Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-02 / 128. szám

IaSrÉPÜJSÁG 1984. június 2. Kézilabda Öregfiúk a Népújság Kupáért Az öregfiúk kérték, — mi teljesítjük. Mármint azt a kérést, hogy a magyei kézi­labda-szövetséggel közösen teremtsük meg a lehetőségét rendszeres bajnoki, avagy kuparendszerű szereplésük­nek. Nos, mi hajlottunk a te­lefonon. levélben és a sze­mélyes találkozások során gyakran megismételt óhaj teljesítésére. Lapunk szer­kesztősége a megyei szövet­séggel közösen kiírta az öreg­fiúk tornáját a Népújság Kupájáért. Ekkor ért bennünket az első váratlan meglepetés. Merthogy kiderült: az öreg­fiúk kérték — az öregfiúk egy része „megfutamodott”. Mármint a részvétel elől. De oda se neki! Nem az a lé­nyeg, hogy végül is melyik csapat miként burkolózott mély hallgatásba a beígért nevezése ellenére — hanem az. hogy mégis megrendezzük az öregfiúk csapatainak ku­parendszerű tornáját. Tavasszal is, ősszel is há­rom-három fordulóban méri össze tudását a résztvevő három — Szekszárdi Város­gazdálkodási Vállalat, a Hó- gyész és a Népújság — csa­pat. Június 8-án Szekszár- don, Június 22-én Hőgyészen, majd július 6-án ismét Szek- szárdon rrjérkőznek a csapa­tok. Az őszi visszavágókat szeptember 7-én, 21-én és október 5-én rendezik majd. A tavaszi forduló részletes műsora: június 8-án Szek­szárdon: 17 órakor VGV— Hőgyész, 18 órakor Hőgyész —Népújság, 19 órakor Nép­újság—VGV. Június 22-én Szekszárdon: 17 órakor Hő­gyész—Népújság, 18 órakor Népújság—VGV, 19 órakor VGV—Hőgyész. Július 6-án Szekszárdon: 17 órakor Nép­újság—VGV, 18 órakor VGV —Hőgyész, 19 órakor Hőgyész —Népújság. CROSSBAR KUPA: Kettős fordulót rendeztek hét közben a szekszárdi Crossbar Kupa női kézilab­da-bajnokságban. Egy talál- knvó -Jrmrpdt. m°rtho«v az MMG-AM—BHG találkozóra a müszergyáriak elfelejtettek megjelenni. TÉV—Bőrdíszmű II. 24-5 (13-2). Legjobb dobók: Tarr- né 10, Ráczné, Drinócziné 4—4, illetve Vácz 4. LAKISZ—TÉV 14-8 (5-10). Ld: Völgyi 4, jlletve Tarrné 5, Drinócziné 3. Tejipar—Bőrdíszmű II. 10-1 (4-0). Ld: Bottyánné 7, Tóthné 2, illetve Bihari. Kórház—BHG 9-7 (4-4). Ld: Kóncz 5, illetve Bubel- lainé 3. Hégerné 2. Bőrdíszmű I.—Egészség- ügyi Szakiskola 13-5 (5-2). Ld: Kántor 7, Málinger, Nagyné 3—3, illetve Tóth 3. Kórház—Bőrdíszmű 1. 8-8 (5-1). Ld: Koncz 7, illetve Kántor 4, Málinger 3. A forr dúló mérkőzése volt, hiszen a Kórház a második félidőben már 7-2-re vezetett. LAK1SZ—Egészségügyi Szakiskola 11-2 (4-1). Ld: Völgyi 6, Jakabné 4, illetve Tóth, Deér. Amikor fúj a bíró ... Továbbképzés Zamárdiban Vendégük íróit Palotai Károly a legjobb kapuvédő Kovács Zoltán lett. Ekkor érkezett a labda­rúgóbírói múlt után játék­vezető-ellenőri tisztséget be­töltő Kovács Zoltán. Most, mint anyagbeszerző tevé­kenykedik, több kiló halat vásárolt éppen az esti ha­lászléhez. — Ki tudja, hányadszor vagyok már itt Zamárdiban, de mindig örömmel jövök. Sportpályafutásom tömören: 22 éven át rúgtam a labdát, fél évtizedig játékvezetőként máradtam a pályán, két esz­tendeje — gerincsérülés miatt — pedig ellenőrként tevékenykedem. Három lá­nyom és egyetlen fiam kö­zül Krisztina sportol, a Szekszárdi Dózsa kosarasa. A reggel héttől kezdődő és este hatig tartó program senkinek sem adott alkalmat unatkozásra. Az elméleti előadások Vindics József, a megyei játékvezetői bizott­ság oktatási vezetőjének irá­nyításával folytak. Vala­mennyi felvetődött problé­mát, vitatott kérdést tisz­tázták, hogy a következő szezonban kevesebb legyen a súrlódási felület, esetleg tévedés csúszhasson munká­jukba. Mint minden évben, most is „programpont” volt a fórum, melyen a Tolna megyei sporthivatal, a me­gyei labdarúgó-szövetség és a fegyelmi bizottság elnöke képviseltette magát. Kedves vendéget is fogadtak. Palotai Károly tartott előadást: „A mai korszerű játékvezetés követelményei” címmel, de a szomszédos megyék, Bara­nya, Somogy szövetségei is meglátogatták őket. Petri Sándor, a Játékvezető lap főszerkesztője félig hivatal­ból érkezett, hiszen megala­kították Zamárdiban a lap baráti körét. A pályán ők fújják a sí­pot, kezükben a döntés jo­ga, s ez komoly felelősség. Most egy héten át együtt le­hettek, felvethették, megvi­tathatták problémáikat, gondjaikat. De ami legszim­patikusabb volt: befeléfor­dulva, önkritikát gyakorolva tették mérlegre múlt évi munkájukat, s jelölték ki feladataikat. —tzs— Fotó: Gottvald Ók azok, akiket legritkább esetben irigyelünk a pályán. Vállalják a nyilvános sze­replést, két csapat között a döntőbíráskodást, s ezzel ki­teszik magukat nemcsak a vetélkedő együttesek, edzőik kritikai megjegyzéseinek, de a kívülállók, a közönség — gyakran sértő — bírálatának is. Játékvezetők. Ezért a sportszeretetükért, szenvedé­lyükért hétvégeiket áldozzák fel, mondhatni eszmei ellen­szolgáltatásért. Igaz, ezt pusztán pénzért nem is vál­lalná senki. Már hagyományosan min­den évben megrendezik a Tolna megyei labdarúgó-já­tékvezetők továbbképzését Zamárdiban. Idén szinte a teljes megyei játékvezető ke­ret együtt volt, töltött a Ba- laton-parton egy hetet, hogy a szezon végén közösen, csa­ládias légkörben szakmai kérdéseket vitassanak meg, továbbképzésen vegyenek részt. A negyvenkét fős „nagy csapatban” a megyei baj­nokságban szerepelő „sípo­sok” mellett néhány körzeti játékvezető és ellenőr is he­lyet kapott. A legfiatalab- baktól a 70 évesekig képvi­seltették magukat a korosz­tályok, a jó hangulatban, ba­ráti közösségben érezte az ember: szívesen jönnek va­lamennyien, jó levezetésnek, kikapcsolódásnak számít ez az alkalom a fizikailag és idegileg is fárasztó bajnok­ság után. A megyei játékvezetői bi­zottság elnökét. Gabi Gézát kérdeztük, miben különbö­zik az idei továbbképzés az előzőektől? — Elsősorban a szakmai, elméleti részekre helyeztünk nagyobb hangsúlyt idén, eb­ből teszteltettük a „táboro- zókat”. A fizikai felmerések most szezon végén már nem időszerűek, ehelyett körze­tenként vetélkedőket, baj­nokságot szerveztünk, ame­lyek nagyon népszerűek vol­tak. Köő László irányította, s egyszemélyben vezette is a mérkőzéseket. — Ki volt a játékvezetők között a legjobb labdarúgó? — Kovács Nándor, a ,,Sze- dett-vedett” csapat játékosa nyerte az „aranycipőt", mig Együtt a játékvezetők nagy csapata „Mi újság otthon?" Kovács /oltár! Kosárlabda Felszabadulási Kupa Fölényes győzelem az idényzárón Szekszárdi Dózsa—Veszp­rémi Volán 92-61 (55-33). Szekszárd, 100 néző. V: Var­ga, Balázs. Szekszárd: Var­ga (18), Christián (11), Da- róczi (4), Pártos (8), Rátvay (24). Csere: Gábris (4), Smolczerné (6), Tamás (—), Szabó (15), Felszegi (2). Ed­ző: Vertetics István. Veszp­rém: Zsidai (20), Halmos (19), Zabó (15), Hoffman (3), Gábrielné (4). Edző: dr. Fü- löp István. Nehezen lendült játékba a Dózsa, a 3. perc végén 4-4 volt az állás. A folytatásban előbb 9-6-ra, majd 12-8-ra elhúzott a Vo­lán. A személyi hibákat szaporázó hazaiak a 7. perc­ben 12-12-re egyenlítettek, majd a félidő derekán 25-18- ra elhúztak. Harcosabb já­tékkal a 15. percben már 15 pontra nőtt a lilák előnye: 37-22. A félidő hajrája is a jobban játszó hazaiaké volt. Szünet után „gólszegény” első három percet láttunk, de aztán igencsak beindult a gépezet, no meg a szemé­lyi hibák gyűjtése is. A Szekszárd irányított, a ven­dégek fáradni kezdtek, így aztán a 10. percben már 72-47 volt az állás. A Dózsa együttesének nyolcvanadik pontját Rátvay, a kilenvene- diket Szabó T. érte el. A veszprémi gárdából Gábriel­né a 15. percben kipontozó­dott. Miután a Volán nem hozott cserejátékost, így az a fura helyzet állt elő, hogy emberhátrányban folytatta a játékot. Két percig egy, az­után pedig kettős ember­előnyhöz jutott a Dózsa, hi­szen a 17. percben Hoffman is kénytelen volt elhagyni a pályát. Egy percig sem volt két­séges a hazaiak magabiztos sikere a rendkívül lelkes, távolról is ügyesen dobó Veszprém együttese ellen. Fárasztó és hosszúra nyúlt idényt zárt — eredményesen — a Dózsa gárdája. „Menotti” játékoslesen Noha még messze van a foci-uborkaszezonban mindig cse­megét jelentő átigazolási időszak, a játékosmegfigyelők már javában mozgolódnak. Jegyzetfüzeteikben hétről hétre szapo­rodnak a játékosok nevei. Nem csinálnak nagy felhajtást, egyszerűen meghúzódnak az ezerfejű Cézár soraiban. Mint ahogy azt szerdán az Újpesti Dózsa képviselője is tette a szekszárdi stadionban Temesvári Miklós edző társaságában. Ebből is látszik: nem bíznak semmit a véletlenre a nagy nyá­ri „hajtóvadászat’’ idején. Temesvárit, a hazai berkekben „Menottinak" becézett mestert sokan észrevették — többek között mi is. — Mi járatban itt, s éppen a Dózsa háza táján? — tettük fel a kérdést a mérkőzés után. — Több játékosunknak is lejár a szerződése a bajnokság befejeztével, így már most kell gondolkodnunk újakról. — A hazai csapat játékosait figyelte, avagy a vendég hód­mezővásárhelyiekről akart személyesen is tapasztalatokat szerezni. — Is-is. Annyit azonban elárulok, inkább a vendégeket fi­gyeltem. Hogy név szerint kiket, erre engedje meg, hadd ne válaszoljak. (Kollégája, miután elkérte a két csapat összeál­lítását, nem állta meg szó nélkül; a szekszárdi Adorjánt és a vendégek kapusát, Ulbertet figyelik). Mivel Temesvári mester nem fedte fel kártyáit, így nem­igen maradt más lehetősége a toliforgatónak, minthogy rá­kérdezzen az újpestiek vasárnapi pécsi „kirándulására." Mert a bajnokság zárófordulójában bekövetkező újabb lila-fehér fiaskó gálád tréfát űzhetne a KEK-sikerei miatt még hóna­pokkal ezelőtt ünnepelt Dózsával. Nem jutnának nemzetközi szereplés lehetőségéhez a következő bajnoki évadban. A ta­vasszal feljavult Pécs számára sem közömbös a találkozó. — Olyan elszánt lesz a játékosok hangulata, mint például Aberdeenben. Pontokat kell szereznünk, mindenképpen a tá­madójátékunkon lesz a hangsúly — mondta Temesvári Mik­lós vezető edző és eltűnt a hömpölygő tömegben. —bégyé— előtt Szekszárdi Dózsa—Nagyka ­nizsai Olajbányász: 17 óra. V: Sárkány. Mercsényi Gyu­la: — A váratlan és súlyos szerdai hazai vereségünk szinte kilátástalan helyzetbe sodorta együttesünket. A so­ron következő ellenfél, a Nagykanizsai Olajbányász Az a csapat, amelyik ellen idestova bajnoki mérkőzésen négy éve nem nyertünk. Re­mélem, hogy ez a sikertelen- ségi sorozat ezúttal megsza­kad. Sőt, biztosra veszem, hogy a pályára lépő labda­rúgóink tudatáig is eljut a vészjelzés: ha szombaton délután nem szerezzük meg mindkét pontot, akkor a Szekszárdi Dózsa gárdája kiesik az NB II-ből. Éppen ezért harcos felfogást; min­denre elszánt küzdő játéko­sokat állítunk a kezdő ti­zenegybe. Csapatot egyébként csak közvetlenül a találkozó előtt hirdetünk. Sportműsor SZOMBAT Asztalitenisz: Szekszárdon a Zrínyi utcai csarnokban 10 órától Sárköz Kupa. Kézilabda: Az NB II-ben: Kaposvár—Székszárd 15, Tolnai VL—Herend 15, Test­vériség SE—Dunaföldvár 9.30 órakor. Kosárlabda: Az NB II-ben: OSC—Atomerőmű SE 15.30. Labdarúgás: Az NB II-ben Szekszárdi Dózsa—Nagykani­zsai Olajbányász 17 óra. Röplabda: Területi úttörő- olimpiai döntő Szekszárdon az V-ös számú iskolában 8 órától. Tenisz: Az OB Ill-ban: Paksi SE—Kőszeg 10 órakor Tömegsport: Pakson foly­tatódik a Barátság Atom Ku­pa. Közalkalmazottak sport­napja Szekszárdon a városi sporttelepen 8.30-tól. Pakson a PSE sporttelepén 9 órától ÉDOSZ megyei sportnap. vasárnap Atlétika: Szekszárdon a Pollack utcai sporttelepen 9 órától Gyermeknapi Kupa. Asztalitenisz: Szekszárdon 9 órától folytatódik a Sárköz Kupa. Kézilabda: Az NB II-ben: LATEX Pamut—Tamási 14 órakor. Kosárlabda: Az NB II-ben: Bonyhád—Soproni VSE 14 órakor. Röplabda: Szekszárdon az V-ös számú Általános Isko­lában 8 órától folytatódik a területi úttörő-olimpia dön­tője. Tömegsport: Domboriban zárul a Barátság Atom Kupa tömegsportverseny. Labdarúgás Területi bajnokság: Bony­hád—Mohács, Nagyatád— Kisdorog, Boglárlelle—Nagy- mányok 17.30 óra. Megyei bajnokság: Tevel— Nagydorog (Pauer), Kocsola —Dunaföldvár (Rubecz), Dombóvári Vasas—Bonyhádi Pannónia (Gerencsér), Né­metkér—'TÁÉV SK (Köő), Ozora—Aparhant (Beck), Kaposszekcső— Dombóvári VMSE (Somogy megyei hár­mas), Alsónána—:Pa>ks (Faze­kas), Tengelic—Tamási (Dra- vecz I.). Kezdési idő: 17.30 óra. Körzeti bajnokság: Gerjen —Simontornya (Bakó), Kaj- dacs—Madocsa (Makai), Paks II.—ASE (Csepregi), Bölcske —Tolnanémedi (Király), Gyönk—Pincehely (Sóthy), Dunaszentgyörgy—Pálfa (Po­roszkai), Kakasd—Alsótenge­lic (Bogdán), Báta—Kéty (Patrik), Bogyiszló—Győré (Tóth), Bonyhádvarasd—Cikó (Pál), Izmény—öcsény (Ta- ba), Sióagárd—Tolna (Nagy), Zomba—Bátaszék (Pál). Kez­dés: 17 óra. Regöly—Závod (Sándor), Döbrököz—Attala (Hegyi), Dalmand—Szakcs (kaposvári hármas), Hőgyész —Szakály (Varga), Kisvejke —Nak (Lódri). Kezdéi: 16.30 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents