Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-28 / 150. szám

1984. június 28. Képújság 5 Közoktatásunk kérdései Jogról - mindenkinek Intenzív nyelvtanulás speciális osztályban A második, nyelvi speciá­lis osztály végzett idén a szekszárdi Garay Gimnázi­umban. A harmincas létszá­mú osztályt az első évtől ket­téosztották, a társaság egyik része oroszt, a másik pedig németet tanult megemelt óraszámban, azaz intenzíven. Emellett az orosz tagozato­sok angolt, a németesek pe­dig orosz nyelvet tanultak. Érdemes vizsgálódni, hogy az iskola kezdeményezésére lét­rehozott oktatási forma ho­gyan vált be, milyen előnyei vannak, s melyek azok a gondok, amelyekre írt kelle­ne találni — mielőbb. * Zentai András, a gimnázi­um igazgatója így kezdi az összegzést: — A nyelvtudással kapcso­latos — meglehetősen szo­morú — statisztikai adatokat nem sorolom, hiszen azok jórészt közismertek. Elsősor­ban nem azzal a céllal szer­vezzük ezeket a speciális osz­tályokat, hogy tolmácsokat képezzünk, hanem, hogy a felsőoktatási intézményekbe nyelvet tudó, jól felkészült diákok jelentkezhessenek. A négyéves intenzív nyelvtanu­lás felkészíti a tanulókat a nyelvvizsgára is. S mindez egyértelműen a népgazdaság érdeke. S elmondom még azt, hogy az ebben az osztályban végzett tanulók nem kizáró­lag a nyelvet igénylő pályák­ra tendálnak, hanem — a huszonnyolc továbbtanulásra jelentkező közül — többen választották műszaki és köz- gazdasági pályát. — Említette az állami nyelvvizsgát. A nyelvi speciá­lis osztályban végzők az érett­ségi vizsgával nyelvvizsgát is szereznek? — Sajnos, nem. Noha igyekszünk közelíteni egy­máshoz a kettőt, s reméljük, hogy utánajárásunk, ami ed­dig nem hozott eredményt, majd csak célt ér. Most a diákoknak Budapestre kell utazniok, s az állami nyelv­vizsgabizottság előtt kell szá­mot adniuk a tudásukról. A harminc végzős közül hu- szonketten tettek eddig nyelv­vizsgát: tizenketten alapfo­kút, tizennégynek pedig si­került a középfokú. — Az osztály tanulmányi átlaga is figyelemre méltó, ezen kívül pedig tanulmányi versenyeken is többen értek el szép sikert. — A jegyátlaguk 3,9—4 között van, amihez úgy vé­lem, ugyancsak nem szüksé­ges a kommentár. Arról pe­dig szintén büszkén számo­lok be, hogy az országos kö­zépiskolai tanulmányi ver­senyen milyen sikeresen sze­repeltek a diákjaink. A szó­ban forgó osztályból a ver­seny első fordulójába min­denki részt vett, kilencen ju­tottak tovább. Az országos döntő harmadik, ötödik és hatodik helyét nyerték el, s a többi rangos eredmény alap­ján összességében a mi gim­náziumunk szerezte meg az első helyet. S még egy dolog: már hárman felvételt nyer­Negyvenöt Június 17-én 45 éves érett­ségi találkozót tartott Dom­bóváron a gimnázium 1939- ben végzett osztálya, mely vasárnap délelőtt 10 órakor gyülekezett a gimnáziumnak abban a tantermében, ahol az utolsó 8. évüket töltötték. A kölcsönös üdvözlések után Mátés István és Réz Jó­zsef szervező-osztálytársak üdvözölték a megjelent ta­nárokat és volt osztálytársa­kat. Majd egyperces néma felállással emlékeztek meg a legutóbbi 1979-ben tartott ta­lálkozó óta meghalt osztály­társaikról. fc ’ j Stallenberger Helga Rubint Ágnes tek külföldi felsőfokú inté­zetbe. összegezve: a pillanatnyi­lag meglévő gondok ellené­re is jó lenne, ha megyei be­iskolázású gimnázium nyelvi speciális osztályába mind több nyelvi tehetséges gyerek jelentkezne. A saját és a nép­gazdaság érdekében egya­ránt. m Most pedig szóljanak a speciális osztályban végzett diákok. Helyesebben a most végző diákok, akikkel a szó­éves érettségi Ezt követően dr. Buru Já­nos magnetofonon lejátszot­ta az 1979-es találkozón fel­vett visszaemlékezéseket. Az­után mindenki röviden be­számolt eddigi életéről, amit szintén magnetofonra vettek. A