegeden a Dunaújváros 2-1- es vereséget szenvedett, így A Pakson megrendezett sakk Szabad Föld Kupa országos döntőn hat női és hét férficsapat, valamint 22 egyéni versenyző mérte össze tudását. A férfiak mezőnyének erősségét bizonyítja, hogy abban 11 mesterjelölt és hét első osztályú minősítéssel rendelkező sakkozó is szerepelt. Az országos döntő kétnapos küzdelmében a nőknél szép paksi siker született. A női egyéni versenyt ugyanis Vinnayné Vámos Julianna (Paks) nyerte négy pontjával a hárompontos Kovács Zoltánná (Szigetvár) és a kétpontos Szira Henriette (Csé- pa) előtt. A nők csapatversenyében: 1. Ajkai Bányász 8, 2. Tapolcai Bauxitbányász 6,5, 3. Kiskunfélegyháza 6 ponttal. sem lehet panaszunk. Az edzőtábor elsődleges célja a fizikális képességek fejlesztése volt. Ügy érzem, jó hatással volt a jelenlévő utánpótláskorú sportolóinkra, hogy az egyes szakágak dombóvári legjobbjai is velük együtt készültek a soron következő feladatokra. így az ökölvívó Kalocsai Zoltán, a birkózó Visnyei Attila és az atléta Banai Róbert, akik valamennyien az ifjúsági válogatott tagjai. Fontos kiemelni azt is, hogy az úttörő sajátosságoknak megfelelő keretek között szerveztük a napi programot. így volt zászlófelvonás is. A tábor programjának színesítésére a dombóvári művelődési központtól, valamint a honvédségtől kapott programok sikert arattak a gyerekek köréHírek Heilig Zoltán 6,5, 4. Szuhai Balázs 6,5, 5. Burai Lajos 6,5, 6. Varga János 6.5 (valamennyi TÁÉV), 7. Kiss József (Szedres) 6, 8. Hauch István és ifj. Vámosi Albert (mindkettő TÁÉV) 6 ponttal. * Buseller (NSZK). Dienes negyedik, Dunai Attila ötödik lett az ifjúsági öttusában. Az öttusa felnőtt egyéniben: 1. Wiebold Wisser (NSZK), 2. dr. Dienes Ferenc, 3. Varga György. Versenyfelszereléses háromtusában Varga György lett az első, két NSZK-beli versenyző előtt, a nyolctusa győztese ugyancsak Varga György lett, megelőzve dr. Dienes Ferencet és Erwin Filtert (NSZK). az összesített eredménnyel a Kohász gárdája ismét bejutott az NB II-be. Váci Izzó—Kaposvári Rákóczi 1-0 (1-0). Gólszerző: Strausz. Egy héttel korábban is a Vác nyert 4-1-re, így szintén a második vonalba került fel. Jászberényi Lehel—Tapolcai Bauxitbányász 2-1 (1-0). Gólszerzők: Gombos 2, illetve Túri. Az első mérkőzésen a Bauxitbányász győzött 3-1- re, az összesített eredmény számára kedvezőbb, így egy esztendő után a Tapolca újra az NB II résztvevője. Férfi egyéniben: 1. Paksa Rudolf (Ajka) 7,5, 2. Hámori András (Komló) 7, 3. Balogh Sándor (Debrecen) 6,5 ponttal. Csapatban: 1. Kalocsa Eszperantó 18,5, 2. Lajosmi- zse 15,5, 3. Beremend 13 ponttal. Az elsőtáblás legeredményesebb versenyzőnek járó különdíjat Sztanics Istvánná (Ajka) és Czibulka Zoltán (Kalocsa) kapta. Második táblás legeredményesebb sakkozónak Recsek Gabriella (Tapolca) és Halász Ferenc (Kalocsa) bizonyult. Az országos döntőn részt vett és az első napi versenyek befejeztével 20 táblás szimultánt adott Flórián Tibor nemzetközi mester, a Magyar Sakk Szövetség főtitkára. ben. Természetesen lehetőség nyílott a népszerű kispályás labdarúgó-bajnokság megrendezésére is két kategóriában. A győzteseket táborzáráskor megjutalmaztuk, úgy, mint a tisztasági verseny győzteseit, vagy a csoportonként legszorgalmasabb sportolókat. Meglátogatta edzőtáborunkat Herczig Gábor, a megyei TSH elnöke, valamint Hajdics Klára elnökhelyettes is. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a sporttábor célja, feladata és haszna pozitív. A résztvevő sportolók jutalomnak vették, hogy a táborozok közé kerülhettek, hiszen érzik: ez a táborozás elősegíti felkészülésüket, hogy az év hátralévő versenyein még jobbon szerepelhessenek. A szekszárdi városi kispályás labdarúgó-baj nokság- tavaszi csoportgyőztesei: nőknél: Bonyhádi Botond 14 ponttal. Férfiak: I. osztályban: TÁÉV SK 24, a II. osztályban Városgazdálkodási Vállalat 26, a III. osztályban KISZ megyebizottság 23 ponttal. Az őszi idény augusztus 21-én kezdődik. Atlétika Országos juniorbajnokság Edzőtáborozás Balatonfenyvesen —gaál— A labdarúgó NB II újoncai: Dunaújváros, Vác és Tapolca Sakk Vinnayné (Paks) sikere