Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-14 / 138. szám
1984. június 14. Képújság 5 A közművelődés kérdései Jogról - mindenkinek Lépésváltás előtt? w Szélkiáltóék a gyermeknapon A Kapós táncegyüttes utánpótlás csoportja is szórakoz' tatta a kortársakat Este hatkor kezdődött telt házzal Berkesi András író- olvasó találkozója hetekkel ezelőtt a dombóvári Szász sörözőben és mert sok mindenre voltak kíváncsiak a jelenlévők, csak negyed tízkor ért véget. A népszerű írót is a kíváncsiság vezérelte az alkalmanként lakótelepi klubként is működő kisvendéglőbe. Úgymond látni akarta Tamás Ervin Népszabadságban megjelent buplicisztikáját olvasva, hogy sör mellé adagolható-e sikerrel a kultúrából valami. Aztán úgy búcsúzott, hogy bármikor visszatér és szívesen teszi, mert kellemes és hasznos volt számára ez a találkozó. Hogy vita folyik a vendéglátás kebelén belül is, meg azon kívül is a dombóvári Szász sörözőjéhez hasonló, közművelő vállalkozásokról? Oda se neki. „Számos baráti országból vett és hazai példa bizonyítja, hogy lehet csapolt sör mellé kultúrával is szolgálni...” Az esemény több, mint féléves kihagyás után zajlott, amikor már a színfalak mögött egyebek is eldőltek, így például az, hogy a Szász-ba telepített fiókkönyvtárat kevesen veszik igénybe, másutt kellene helyet keresni neki. Egy napon aztán elmaradtak a napilapok, amelyekre a művelődési központ fizetett elő, lévén ő a szakmai gazdája a lakótelepi klubbként pályázatot is nyert áfész-sörözőnek. Mint kiderült, a „házban” a művelődési központban volt valaki túlbuzgó. Most igazgatói intézkedésre ismét megtalálhatják az egy pohár sörre, netán ebédre betérők napi olvasnivalójukat. De a kérdés, hogy meddie. soha se volt annyira jogos, mint napjainkban. Amikor a korábbi kérdések közül az látszik válaszra legsürgetőbbnek, hogy mi lesz a pályadíjból még el nem költött 60 ezer forint sorsa?! Ezt ugyanis a pályázatot meghirdető országos szervek szándéka szerint a nyertes klub fejlesztésére kellene fordítani. A határidő 1984. június 15. Ma, június 14-e van. S néhány nappal ezelőtt amikor Dombóváron jártam, csak az volt bizonyos, hogy az áfész nem tudja úgy kiegészíteni a szóban forgó összeget, hogy bővítse a Szász sörözőt. Hadd ne idézzük hányán nyilatkoztak az elmúlt években a célszerűnek látszó bővítésről, mint olyanról, mely színesebb és nagyobb létszámú közönségnek szánt programok biztosítását teszi majd lehetővé. Feledkezzünk meg arról a magnószalagra rögzített és apostoli hevüle- tű szózatról is, mely két éve a KPVDSZ-napok záróeseményén volt hallható. S amely a vendéglátás és köz- művelődés házasításában láttatta hallgatóságával a kultúrált vendéglátás megteremtésének lehetőségét. Megteremtésének? így is mondhatjuk, hogy a szakma rehabilitációjának. Isten veletek szép tervek, üdvözlésre méltó nagy elhatározások? Hát, majdnem de mégsem. „Csak” lépésváltás következik. Egy, célravezetőnek látszó út végigjárása helyett egy másik út feltárása, nyitása. Azért nem mondom, hogy építése, mert a most mást gondolok nemrég summáztak egy felmérést, amely szerint a kertvárosiak kertbarát meg díszítőművész szakkört igényelnének. Megállapítást nyert az is, hogy a kertvárosi orvosi rendelő és párthelyiség közös fedele alatt, illetve az utóbbi összenyitható két szobájában jó helye lehetne a fiókkönyvtárnak, napilap- és folyóiratolvasónak, kiscsoportos foglalkozásoknak, és egyes, 60—80 fős rendezvényeknek is. Tehát... rövidesen költöznek a könyvek. Mielőtt még kibontakozhatott volna tevékenysége a fiókkönyvtárként a sajtóban, rádióban példaként, sokszor megünnepeltetett kisvendéglőben, ahol pódiumműsorok, politikai fórum rendezvények sikere bizonyította akárhányszor a vállalkozás életrevalóságát. — Ha bővítés lesz, jövünk ám társadalmi munkázni — mondogatták volt a környéken lakók még ez előtt egy évvel. Most az a nóta járja, hogy új ez a városrész, sokan még ki se veckelődtek a csiládiház-építéssel járó adósságaikból, meg a munkából. így nem nagyon gondolhatunk ám szórakozásra, ha az pénzbe kerül. Ebben sok igazság lehet. Node itt van eey izmos kis ellentmondás. Elhatározták, hogy ha nincs is hivatalos búcsúja a kertvárosnak, tartanak búcsút, s legyen benne abban minden ilyenkor szokásos vigalom az eszem-iszomon kívül. A gondolatot csak erősítette az a hivatalostól eltérő időben rendezett gyermeknap is, mely gazdag programjával a Szász söröző parkolójában felütött pódium körül — 350—400 gyereket és felnőttet csalt ki a kertvárosiaknak tulajdonított csigaházból. Utólag erről már csak a képek vallhatnak, az újságíró annyit tehet a sikeresnek elkönyvelt eseményhez, hogy a soron kívüli gyermeknap megrendezésének támogatói — az Unió Ipari Szövetkezet, az Alkotmány Mgtsz, az áfész, a városi KISZ-bizottság, a Molnár György és a Zrínyi Általános Iskolák úttörői — jó célra adták forintjaikat, munkájukat. Aztán: hagyományt is teremtettek. Jövőre is rendeznek a gyerekeknek majálist. Csak hát akkor majd más lesz a műsor. Lehet, hogy sikerül megszerezni a Szervusz Szergej c. műsort. Különben a söröző parkolójában a jövő hónap elején koncertezik a bonyhádiak Signal rockegyüttese. Terv, hogy meghívják a Halló itt vagyok c. rádióműsor szerkesztő-riporterét Szilágyi Jánost. Az alakulóban lévő helyi közművelődési egyesület tagjaként tervezget a Szász? Nem tudni. Most még sok mindent nem lehet tudni. Egy bizonyos... Amikor városfórumot rendeztek ez év elején a kertvárosi pártszervezet már akkor optimistán egybenyitott két helyiségében, öt-hat helyben lakó ellenében a hivatalból megjelentek képviselték a többséget. A söröző vezetője azt mondja, hogy ő nem hagyja abba amibe kezdett akkor sem, ha egyszál magára marad. Mást pedig nem kérdezhettünk meg, ami tulajdonképpen szerencse. A városrész kulturális ellátásának dolgában annyi nyilatkozat hangzott el eddig és került papírra érdemtelenül, hogy újabbakat közvetíteni több mint illetlenség lenne. Mese, játék dal Sólyom Katalinnal LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Dombai I. A rehabilitáció fajtái (ii.) Korábbi írásomban a rehabilitáció, illetőleg mentesítés fogalmával, céljával és módozataival általában foglalkoztam, most a háromféle rehabilitáció — törvényi, bírói, kegyelmi — egyes fajtáira részletesebben térek ki. A rehabilitációval kapcsolatban két szempontot tart fontosnak a Büntető Törvénykönyvünk; az egyik a társadalom biztonsága, a másik az elítélt méltányolandó érdeke és a társadalomba való teljes visszavezetése. Ennek a lényege az, hogy a törvény a rehabilitáció előfeltételeit szigorúan állapítja meg, mégpedig annál szigorúbban, minél súlyosabb az elkövetett bűncselekmény és a hatóságok komolyan ellenőrizzék a feltételek létezését. Azt az elítéltet azonban, aki ezeknek a szigorúan megszabott és alaposan ellenőrzött előfeltételeknek megfelel, aki megja- vulásának kétségtelen jelét adta, olyan helyzetbe kell hozni, mintha a bűncselekményt el sem követte volna, illetőleg őt amiatt el sem ítélték volna. Más szóval a rehabilitáció megadása terén körültekintés szükséges, a már megadott rehabilitáció viszont széles körű legyen. A Büntető Törvénykönyvünk ilyen értelemben szabályozza a rehabilitáció intézményét. A törvényi mentesítés a viszonylag enyhébb büntetésekre terjed ki, a hatóságok külön intézkedése nélkül. — Pénzbüntetés esetén az ítélet jogerőre emelkedésével beáll a mentesítés, továbbá akkor is, ha a bíróság főbüntetés helyett önálló büntetésként alkalmaz mellékbüntetést. — Ha a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását felfüggeszti, a