Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-09 / 134. szám

eiRrÉPÜJSÁG

1984. június 9.

Múltunkból

Szentes Nándorné tolnai

könyvkereskedővel

— Idejövet a mözsi határban a kukoricatáblák szélén találkoztam a férjével. Tudta, hogy magához készülök, de azt már nem, hogy miért... Nem furcsa ez?

— Nagyon vissza kell fognom, mert rögtön mindent elmondok. Névnap vagy születésnap előtt vagy amikor öröm ér, akkor mindig nagy magerőltetés nekem, hogy a meglepetéseket titokban tartsam. Különben is mindig közlési kényszerem van.

— Most én lepődtem meg, mert örömről beszél. A mostani találkozásunkat is ide sorolja?

— Nem is tudom. Talán. Nagyon elcsodálkoztam, hogy éppen velem akar beszélni. Én egy szurka ember vagyok.

— Azt hiszi, hogy az emberek mindig csak a nagy példákra, a közismert emberek életére kíváncsiak?

— Mégis valami olyannak lennie kell egy emberben, amiért fontos a megszólaltatása, érdemei alapján a nyilvánosságra!

— Mindenki önmagában érdekes. Szokott álmodni?

— Amikor valami nagyon foglalkoztat, csak akkor. Éjszaka továbbgondolom, ami napközben foglalkoztatott.

— Megálmodta talán ezt az új könyvesboltot is?

— Ezt aztán igazán nem! Nagyon sokáig úgy volt, hogy mi áfész-könyvesbol- tunk a régi helyén marad. Igaz, mondták, hogy majd valamikor új helyre költözünk, de ezt a kijelentést csak meeiegyeztük. Hat-hét év sok idő, annyi időre nem gondolok előre semmit.

— Még gyufásdoboznak sem volt nevezhető az Árpád utcai régi üzlet, ahol évtizeden át dolgoztak. Magam is elköltöttem ott pár forintot.

— Egyébként véletlenül vagyunk itt.

— Hogyan?

— Mert nem nekünk szánták ezt a helyiséget, az Árpád utcai műszaki bolt raktárhelyisége lett volna ez. Szerencsére a kereskedelmi osztályvezető másként határozott. Így kaptuk meg, hirtelen.

— Végleg elhagyva a heringesdoboznyi boltot mi változott meg önök körül az új helyen?

— Olvan embereket látunk ebben az új üzletben, akiket eddig még soha. Hol azért, mert halat venni itt mennek el előttünk, hol pedig azért, mert ránk kíváncsiak. Az általános iskolások gyakori látogatóink, sokkal inkább nynt a régi boltban. A gimisei- sok lvukns órát éDpen itt töltenek el. Nézelődnek. számolgatnak, maid másnap-harmadnap vásárolnak. Egyébként is. egy települést mindenféle ellátottsága minősíti. Tolnának már nagyon nagy szüksége volt egy kultúrált könyvesboltra. Hogy jegyezhető egy tiz^en- valahányezer lakosú település, ha nincs benne helye a könyvnek?

— A szülői házban hol volt a helye?

— Tisztes helyen. Édesapám modernül gondolkodó parasztember volt. Nem tudom, mondhatom-e azt, hogy száz hold földje volt.

— Túl vagyunk már azon az időn, amikor a tényekről vagy egyáltalán nem lehetett vagy éppenséggel félve lehetett beszélni...

— Száz hold bérelt földje volt neki itt Tolnán. így pontos a fogalmazás. Az egész vásártér az övé volt, a mözsi határig. Édesapám szakkönyvekből gazdálkodott. Minden könyve — kisgazdakönyvek, a kalászoskönyvek — most is a padláson vannak. Édesapám egyébként is művészi hajlamú ember volt, festett. Azzal a bérelt földdel lettünk kulákok. Nehéz időket éltünk. Tönkrementünk, összesen egy kilóra való babunk maradt. Édesapám itt az áfésznél helyezkedett el, később üzemágvezető volt. Jellemző rá, hogy édesanyám őmellette dolgozott, de nem jelentette be. Kettejüknek így összesen négyszázötven forint nyugdíjat hozott a postás.

— Ezért ment hát a gimnázium után dolgozni?

— Pontosan. Irodába mehettem volna érettségivel, de nem akartam. így lettem szövőnő a textilgyárban. Hiába akartam szülésznő lenni, nem lehettem. A gyárban gyorsan beilleszkedtem, szerettem ott lenni, dolgozni. Három évig tartott.

— Hát nem általános még ma sem, hogy érettségizett nő éppen szövő lesz.

— Amikor készültem a vizsgára, mondták is többen, hogy nem vagyok normális. Kényszerhelyzetben voltam, szüléimét szerettem és segítenem kellett rajtuk. Ennek ellenére nem volt nekem büntetés a szövés, mert nagyon szerettem. Nyolc óra rohanás volt akkor az életem.

— Hol ismerkedett meg a férjével?

— Erre is kíváncsi? Nem szakadtam el teljesen a szép dolgoktól. Az akkori tolnai munkásirodalmi színpad tagja voltam. Szavaltunk, énekeltünk, háromfelvonásos darabokat adtunk elő. Ez ’63—64-ben volt. Még tájoltunk is. Nem volt kivétel, hogy egy előadás végeztével hajnali négykor jöttem meg, megmosakodtam, aztán ötre mentem dolgozni. Férjemmel egy ilyen rendezvény alkalmával ismerkedtem meg. Az első percben kiszúrtuk egymást.

— Tehát mégiscsak igaz lehet...

— Nekem igen! Ha nem velem történik meg, akkor nem hiszem el, hogy létezik a szerelem első látásra. Valami végigfutott rajtam és azt mondtam magamban, hogy itt a végzetem. Becsület szavamra így volt. Anyagilag nehezen kezdtünk, de hát így lesz szép valami, nehézségekkel. Most már helyben vagyunk sok-sok munkával. Bejött minden.

— Két fia van.

Nándi és Csabi. Hosszúhosszú évekig voltam velük gyesen, ami akkor lépett életbe amikor Nándor megszületett. Nagyon jól éreztem magam otthon. Minden házimunka mindig kész volt, és mégis mindenre jutott idő.

— Lehet, hogy ezennel megharagszanak rám a mai anyukák, de egyre- másra panaszkodnak. Gyes-betegség, panelkor...

— önmagam körül döntöttem ki a falakat! Nagyon szeretek kézimunkázni, ki- varrni, kötni. Sohasem unatkoztam. Kézimunkáztam és pénzt kerestem vele. Amikor jött a makramé, akkor azt próbáltam ki, amikor a suba, , akkor azt. És közben rengeteget olvastam. Megtanultam autót vezetni, elvégeztem a gyors- és gépíró iskolát. Csák az emberek hiányoztak. Nekem sikerélményre mindennap szükségem van, nincs olyan, hogy csak ülök és semmit sem csinálok. Férjem sokáig nem akarta, hogy dolgozzam.

— De mégiscsak jött ez a munka?

— Véletlenül. Nyugdíjba vonult az előző üzletvezető, öt éve. Bementem az áfész- hez, a első szóra az enyém lett a könyvesbolt.

— Amikor meglátta a körülményeket, nem ment el tőle a kedve? Attól sem, hogy naponta százkilókat kellett emelnie? Hogy rengeteg papírmunkát kellett elvégezni?

— Nem ijedek meg a nehézségektől. Itt is meg kell fogni a bálákat. Ez a munka csak kívülről könnyű. Nap mint nap iszonyatos kilókat kell megmozgatnunk. Strapa munka, és sajnos elveszik az igazi könyvészeti tevékenység. A könyvnek többnek kellene lennie puszta árunál, de annyira el vagyunk foglalva, hogy alig tudunk bepislogni az új könyvekbe.

