Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-23 / 146. szám
1984. június 23. NÉPÚJSÁG 5 A fiatalok lelkesedése ellen Az Utóbbi években olyan megfigyelésre tettem---------------------------------------- szert, mintha az „ezek a mai f iatalok" mondás kezdene eltűnni, vagy inkább egyre ritkábban használatos. Viszont mind gyakrabban hallani olyasféle megjegyzéseket, melyek az ifjúság fásultságát ostorozzák. Hogy mennyire jogos az utóbbi „témakörben” a fiatalok dorgálása, arra vonatkozó statisztikám nincsen. Viszont példáim igen, melyek mind olyanok, amelyekkel mi felnőttek „dobtunk még néhány lapáttal” a tűzre, avagy felelőtlenül hagytuk, hogy az első lapáttal rákerüljön. Mielőtt a közelmúltból merített példákra térnék, engedtessék meg, hogy kérjem, emlékezzünk együtt a XII. pártkongresszusra, annak vitaösszefoglaló beszédére, melyben Kádár János egyebek között így fogalmazott: „Az ifjúságról viszont szinte minden felszólaló beszélt. Azt hiszem, hogy ez először is annak tulajdonítható, hogy a párttagság és az egész társadalom felismeri az ifjúság szerepének rendkívüli fontosságát. Másodszor, mintha lelkiis- meretfurdalásunk is lenne, hogy az ifjúság nevelése tekintetében nem tettünk meg mindent, amit kellett volna”. E mondatokhoz nem kell kommentár, viszont annyit jegyezzünk meg, hogy sokakban ébredhet lelkiismeret-fur- dalás, ha az idézet szellemében revideálják a dolgokhoz való hozzáállásukat, cselekedeteiket... Még akkor is, ha tettükben nem a rossz szándék vezérelte őket, hanem egyszerűen kifejtették a megfontolás szakaszát. Az első példa még a télen történt néhány dunaföldvári gimnazistával. Az autóvezetői tanfolyamot megelőző alkalmassági vizsgálatra utaztak Paksra, az MHSZ-be. Meghívójuk reggel nyolc órára szólt, s a szervezők és a korábbi esztendők gyakorlata a délután egy-két órára jósolta a vizsgálat befejezését. A gyerekek pontosan érkeztek, a fővárosi vizsgáztatók — akkor éppen nem volt gond az útviszonyokkal — déli 12 előtt néhány perccel. Míg ők bent rendezkedtek, a délelőtthöz hasonlóan a gyerekek kint fagyoskodtak az udvaron, s ugyancsak ott várakoztak később is egymásra. Meglehetősen éhesen, ugyanis délelőtt nem mertek elmenni néhány kifliért, nehogy baj legyen távollétükből. Ja! A vizsgálatot végzők (öten) bezzeg nem éheztek! Mielőtt megkezdték volna a munkát, rendesen megebédeltek. Mégpedig a diákoktól összeszedett tíz-tíz forintokból. Egyébként százegy tanuló volt akkor jelen Pakson, arai pontosan ezertíz (!) forint „összedobott” pénzt jelentett. Hát ebből ugyancsak lucullusi lakomát lehet csapni. Hogy a pénzgyűjtésnek ki volt az értelmi szerzője, s hogy a gyakorlatban ki volt a kivitelező, azt nem tudni. A paksi MHSZ munkatársai semmiről nem tudnak. Persze, a tényeken mindez semmit nem változtat, hiszen a diákok egyként állítják. De folytassuk az eseményeket a kronológia sorrendjében. A meglehetősen kurta vizsgálat hamar lezajlott, csak az eredményre kellett még várakozni. (Hidegben és étlen-szomjan, továbbra is!) Úgyhogy öt óra körül szabadultak önként választott céljukért „kijáró” börtönükből a gyerekek. Volt még idejük az esti autóbusz indulásáig, így maradék zsebpénzüket összedobva süteményt vásároltak maguknak. Otthon pedig a szülők, a pedagógusok feszült órákat éltek át, fogalmuk sem volt, hogy csemetéik miért késnek. A Duna túloldaláról Dunaföldvárra járó diákokért egyik apuka gépkocsival jött át (telefonon értesítette őt egyik tanárnő), s így este tízre „már” ők is otthon lehettek. Az esetből — mely szerencsére nem mondható általánosnak — nem vonok le mesz- szemenő következtetéseket. Csak mint adalékot használtam fel írásomhoz, s megkérdem, hogy vajon miért válnak közömbössé, fásulttá a mai fiatalok? Ugyancs; az e'őbb feltett kérdéssel lehet fölvezetni a következő