Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-15 / 139. szám
1984. június 15. Szőlészeti műemlékek Az április 11-i számunkban megkezdett Regölyi krónikánknak azt a szokatlan gyűjtőcímet adtuk, hogy „Feljegyzések a kelengyés ládából”. A helytörténeti érdekességeket rejtő kelengyés láda Simon József, a helyi kisvendéglő vezetőjének birtokában van, aki azonban a Szőlőhegyen lévő — a nem helybeliek számára megtalál- hatatlanul elrejtett — szép présházában még további értékeket is őriz. A példásan karbantartott házi múzeum két darabja már csak a teraszon fért el, ezek valóságos szőlészettörténeti műemlékek. Néhai Dávid „Jósef” préseit olyan precízen alkotta az egykor volt mester, hogy a matuzsálemi korú berendezések egy kis felújítással akár ma is használhatók lennének.-s. -n. Fotó: G. K. Öreg prések az ég alatt Lakásfelújítás - szerétéiből „Nagyon szépen megkérem a szerkesztőséget, hogy semmiképpen ne közöljék a nevem, a lakcímem, mert akik velem legutóbb ilyen jót tettek, azoknak erről a? írásról fogalmuk sincs." Eleget teszünk a kérésnek. Annyit azért elárulunk: idős, nyugdíjas asszonyról van szó, aki azért írta meg a történetet, mert .... teljesen téves felfogásúnak ítélem m eg az öregek szidalmait a mai ifjúság ellen, mivel én mindig megtaláltam még a hangot velük. Nem volt olyan eset, hogy ne segítettek volna. Ismeretlenül, jó szóval, szeretettel, mosollyal még a nagyszájú, tomboló ifjakat is megszelídítettem." Az a fiatal házaspár, akiről a történetet megírta, nemcsak neki segített. Örökké ostorozzák a panelházban lakók közömbösségét, pedig a tízemeletes, soklakásos és igen vegyes képesítésű, felfogású emberek között is van kapcsolat... írja — Ismeretlenül is köszönünk egymásnak, ha a liftnél összetalálkozunk. Kapcsolatot jelentenek a gyerekek, hiszen csodálatosan megtalálja ki-ki a maga pajtását, mondhatnám úgy is, hogy korra való tekintet nélkül, mert vannak tízévesek, akik a kis tipegőkkel játszanak szívesebben, vagy fordítva. Most mégis azért ragadtam tollat, mert ki kell emelnem egy fiatal házaspárt — két kisgyermekük van — akik megkísérelték a tanácsi lakásukat felújítani, s mivel remekül sikerült a festés, a tapétázás — a jóindulatú, gyermekét egyedül nevelő házfelügyelőnő lakását, s utána még két nyugdíjasét ingyen, csupán szeretetböl, csodálatos önfeláldozó munkával varázsolták újjá. Bizony a sajátjukon kívül kilenc, nem is kicsi helyiséget. Magam sem akartam elhinni, hogy fáradtan a hivatali munka, a gyerekek ellátása, a háztartási munka elvégzése után péntek este elkezdték a tapétázást. Feláldozták a szombatjukat, a vasárnapjukat — és igazán kitűnő munkával olyan nagy örömöt szereztek, amilyent, valljuk be becsülettel, pénzért nehezen tudott volna megszerezni bármelyik nyugdíjas közülünk. Hát ilyenek ezek a mai fiatalok. Mint mondani szokás: kettőn áll a vásár. A baj az, hogy a hangot igen sokszor nem találják meg az idősek a fiatalokkal szemben. Elfelejtik, hogy ők is hangoskodtak gyerekkorukban, ők is elfelejtettek néha köszönni — vagy a világért sem akartak, — és bizony nemegyszer láttam azt is, hogy a helyét átadó fiatalnak az öreg néni, még egy köszönő szót se mondott. Boldog vagyok, hogy ahol lehet segítek, öreget, fiatalt egyaránt szeretek. S most szinte szíven ütött, hogy ezt visszakaptam, itt, az örökké ostorozott „közömbös panelházban.’’ Igazgató Az igazgatók vagy elnökök, esetleg gyáregységvezetők — az adott munkahely egyszemélyi, első számú vezetői. Két vitám is volt a közelmúltban, kétféle társaságban. Az egyik helyen arról akartak meggyőzni, hogy „jó az igazgatóknak”, mert csak felveszik a nagy pénzeket, amelyet a „melós” megtermel. A másik társaság meg éppen ellenkezőleg vélekedett. Semmi pénzért vezető állást nem vállalnának, mondják, mert csak a felelősség nagy, a megbecsülés és a pénz annál kisebb. „A szakmában többet keresek” — hangzott az érv. Ilyen ellentmondásos helyzetben milyen lehet az igazgatók közérzete? — Miért felelős? — ezzel kezdődött a beszélgetés, az MMG AM szekszárdi gyárának igazgatójával, Horváth Endrével. — Egy igazgató annyit dolgozik, amennyit a gyár produkál. Felelős azért, hogy a gyár munkája megfeleljen a vállalati terveknek és a népgazdasági igényeknek. Különösen fontos a tőkés- és szocialista export. Leírják a létszám, a bér, az anyag- és árukészlet mutatóit, ezen belül kell maradnunk. Felelős vagyok az egyenletes készárutermelésért, a nyereséges gazdálkodásért. — Kinek? — Természetesen mindenkinek. A gyár munkáját tőlem kérik számon, felelős vagyok minden dolgozónak például bérügyekben és azért, hogy legyen munkája minden nap nyolc órára. Az igazgatónak szerintem a jövővel kellene törődnie, de erre a jelen gazdasági helyzetben nincs igazán mód, mert gyakran kénytelenek a vezetők napi problémákkal foglalkozni. — Mi a legnagyobb gondja? — Korábban a létszámhelyzetet mondtam volna, most az anyagellátás jelenti a legtöbb feszültséget. A bérhelyzet javításáért az elmúlt években sokat tettünk, enyhültek is létszámgondjaink. Léptünk előre, de még mindig jobban meg kellene fizetni a műszakiakat, mégpedig a tényleges tehetségük és teljesítményük szerint. — Van akinek többet adna? — Van, néhány embernek azonnal megemelném ezer forinttal a fizetését, még a jelen bérezési rendszeren belül is. — Ki állapítja meg az igazgató fizetését? — A vezérigazgató, a vállalati szakszervezeti bizottsággal egyetértésben. Természetesen megkérdezik a bizalmimat, akinek egyetértési joga van. Készültem a beszélgetésre, és 1978-tól kiírtam a bérem alakulását. Korábban a gyári átlag béremelését kaptam meg. Az utóbbi két évben változott némiképp a helyzet, 1983-ban kaptam nyolcszáz, az idén kilencszáz forintos fizetésemelést. Évente 20— 25 ezer forint prémiumot Horváth Endre kaptam, az idén kevesebb lesz, mert ebből az alapból kapták a vezetők a béremelést. — Hányadik a bérlistán? — Első. Néhány száz forinttal kevesebb a helyetteseimé, őket követik a kiemelt szakmunkások és a középvezetők. — Az új gazdasági helyzetben könnyebb, vagy nehezebb igazgatónak lenni? — Is-is. Könnyebb azért, mert az eddiginél jobban érezzük az irántunk megnyilvánuló bizalmat, ez a gyárban is így van és fő-f' nökeink részéről is. Nagyobb lett az anyagi megbecsülés, ugyanakkor persze ez egybeesik a feltételek és a követelmények megszigoritásával. Egészen odáig, hogy drága lett például a szemétszállítás, ki kellett találni, hogyan takarékoskodjunk. — Mennyi a napi munkaideje? — Változó, van amikor el tudok menni időben, máskor reggel héttől este hétig tart, és otthon is van még munkám. Heti egykét napot Budapesten a központban, vagy másutt az országban, a partnereinknél töltök, ez nyilván nem nyolc óra. Egyet tartok be nagyon szigorúan, ha itthon vagyok, minden nap lemegyek a gyárba, fél órára, vagy 5—6 órára, amennyi időm van. Szeretem tudni, hogy mi történik a gyárban. Talán túlságosan is ismerem ezt a gyárat, itt nőttem fel, minden lépcsőfokot bejártam, engem is ismernek. Ez néha időt rabló, de mindamellett nagyon jó érzés, mert mindig érzékelem, hogy milyen a légkör. Tudom, hogy mire képes ez a gyár, ezért a munkatársaim nem tudnak a „falhoz állítani”, a főnökeim pedig olyan feladatot „ránk sózni”, amire nem vagyunk képesek. Lehet, hogy túl fiatalon lettem vezető, aztán igazgató, ráértem volna 10 évvel később kezdeni. — Ha plusz egy napból állna a hét, mit csinálna? — Pihennék, úgy értem, hogy a családommal tölte- ném. Valamikor azt hittem, mindent bírok, ma már a szervezetem időnként figyelmeztet, hogy pihenni is kell. — Mit tart a vezetésben a legfontosabbnak? — A demokratikus vezetési stílust, enélkül megélni sem lehet. A munkámban az a legfontosabb segítség, hogy az üzemi négyPéter Mihály szög jól működik, tudunk együtt dolgozni. Nagy csatáink, vitáink vannak, de mégsem kelünk fel haraggal az asztaltól. Sok segítséget kapok helyetteseimtől, a gyár üzem- és osztályvezetőitől is. — Vállalná újból? — Azt hiszem igen, hiszen, ha az ember bizalmat kap a főnökeitől, és ezt érzi a gyárban is, akkor ennek meg kell felelni. Szakmai szempontból veszteséget jelent, ha az ember igazgató, főmérnöknek talán jobb volt, de így alakult, ez a munkám, ezt kell elvégezni, lehetőleg jól. • Sok más témáról is szó esett, például arról, hogy bizonyos döntésekről csak évek múlva derül ki, hogy helyesek voltak-e, Horváth Endre úgy érzi, hogy most jönnek eredmények is, ami megújuló erőt ad a munkához. A másik igazgató Péter Mihály, magyar-történelem szakos tanár, három éve a Rózsa Ferenc Műszaki Szakközépiskola igazgatója. A Műszergyárban 700-an dolgoznak, az iskolában 359 tanuló jár, kapcsolat is van közöttük, hiszen az iskolában képezik a gyári utánpótlást. A beszélgetés ott kezdődik, ahol az előző véget ért. — A vélemények megoszlanak a vezetőkről... — Én élesebben fogalmazok: vannak, akik nem ismerve a helyzetet, esetleg irigylik a hatalmat, vagy a rangot, de a társadalomban van egyfajta középvezető-ellenes hangulat. Ügy értem, hogy az ország felső vezetését elfogadják az emberek, de mindenki mást gyanakvással szemlélnek. — Valószínűleg az összes valóságos társadalmi ellentmondást „rajtuk kérik számon”. — Igen, és ez is a demokratikus hagyományok hiányára mutat. Nem tanítottuk meg még mostanra sem az embereket arra, hogy az ellentmondások, konfliktusok természetesek, sőt törvényszerűek, nem tudunk együtt élni az ellentmondásokkal, nincs meg a társadalmi és az emberi gyakorlat a konfliktusok megoldására, vagy feloldására. Ezért van aki elodázza, eltagadja őket, mások kivetítik például a középvezetőkre. — Milyen megoldást tud elképzelni erre a problémára? — Természetesen a demokráciát, társadalmi és ríÉPÜJSÁG3 k munkahelyi méretekben egyaránt. Természetesen ez sem megy könnyen, vagy gyorsan. Próbálom gyakorolni, de éppen a fent említett dolgokból következik, hogy a demokratikus vezetési stílusnak sincsen hagyománya. Azt várják el egy vezetőtől, hogy csalhatatlan legyen. Ragaszkodom a demokratikus döntésekhez, de úgy látom, hogy ez minden alkalommal presztízsveszteséggel jár. Néznek rám, hogy „mi az, nem tud egyedül dönteni”? „Ezt sem tudja?” Nekem mindenben tévedhetetlennek kellene lennem. Három év után sem tudom megítélni, hogy most jó vezető vagyok, vagy nem? Míg tanár voltam, azonnal jött a visszacsatolás, csillogtak a gyerekek szemei vagy nem, bizalommal fordult hozzám, vagy nem? Tudtam mit csinálok jól, vagy min kell gyorsan változtatni. Meg kell mondanom, hogy azóta alszom altatóval, amióta igazgató vagyok. — Mi a dolga egy iskola- igazgatónak? — Természetesen az, hogy' a nevelő- és oktatómunkát ellenőrizze és a tantestületet vezesse. E helyett az én felelősségem a bérezés, az ösz- szes munkaügyi kérdés, felvétel, szabadságolás, gyerek- gondozási szabadság, tűzvédelem, az ifjúsági mozgalom irányítása és munkájában való részvétel, kapcsolattartás a szülői házzal, a munkahelyekkel, a beiskolázás, a továbbtanulás, a költségvetés, a központi fűtés, a villany- számla, a tanügyi fegyelem, a kapcsolat az MHSZ-szel, a megyei művelődési központtal, a mozival, a pályaválasztás, a kirándulások intézése. soroljam? Közben állítólag még vezetek is. — Ügy tartják, hogy nagy a „tanügyi bürokrácia” és az igazgatókat nem hagyják önállóan dolgozni. — Nekem szerencsém van, hiszen a főnököm, aki hiába lett művelődésügyi osztály- vezető, ugyanaz maradt, aki volt. Tőle kérdezhetek, nem néz sem hülyének, sem strébernek. Nem szokás nálunk dicsérni a főnököt, de mit csináljak, ha egyszer okosabb, tapasztaltabb nálam — csak azért ne tiszteljem, mert „vezetőbb”, mint én? Én még abban az időben indultam, amikor a Létay Menyus és a Kaszás Imre voltak a mérce, ők sem azért voltak valakik, mert ez vagy az volt a beosztásuk, hanem mert olyan emberek, amilyenek. Egy dologra vagyok büszke, hogy a diákok most is tanár úrnak szólítanak, még nem lettem igazgató annyira. Ide mindig bejöhetnek a problémáikkal. — Az elmondottak alapján meg kell kérdeznem, hogy miért vállalta? — Jogos. Az egyik oldala az volt, hogy megnőtt ugyan a történelem iránti érdeklődés, de az irodalom valahogy feleslegessé vált. Egyre kevesebb csillogó szemet láttam magam körül. És azt gondoltam, megpróbálom másként csinálni, hátha sikerül... — Anyagi megbecsülés? — Egyszer azt mondta az egyik szakoktatóm, könnyen beszélek az igazgatói fizetésemmel. Nem hitte el, hogy a tizenvalahányadik vagyok az iskolai bérlistán... IHÁROSI IBOLYA Amit a régi mester „csinált”, az ma is tiszteletet parancsoló. Miként a jó munka mindenkor . . .
