Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-15 / 112. szám
A NÉPÚJSÁG 1984. május 15. Moziban Rekviem a fekete-fehérért Szeretek a szekszárdi Nagyvilág művészmoziba járni. Szerencsés műsorpolitikájuknak köszönhetően gyakran van alkalma a nézőnek nosztalgiázni, régi tizenöt-húsz éve látott filmet újranézni. Ezek az újrané- zések általában új felismeréseket is hoznak. így voltam a közelmúltban, amikor megnéztem a Mészáros Márta egykori nagy sikerű filmjét, a Szép lányok, ne sírjatok címűt. Többféle felfedezést is nyújtott. Jóvoltából újra ráébredtem, hogy a fekete-fehér technikában mennyi dramaturgiai lehetőség rejlik. És ezzel — még emlékszem — az operatőrök élni is tudtak. Az említett film operatőre, Kende János is nagyszerűen kihasználta ezt. Szépen komponált képei hangulatosabbak voltak, mintha ugyanazt a színes technika mindent oldó, néha optimistává tevő módszerével mutatja be. Nem beszélve arról, hogy a színes filmek látványgazdagsága néha a néző figyelmét is elvonja az alkotók mondandójától. Arról most ne is szóljunk, hogy a színes film mennyi visszaélésre ad alkalmat. A lila fejű szörnyektől a legutóbbi — István, a király című — filmben tapasztalt, mindent összemosó technikáig széles a filmrontás skálája. Persze, egy pillanatig sem azon filmek ellen beszélek — lásd Pszicho —, ahol indokolt, funkciója van a színes felvételeknek, a technikának. A főszereplő Jaroslava Schallerova és Balázsovits Lajos a film egyik jelenetében A másik elgondolkodtató felfedezés a Szép lányok, ne sírjatok című film kapcsán, hogy Mészáros Mártáék, Zimre Péter íróval együttműködve még tudták, hogy mi kell a fiataloknak, mi foglalkoztatja őket. A jobbnál jobb gyári felvételek, a leány szállás atmoszférája, az ifjúsági klubok hangulata, mind-mind ragyogó képsorok és a fiataloknak önmagukat mutatják meg. Tény, hogy a filmnek túl sok mondandója nincs, hisz a történet sem lép túl a szokvány szerelmi háromszög témáján, de mégis sikere volt. Szerintem azért, mert minden — akkori — fiatal önmagát látta viszont. Ezt nehéz lenne elmondani az utóbbi időben készült úi magyar filmekről. Ezekből inkább megismerhetjük a börtönök világát, a társadalom perifériájára szorult emberek életét, tengődését, mint napjaink valóságát, a becsülettel dolgozó emberek, fiatalok életét, gondjait. Szomorú lenne, ha csak a magyar filmek alapján ismerkednének határainkon túl a ma élő magyar emberrel. Mészáros Márta filmje nem egyedi volt bemutatásakor sem. Akkor láthattuk Gazdag Gyula Sípoló macskakövét, vagy Gábor Pál nagyszerű filmjét, a Horizontot. Ezzel szemben ha vizsgáljuk a legutóbbi — miskolci — filmszemlén bemutatott filmeket, más képet kapunk. A Boszorkányszombat mesét zagyváló cselekménye gyermeket éppúgy nem érdekel, mint a felnőttet. A Könnyű testi sértés cselekménye sem a szokványhelyzetet ábrázolja. A meny- nyei seregek szürrealista látomása játékos ötletnek nem rossz. A Gyertek el a_ névnapomra cselekménye talán még nem idejétmúlt, de az eredeti — szenzációszámba menő — kisregény megjelenése óta már lerágott csont. Ha megjön József, elsősorban a társadalom peremén élőket ábrázolja (újra a börtönmotívum). Az Eszkimó asszony fázik süketnéma állatgondozója sem a mai magyar fiatal ábrázolása. Félreértés ne essék, a felsoroltak nem mind rossz filmek. Alkotóiktól csak azt kérném számon, amit minden műalkotás, mű alkotójától, hogy a tömegekhez