megállapított próbaidő egyben a mentesítéshez szükséges várakozási időt is jelenti. A próbaidőnek és a törvényi mentesítés határidejének ugyanis lényegileg ugyanaz a célja: módot adni az elítéltnek, hogy törvénytisztelő életmódjával bizonyságot tegyen a meg javulásáról. — Javító-nevelő munka, valamint a gondatlan vétség miatt kiszabott szabadság- vesztés büntetés esetén a törvényi mentesítés a büntetés kitöltésének, illetve végrehajthatósága megszűnésének napjáp következik be. Általában indokolatlan volna ezekben az esetekben, ha az elítélt már a büntetés végrehajtása alatt a törvény erejénél fogva mentesülne az elítélés hátrányos következményei alól, mert így büntetlen előéletűn hajtanának végre büntetést. Ugyanakkor ezekben az esetekben a büntetés végrehajtása után további várakozási idő előírása a büntetés súlyával nem állna arányban. — Amennyiben a szabadságvesztést szándékos vétség miatt szabták ki, a törvényi mentesítés a büntetés kiállását, illetve végrehajthatósága megszűnését követő 3 évi határidőhöz köti a Büntető Törvénykönyv. — A bűntett miatt kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés vonatkozásában a törvény a büntetés mértéke szerint különböztet, s a várakozási időket mindig a büntetés kitöltésétől, illetve végrehajthatóságának megszűnésétől kell számítani. Az egy évet meg nem haladó szabadságvesztés büntetés esetén a várakozási idő 5 év, míg az 1 évet meghaladó, de 5 évnél nem hosszabb szabadságvesztésnél az előbbinél lényegesen hosszabb, 10 évi határidő szükséges a törvényi mentesítéshez. Megszorítások 1nsakvan; törvényi mentesítésnél: így az, hogy a többszörös visszaeső törvényi mentesítésben nem részesülhet, valamint az, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés vonatkozásában a mentesítés nem áll be, illetőleg hatályát veszti, ha később a büntetés végrehajtását elrendelték. A bírósági mentesítés lehetősége — szemben a törvényi mentesítéssel — a halálbüntetésre ítélteket kivéve minden elítélt számára nyitva áll. A bíróság mentesítésnek a várakozási idő eredményes eltöltésén kívül további feltétele, az érdemesség bírói megállapítása, hiszen a rehabilitáció ezen körébe elsősorban olyan büntetések tartoznak, melyeknél a bűncselekmény tárgyi, illetőleg az elkövető személyi társadalomra veszélyessége jelentősebb fokú, így az elítélt megjavulásának nem lehet egyetlen bizonyítéka a várakozási idő kedvező eltöltése, hanem ezt más feltételekhez is kapcsolni kell. Egyénenként kell vizsgálni az elítélt egész életmódját a büntetés kiállása óta, melyből annak kell kitűnnie, hogy a bűncselekmény elkövetését megbánta, s úgy élt, ahogy az minden állampolgártól elvárható. Az érdemesség elbírálásánál azt is figyelembe kell venni, hogy az elítélt jóvátette-e a cselekményével okozott sérelmet; természetesen abban a keretben, amennyiben a bűncselekmény jellege folytán a jóvátételre egyáltalán mód volt. így a bíróság mentesítheti kérelemre azt, akit bűntett miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, s annak kiállásától, vagy végrehajthatósága megszűnésétől: — egy évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén 3 év eltelt; — egy évet meghaladó, de 5 évnél nem hosszabb szabadságvesztés esetén 5 év eltelt; 5 évnél nem hosszabb sza- tározott tartamú szabadság- vesztés büntetés esetén 10 év eltelt. A bíróság a többszörös visszaesőket is mentesítheti az érdemesség fennállása esetén, ha a kitöltéstől, vagy a végrehajthatóság megszűnésétől számítva 15 évet meg nem haladó szabadság- vesztés esetén 10 év, a 15 évet meghaladó határozott tartamú szabadságvesztés esetén pedig 15 év eltelt. Erre azért van szükség, mert a többszörös visszaesőnél sem lenne helyes teljesen kizárni a mentesítés lehetőségét, a társadalomba beilleszkedés