példát. Az eset a megyeszékhelyen játszódott, nem is régen. Irodalmi jellegű pályázatot hirdettek középiskolásoknak. Nem mondom, hogy sokan, de elég szép számmal neveztek... Helyesebben dolgoztak néhány héten, hónapon keresztül, hogy rangos munkát küldhessenek a zsűri elé, továbbá természetesen azon nemes célokkal, melyek általában is vezérlik a pályamunkák megszületését. Fiatal barátom élete első ilyen jellegű pályázatán óhajtott részt venni. A döntés pillanatától izgalomban élt; s közben gyűjtötte az anyagot, jegyzetelt, rendezett. Végre összeállt a „mű”, amit annak rendje, módja szerint beküldött a megadott címre. Végre elérkezett aztán a várvavárt eredményhirdetés ideje, amelyről tanárától szerzett tudomást a fiatalember. Azaz annak pontos idejéről, vagyis a reggel nyolc óráról. (Ezt megelőzően az óra megjelölése nélkül kapott értesítést a „hivatalos szervektől, az illetéksektől”, hogy mely napon, s hol hirdetnek eredményt. Felhúzván egyetlen sötét öltönyét, felkötvén édesapja nyakkendőjét, megjelent a színhelyen. Jó félórányi csöndes várakozás után megjelent az édesapja, hogy osztozzék fia örömében, ö derítette ki, hogy az ünnepségre délután kettőkor kerül sor. Erre az időpontra én is megjelentem — hivatalból — de a sötét öltönyös fiún és édesapján kívül más nem volt ott. Lázas telefonálásba kezdtem, mire — az ötödik hívás után — végre az egyik „részben illetékes” közölte, hogy háromkor kezdődik az ünnepség. Három óra hat perckor a „részben illetékesek” át is adták a jutalmakat. Fiatal barátom könyvutalványt kapott. Öröme persze nem lehetett osztatlan, sőt arra is van tippem, hogy néhány éven belül nemigen pályázik. Ha csak a szülői hatás, a pedagógusok inspirációja nem feledteti vele a szomorú esetet. Lelkesedése még akkor is lecsökkent, ha tudva tudja, hogy a félreértéssorozatot nem a rossz szándék okozta, hanem egyszerűen az egymással való nemtörődés. Sajnos, a példák tömkelegét lehetne felsorolni a téma kapcsán. De inkább tűnődjünk azon, hogy milyen apróságokon múlhat egy-egy fiatal lelkesedésének, tenni akarásának elgáncsolása. S az után közösség legyen a talpán az, amely újból ráébreszti a csalódottat, hogy mégiscsak érdemes... Hogy érdemes lelkiismeretesen tenni a dolgát, hogy érdemes tudásával a saját és a társadalom érdekét szolgálnia, hogy erejét a munkában kell kamatoztatnia. Nem azt mondom, h0§y a fiatalok lelkesedése ■ „ügyében” csak a felnőttek tehetnek jót és rosszat. De azt mondom, hogy a meggondolatlan tettek, lelkiismeretlenül kimondott szavak, helytelen cselekedetek egy-egy fiatalban bizony éveken át tartó törést. okozhatnak. Fontoljuk meg hát tetteinket és szavainkat. Ha tetszik: mindannyionk érdekében! V. HORVÁTH MÁRIA Hangulatkép a zalaegerszegi skanzenből A fiatalabb korosztálynak talán még ma is cseng a fülébe az „Ismerd meg hazádat” elnevezésű mozgalom és próba. A közelmúltban alkalmam volt a Tolna megyei COOPTOURIST és a TIT közös szervezésében egy gyönyörű útvonalon részt venni, amelyet a megyei országjárásvezetőknek bejáró túraként ajánlottak, illetve szerveztek. A kirándulásra vágyók megismerkedhetnek Szennától a Göcsej fővárosán, Zalaegerszegen át, őrséggel bezáróan olyan tájegységekkel, néprajzi hagyományokkal, amelyeket az utóbbi időben igyekszünk magunk számára újra felfedezni. KAPF1NGER ANDRÁS képriportja A zalaegerszegi olajipari múzeumban A legarchaikusabb őrségi település a hét egymástól távol eső szerből áll, ezek közül is a legszebb a pityerszeri. Ez is Pityerszer ül. Béla szobra Szentgott- hárdon. A király 1183-ban 275 négyzetkilométer területet adományozott a cisz- tercia rendnek, azzal a céllal, hogy az ország eme területe is bekapcsolódjék a művelődésbe. Oriszentpéteri román stílusú templom Szentgyörgyvölgyi kazettás templom Szenna A nyugati végeken
