Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-26 / 148. szám
1984. június 26. f TOLNA ^ A tsíÉPÜJSÁG Moziban Klapka légió Indulás előtt tanácskozik a vezérkar Utolsó kísérlet a szabadságharc feltámasztására — ezzel az egy mondattal lehetne jellemezni a Hajdufy Miklós írta és rendezte, új magyar filmet, a Klapka légiót. A történelemből tudjuk, eleve kudarcra ítélt vállalkozás volt, amikor Klapka vezetésével elindult egy maroknyi — a film szerint másfél ezer — magyar hazafi, hogy tizennyolc évvel a szabadságharc után újra fellán- goltassa a magyar nép szabadságvágyát, hogy szembefordulva az osztrákokkal újra kirobbantsák a szabadság- harcot. Feltételezték, hogy ez sikerül is, csakhogy Magyar- ország akkor már a kiegyezésre készült, a negyvennyolcas alapokra helyezett megegyezésnek megvoltak a lehetőségei, az ország fejlődésnek indult. A közel két évtizede száműzetésben élő honvédtisztek nem tudták ezt, távollétükből következően nem érzékelhették, így szent hevületű lelkezedésük, cél- • juk, hogy bevégezzék azt, amit a szabadságharc csak elkezdett, tiszteletre méltósága ellenére is naiv ábránd, eleve kudarcra ítélt vállalkozás volt. Ettől függetlenül és ezzel együtt is lehetett volna jó filmet csinálni a témából. Hajdufy Miklós nem ezt tette. A manapság divatos módszer szerint írta és rendezte filmjét — író-rendezőként azonban a középszerűség határát sem érte el. Rádió Emlékidézés melódiával Nagy dolgot indított útjára Rékai Gábor. Egy olyan műsort, amelynek alapgondolatával és hangulatával nyomban azonosulni tud mindenki, mert személyes kötődést érez no, meg boldogságot. A zene, amióta csak a közelünkben van, akkor is hozzánk tartozik, ha tudomást sem veszünk jelenlétéről. Ha egy keserves vagy minden percében felemelő helyzetben élünk, akkor a háttérben szóló zenére kevésbé figyelünk. Mert akkor az nem fontos! De évek múltán egyszerre csak felcsendül ugyanaz a melódia és Visz- szaidézi az eltűnt történést. Egy szerelmet, egy barátságot, a kínt. Rékai Gábornak eszébe jutott ez! Arra gondolt, hogy velünk, a rádióhallgatókkal idéztesse vissza életünk régi és mai fejezetének egy-egy epizódját. Címet is talált műsorának: „Az a dal, az a perc...” Most, ebben a műsorban, az emlékezésben mindmáig megőrzött dal a fontos, mert már csak ez töri át a közlési vágy gátját és arra ösztökéli a levélíró rádióhallgatókat, vagy a stúdió vendégeit, hogy megosszák velünk történeteiket. A második adást hallhattuk tegnapelőtt, vasárnap. Furcsa félóra volt, mert nem vettünk tudomást arról, hogy ez most csupán egy műsor. Ez pedig nemcsak az adásban megszólaló szereplők, hanem Rékai Gábor érdeme is. Már nem az első ízben mutatkozott be ennyire közvetlen társalgási stílusával a riporter. Hallottuk a szereplők történeteit. Szépet, a kínosat, az embert formálót, az embert keservítőt. Az elszalasztott boldogság főszereplőit. És közben a megszólalók életében annyira fontossá vált zeneszámot. Azt a melódiát, ami már nekünk is jelezte a más ember emlékét. Aztán már nem is figyelünk a műsorra, mert önmagunk zeneszámai csendülnek vissza fülünkben. És egyszer- csak azon kezdünk morfondírozni, hogy fogjunk-e tollat és írjunk Rékai Gábornak... szűcs A Klapka légió útját, küldetését felfoghatom történelmi kalandfilmnek is. A Hajdufy-féle vállalkozás ehhez túlságosan unalmas volt. Túl sok volt a moralizálás, az értelmetlen vita, a bizonytalanság. így hát ha akarom fölfoghatom drámának is. Felelős magyar hazafiak, katonatisztek vívódásának, tragikus küzdelmének. Csak ehhez meg egy drámaíró kellett volna, aki a témában meglévő lehetőségeket kibontja, igazi drámát ír belőle. Ez megint csak nem történt meg. Ami érdekes — bár szintén elnyújtott — az a rész, amikor Mednyánszky Sándor felkeresi egykori szerelmét Szidóniát (Törőcsik Mari) és Erős nyitása volt a Szekszárdi Zenélő Nyár programjának a június 18-i megyeházi est. Ennyiben ugyan nem érte különös meglepetés várakozásunkat, hiszen az együttesről nemcsak Szek- szárdon, hanem, ha úgy tetszik, Európa más tájain is a feltétlen elismerés, jelentősre értékelés hangján szoktak beszélni. Gondoljunk a fanói (Olaszország) nemzetközi kórusfesztiválra, a a beszélgetés során szembesül az akkori magyarországi helyzettel. Ráébred, hogy elvesztette egykori szerelmét és az országnak sem kell az ők lángolása, még meg sem kezdett szabadságharca. Ebből lehetett volna a harmadik drámát írni. Sajnos a szerzők egyiket sem valósították meg. Helyette láttunk unolamig elnyújtott — az első percekben kétségkívül látványos — vonulásokat, szép tájakat (ami ugyan nem a szerzők érdeme, hanem adott volt) és két órán keresztül ülhettünk a moziban, várva, hogy hátha történik valami, vagy legalább a film véget ér egyszer. TAMÁSI JANOS francia Fetes Chorales de Saint-Vidalra a közelmúltban ám jó, ha a Debreceni nemzetközi kórusverseny III. dijáról azt is tudjuk, hogy profi szovjet és NDK-beli opera-, illetve rádiókórusok hátában született... Azonban meglepetésként hatott — igaz, csupán egy pillanatig, mert rögtön arra gondoltunk: végül is, a tisztesség dolgai szerint dukál ennek a kórusnak —, hogy a minősítő biKönyv Nemere István: Az anyák éjjel sírnak „...aki csak egy emberéletet ment meg, már nem élt hiába.” Ezzel a tanítással zárul Nemere István Az anyák éjjel sírnak című regénye, amely a hősiesség, a másokért való cselekvés nagyszerű példáját adja. A történet szokványosán indul: egy Afrikában dolgozó magyar orvos egy napját mutatja be, ám az események egy szemvillanás alatt felgyorsulnak. A kormány megdöntésére készülő forradalmárok, vagy ahogy a hivatalos sajtó nevezi őket, a sza- kadárok választásra kényszerítik a főhőst: vállal- ja-e ilyen körülmények között is a munkát, vagy feladja a harcot. Bár Tor- dai Tamás a hazatérést választja, menekülése mégsem megfutamodás. Ez mindenekelőtt szerelmének, Christine-nek köszönhető, aki egész lényével tiltakozik a háború, az erőszak ellen, s a másokért és a másokkal való együttcselekvés eszméjét hirdeti. Lelkiismeretükre hallgatnak, amikor az otthonaikból elűzött asszonyok és férfiak élére állnak, s így akarva-akaratlan sorsközösséget vállalnak velük. A regény érdekessége és újszerűsége abban rejlik, hogy az író végigvezeti hőseit a poklok poklán: saját bőrükön kell tapasztalniuk a háború pusztítását, amely az európai ember számára legfeljebb egy rövid újsághír. Egy beteljesületlen, kristálytiszta szerelem története ez a mű, himnusz a békéért, két ember harca az életben maradásért, a boldogságért. Félő, hogy nemere István nem kitalált eseményekről ír. Vagy ha mégis — utaljunk újra az újságok címoldalán —esetleg hátrébb — szereplő cikkekre —, okunk van feltételezni, hogy ezek bárhol és bármikor megtörténhetnek a világban. A regény hősnőjének kétségbeesett jaj kiáltása mindannyiunknak szóló üzenet: „Ahol lövöldöznek, ott valakik mindig hatalmukba akarnak keríteni másokat... Tízezer éve már, s még mindig nem képesek felfogni, hogy embernek ember felett úgysem lehet hatalma. Soha.” zott sag tagjai közt olyan szakmai kiválóságok foglaljanak helyet, mint Nagy Olivér, a Zeneakadémia doyen (a „nagy öregek közül való”) tanára, aztán Sapszon Ferenc, a Magyar Rádió és Televízió énekkarának vezető karnagya. A KÓTA — Kórusok Országos Tanácsa — képviseletében Rohonyi Katalint láttuk. Bárdos Lajos motettája és Kodály: Sik Sándor Te DeuKiállítás Derű és tisztaság Az elmúlt hét péntekjén nyitotta meg Szekszárdon a megyei művelődési központban Kovács Éva keramikusművész kiállítását a Pest megyei múzeumok igazgatója, Bihari József. Ezen a helyen ajánljuk a művészetkedvelők figyelmébe a jónevű művészhumánumot, derűt és tisztaságot sugárzó alkotásait, melyek bumfordi bájukkal hódítják meg a kedvesszépre fogékony nézőt. Fotó: Czakó Kiállítási résziét Hangverseny A Madrigálkórus minősítő' koncertje Ferencsik János emléke Már 1927-ben az Operaház tagja volt, a 30-as évek végén a vezető karmesterek között tartották számon, az elmúlt negyven év magyar zeneművészetét pedig elsősorban az ő neve fémjelezte. Nemcsak Bartók és Kodály műveinek valóban autentikus előadása miatt, Ferencsik művészetében az egész zeneirodalom volt fontos, még akkor is, ha voltak olyan művek, amelyek különösen közel álltak szívéhez. Az ő dirigálásával vették hanglemezre Beethoven ■ összes szimfóniáját, hetvenedik születésnapján ő vezényelte Mozart Figaróját, a Wagner-évfordulóra ö tanította be a Parsifált, most pedig, az Operaház újbóli megnyitására a Rózsalovag felújítását tervezte. Elsősorban a mű szolgálata vezette, a szerző szándékából indult ki, s ezen belül találta meg a tökéletes kifejezést, akár Mozartról volt szó, Bartókról vagy a könnyebb bécsi mesterekről, akik közül élete alkonyán többet is szívesen vezényelt, mint Strauss vagy Waldteufel keringőit. Váratlan halála az egész zeneélet gyásza, s a televízió az ilyenkor természetes műsorváltoztatással méltóképp emlékezett meg a nagy művészről: utolsó tv- felvételét sugározta, amelyen — a véletlen kegyeletes egybeesése — Mozart Requiemjét vezényelte. Elcserélt szerelem Mennyit kereshet az a család, amelynek tagjai szinte állandóan úton vannak Budapest és Kőszeg között, miközben nagy mennyiségű konyakot is elfogyasztanak? Milyen gyár lehet az, amelyben egyetlen telefonhívás is elegendő, hogy a művezető, vagy más, hasonló beosztású dolgozó, köszönés nélkül elrohan, s meg sem áll Kőszegig? Ha a kérdésekre válaszolunk, a többit akár el is hihetjük, ha ugyan enne7c van valami jelentősége. A vígjáték címe egyébként megtévesztő, mert ez az Elcserélt szerelem inkább promiszkuitásnak nevezhető, úgy, ahogy a szerzők elképzelik. A baj ott kezdődik, hogy az egésznek nincs hitele, s ott végződik, hogy ezt a nagyon gyenge darabot, költséget és ízlést nem kímélve, filmre vették. Kállai István és Szálkái Sándor — ő egyébként rendező is — valami nagyon mai témát keresett, s abban vélte megtalálni, hogy a fiatalok szünet nélkül szerelmeskednek, keresztül-kasul, azzal, aki épp útjukba I kerül, a társadalom pedig oly megértő és segítőkész, hogy indokolt esetben még mentőautót is rendelkezésükre bocsát, így nem kell várniok a Kőszegig közlekedő vonatra. Ilyen az élet? Nem hiszem. Ahogy a vígjáték sem ilyen, de ez igazán más kérdés. Bizonyára vannak sokan, akik erkölcsi kifogásokat emelnek, tán azt is megemlítve, hogy fölösleges a fiataloknak ötleteket adni. Természetesen ez is lehet szempont, itt azonban másról van szó. Fárasztó ötlet — és humortalanságról, aminek érdekében jó színészeket állítottak sorompóba, hogy csalódásunk annál nagyobb legyen. Csodára természetesen nem képesek, nem is kérhetjük tőlük számon. Cs. L. Nyugalmunk érdekében Amerre jár az ember az országban, Nyírbátortól Barcsig, Szombathelyig a legkisebb településeken is új és újabb lakóházak, gazdasági objektumok építésével járó munkálatokkal találkozik. Jele ez egyetlen szónak: béke. A téglákat egymásra rákoknak aligha jut eszébe, hogy munkájuk eredménye, egyetlen gombnyomással eltűnhet a föld színéről. A budapesti járókelők is csak nagyon ritka esetben gondolhatnak arra, hogy azokban a gombnyomás körüli órákban milyen biztonságos óvóhelyül szolgálna például a föld alatt kúszó metró csillogó labirintusa. Azt a bizonyos gombot, feltételezve „nyomták meg” szerdán a kora esti órában a televízió ismert sorozatának — Nyugalmunk érdekében címűnek — készítői. Külpolitikai újságíró, orvos, magas rangú katonatiszt, megyei tanácselnök beszélgetett a polgári védelem helyzetéről, átfogó képet, tájékoztatást adva. A polgári védelem hazánkban is szorosan beletartozik a társadalom szervezetébe. Működéséről, esetleges háborús helyzetben végzendő és békeidőben végzett feladatairól beszélgettek a műsor résztvevői. Szörnyűség, iszonyat, rombolás, pusztulás, veszteség, járványok, hogy csupán néhány fogalmát ragadjunk ki, amelyek a feltételezett gombnyomás apokaliptikus látványát kísérnék. Nem revüműsor volt ez a félóra, amint a műsorvezető is összegezte az elhangzottakat, de mindez a nyugalmunk érdekében történt. decsi — mának előadása mellett sem lehet szó nélkül elmenni, mert tolmácsolásuk hőfoka igazi mélységekig hatolt, s jó előkészítése volt a szünet utáni „feltett koronának”. Mert Georg Friedrich Händel héttételes műve, a 112. zsoltár, rendkívüli nehézségeket támaszt kórussal, szólóénekessel szemben; szólistaként Szuprics Edit hangjában gyönyörködhettünk; a „zenekart” képviselő Lányi Pétertől szinte már megszoktuk bravúros megoldásait — ezekre most óhatatlanul és nagy szükség volt. Jobbágy Valér nagyszerű kezekbent ártotta előadógás- dáját, nem is reméltük volna, hogy a Molnár Anna balladában, a Régi táncdal —, Patkóéknál —, Túrót eszik a cigány... sorozatban még fo- kozási lehetőség is rejlik. A minősítés e sorok megjelentékor — minden bizonynyal — már ismert. Ami az elhangzottakból ott, akkor egyértelmű bizonyosságot adott: három évvel korábbi önmagához mérten a kórus fejlődése — óriási. DOBAI TAMAS