— Ez veszélyes.

— Ahogy mondja. Olyan lesz lassan a könyvkereskedelem, mint a zöldségkeres- kédés. Mindent elönt a papírmunka. A rendelések miatt mérgelődések. a negyven bizományosunk könyvelése, meg a statisztikák. Van, amikor kifut egy új könyv és nem tudjuk, hogy miről szól.

— Ez óriási öngól.

— Képzelheti, mit éreztem, amikor megkérdezte az egyik vásárló, hogy tetszett-e az a könyv. Nekem pedig azt kell válaszolnom rá, hogy nem olvastam. Olyan voltam, mint akit leforráztak.

— Önöknek segíteniük is kell az olvasás népszeI

rűsítését, a szelektált olvasást.

— Ez aztán igazán nehéz. Ha hiszi, ha nem, az emberek nem hagyják magukat. Élő példát mondok: a könyvhétre jelent meg Hernádi Gyula Frankenstein című könyve. Nem kell. Ellenben, ha a Drakula ismét lenne, akkor azt az utolsó darabig elvinnék. Azt sem azért, mert ugyanaz a szerző írta, hanem mert...

— Érzékletesen leírt szexuális részletei vannak a könyvnek.

— Az Illatoskert kellett volna a népnek Tolnán. Mondtam, hogy Fritz Khan könyve, A szerelem iskolája még több is. Hiába.

— Ez egyfajta kielégítetlen igény, jelentkezése eddig tiltott zóna. Ezért hazánkban senki olvasó emberfia nem okolható. De milyen más könyveket keresnek az itteniek?

— Zömében a magyar klasszikusokat. A gyerekek pedig a leporellókat. Keresnék az állatosakat is. Hiába. A könyvértékesítő vállalat azt mondja, hogy erre már nincs igény, de ez nem igaz. Élethű állatokat ábrázoló képeskönyvünk nincs. A gyerek pedig a valódi gácsért akarja megismerni, nem pedig a kékreálmodott, felismerhetetlen majmot.

— Gazdag a könyvvásárlók tábora?

— Kevesen vannak. Zömmel az értelmiségiek, és az értelmiségi munkát végzett nyugdíjasok. A krimi nagyon fogy. Például, a Herbáriá- ban is van bizományosunk, ö mást nem is visz, csak krimit. Én még ilyet nem láttam. Ha nem kaptunk új krimit, akkor sarkonfordul.

— A nagyközség vezetői is gyakori vásárlói?

— Be-bejönnek, de vásárolni nem vásárolnak. Elképzelhető, hogy bizományosainktól vásárolnak.

— Hallottam, hogy nem nyeli le a véleményét. Milyen témák foglalkoztatják vagy bosszantják munka- és lakóhelyén?

— Az áfésznél meghatározták, hogy havonta csak száz forintig telefonálhatunk hivatalos ügyben. Vicces ugye? Amit a üzlet érdekéért ezen felül kell telefonálnunk, az az ember saját zsebét terheli. Tavaly szeptemberben pedig megalakult Tolnán a művelődési bizottság. Azóta nem hívtak össze bennünket. Ha nincs munka, akkor mire való a név? Én mindent a szívemen vise1 ek.

— Ez nem rossz önnek és a családnak?

— Sohasem éreztem, de férjem >s ilyen. Minden! megtárgyalunk otthon. Mióta a mözsi téesz főagronómusa lett a férjem, azóta vacsora után mindent megbeszélünk. Tudjuk, hogy mindkettőnknek szükségünk van a százszázalékos leterhelésre. így teljes az életünk.

SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS

Nem nehéz most, békás viszonyaink között sem elképzelni, hogy milyen jelentősége volt a háború végén a téglagyárak működésének. Az elpusztult, vagy megrongálódott épületek felépítése, kijavítása a nemzetgazdaság stabilizálásának, az emberek lakáshoz juttatásának, a termelés beindulásának fontos feltétele volt. Ezért a főispán megbízásából a vármegye főjegyzője a főszolgabírákhoz az alábbi leiratot intézte:

„A vármegye főispánja rendelkezéséből a vármegye területén levő összes téglagyárak és mészégetők a termelést 8 napon belül megkezdeni kötelesek, mert ellenkező esetben szabad szak- szervezetnek fogja a nem működő üzemeket átadni.

Erre való tekintettel felhívom, hogy hatósága területén levő és itt említett üzemek tulajdonosait a főispá- ni rendeletről írásban vétív mellett értesítse. Azokat az üzemeket, amelyek az értesítés vételét követő 8 nap alatt nem kezdenék meg működésüket, közvetlenül jelentse a vármegye főispánjához.”

A leirat kelte: 1945. április 27.

Valószínűleg gondjaik voltak a főszolgabíráknak — talán más sürgős feladatot kellett megoldaniuk —, mert egyetlen egy sem tett jelentést. Emiatt május 8-án Cser Sándor főispán soronkívüli jelentéstételre szólította fel őket.

Ezt követően elsőként a dunaföldvári járás főszolga- bírája tette meg a jelentését, amelyből kiderül, hogy Pakson két téglagyár is van. Ezek közül a Szekszárdi Takarékpénztár tulajdonát képező gyár annyira megrongálódott, hogy hosszabb idő szükséges a javításhoz. A Krámer Ignác tulajdonát képező gyárban a munka megkezdődött. Dunaföldvárott két téglagyár is van a jelentés szerint. Az egyik jelentősebben megrongálódott, a másik napokon belül megkezdheti működését. Elegendő üzemanyaga van, és van égetni való vályog is. Más volt a helyzet Györkönyben, ahol üzemanyaghiány miatt az üzem nem kezdhette meg a termelést.

A gyönki főszolgabíró május 15-én 10 napi haladékot kért, de valójában csak május 29-én tett jelentést. Ekkor is csak azt jelenthette, hogy Gyönkön és Keszőhi- degkúton a termelés megkezdődött, Kölesden a háborús károk miatt nem indulhatott meg a munka. A sár- szentlőrinci téglagyáros pedig válaszolni sem volt hajlandó a főszolgabíró felszólítására — de tény, hogy ott sem indult meg a termelés. 1945 tavaszán ebben a járásban álltak legrosszabbul a dolgok ezen a téren.

Május 16-án írták a jelentést Dombóvárott. A Lexa- féle téglagyár ekkor még nem működött. A tüskepusztai viszont — ha csak 10 fővel is —, de megkezdte a munkát. Az Eszterházy-féle téglagyár már 20 fővel termelt. Szakcson is már kenyérkeresetet biztosított a téglagyár 12 személynek.

Legkedvezőbb jelentést a tamási járásban írták. Idézzük a főszolgabírói jelentés egyik mondatát:

..Mivel a járás területén lévő mészégető és téglaégető üzemek működésüket kellő időben megkezdték, jelentést nem tettem” (A jelentés időpontja máius 22.). Június 2- án a főszolgabíró részletes jelentést küldött, amelyben a gyárak neve mellett már az aikalmazottak létszámát is közölte. Ezek szerint:

Tamásiban 1 üzemvezető,

1 szakmunkás és 5 munkás;

Magyarkesziben a táglaégetőnél 1 üzemvezető és 3 munkás;

Felsőnyéken uevancsak a téglaégetőnél 5 munkás:

Nagykónyiban a téglaégetőnél 2 munkás:

Pariban a téglaégetőnél 1 szakmunkás ás 1 munkás;

Szakályban a mészégetőnél

2 szakmunkás és 4 munkás:

Nagyszokolyban a községi téglaégetőnél 1 szakmunkás és 1 munkás;

Nagyszokolyban a Papp- féle téglaégetőnél 1 szakmunkás és 1 munkás;

Koppányszántón a községi téglaégetőnél 1 munkás;

Bedegkéren a téglaégetőnél 1 szakmunkás és 2 munkás volt alkalmazásban.

Utolsóként a bonyhádi fő- szilgabíró tett jelentést. Tudomására hozta a főispánnak, hogy Tevelen 4, Máza- szászváron 20, a lengyeli szövetkezeti téglagyár 3 munkással, a zombai téglagyár 3 családdal, a nagymányoki mészégető 2 munkással megkezdte a munkát. Megjegyzi azonban, hogy a működő üzemek még nem rendelkeznek a szükséges munkáslétszámmal, ezért csak kisebb teljesítményre képesek.

Jelentése szerint nem kezdte meg a munkát a két bonyhádi, a mórágyi, a ka- kasdi és az aparhanti téglagyár. Ezeknél az üzemeknél nagy volt az üzemanyag- hiány, a berendezések súlyos károkat szenvedtek. Hiány volt a munkáskézben is.

Milyen háborús kára lehetett egy téglagyárnak? Idézzük a mórágyi tulajdonos 1945. május 15-i jelentésének egy részletét:

„ . . . téglaégetői üzemem 1944. évi dec. 15-től 1945. március hó végéig katonai anyag- és lőszerraktár volt. Amiből kifolyólag kát téglafészer anyaga 5 db bunker építéséhez lett felhasználva, a megmaradó rész pedig el lett tüzelve. Egy 39 méter hosszú nagyfészer, a nehéz teherautók folytatólagos nekiütközése miatt romokba hever, a cserép- és faanyag teljesen összetört. A »ban- getta« takarásához használt cserépkészletemet a gépkocsik kerekei alá dobták csúszásgátlás és útjavításra. Volt téglakészletem széjjel a határban hever, részben külön országút építésre lett felhasználva. Cserépdeszkám nagyobb részét, valamint az elgyújtáshoz tartalékolt 30 űrméter tűzifám szintén el lett tüzelve.”

Az aparhanti téglagyár bérlője lényegesen szerencsésebb helyzetben volt, noha ő sem tudta megindítani a termelést — de csak azért, mert a telep tele volt téglával. Mint jelentette, 200 ezer tégla volt a telepen. „Ennek az az oka, hogy a vasútállomás, illetve a rakodó állomás távol esik a községtől és így a forgalom is kisebb, mivel a kész anyagot nem lehet elszállítani. Autó vagy kocsifuvart nem lehet kapni. Harmadszor a szén- és a homokszállítás is nagy nehézségekbe ütközik. Az indokolt viszonyok miatt az üzemet megindítani nem lehet.”

Kakasdon egészen más volt a helyzet. A jelentések szernit a téglaégető egykori tulajdonosa volksbundos volt, s a vonatkozó rendelkezéseket alkalmazva, kisajátították, de a község még nem intézkedett az üzem megkezdésére.

A két bonyhádi téglagyár üzemvezetője május 25-én arról ad tájékoztatást a járási főszolgabírónak, hogy termeléshez a szükséges előkészítés folyamatban van. Ezt követően azonban olyan kívánsággal állt elő, amit a főszolgabíró sem teljesíthetett. Idézzük az üzemvezető kérelmét:

„Miután Bonyhádon téglagyári szakmunkások nincsenek, megbízottunk leutazott Kiskundorozsmára munkások szerződtetése végett és azzal jött vissza, hogy a munkások a fizetést term é- s z e t b e n kívánják, azaz liszt(et), zsír(t) és szalonnát.”

A főispán a jelentéseket domásul vette. A megye téglagyárainak többségében 1945-ben megindult a termelés. s ha kisebb mennyiségben is, mint korábban, a placcokon ott volt ismét a jó minőségű tégla.

K. BALOG JANOS