szóljon, azoknak tartson tükröt, hogy ábrázolja a valóságot, hogy az előbbre vivő, jobbító legyen. Ennyit a Szép lányok, ne sírjatok című film kapcsán. tamási János Kiállítás Utazó’9 művészet Nem mi találtuk föl a kiállítások vándoroltatását, legföljebb céljainkba illeszteni lettünk serényebbek az utóbbi években az ismeret- terjesztésnek ezt a lehetőségét. _ íme, Pakson „vendég- szerepei” a magyar piktúra máig páratlan és nagy hatású műhelyének néhány jelese és nagy sikerük van a vásárhelyi mestereknek. A közönség elvárja majd, hogy a római eggyel jelzett mostani válogatást kövesse a kettes számú válogatás és aki eddig nem juthatott el a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumba, az is megis- merkedhessék az iskolateremtők művészetével. Évtizedekkel ezelőtt képtelenségnek tűnt, hogy egy- egy múzeum által őrzött közgyűjtemény elhagyja azt a házat, amit neki szenteltek. Űjabban „utazik” a művészet is, helyébe megy a közönségnek, hogy így „szóljon” bele hatásosan a művelődési szokások alakításába, az igények pallérozásába. Tornyai János: Reggeli napsütésben Színházi esték Boldog születésnapot A polgári vígjáték szabályai valamikor a múlt században alakultak ki s Párizsból indult máig tartó hódító útjára. Sardou, Labiche, Feydaux s mennyien még, máig érvényes pontos receptet dolgoztak ki, ami minimálisra csökkentett kockázattal szolgálja a sikert. A nálunk alig ismert Camoletti is ezt teszi, jó tanítványként, biztos érzékkel és vitathatatlan sikerrel. Tehát mindössze ennyi az egész. Végy egy jól szituált házaspárt. A kiegyensúlyozott anyagi helyzet fontos, mert így a házaspárnak minden figyelmét saját kis hűtlenségeire fordíthatja. Természetesen színre lép az asz- szony barátja és a férj barátnője, akik a szerző szándékának megfelelően mindig a lehető legrosszabbkor toppannak be. Szükségeltetik még egy személy, akivel a szereplők egyikét össze lehet téveszteni, s most már csak a szerző ügyességén múlik, hogy hol, mikor, ki kivel találkozik s cseréli össze a másikat. Mindezt lehet két-három felvonáson át csinálni, míg tart az ötletből vagy míg a néző bele nem un. A néző azonban általában jól mulat a némi pikantériával fűszerezett személycseréken, legtöbbször a szerző fárad ki előbb. Nem nagy igényű darab, de elmés fordulatai, friss ötletei jó szórakozást biztosítanak, s a közönség hálás is érte, még akkor is, ha az egészből nem hisz el egy szót sem. Ezt viszont nem is kéri tőle senki, a szerző is beéri azzal, hogy sikerült két gondtalan órát szereznie. A színház is, ezúttal a Pécsi Nemzeti Színház, ahol Vas Zoltán Iván rendezése nagyon komolyan vette a tréfát és sikerült is minden ízében olyan előadást produkálnia, amely ennek a követelménynek kifogástalanul megfelel. A színészek elemükben vannak, elsősorban N. Szabó Sándor, aki ideális bohózati férj egyik legjobb szerepében. Mellette Bieder Éva, Gyuricza Liliann, Unger Pálma és Balika Tamás szolgálja a vidámságot, s valameny- nyiőjük érdeme, hogy senki nem csalódott, ami pedig végtére mégsem lebecsülendő. Cs, Tévénapló Kritikusok a sarokban Nekem tulajdonképpen tetszik. A tv eddig tűrte a kritikusok packázásait, most azonban kilépett szfinksz- nyugalmából, s elmondja ellenérveit, sőt azt ígéri Érdy Sándor, hogy a jövőben sem fognak tartózkodni ettől. Így van rendjén, mert régi szabály és a méltányosság is úgy kívánja, hogy hallgattassák meg a másik fél is, aki