Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-01 / 153. szám
d 5Oll AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 153. szám ARA: 1,40 Ft 1984. július 1., vasárnap Mai számunkból KÓRHÁZ- RENDELÖINTÉZET A FIGYELEM központjában (3. old.) ÖN KÉRDEZ — MI VÁLASZOLUNK (4. old.) UTAZÓKNAK (5. old.) A PANASZOKAT ELUTASÍTOTTAK (6. old.) MÚLTRA NYÍLÓ ABLAKOK (4. old.) Az üdültetés kérdőjelei Most is megjelent a szokásos híradás: „várják a vendégeket a SZOT-üdülők”. Felújításra ennyit, bővítésre annyit, új üdülők építésére meg amannyit költöttek, s persze valamennyi üdülőben minden eddiginél jobban gondoskodnak majd a vendégek szórakozásáról, kulturált időtöltéséről. És várják a vendégeket a vállalatok, a szövetkezetek, a különböző intézmények üdülői is, nem tudni pontosan mennyi pénzért felújítva, kibővítve, korszerűsítve. Csak azt tudni, hogy a kedvezményes üdültetéssel kapcsolatos összes állami kiadás ma több mint négymilliárd forint, s ennek mindössze 22—23 százalékát térítik meg a beutaltak. De kik? Igaz-e, hogy a kedvezményes üdültetés egyfajta anyagi támogatás mindazoknak, akik a családi és az anyagi helyzetük miatt másként nem üdülhetnek? Reprezentatív vizsgálatok bizonyítják, hogy a kisjövedelműek meglepően nagy hányada nem jut hozzá a kedvezményes üdültetéshez; az erre jogosító beutalók nagyobb részét a viszonylag magasabb jövedelműek kapják. Az olyan családok háromnegyed része, ahol a havi egy főre jutó jövedelem 1500 forintnál alacsonyabb, még soha nem jutott el ilyen üdülőbe; ahol pedig az egy főre jutó jövedelem 3000 és 4500 forint között mozog, ott a családok 41—43 százaléka kapott legalább egyszer beutalójegyet az elmúlt öt évben. Visszájára fordult volna a szociálpolitikai jó szándék? Ez sem ilyen egyértelmű. Az üdülési szokásokat és lehetőségeket nemcsak a mindenkori jövedelmi viszonyok motiválják. Az életformának eleve meghatározó Szerepe van: például, hogy aktív dolgozókról vagy nyugdíjasokról, gyermekes családokról vagy gyermektelenekről van-e szó? Az sem mellékes, hogy kinek mennyi az évi szabadsága, hogy milyenek a lakáskörülményei; kinek milyen az egészségi állapota, van-e nyaralója, telke, hétvégi háza, s mi több: évi szabadságát valóban pihenéssel óhajtja-e eltölteni, vagy az újabbkori — a többnyiré az anyagi kényszer diktálta — szokásokhoz igazodva, a második gazdaság fogalomkörébe sorolható pénzkeresettel, jövedelemkiegészítéssel. Mindezek végiggondolása után is félő, hogy az üdültetési gyakorlat lényegében szembe került a szociálpolitika alapvető céljával. Ezért is fogalmazódnak meg különböző javaslatok, amelyek szerint a jelenleginél jóval differenciáltabb és a családi jövedelem nagyságához igazodó térítési díjrendszert kellene bevezetni. Csakhogy: a nominális bér, de még a kereset sem azonosítható a jövedelemmel; így aztán miként igazíthatok a térítési díjak az egy főre jutó családi jövedelemhez? Egy-egy beutaló átvétele előtt szaladgáljunk a tanácsra jövedelemigazolásért?... Egyáltalán: lehetséges a mai feltételek és körülmények között ennek központi szabályozása, rendezése? Aligha. A kedvezményes üdültetés másik nagy kérdése: miközben az üdülők évről évre több vendéget fogadhatnak és évről évre többen jutnak el az üdülőkbe, vajon miért csökken az üdülők —, s leginkább a vállalati és az intézményi üdülők — kihasználtsága? Aligha elképzelhető, hogy sokkal több az üdülő, mint a pihenni vágyó ember, hogy az igényekhez képest jóval nagyobb hálózatot sikerült létrehozni és nem kevés pénz árán fönntartani. Márpedig tény, hogy a vállalati, a szövetkezeti és az intézményi üdülők kihasználása alig éri el a 60 százalékot. A SZOT-üdülők fele egész évben nyitva tart, s még az időszakos üdülők is 9-^10 csoportban fogadhatják 130—140 napon át a vendégeket. A vállalati időszakos üdülők — úgymond az igényekhez igazodva — mindössze 80—90 napig tartanak nyitva, vagyis hat turnust fogadhatnak csak. Ha nem így lenne, ha a SZOT-üdülők nyitva tartási rendjéhez igazodnának, akkor minden beruházás nélkül 150—200 ezer emberrel több juthatna a kedvezményes üdüléshez. De nem juthat, mert az egyik helyen — különböző megfontolásokból — nem akarják, a másik helyen meg —■' megfelelő létesítmények híján — nem tudják széthúzni az üdülési szezont. Az egyik helyen esetleg a főszezonban