elősegítése érdekében erre lehetőséget kell adni. A bíróság nem csupán bizonyos idő eltelte után, de előzetesen is mentesíthet két esetben — ha javító-nevelő munkára kötelezik az elítéltet, illetve, ha a szabadság- vesztés végrehajtását felfüggesztik — de mindkét esetben csak akkor, ha az elítélt a. mentesítésre érdemes. Ezen érdemesség vizsgálatánál is figyelembe kell venni az elítélt személyiségét, életvitelét, de nem maradhat figyelmen kívül a bűncselekmény jellege, a büntetés mértéke sem. A kegyelmi —Jí és a bírósági mentesítéstől abban különbözik, hogy nincs a Büntető Törvénykönyv által meghatározott előfeltétele. A kegyelmezési jogot az alkotmány szerint a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa gyakorolja. Kegyelmi mentesítés mind közkegyelem, mind egyéni kegyelem formájában lehetséges. Egyéni kegyelmen alapuló mentesítésre általában akkor kerülhet sor, ha az elítélt a törvényi, vagy a bírósági mentesítéshez szükséges feltételek valamelyikének hiánya ellenére a mentesítésre érdemesnek mutatkozik. Dr. Sólyom Bódog oszt. vez ügyész Ha szó és tett nem egyezik Sokszor hallani ilyen dilemmázást: Kovácsék, Kisék, Nagyék stb. igazán becsületes, tisztességes szülők, nem értem, hogyan lehet ilyen gyerekük?! Megpróbálom magyarázni és- legalább részben megválaszolni a kérdést. Kommunista, párttag szülők gyereke egyszer csak szembefordul mindennel, ami ebben a hazában körülötte történik; templomjáró szülők gyereke fennen hirdetve ateista lesz, és lehetne folytatni a szélsőséges példákat. Ilyenek is vannak, de most nem róluk szólnék, hanem azokról inkább, akik másként beszélnek, mint ahogyan cselekszenek, akiknél a gyerek mást hall társaságban, és megint mást hall otthon, vagy akiknél a gyerek ugyan mindig ugyanazt hallja, csak éppen az ellenkezőjét tapasztalja. A gyerekben, a fiatalban mélységesen mély az igazságérzet. Ha a szülői házban azt tapasztalja, hogy szüleinek szavai és tettei nincsenek összhangban, akkor meg- hasonlik. Ha azt hallja, hogy szülei a tisztességről, jó erkölcsről beszélnek, például anyagi értelemben, miközben mindent megtesznek azért, hogy tisztességtelen úton jussanak anyagi előnyökhöz, akkor a gyerek már másnap sem fog hinni, ha erről a témáról van szó. Akkor a gyerek természetesnek veszi, hogy lehet másként beszélni, és másként élni, cselekedni. Ha a szülök a tiszta házastársi erkölcsről beszélnek, és közben a gyerek rádöbben, hogy anyja vagy apja bizony fenntart mással is kapcsolatot, akkor vagy úgy véli, ez a természetes, vagy újra csak nem fog hinni senkinek, és esetleg ezért lesz szerencsétlen később az ő házassága. Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy szülei a mi társadalmunkhoz hű emberként beszélnek, cselekszenek a munkahelyükön, de otthon másként nyilvánulnak meg, akkor lehet, hogy nemcsak a szüleiben csalódik, hanem úgy véli, hogy más felnőttek is csak a szólamokat hangoztatják. Ezért válik meghasonlott emberré, mert nem tudja, kinek hihet valóban. Hihet-e egyáltalán valakinek? Mindannyian tudjuk, hogy a fiatal embert nagyon sok hatás, benyomás éri és ezekre igen érzékenyen reagál. Van egy olyan korszak a gyerek életében, amikor őszintén tisztának hisz mindent, amit tisztának mondanak neki, de ha egyszer valakiben csalódik, akiben mélységesen hitt — lehet az barát, pedagógus, de mindenekelőtt a szülő —, meghasonulhat nem csak önmagával, hanem az egész világgal is. Dramatizálnék? Egyáltalán nem, legfeljebb e rövid sorokban kissé sarkosan fogalmazok. Így befejezésül ennyit; ha a szülő nem érti, mi történhetett a gyerekével, miért változott meg, miért nem hisz többé az ő szavainak, akkor próbálja meg önmagában is keresni a hibát. Hol vétette el, azaz hol nem voltak, miben nincsenek összhangban a szavai a cselekedeteivel. —a—