eddig bölcs közönybe burkolózott, megelégedve rendíthetetlen helyzetével, miután versenytársa nincs, nem is lesz, tehát akinek valami kifogása van, kapcsolja ki a készüléket. Ez a váratlan fordulat, amikor a véleményünkre eddig mit sem adó tv egyszerre megszólal és „felesel”, feltétlenül rokonszenves. Esetenként lenne is miről beszélni. Például a legutóbbi Hamlet-filmről, amiről úgy látom, megoszlanak a vélemények, ami nem is csoda, mert a dráma maga kínálja az értelmezés, megközelítés számos lehetőségét. A tv nálunk valóban közügy lett, mindenkinek lehet, sőt van is véleménye,- s egy kicsit mindenki kritikus is, a dolgok rendje szerint. Azt sem kell figyelmen kívül hagyni, hogy kritikai életünket sok vád érte és éri, okkal is, oktalanul is. A tv-vita megmozgathatja a kritika látszólagos állóvizét, szembeállíthat véleményeket, tisztázhat általános kérdéseket. Az indulás azonban nem volt zavartalan. Ugyanis a stúdió műsorvezetőjét nem a viia szándéka vezette, hanem megbántottság, fölösleges sértődöttség. Már az első kép is ügyetlen volt, s eleve kizárta az ellenvélemény lehetőségét Hogy is volt? A műsorvezető előtt nagy halom újság, gondolom, az egész magyar sajtó, s rámutatott a lapkö- tegre, íme, ez mind rosszat írt, ezek közül egynek sem tetszett. A szemrehányás indokolt lenne, ha a legcsekélyebb bizonyosságát is adhatnánk, hogy a kritikusok összebeszéltek, kidolgozták a lázadás közös platformját, s egy adott jelre mindenki kihegyezte a tollát. De erről nincs szó, ezt a műsorvezető épp úgy tudja, mint bárki. Az is zavarba hoz, hogy az elmúlt időszak három egymástól teljesen független produkcióját állította egymás mellé, s ennek a három sikertelen munkának egyhangú visszhangjából magáról a kritikáról vonunk le következtetést. Pedig itt tulajdonképpen egy műről, a Jancsó- filmről van szó, amit nem lehet párhuzamba állítani a másik kettővel. A Wagner-film miatt a tv-nek nincs oka mentegetőzni, nem ludas benne. Profimunka volt, óriási költséggel, az életrajzfilmek szabványai szerint, több jó mondható el róla. A Szálka hal nélkül annyira irodalmon kívüli jelenség, hogy közepes iparosmunkának sem fogható fel, itt inkább az a kérdés, ennyi ötlettelenség, sivár unalom hogyan kaphatott felszállási engedélyt? Legalább a színészek mondhatták volna, hogy ezt azért mégsem játszik el. Jancsó Faustus-vállalkozását, sértő szándék nélkül, ezzel nem lehet egy sorba állítani, a tehetség jele az elhibázott alkotáson is átüt, s azt hiszem, némi érzékenységgel azt is meg lehet állapítani, ha nagy mester vagy gyarló kontár húzna vonalat egy üres papírra. Jancsóval sincs másként, ezt valószínűleg nem is vonja kétségbe senki. Az viszont mégis csak a néző (és a kritikus) joga, hogy képes-e azonosulni valamivel, magáénak érzi-e a művet, vagy fenntartásai vannak, esetleg elfordul tőle. Ha ezt kétségbe vonjuk, a kritikának nincs értelme, marad a hódolatteljes dicséret, s a kritikusokat egyszerűen sarokba lehet állítani. Azt viszont mégis csak érdemes lenne figyelembe venni, hogy ebben az esetben a kritika fenntartásai teljesen egybehangzottak, még akkor is, ha a hangvétel nagy eltéréseket mutatott. Viszont az is igaz, hogy volt időnk hozzászokni a kritikai életben egyfajta merev semmit- mondáshoz, amelyben mindig egyensúlyban maradt dicséret és elmarasztalás, aminek következtében az olvasó tétován nézett a levegőbe s azon töprengett, vajon miről is lehet szó. Ha ez a gyakorlat oldódik, annak csak örülni kell, s legföljebb annyit tennék hozzá, nem tartozik a demokratikus jogok közé, hogy éretlen és értetlen véleménnyekkel szamárfület mutassanak tiszteletre méltó mesterek egész életművének. Ez az irodalomra épp úgy vonatkozik, mint a filmre, vagy bármire. De ez már más kérdés, messzebb is vezetne, nem is innen indultunk el. Szóval, nekem tetszik, hogy a tv megszólal, s elmondja saját szempontjait. A demokratikus játékszabályok így diktálják. De ne ilyen egyoldalúan, a kritikusok sarokba állításával, érvek nélkül, akár tényeket is mellőzve. És azt is érdemes lenne figyelembe venni, hogy a néző mindig hálás a jó előadásért. A kritikus is néző, viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a néző mindig kritikus is egyben. Ül a készülék előtt, cigarettázik, s felhajt egy-egy pohár bort. S közben véleménye is van. Ezt a jogot kár lenne elvenni bárkitől. CSÁNY1LÁSZLÓ Rádió Lecke leendő nyugdíjasoknak Az építészet világtörténete Azonosságot kell vállalnom a Társadalombiztosítási Igazgatóság vezetőjével, amikor a rádió nyilvánossága előtt azt jelenti ki, hogy nagyon nagy veszély rejlik a felelőtlen munkaügyi ügyintézésben, amikor a nyugdíjba szándékozni menők dolgát suba vagy fű alatt intézik, sok helyütt meg sem kérdezik a nyugdíjkort elérő férfiakat, nőket, hogy akarnak-e maradni. Mechanikusan csak kiadják a munkakönyvüket. Ezeket a mondatokat dr. Kurucz Béla, á rádió egyik jogpropaganda-ismeretterjesztő műsorában, a Mindenki Iskolája elmúlt szerdai adásában mondta dr. Bóc Imre műsorvezetőnek. A „Mi van, ha nyugdíjba megyünk” alcímű félóra várakozásom ellenére sajnos nem emberközelségből, hanem csak jogszabályszerű tárgyilakossággal igyekezett olyan sokakat érintő kérdésben segíteni, információjával mint: milyen lépések előzik meg a nyugdíjba menetelt; milyen feladatokat kell elvégezni a nyugdíjelőkészítő munka során; milyen szempontok alapján történik a nyugdíjalap kiszámítása. Nem folytatom. Az ilyen, nemes és hasznos cél, a sok embert érintő információ továbbadásának szándéka nem róható fel egy műsornak. Nekem mégis bajom volt ezzel az adással. A Társadalombiztosítási Igazgatóság helyettes vezetője valóban igyekezett a nyugdíjba kerülés, a nyugdíjkedvezmények ismertetése mellett a legkülönbözőbb munkavállalási lehetőségek teljes skáláját ismertetni. Tárgyszerűen, ahogy az a mindenki által előkereshető jogszabályokban is megtalálható. Erősen kétlem, hogy a társadalombiztosítási vezető harmincperces nonstop felvilágosítását mindenki követni tudta. Olyannyira szakszerű volt, ami a megértést zavarta. A félreértések elkerülése végett, mindez nem dr. Kurucz Béla, hanem e műsor összeállítóinak a baklövése. szűcs Szentkirályi Zoltán építésztörténész kétkötetes munkája: Az építészet világtörténete a képzőművészeti zsebkönyvtár sorozatban 1980-ban 40 000 példányban jelent meg. A szerző írói teljesítményét — a megjelenés évében — a Magyar Népköz- társaság Művészeti Alapja nívódíjjal jutalmazta. Az óriási érdeklődésre való tekintettel — változatlan utánnyomásban, most jelent meg a második kiadás. A kétkötetes munka az öt világrész építészetének szinte teljes históriáját adja az olvasó kezébe. Nemcsak az európai fejlődésről kapunk képet, de súlyához méltó helyet kap az amerikai földrész, az ázsiai kulturcentru- mok sora, az afrikai és óceániai építészet is.