is vannak üres szobák, a másik helyen elő- és utóidényben is mennének az emberek, ha lenne hova. De nincs, mert az egyik vállalat nem segít a másikon. Miért is segítene, ha egyszer azt sem tudja, hogy kin segíthetne, s különben is: miért ajánlaná fel üres szobáit bárkinek, ha egyszer ebből semmi anyagi haszna nem származik? Es egyáltalán: miért szervezné az efféle „vállalatközi” üdültetést? De miért nem szervezi más? Miért ne szervezhetnék például a SZOT-nál, ahol a legnagyobb gyakorlattal és tapasztalattal — s a jelek szerint nem rosszul — intézik a kedvezményes üdültetést? Ehhez persze az egész üdültetési rendszer gyökeres szervezeti reformjára lenne szükség, ami — az első pillantásra úgy tűnik — hátrányosan érintené az üdülőket fenntartó vállalatokat. De csak úgy tűnik... Mert e vállalatok mindig is panaszkodtak amiatt, hogy egyre több szociális terhet kell vállalniuk, s napjainkban egyre többen szabadulnának — ha tehetnék — a legkülönbözőbb szociális intézményektől és tennivalóktól. VÉRTES CSABA Élénkülés az iparban Félévi vállalati körkép Az első felév végen jó nehány ipari üzemből arról érkezett jelentés, hogy műszaki és szervezési intézkedésekkel sikerült megoldani a munkaerőhiányból és a behúzási lehetőségek szűkösségéből származó gondokat, és sok helyütt sikerre vezettek azok a törekvések is, hogy a minőség javításával, az igényeknek jobban megfelelő választékkal termékeiket versenyképesebbé tegyék, s újabb piacokat szerezzenek, így az ipari termelés az első félévben megélénkült, számottevőbb mértékben növekedett, mint a korábbi években. Az Ikarus székesfehérvári gyárában az első hat hónapban 4415 autóbusz gördült le a szerelőszalagokról, ezeknek értéke 33 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly ilyenkor, a gyár első félévi nyeresége pedig 200 millió forinttal haladta meg a múlt év hasonló időszakának eredményét. Az Ikarus új piacokat is meghódított. A görögországi Thesszaloniki- ben megkezdte a termelést az az új üzem, ahol a Magyarországról szállított részegységekből autóbuszokat szerelnek össze. Egyelőre 100 autóbusz részegységei érkezdek meg Görögországba, de folyamatosan érkeznek a további szállítmányok is. Hasonló szerelőüzem működik Kubában, ahol már kétféle, városi és luxuskivitelű autóbuszt készítenek Ikarusz-alkatrészekből. A második félévben újabb, jobb oldalon kormányozható autóbusztípus összeszerelését is megkezdik. A nagyobb teljesítmény eredményeként a gyár dolgozói átlagosan 2500 forinttal többet kerestek az első félévben, mint tavaly ilyenkor. Az Ikarus eredményeihez hozájárult, hogy a Csepel Autógyár igazodott az autóbuszgyártási programhoz, az első félévben 550-nel több padlóvázat adott át, mint tavaly ilyenkor. A Csepel autógyáriak pótalkatrészekkel is jobban ellátták rendelőiket: ezekből a tervezettnél 2 százalékkal többet gyártottak. Annak ellenére, hogy ők maguk nem eléggé ütemesen kapták meg főként az importból származó alkatrészeket, 13 százalékkal nagyobb értékű árut állítottak elő, mint a múlt év első felében. A vállalat termelékenysége egy év alatt csaknem 11 százalékkal javult. A Borsodi Vegyi Kombinát kollektívája is teljesítette első félévi tervét, sót nehány fontos termékből, például mószammonsalétrom műtrágyából, sósavból, falburkoló anyagból és műanyag késztermékekből a megnövekdett kereslet miatt a tervezettnél többet gyártott. Az említett műtrágyából például 6 ezer tonnás többletigénynek tettek eleget. A konvertibilis elszámolású piacokra a gyár 20 százalékkal többet szállított a tervezettnél. Sikerült kihasználni a tőkés piacon megélénkült keresletet. A BVK első félévi nyeresége meghaladja a 400 millió forintot, vagyis nyereségük háromszor akkora, mint a múlt év első felében volt. A Szegedi Ruhagyár szintén azzal ért el sikereket hogy jobban alkalmazkodik a vásárlók igényeihez Soron kívüli megbízásokat is elvállaltak külföldről. Az NSZK-ból és az Egyesült Államokból érkezett megrendeléstől számított hat héten belül már megkezdték a női divatnadrágok, dzsekik, szoknyák és egyéb ruházati cikkek szállítását. A soron kívüli és jó minőségben elvégzett munka egymagában 3 millió forint bevételhez juttatta a vállalatot. A gyár, termelésének bővítésére 7 falusi es tanyai miniüzemeí is létrehozott, amelyek az idén már 100 millió forint