Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-05 / 130. szám
A NÉPÚJSÁG 1984. június 5. Moziban A házszentelő - filmen A film egyik jelenete Hat vagy hét évvel ezelőtt nagyon sokan keresték, olvasták a Kortárs januári és februári számát. Abban jelent meg folytatásban Karinthy Ferenc kisregénye, a Házszentelő. Aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy szerte az országban számos helyen felismerni vélték a modelleket, meggyőzően bizonygatva, hogy ez az ő megyéjükben történt, és még ha a cselekményt az író meg is változtatta, főhősei itt élnek közöttük. Félő, hogy aktualitását a mű mára sem veszítette el, mert ha meg is kopott, azért még néhány bőrt, úgy tűnik, le lehet húzni róla. Megjelenése után nem sokkal színpadi mű lett a kisregényből. A Thália Színház mutatta be Kazimir Károly rendezésében. Most pedig Gyertek el a névnapomra címmel Fábri Zoltán készített filmet belőle. Ez utóbbi vállalkozásról írva nem kerülhetem el az összehasonlítást. Fábri vállalkozása nem éri el a kisregény, de még a színdarab színvonalát sem. Azt hiszem, alapvetően rossz volt a választás, amikor Péteri Luca újságrínóő szerepét Piros Ildikó kapta meg. A szép dekoratív megjelenésű — és nem is rossz — színésznő ebben a szerepben nem találta meg önmagát, botladozik, és így a néző nem is hiszi el az indulatait. Mert amíg a kisregény újságírónőjének küzdelme, akarása, igazság utáni vágya hihető, a Piros Ildikó által megformált szereplő tevékenységét, annak belső vezérlését a néző nem érti. Minek vállalná éppen ő a szélmalomharcot? Fiatal is, szép is, lakása, kocsija, jó beosztású szeretője van, olyan a munkája, amit szeret, amit szívvel végez. Látja, látnia kell, hogy ebben a harcban csak elbukni tud. És mégis? Mi indokolja? A másik, ami nem tetszett, hogy a filmben a főszereplő élő szobrok, a vidéki hatalmasságok mintegy erkölcsi felmentést is kapnak. Mindenki felmagasztosul, rendes becsületes embernek tünteti fel a film még a becstelent is. Pedig a lövés, amit a filmbeli Bíró László lánya szeretőjének, Váradi Róbertnak szánt, megtörtént. A következmények, a fiú öngyilkossága is innét ered. Az „úri társaság” mentsgetési akciói, a Péteri Luca elleni „övön aluli” támadások tények. És valahogy mégis a film mintha azt sugallná, hogy ezek az emberek annyit tettek, hogy nekik már ezt is szabad. Hogy nem ez volt az eredeti Karinthy-mű mondandója, az biztos. Persze, tudja ezt Fábri is, és a film végére, — miként a kisregényben is — kiderül az igazság. „Fiatalon fölesküdtünk egy ügyre, férfifejjel ne csúfoljuk meg hazug cinkossággal” — mondja a főszereplő és ezzel tulajdonképpen a film véget is ér. Nagyszerű alapanyagot kapott Fábri Zoltán, amikor Karinthy kisregényének megfilmesítéséhez fogott. Végül is az elkészült mű — a Gyertek el a névnapomra című film — sem rossz. De szívem szerint azért inkább azt ajánlanám mindenkinek, hogy filmnézés helyett alapanyagát, a kisregényt olvassa el. TAMÁSI JÁNOS Könyv Ismeretlen váraink Üj kötettel jelentkezett a könyvhétre a Panoráma Kiadó. Kiss Gábor Várak, várkastélyok, várhelyek Magyar- országon címmel jelentetett meg egy testes, nagyon szép kiállítású, gazdagon illusztrált munkát az „Utazások a múltban és jelenben” sorozat legújabb darabjaként. A megyénket viszonylag jól ismerő is meglepően sok új információra bukkan benne, amelyekkel elsősorban a helytörténet iránt érdeklődők gazdagodhatnak. Ozoráról, Simontornyáról, Dunaföld- várról, Döbröközről, Dombóváráról sokan tudnak. Az at- talai Süllyedt-vár, az értényi Kapuvár, a kapospulai Daruvár, a naki Nosztán-vár léte, azaz pontosabban volt léte már bizonyára kevesebbek által ismert, hiszen ezek többsége jó, ha dűlőnév formájában megmaradt. Kiss Gábor nemcsak a várak, hanem a hozzájuk csatlakozó települések múltjával kapcsolatban is igyekszik a lehetőségékhez mérten pontos forrásmunkákkal szolgálni. így például az itteni szőlőhegyen állt Dáró-vár jóvoltából megtudhatjuk, hogy Jágónak létét már 1370-ből oklevél bizonyítja. Információi azonban, sajnos, nem mindig pontosak. Könyve szerkesztését ugyanis 1983. július 12-én zárták le, a 418. oldalon Szekszárd-Palánkról mégis az olvasható, hogy „A palánkvár a hódoltság végén pusztult el, maradványait nem lehet megtalálni.” Dr. Gaál Attila, megyénk múzeumának igazgatóhelyettese ekkor már évek óta feltárta, sőt, az itteni leleteket több kiállításon is bemutatták. (ordas) Rádió t Művelődni nyugvó fegyverek tövében Amikor közel egy évtizede egy februári napon köte- lességszerűen megjelentem egy szekszárdi belvárosi borbélyhivatalban és onnét olyan frizurával távoztam, amely fésűt nem igényelt, akkor határoztam el, hogy az útimotyómba beteszek egy könyvet. Legfeljebb ledorongolnak érte az alakulatnál, hogy „Szűcs honvéd ez nem könyvtár, hanem hadsereg!” Kellemes csalódás ért, mert az engem lajtsromba vevő szolgálatvezető könyvemet felfedezvén érdeklődött, hogy jó-e. Tökéletes civil egyén lévén, az egy vastag, egy vékony csíkot és az egy kis csillagot viselő fö- löttesemnek szólni nem mertem. De bólintani igen. Ez volt a második kellemes csalódásom. Övtuk-védtük a légteret, s én életemben any- nyi könyvet még nem olvastam, mint az alatt a hétszáz- húsz nap alatt. Volt művelődni lehetőség(ünk)em a fegyverek tövében. Elnézést a személyes hangért, de feleségeink, asszonyaink a tudói annak, ha két még fiatalnak mondható férfi összedugja a fejét, akkor nem magyarosan búsul, hanem harsányakat röhög seregbéli emlékein. E sorok írója nem találkozott most senkivel. Csupán G. Németh György Fiatalok a seregben című riportsorozatának újabb adását hallgatta szerdán a Petőfi-adón. Ez az oka, hogy ismét sur- ranóban és gyakorlóban érezte magát. G. Németh György adását azért szeretem, mert őszinte. Ellentétben a honvédség esetenként önmaga újraalakított mundérjával. Nem szól arról, ami nincs a seregben, de fontosnak tartja értelmesen- értékesen, . őszintén és egyszerűen elmondani vagy a riportalanyokkal elmondatni, ami tényleg van. Ebben az adásban is. Ezúttal a seregen belüli művelődési lehetőségeket járta körül a riporter. Aki volt katona, az tudja, hogy volt, van és lesz ilyen. A csapatoknál könyvtárak, klubok, játszószerek-csocsik! — vannak, a hangverseny, a moziba járás vagy a helyszíni vetítés is gyakori. G. Németh György mindezeket a szórakozási és művelődési formákat végigjárta, sok-sok információval. A Hadtörténeti Múzeumról, a Katonai Filmstúdió munkájáról, egyebekről is hallottunk. Tehát mindarról, ami van és nem arról, amit néha-néha mondanak. Éppen ezért, a riporter tömör mondatai és riportjai tehetett rendet azokban a fiú- és szülőfejekben, akik még mindig abban a hiszemben élnek, hogy