Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-19 / 142. szám
A KÉPÚJSÁG 1 í>81. .június 19. Moziban Villanykukacok Párizsban A koncertfilm rögzítésének évében, 1980-ban alkoholmérgezésben meghalt Bon Scott szólóénekes ~ t ~ ' ■ I Rockzene szól a hangfalakból és a lábak nem dobognak. Az énekes — egy gitárszóló koronájaként — villanásnyira meztelen ülepét mutatja a hallgatóságnak. Erre sem horkan fel örvendezve a fiatal közönség, tudomásul veszi. A film vége felé többen meglépnek. Valami baj van! Egy rockzenei koncertfilm sikerét könnyű megállapítani. Azért, mert a moziban ülők nem a fekete korongról már ismert zenére, hanem a hangulatot, a pukkasztást, egyszóval; a dilit csináló két, lábon járó emberekre kíváncsiak. Saját szemükkel akarják igazolva látni a szupercsapat mítoszát. Ezen áll és bukik minden. Ha semmi más nem, „csak” ez hiányzik a vászonról, akkor gubanc van. Mi, harmincasok talán öregek vagyunk már a heavy métáihoz. Az Emerson, Lake and Palmer, Pink Floyd, a Yes zenéjén nevelkedett nemzedékünknek unalmasan ismerős a mai kemény rock. Egy pillanat, mielőtt még le- gyintenének... Miközben a rockzene klasz- szikusainak legújabb dalait kopíroztuk akkoriban egymás Teslájáról, egyúttal időbeli késés nélkül, eredetiben olyan zenét is felvettünk és szerettünk, mint a Black Sabbathé, a Nazarathé, a Led Zeppeliné, az Iron But- terflyé, az Atomic Roosteré, vagy King Crimsoné. Ezek a régi együttesek valóban kemény, lelket és lábat dobogtató, felszabadult hangulatot kiváltó jó szövegű zenét játszottak. Politikai tartalmában, hangulatában, eredetiségében és újszerűségében lényegesen nívósabbat, mint a mostani idők ausztrál szupercsapata, az AC/DC. Szóljon a rock! indítványozta Eric Dionysius és Eric Mistier rendezte francia film címe. A Villanykukac című nyitószám után volt benne részünk a sztrácsapat párizsi koncertjét kopírozó film láttán a szekszárdi Művészmoziban akusztikusnak még véletlenül sem mondható körülmények között. Akit az agyonkarcolt kópia sem aggasztott, az nézte a filmet. De milyent? Az AC/DC zenéjéről ne essék több szó, mert mindenki másképp csinálja. A filmről azonban feltétlenül. Másfél óra múltán is olyan idegenek maradtak nekünk az együttes tagjai, mintha őket nem látva, az egyik lemezük éjfekete borítójával ültünk volna egy társaságban. Pedig a film készítői igyekeztek a párizsi koncert bemutatását felszabdaló vágásokban valami emberit is mutatni a tagokból. Ám, egy sajátságosán elfogult szemszögből. Ugyanis, az együttes tagjai egymásról beszéltek. Egy kukk, még annyi sem hangzott el az őrjöngő, az öklöt rázó, a trikót átizzadó és ájulni készülő hallgatóságtól. Mellesleg, a kérdező személytelenségét mi sem bizonyítja jobban, mint egy géphang. Mintha a rendezők az AC/DC pukkasztóan közönséges, a koitálás különböző formációit és a lázadás pillanatnyi kábaságát hirdető zenéjét így felmagasztalva akarták -volna az együttes nimbuszát még tovább növelni. Ez sikerült. A film kevésbé. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Könyv Bevezető egy jubileumhoz A gondolat, hogy egy ez év őszén esedékes jubileumi ünnepség bevezetőjeként három tudományos munkákat tartalmazó kötet lásson napvilágot, méltó az ünnepelnivaló- hoz. Ahhoz, hogy az Elnöki Tanács 1958. 26. sz. rendelete alapján megvalósult hazánkban 25 évvel ezelőtt, — 1959 szeptemberében — tanítóságunk régi álma, a felsőfokú tanítóképzés. A jeles jubileumról ünnepségeken, tudományos üléseken készülnek megemlékezni tanítóképző főiskoláink, így a szekszárdiak anyaintézete, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola is, mely a 25 évről tudományos ülésen emlékezik szeptemberben. Ezt megelőzően adja ki három kötetben az intézmény tudományos munkát is folytató oktatóinak tanulmányait. Első kötetként — Tudományos közlemények I. címszó alatt 108 oldalon filozófiai pedagógiai pszichológiai tanulmányokat jelentetett meg a jubiláló intézmény tizenegy szerzőtől. Az ünnepi kiadványterv első kötete a filozófiatörténet, nevelés-oktatás, neveléstörténet és pszichológia témakörében végzett tudományos munka tapasztalatait summázza kiemelkedő igényességgel. így nem nehéz azt jósolni, hogy a jubileumi kiadványsorozat mai és jövőbeni olvasói — közöttük kutatói — nagy haszonnal vehetik majd kézbe. Az Endrédi Lajos szerkesztette I. kötetben egyébként a nem pedagógus olvasók is örömmel fedezhetik fel Schleierné Szányel Erzsébet tanulmányát, mely az 1868-as- népoktatási törvénynek a Tolna megyei népoktatás fejlődésére gyakorolt hatását elemzi azt bizonyítva, hogy Tolna megye az akadályok ellenére rugalmasan fogott hozzá a törvény megvalósításához. Megjelent a Jelenkor júniusi száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának szépirodalmi anyagában Bertók László, Csorba Győző, Fodor András, Kálnoky László és Kislégi Nagy Dénes verseit, valamint Kalász Márton, László Lajos és Nádas Péter prózai írásait olvashatjuk. Az irodalmi tanulmányok, jegyzetek sorában Csoóri Sándor és Nagy Gáspár írása Nagy László emlékét idézi, Csűrös Miklósné Kálnoky László költészetét elemzi. A képzőművészeti rovatban összeállítás köszönti a 85 éves Martyn Ferenc festőművészt. Hallama Erzsébet interjúja mellet Tüskés Tibor a Martyn Ferenc művészetéről készített filmet ismerteti, a festőművész pedig kiállítási megnyitóval szerepel. Emellett az egész számot Martyn Ferenc rajzai díszítik. Érdeklődésre tarthat számot az ismét jelentkező „Történelmi figyelő” két írása. Mucsi Ferenc Jászi Oszkárról és a magyar demokrácia programjáról, Ormos Mária pedig a fasizmus Duna menti társadalmi bázisáról ír összefoglaló tanulmányt. Kiállítás Tolna megyei amatőrök Kecskeméten Könyv István János Si- montornyán élő grafikus és Reisz Tamás Somogy megyei születésű festőművész munkáival idehaza a Szekszár- don megrendezett Csillagrózsa pályázat kiállításán találkozhattak az érdeklődők. Mindketten tagjai a Tolna megyei amatőr képzőművészek csoportjának, közülük Könyv István János nyerte el az imént említett pályázat első díját, míg Reisz Tamás ugyanezt a díjat 1983- ban érdemelte ki. A két amatőr művész munkáiból június 15-én nyílt kiállítás Kecskeméten az SZMT széházában. A június 23-ig nyitva tartó tárlatot, a VIII. Duna menti folklórfesztivál bevezető eseményének is nevezhetjük. Könyv István János: Sáska Rádió Egy cseppben a tenger? A rádió belpolitikai szerkesztőségének méltán népszerű műsora a Sajtókonferencia, 152. adásának témájául a tanácsokat választotta. Népszerű, mondom és teljes meggyőződéssel, de megjegyezve azt is, hogy már régóta nem versenytársa a nagy rivális, a televízió Hatvanhat címmel futó műsorának. Ritka ugyanis a telitalálat a sajtókonferenciákon, így ennek az utóbbinak a végén talán azért érezte fontosnak a kitűnő riporter, Rapcsányi László meginterjúvolni az öt fővárosi, egy vidéki (?!) újságíró, és a telefonálók, levélben jelentkezők kérdéseinek megválaszolóit. A válaszoló illetékesek — élükön dr. Papp Lajossal, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökével — úgy nyilatkoztak, hogy elégedettek a konferenciával, hiszen az adás egy órájában érdemben esett szó a tanácsok testületi tevékenységéről, hatósági munkájáról. a gazdálkodás fogas kérdéseiről, és a járások átszervezéséről. Korrektek, precízek, de olykor máskor kissé langyosak voltak a válaszok — mondom én itt és most. S nem tudni, hogy az ország tanácstagságát alkotó 60 ezer ember mennyi segítséget, biztatást kapott munkájához a sajtókonferenciától a rádió- készülékek mellett. így utólag az az érzésem, hogy a beszélgetés résztvevői kissé sokat markoltak, noha elegendő lett volna a tanácsi munka minőségét meghatározó önállóság kérdéseit feszegetni akár egy órán át, s ezen belül többet szólni a társközségek, a kistelepülések problémáiról, a városok, és nem alájuk, hanem melléjük rendelt városkörnyéki települések egyes kérdéseiről, a gazdálkodás feladatairól. Az állampolgár számára is érdekesen, hiszen mi volt a tanácsokról szóló sajtókonferencia célja, ha nem az, hogy megmutassa a korszerű felállású tanácsok népképviseleti, önkormáhyzati, állam- igazgatási szerepének lényegét. Azt a szolgálatot, amit a választó elvárhat a tanácsoktól. Az tulajdonképpen nem baj, hogy saját területének eredményeiről, problémáiról is vallottak a konferencián résztvevő megyei, városi és nagyközségi tanácselnökök. Bár adott kérdésekre szánt feleleteik legfeljebb sejttették velük a cseppben a tengert. Így alighanem a hallgatóknak van igazuk, ha nem osztják a konferencia illetékeseinek elégedettségét. —óa— Tévénapló Goldfinger Ernő művészete Művészeti lexikonjaink nem említik nevét, sem az 1935-ös kiadású, sem az újabb, közben Londonban már életében műemlékké nyilvánították több életművét. A kortársi feledékenységgel nincs sok dolgunk, inkább a hatásos portréfilm kapcsán, s épületei láttán azt kell kérdeznünk, mi a titka, s mit tanulhatnak tőle építészeink. Mert a panasz folyton visszatér: lakótelepeink unalmasan egyformák, otthonaink tulajdonképpen csak lakások, építészetünk változatlanul adós a korszerűséggel, a kényelemmel, a megnyugtató környezettel. Goldfinger Ernőnek nincs titka. Némi kajánsággal mondta: „Rájöttem, hogy minden épületbe be kell menni egy ajtón”. Nem valami nagy felfedezés, mondhatnánk, de világosan rámutat Goldfinger Ernő építészeti alapgondolatára: az épületnek az embert kell szolgálnia, figyelembe véve a trmészet állandó jelenlétét is, mert a Nap valamikor besüt a lakásba, ami nemcsak a világosságot, hanem az életkedvet is jelenti, tehát az építésznek az égtájakat is be kell kalkulálnia terveibe. Építészetünk, az utóbbi évek vigasztaló, sőt kiemelkedő példái ellenére is, elmaradt Európától, s ameny- nyire tudom, vannak olyan tényezők, amelyek ma is a mennyiséget helyezik a minőség elé, elsősorban a lakásépítést illetően. Ám az mégis kérdés, hogy az új lakóházakat jól állítják-e a tájba, kellően figyelembe veszik-e a nap- és szélviszonyokat. A lakásba süssön be a Nap, mondta Goldfinger Ernő, de nem mindegy, hogy hogyan. Szekszárdon is vannak lakások, amelyeket nyáron a szó igazi értelmében körbe jár a Nap, ami természetesen kibírhatatlan hőséget eredményez. Az uralkodó helyi széljárást is — minden falusi építkezésnél alapvető szempont volt — a jelenleginél jobban figyelembe lehetne venni, ez is a lakás jó használatát segíti elő. Tudjuk, nagyon sok mindent nem lehet úgy átvenni Goldfinger Ernő művészetéből, hogy általános lakás- építési elvvé váljék. Azon viszont, legalább hosszabb távon, érdemes lenne elgondolkodni, hogy még életében megérhette néhány épületének műemlékké nyilvánítását, amire nálunk sajnos egyelőre nincs példa. 1944 tragédiája Egyre árnyaltabban látjuk múltunkat, s 1944 tragédiája is, amit sokan Moháccsal vetnek egybe, határozottabb körvonalat kap. Hogyan következhetett be március 19., hogyan történhetett meg mindaz, ami a német megszállásnak egyébként logikus következménye volt, a deportálásokat, az ország hadszíntérré változtatását is beleértve? A kérdésről tudományos konferenciát rendeztek, s a tv is szentelt 35 percet neki, ahol négy szakértő idézte fel a múltat. Mindenképp tényként kell kezelni, amit Juhász Gyula történész mondott: sem az uralkodó osztály, sem a magyar nép nem hitt abban, hogy mindez bekövetkezhet. Magam is tanúsítom: a Krisztina körúton néztem végig a német megszállók bevonulását. Az emberek der- medten álltak a járdaszélen, a rémület ült ki az arcokra, s ezekben a jóvátehetetlen órákban nem is lehetett ellenállásra gondolni. Ezt épp azok mulasztották el, akiknek kezében volt a hatalom, s a műsorban hallhattuk: 494 ezer magyar katona állt fegyverben, akik megakadályozhatták volna a megszállást, vagy legalábbis annyira megnehezítették volna, hogy az kihat az egész háborús helyzetre. Ehelyett Horthyék abban reménykedtek, hogy valamiképp enyhíteni tudják a megszállás következményeit, de épp azzal sodorták még mélyebbre az országot, hogy a jogfolytonosság megmaradt. Hosszú éveken át leegyszerűsítve láttuk történelmünknek ezt a sötét és jóvátehetetlen szakaszát, ideje tehát, hogy árnyaltabban, a részletek jobb ismeretében ítéljünk a német megszállásról, s az azt követő, a fel- szabadulásig tartó időszakról. A tudományos konferencia, a rövid tv-beszélgetés is ezt segítette elő, feltehetően lesz folytatása, mert ez a félóra csak arra volt elegendő, hogy körvonalazza a kort, sejtesse szereplőinek bűnös rövidlátását. A történelem iránti érdeklődés egyébként is megnőtt, s a tv fontos és hasznos szerepet vállalt eben. Ez az adás is ennek volt bizonyítéka, a remélt és várt folytatással együtt. Cs. L. Reisz Tamás: Tanya —a—