értékű munkaruhát és munkaköpenyt készítenek, így a szegedi központi gyár több exportcikk előállítására vállalkozhat. Számításaik szerint az első félévben csaknem 40 millió forint volt a gyár nyeresége, alig 7 millióval kevesebb, mint tavaly az egész esztendőben. A Mosonmagyaróvári Timföld- és Műkorundgyár számára nehéz volt az első fél év, mert egyes partnerei kevesebb árut rendeltek, mint korábban. Sikerült azonban új piacokat szerezni, így termelésüket 10 százalékkal növelhették. A víztisztító berendezésekhez felhasznált alumíniumszulfátból például a tavalyinál többet exportáltak egyiptomi és több más közel-keleti országba. Itthon és külföldön egyaránt többet adtak el a korábbiaknál a kemencék falazásához használatos tűzálló anyagaikból, amelyek az 1500—1800 fokos hőmérsékletet is kibírják. A gyár az első félévben összesen mintegy 900 millió forint értékű terméket állított elő és értékesített, ennek körülbelül egyharmadát a tőkés országokban. Út van, víz lesz Gyarapodó Győré Kulturális központ - kerttel Óvodások az épülő parkban A tanacs — mármint a testület — alapelve az őszinte beszéd, tehát csak azt ígérik meg a lakosságnak a különféle fórumokon, amit meg is lehet valósítani. Természetesen nemcsak állami pénzből, mert ebből itt sincs több, mint máshol, hanem összefogásból. És ez esetben nemcsak lakossági társadalmi munkáról van szó, bár arról is csak felsőfokban lehet írni, hanem gazdasági egységek segítségéről is. Mindazon munkahelyek támogatják a községfejlesztést, szépítést, ahova a györeiek eljárnak, lévén, hogy helyben csak a termelőszövetkezet van. Mindenekelőtt és elsőként a Mecseki Szénbányák segítségéről kell szólnunk. A hónap elején a vezérigazgató helyettese, a szociális igazgató és a mázaszászvári üzem politikai és gazdasági vezetése vett részt a fórumon a faluban, s a lakossággal is megbeszélték a terveket. A találkozót — ahol a nagyvállalat „vezérkara” nem volt rest megjelenni — a bejáró dolgozók kulturális rendezvényeit előkészítő operatív bizottság szervezte, s ebből máris kiderül, hogy van ilyen bizottság. Működik is, amit még a múlt vasárnapi rendezvény is bizonyít. A búcsú napján a komlói és a mázaszászvári bányászzenekar lépett fel, nem feledkeztek meg a társközségről, Izmény- ről sem, ott is volt térzene. Délelőtt a Bóbita bábegyüttes szórakoztatta a kicsiket, este bál volt, a KlSZ-fiatal- ság és a menyecskekórus műsort adott, népviseleti bemutatóval együtt. A kitűzött célt, hogy mindenki építhessen, megvalósítják: van és lesz házhely mindenkinek. Készül a vízmű, egy kút már kész, egymillióháromszázezer forintba került, rendbehozták a napközi otthonos óvodát, felépült a /avatalozó. A Posta hivatalt létesít a faluban, a házat a tanács adja, a Posta felújítja és majd „lelakják”. A lerobbant művelődési ház rendbehozása a következő lépés. Közadakozásból 150 ezer forintot terveztek, ebből 80 ezer már megvan. A többi társadalmi munka, ami minden építkezésen és felújításnál nélkülözhetetlen, megyei támogatásra is szükség lesz. A lakosság kezenyoma a Kútvölgyi parknál már most is látszik, az üzemek gépeinek segítségévéi elkezdődött a parképítés. Gyerekjátékok és szabadtéri színpad már vannak, augusztus 20-ra tervezik a tekepálya átadását. Az elnök elmondta, hogy mindig annyi munkást szerveznek, amennyire szükség van, de akik szombaton dolgoznak, azok rendszerint vasárnap is eljönnek. Vannak tervek és előkészületek egy nőket foglalkoztató üzem létrehozására is. A megye egyik legapoltobb községe Győré. Fejlődése a felszabadulás óta töretlen, azóta 105 új ház épült, s még a kényszerű „központosítás” éveiben sem csökkent a falu lélekszáma, tehát akkor sem költöztek el'innen az emberek, amikor pedig minden intézkedés a városok és nagyközségek felé késztette a kisebb településeken élőket. Természetesen ez csak részben köszönhető annak, hogy a falujukat és környezetüket szeretők az emberek. A lényeg az akkor még kárhoztatott „kétlakiságból” ered. A dolgozók többsége ugyanis ipari munkás volt akkor is, legtöbbjük éppen bányász, akik az iparban is jól kerestek, ugyanakkor ragaszkodhattak a falusi életmódhoz, a kerthez. Mindezt persze nem maga az újságíró találta ki, hanem a fiatal új tanácselnök, Csorna István mondta el, nagy szeretettel szólva ■föl iiió r»Al Utcakép előkertekkel