a honvédség .olyan... Szóval, tudják. De az nem iga" szűcs Kiállítás Budapesten láttuk A közelmúltban Budapesten, a Dorottya utcai kiállítóteremben nyílt meg a francia- országi Véra Cardot kiálítá- sa. Nő nyakékkel A mesebeli állat Színházi esték Denevér Hagyomány volt, hogy az Operaházban minden év szilveszterén a Denevért játszották, s a második felvonásban a vendégek között, sok zenei kiválóság között ott volt mindig az Operaház igazgatója is, legutóbb, úgy tudom, Tóth Aladár. Aztán a Denevér lekerült az Operaház műsoráról, a többi színházban is ritkán vették elő. Zenei kvalitása vitathatatlan, egyébként Strausst Wagner is nagyra becsülte, pedig a kortársakat illetően fukarkodott a dicsérettel. Most a Pécsi Nemzeti Színház újította fel. az operatársulat legjobbjaival, a zenekar élére pedig maga Breitner Tamás • • Öregek és fiatalok Hazánkban több mint egymillió nyugdíjas nő él, tehát ennyi az 55 éven felettiek száma. De vajon valóban öregek-e? Balzac a 30 éves nő köré szőtt regényt, és száz évvel ezelőtt is, aki átlépte a negyvenet, nem számított fiaTalnak. Igaz, ellenpélda is akadt, a neves színésznő, Prielle Kornélia, akit Petőfi is megkért, a század végén ment férjhez hozzá képest unoka életkorú vőlegényéhez; volt is miről pletykálni. De ez valóban kivétel, s a nyelvi lelemény az idősebb hölgyek elnevezését illetően nem ismer határt, de ezt bízzuk a szinonimaszótárra, ebben az esetben ne rontsuk ezzel a hangulatot. Végtére ugyanis az a kérdés, öreg-e, aki átlépte a nyugdíjkorhatár küszöbét, az ötvenötön felüli nő már csak arra jó, hogy vigyázzon az unokákra, cselédkedjen a gyerekeinél, s tűrje a fiatalok hetyke, s legtöbbször, sajnos, sértő megjegyzéseit? Erre igyekezett választ adni a .Kétmillió című műsor, amit meg is ismételtek. A cím pontatlan, azért csak a nyugdíjasok nagyobbik feléről van szó. Az, sajnos, tény, hogy a nyugdíjas nőknek egy társadalmi elutasítással kell szembenézniük, mert a „nem aktív” bizonyos kirekesztést jelent, amit ebben a korban a nők egy része el is fogad, tudomásul veszi, hogy „leírták”, tehát visszahúzódik az unokák gondozásának vélt nyugalmába, vagy nemegyszer a konyhába, amit szó szerint is lehet venni: tudok családokról, ahol a nagymamának csak a panellakás szűk konyhájában jut hely. Sajnos, lázadni sem tudnak sorsuk ellen, az élet peremére kerültek, s még jó, ha valahogyan hasznosítani tudják magukat, örülnek, ha kitakaríthatják a lakást, amit legtöbbször az ő pénzéből vettek a fiatalok, vigyázhat a gyerekekre, akik együgyű ártatlanságukban nemegyszer visszamondják a szülök kedélyes jelzőit, s mosolyognak, amikor karácsonykor ott van a fa alatt a bélelt mamusz, vagy épp a menyük tavalyi hócsizmája. Azt vártam, hogy a műsorban végül valaki kimondja az igazságot: öregasszony nem vénasszony! Egy orvos utalt rá, mellékmondatban és szemérmesen, hogy ezek a nők szellemileg és biológiailag teljes értékűek, nemcsak azért, mert meghosszabbodott az életkor, hanem azért is, mert megértették, hogy érdemes élni, s az évek csak azokat gyűrik le, akik megadják magukat. A fiatalok számára sorra jelennek meg könyvek, bölcs és kevésbé bölcs tanácsokkal, hetilapok tudós doktorai sem fogynak ki az esetenként már-már pornográfiába hajló üzenetekből, arról azonban nem esik szó, hogy egy bizonyos életkoron túl is szabad és lehet élni. Pedig éppen ez a korosztály, amelyik merev szabályok között nőtt fel, s közben a háborús évek viharában, háború utáni ínségben óvta, nevelte gyerekeit, s most, amikor magára maradt, megérdemelné, hogy legalább egy kicsit, egy icipicit élni is tudjon és merjen. Igen, a szerelemre is gondolok, éppen azért, mert olyan szemérmesek és kiszolgáltatottak. A műsor csak kerülgette a kérdést, igyekezve jó példákkal bizonyítani, hogy sebaj, mert Pesten az egyik kerületben működik egy vendéglővel kibővített klub, ahol 16 forintért adják a menüt. Ez is valami, de több mint egymillió szellemileg és biológiailag teljes értékű nyugdíjas nő gondját nem oldja meg. Életet az éveknek? Azt kellene elősegíteni, hogy élni tudjanak éveikkel. Az IC, vagyis Ifjúsági Centrum annál bőkezűbben kínálta a lehetőségeket a fiataloknak. Ebben a műsorban ugyanis minden volt, de közben felmerült a kérdés, bőségről, vagy inkább a bizonytalanság kapkodásáról van-e szó? Ugyanis több műsorra való téma kergette egymást, gondosan ügyelve arra, hogy épp a lényeg maradjon ki. Mondjuk, a fiatalok nyári munkavállalásával kapcsolatban. Elhangzott a hivatalos nyilatkozat, ki, hogyan vállalhat munkát, mire a riporter megjegyezte, hogy maga sem érti, ami azért volt meglepő, mert minden különösebb erőfeszítés nélkül meg lehetett érteni, ugyanis a nyári munkavállalást pontos és világos rendelkezések szabályozzák, amit gondolom, az iskolákban is elmondanak. A kérdés ott kezdődött volna, ahol a két megkérdezett fiatal abbahagyta, de a kép már mást mutatott, természetesen dzsessz-zenekart, amelynek énekese arról dalolt, hogy nálunk minden tilos. Nem tudom, mert mintha épp azt bizonyította volna, hogy sok mindent szabad. Például ezt is. Kényes adatok hangzottak el arról, hogy baj van az olvasási kultúrával. Másutt is, de kit vigasztal, hogy a szomszédasszony is odakozmálta az ebédet? Jó lett volna a riasztó adatok mélyére nézni, de nem lehetett, mert váltott a kép, s kedvcsináló bepillantást kaphattunk a birkózás rejtelmeibe, már-már azt sugallva, hogy a klasszikusoknál azért mégis csak fontosabb a válldobás pontos kivitelezése. Ki tudja? Majd az ifjú keramikusoknak kellett felelniök nagyon unalmas kérdésekre, de mit tehettek, amilyen a kérdés, olyan a felelet. Nem folytatom. A fiatalokat nagyon sok minden érdekli, nagyon sok mindenre várják a választ. Itt még csak olyan kérdés sem hangzott el, amit ők maguk feltettek volna. Akkor miért várjuk, hogy a válaszra felkapják a fejüket? CSANYl LÁSZLÓ állt. Jó a pécsi Denevér, Seregi László, a vendégrendező hamisítatlan bécsi légkört teremtett, Breitner Tamás pedig olyan érzékenyen reagál a hatásos, ám egyszerűnek nem nevezhető Strauss-muzsikára, hogy az Operaház szilveszteri előadásainak hagyományát is feleleveníthetnék. Az énekesek a zenei anyagnak megfelelően, komolyan veszik operába hajló szerepüket. Szabadíts Judit pályája csúcsán áll, kitűnő Geötz Judit, mellettük Mester István. Har- math Albert, Vadász István. Tamás Endre, Kuncz László és Wagner József segíti az őszinte sikert. Frosch szerepe, a televízió jóvoltából egyet jelent Latabár Kálmánnal. Jó lenne megörökíteni Faludy László játékát is, hogy a magyar színháztörténetben két Frosch börtönőrt jegyezzenek fel. Faludy most is ellenállhatatlan, szinte minden mozdulatát nyíltszini taps fogadja. , cs.