temetőben meglátogat­ták elhunyt tanáraik és osz­tálytársaik sírját és megko­szorúzták a bejáratnál lévő jubileumi emléktáblát is, amit 1963-ban, az iskola fenn­állásának 50. évfordulója al­kalmából helyeztek el. beli érettségi vizsga előtt né­hány órával beszélgettünk. (Persze, a beszélgetésre egyi­küket sem kellett rábírni, szí­vesen tettek, „az addig sem izgulunk” jelszóval. Stallenberger Helga: — Tengelicen végeztem az általános iskolát, s már ak­kor megszerettem az orosz nyelvet. Szóval nem bántam meg, hogy ide jelentkeztem, a gimnáziumnak ebbe az osz­tályába. Igaz, az első két év nagyon nehéz volt, rengeteget kellett tanulni. De harmadik­ban és negyedikben már „csak” formában kellett tar­tani magát az embernek a rendszeres gyakorlással. Ta­nulmányaimat Szegeden sze-- retném folytatni a bölcsész­kar orosz-magyar szakán. Re­ménykedem, hogy sikerül... Fischer Éva: — Az érettségitől nem fé­lek, de nem akarom elkia­bálni... Viszont a felvételi az nehéz lesz. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemre jelent­keztem német-orosz szakra. Németből letettem az alap- és a középfokú nyelvvizsgát. Visszatérve a speciális osz­tályra: nem akarom összeha­sonlítani magunkat a pécsi Leőwey Klára Gimnázium német nemzetiségi osztályá­val, ahol az érettségi vizsga egyben nyelvvizsgát is je­lent. Vagyis azon részt vesz­nek az állami nyelvvizsga­bizottság tagjai, akik az ot­tani produkció alapján bírál­ják el, hogy a tanuló közép-, vagy felsőfokú vizsgának tett eleget. Nálunk is bevezethet­nék, hogy mondjuk a jeles osztályzat felérne a középfo­kú nyelvvizsgával... Rubint Ágnes: — Egyetértek Évával, sőt az egész osztály is így érez- né igazságosnak a dolgot. Igaz, hogy oroszból letettem már az alap- és középfokú nyelvvizsgát... de emlékszem, igen fáradtan érkeztünk Bu­dapestre a vizsgára. így ki­sebb volt az esélyünk a jó teljesítményre... Ugyancsak Szegedre jelentkeztem a böl­csészkarra. Oroszból nem kell felvételiznem, mert a tanul­mányi verseny harmadik he­lyezettje voltam, ami a maximális, harminc pontot is „hozta". íA Aztán a lányok szinte egy­más szavába vágva emlékez­nek az elmúlt négy esztendő nehéz perceire és szép élmé­nyeire. Mondják, hogy ered­ményeikhez sokban járult hozzá pedagógusaik fáradha­tatlan munkája és lelkesítése. Osztályfőnökük, Kiss Imréné délutánonként rendszeresen foglalkozott velük, sőt elkí­sérte őket a nyelvvizsgára is. Neki — és tanártársainak — abban is nagy szerepe van, hogy a harminc végzős közül huszonnyolcán jelentkeztek továbbtanulni. V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: Czakó Sándor találkozó Végül a „Hotel Dombóvár” különtermében közös ebéden vettek részt a megjelentek. Ebéd után késő estig ma­radtak együtt a megjelent jubilánsok. A találkozón két tanár vett részt. Kovács Ti­bor — volt magyar tanár, aki Dombóváron él — és Tamás Gyula — volt mennyiségtan- és fizikatanár — aki Buda­pesten lakik. A tizenöt öregdiák, mi­után megismerkedett a dom­bóvári gimnázium öregdiák­jai által tavaly alapított szö­vetség alapszabályával, tag­ja lett a szövetségnek. Egy kilakoltatás tanulságai Az eset nem egyedi, saj­nos sokszor tapasztalható, lakásügyekben is, hogy. a kötelezettségek teljesítését a hatóságoknak úgy kell ki­kényszeríteni, mert a lakás elhagyására kötelezett csak ismételt bírságolás vagy egyéb végrehajtói intézkedés után hagyja el a lakást. A példánkbeli ügyben a faital házaspár két szobás összkomfortos OTP-örökla- kást vásárolt. Házasságuk már kezdettől fogva nem volt zavartalan, mert a férj italozó életmódot foly­tatott, feleségét gyakran sér­tegette és bántalmazta is. Rövid együttélés után a bí­róság a feleség keresete alap­ján a házasságot felbontotta és a családvédelmi szempon­tokat is messzemenően fi­gyelembe véve az öröklakás kizárólagos használatára a kiskorú gyermekét nevelő fe­leséget jogosította fel, egy­úttal a volt férjet a lakás el­hagyására kötelezte és meg­állapította, hogy az elhelye­zéséről maga köteles gondos­kodni, mert úgynevezett jog­cím nélküli rosszhiszemű la­káshasználóvá vált. A bíró­sági ítélet 1983 januárjában emelkedett jogerőre, a volt férj azonban azóta is a la­kásban lakik, ott változatla­nul a legelemibb együttélési szabályokat semmibe' véve garázdálkodik, gyermektar­tásdíj fizetési kötelettségé- nek rendszertelenül tesz ele­get, munkakerülő életmódot folytat, magatartásával kis­korú gyermekének testi és szellemi fejlődését is veszé­lyezteti. Jogcím nélkül Miért nem szereztek ér­vényt a bíróság ítéletének, merül fel nyomban az első kérdés. A kérdésre válaszol­ni csak higgadtan lehet, mert az értékítélet kialakításánál figyelembe kell vennünk azo­kat a végrehajtási szabályo­kat is, amelyeket a lakás­ügyi jogszabályok tartalmaz­nak. Ezeknek a végrehajtási szabályoknak egyik fontos jellemzője az, hogy még a lakás elhagyására kötelezett rosszhiszemű, jogcím nélkü­livé vált lakáshasználók ér/ dekeire is figyelemmel van ami egyszerűen szólva azt jelenti, hogy az utcára kila­koltatni senkit sem lehet, valamilyen átmeneti lakha­tási megoldást ilyen esetek­ben is biztosítani kell. Erre figyelemmel az ilyen személy arra kötelezhető, hogy költözzék a számára biztosított szükséglakásba, albérleti lakószobába, ágy­bérletbe vagy munkásszál­lásra. A szükséglakás bizto­sítása a vállalati bér- és szolgálati lakás esetében a lakásügyi hatóság feladata. Ezek a szervek szükségla­kást rövid időn belül nem tudnak biztosítani, tehát a kiköltöztetésnek ez a módja a legritkább esetben fordul elő. Albérleti lakószobát, il­letve ágybérletet a végre­hajtást kérő nehezen tud sze­rezni, mert az ilyen lakha­tási móddal rendelkezők nem szívesen adnak befogadó nyi­latkozatot ha megtudják, hogy iszákos, munkakerülő, garázda személy elhelyezé­séről van szó. Maradna még a munkásszállás biztosítása, de ezek száma is igen kevés és az elhelyezés rendszerint itt sem biztosítható. Nincs megoldás? A kör még nem zárult be, az eredményes végrehajtás esélyei fennmaradtak. Ez az optimista vélemény azért állja meg a helyét, mert a lakásügyi jogszabályokon alapuló bírósági ítélet sze­rint a lakás elhagyására kö­telezett, rosszhiszemű jog­cím nélkülivé vált személyek elsősorban maguk kötelesek elhelyezésükről gondoskodni. Ha ezt elmulasztják a bíró­sági végrehajtás „elősegíti”, hogy kötelezettségeiket tel­jesítsék, mert a bíróság az­zal szemben aki a bírósági végrehajtónak a lakás elha­gyására szóló felhívást nem teljesíti 10 000 forintig ter­jedő pénzbírságot szabhat ki és a bírság kiszabása ismé­telhető. Az ismertetett ügy­ben is ez történt, a bíróság két esetben is szabott ki na­gyobb összegű pénzbírságot, a kötelezett énnek ellenére nem hagyta el a lakást még mindig, holott az ítélet jog­erőre emelkedésétől közel másfél év telt el. Az ítélet­ről azonban még ilyen kö­rülmények között sem lehet azt mondani, hogy végrehajt­hatatlan, mert a bíróság igénybevette az utolsó lehe­tőséget, amellyel — érvényt szerez saját törvényes dönté­sének. Ez az utolsó lehetőség pedig az volt, hogy a bíró­ság elrendelte a lakás elha­gyására kötelezett volt férj kiköltöztetését a rendőrség közreműködésével mindenfé­le elhelyezés biztosítása nél­kül. Ilyen intézkedésre a lakás­ügyi végrehajtás során kivé­teles esetekben kerülhet csak sor, mert a jogszabály az el­helyezés nélküli kiköltözte­tés feltételeit nagyon szigo­rúan határozza meg. Az el­helyezés nélküli kiköltözte­tés elrendelése akkor jöhet szóba, ha a lakás elhagyá­sára kötelezettel szemben is­mételten szabtak ki a vég­rehajtási eljárás során bír­ságot és a megbírságolt a lakásban továbbra is a szo­cialista együttélés követel­ményeivel ellentétes, botrá­nyos, tűrhetetlen magatar­tást tanúsít, vagy az épület állagát rongálja, illetve a la­kást rendeltetésével ellenté­tesen használja. Az önkényes lakásfoglalók végrehajtási ügyei mellett ez az egyetlen olyan eset, ami­kor mindenféle elhelyezés biztosítása nélkül rendőrségi közreműködéssel a lakás el­hagyására kötelező ítéletet végre lehet hajtani. A gya­korlatban ez azt jelenti, hogy a bírósági végrehajtó, a ren­dőrség közreműködésével a lakás elhagyására kötelezet­tet a lakásból eltávolítja és az így kiürített lakást (lak­részt) a végrehajtást kérő birtokába adja. Jog és kötelezettség Sokszor használjuk ezeket a szavakat, de sok ember el­felejtkezik arról, hogy a jo­gokat a kötelezettségektől el­választani nem lehet. A jog- alkalmazó szerveknek alkot­mányos kötelezettségük, hogy az állampolgári jogok meg­sértőivel szemben fellépje­nek, a törvénysértést orvosol­ják, de az is feladatuk, hogy a kötelezettséget előíró ható­sági döntések végrehajtásáról gondoskodjanak. A kötele, zettségek teljesítése végső so­ron minden esetben kikény­szeríthető, ezért hasznosabb és célravezetőbb, ha kötele­zettségeinknek időben és ön­kéntes teljesítéssel teszünk eleget. Az ismertetett ügy tanulsá­gai is ennek az állampolgári magatartásnak a helyességé­re engednek következtetni. DR. KOVÁCS JÁNOS megyei főügyészhelyettes Közérzet Ismerősömet hallgatva kezdtem el tű­nődni azon, hogy a közérzet tulajdonkép­pen termelőerő. Aki derűsen — mert nyomasztó gondok nélkül — jár dolgozni, aki jól érzi magát a munkahelyén, an­nak könnyen megy a munka. A nagy fi­gyelmet igénylő tevékenység mellett is jut ideje néhány perces beszélgetésre, urambocsá tréfálkozásra is. Utóbbiakból leghamarabb az tűnik ki, hogy az egymás mellett, vagy közelében dolgozóknak majd mindenben azonos a véleményük, világ- szemléletük. Ez a fajta együvé tartozás is kovácsa a jó munkahelyi légkörnek, kelle­mes közérzetnek. Azt mondja az én ismerősöm — néhány hónappal a nyugdíjazás előtt —, hogy el­fáradt, de nem a munkától. Más tényezők jelenléte miatt érzi olykor taposómalom­nak a napi helytállást, s tűnik számára nagyobb erőbedobást követelő feladatnak az, amit egy jobb közegben föl se venne. Faggatni kezdtem. Nem tartanak talán igényt a véleményére, úgy, mint eddig? Dehogynem tartanak. Okos emberek az ő vezetői, tudják, hogy a közösségi aktivitás apró, napi dolgokon nevelődik és aki ap­róságokban nem nyilvánít véleményt, at­tól hiába várják, hogy nagy kérdésekben hallassa a szavát. Ha fiatalabb lenne mé­gis odább állna innen, pedig kézzel nem­igen fogható, ami elől érzései szerint leg­jobb lelépni. Kerülgetjük a kását és csodálkozom, mert beszélgető társamat nem köntörfalá­zó embernek ismertem meg. Mondom is neki, mire a szokott határozottra vált a hangja. Nem az ilyen-olyan kivédhető je­lenségek teszik próbára munkáséletének utolsó aktív hónapjait, hanem személyek A kötekedő, a békétlen természetű, a minden kákán csomót keresők jelenlété­nek napi procedúráit nem győzi elviselni. Ezeknek semmi se jó, de azért pont ezek azok, akiket hatlovas hintával sem le­hetne helyváltozásra bírni, hogy másutt próbálkozzanak a beilleszkedéssel. Az ilyenfélék maradnak, jóllehet egy csapás­ra megváltozna távozásukkal a dolgok akusztikája. És a közösség? — kérdezem, s ő érti, mire gondolok: — „se be nem fogadja, se ki nem veti őket igazán”. Azért olyan veszélyesek a jó közérzetre, aminek meg­léte esetén a legbonyolultabb feladat is könnyűre vált. Ha pedig hiányzik? Elnehe­zül ami egyébként könnyű lenne és en­nek kárát a termelés és annak kulcssze­replője, a munkáját szerető ember látja. "' d~~~" Fischer Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents