Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-10 / 108. szám
1984. május 10. tvÉPÜJSÁG 5 S tfflVIffl Állás, állóhelyzet, állomáshely, árusítóhely. Az egyik vékonyka kis szótárban ennyi áll erről a német jövevényszóról. Ennek a kereskedelem által használt kifejezésnek az értelmezését hiába kerestük jó néhány lexikonban. Ennek hiányában a T. Olvasónak be kell érnie egy újságírói szabályváltozattal. Mi a stand? Egy pavilonszerű kis ház(ikó) vagy egy asztal, ahol kereskedő azzal a nem titkolt céllal tartózkodik huzamosan, h megváljon apró árucikkeitől. Mi pedig, az utcákat rovó vásárlók ő la váljunk meg forintjainktól. így jön a kívánt kapcsolat köztünk é nagyboltokból bizonyos árukészlettel kitelepült kereskedők köz Ki, az emberek Budapesten és más nagyvárosokban dúl a harc a városcsúfító bódék ellen. A küzdelem persze jogos, ha a bódé csúfítja a környezetet. Ugyanakkor standokon, pavilonokban, vagy akár az utcára helyezett asztalokon való árusítás elterjedését nemcsak nem kell akadályozni, hanem egyenesen kívánatos a számukat szaporítani. Jó ez a , kereskedőnek és jó a vevőnek is. A kereskedelemnek azért jó, mert vásárlásra csábítja azt is, aki az utcán járván egyáltalán nem akart könyvet, műsoros kazettát, hanglemezt vagy éppen zöldséget, gyümölcsöt vásárolni. A felsorolt árucikkek nem rontják az utca képét, hanem éppen ellenkezőleg színessé, elevenné teszik. A vásárlásnak is megvan a varázsa az ilyen helyeken, nem kell tolongani, aki siet, az úgysem áll meg. Szóba elegyedik az ember a másik vevővel, sőt, még a kereskedő is beszélget vásárlóival. Kínálja portékáját. megvitatja velük az időjárást, mert ilyen esetben az eladó a hidegnek- melegnek éppúgy ki van téve, mint a vevő, sőt még inkább, hiszen egész „műszakban” kint ül, vagy éppen állni kényszerül. Visszatérve a pavilonokra, azért nem árt, ha szépek, a városképbe illesz- kedőek az újak, a régieket már úgyis megszoktuk. Szekszárdon például, új üvegből készült elárusítóhelyek kerülnek ki az utcára. A szépség viszont csak egyik követelmény, a másik a praktikusság, — lenne. Ott van például a Skála Áruház mellett a virágbolt, üde színfoltja a városnak. Jó helyen is van, hiszen az áruház, a posta és a piac közelében van, azon a pár méteren mindent be lehet szerezni, ami szemnek-szájnak ingere. Igen ám, de ajtaja van, ablaka pedig nincsen. Anyák napja előtt majd elájultak a vásárlók, akik félórányit sorbaállni kényszerültek. Nemrég átköltözött az újságos a posta elől a fa alól, egy csodaszép új pavilonba. Most még szebb a környék, de a hőguta a nyáron szinte garantált az eladónak, az új helyen ugyanis tenyérnyi árnyék sincsen. A gazdasági helyzet változásai a kereskedelmi munkát sem engedik az unalomba fulladni. Legutóbb a fogyasztók megyei tanácsának ülésén esett szó az áfészek lehetőségeiről és egy új kezdeményezésről. Ezt is nevezhetjük standnak. Arról van szó, hogy a kis települések iparcikk ellátásán javítani lehet úgy is, hogy egy közeli vegyesbolt kivonul egy-két hétre azokkal az árukkal, amelyeket az előzetes felmérés alapján, a községben szívesen megvásárolnának az emberek. Gondolnak itt háztartási és háztáji gépekre, edényekre, meg mindenre, amire szükség lehet és aminek szállítása egyenként annyiba kerülne a vevőnek, hogy meggondolja, mikor is vegye meg. Az árusítóhely lehet az iskola, a művelődési ház, vagy éppen a községháza épülete. Várjuk az ötlet mielőbbi valóra válását: „árengedmény sem lehetetlen” — jeligével, a gyakorlatban, illetve a kisközségekben. ^ a városközpontban Mindig akad érdeklődő A t ráfi kos Könyvek — Bácsi kérem, a Dunai hajóst szeretném megvenni. Mennyibe kerül? — tudakolta egy kisfiú. — Huszonkét forint — hangzott a válasz, mire a gyerek számolni kezdte a megtakarított zsebpénzét, aztán szomorúan annyit mondott: — Köszönöm szépen, nem kérem, mert nekem csak huszonegy forintom van. — Nem haj, én azért odaadom és ha lesz egy forintod, akkor meghozod. — De nekem csak csütörtökön lesz... — Jól van, akkor is jó lesz. A gyerek boldogan vitte haza a könyvet, majd az adóssággal csütörtökön pontosan jelentkezett. Átadta a a pénzt, aztán elszaladt. Ezt a kis történetet Szabó Imre mesélte el, aki a megye- székhely központjában lévő pavilonban — alkalmanként besegítő feleségével együtt — könyveket, hanglemezeket, műsoros kazettákat árusít. A pavilont a Babits Mihály könyvesbolt üzemelteti és 60—80 ezer forintos készletéből válogathatnak a könyvbarátok. A politikai, a szak-, az ismeretterjesztő, a szépirodalmi, a gyermek és ifjúsági... könyvek között mindig megtalálhatók az újdonságok, a keresett könyvek, melyekből aztán vehet a törzsközönség és az alkalmi vásárlók is. Szabó Imre „újítással” is szolgál. A szűk pavilont kitágította azzal ,hogy a választékot — a jobb rálátás miatt — campingasztalokra rakta ki. A szép kivitelű könyvek így kínálják, reklámozzák önmagukat és — véleményem szerint — nem rontják a városképet sem. Sőt! Hogy mi érdekli az embereket? Nagyon sokat „elvisznek” a politikai könyvekből — de keresettek a szépirodalmi művek, a gyermekkönyvek is. Üjabban megnőtt a kereslet a „régi kiadású ifjúsági, illetve gyermekirodalom” — a mesekönyvek — iránt. A városközpontban naponta 30 lemezt és 120 könyvet vásárolnak meg a törzsvevők és az alkalmi vásárlók. Ez is azt bizonyítja, hogy jó kezdeményezés az, ha „útban van a kultúra”. Fogadást mernék ajánlani. Mégpedig arra, hogy a szekszárdiak — beleértve a nyolc —tíz éves gyerekeket is — nagyobb része ismeri Geisz Jánost. No, nem. Nem veszítettem el a fogadást. Ha a nevét nem is tudják pontosan, de váltottak vele szót. Hogy ki ö? Hát a városközpontban, az OTP előtt lévő trafikpavilon gazdája. — Pontosan 34 évvel ezelőtt kezdtem, mégpedig március 26-án. A trafik akkor még a túloldalon állt. Amikor az üzletsort lebontották, fölkerültem a sarokra, majd egy kapu alatt folytattam az árusítást. Ügy, a hetvenes évek elején költöztem ide. Most 61 éves vagyok, tehát indokolt lenne a kérdés, hogy mikor „költözök" innen el, Tíz évvel ezelőtt állította fel a Posta Szekszárdon, a Bajcsy-Zsilinszky utcai hírlappavilont, hogy gazdag napi-, heti-, illetve havilap- választékkal kínálja az embereket. Jó helyen van ez az „áruda” állapíthatja meg a szemlélődő, hisz naponta sok ember jön-megy előtte. A vasútról, illetve a vasútra igyekvők, valamint az autóbusz-pályaudvarra jövők- menők gyakran megállnak egy-két percre, hogy a kedvenc lapjukat megvásárolják. Török Lajosné pavilonvezető szerint „eléggé olvasnak” az emberek. Tolna megyei Népújságból naponta 130—150, a hetente megjelenő RTV-újságból 160. a Nők Lapjából 80, Képes Újságból 100, Ludas Matyiből 80, Magyar Ifjúságból 50, Rakéta Regényújságból 50, Fülesből pedig 230 darabot „fogyasztanak el” az újságolvasók. azaz nyugdíjba. Megmondom: szeptember elsejével leszek nyugdíjas, de nem költözöm... A feleségem lép örökömbe, én pedig segítek majd neki. — Egy ilyen parányi trafiknak milyen a havi forgalma? — Nézzük csak ... Ez itt az április. Százkilencvenezer forint. Persze, ha lenne minden, amit rendelek, akkor ... ha jaj! Szóval akkor 120 féle árum lenne. így jelenleg csak 94 fajtát tartok. Hiánycikk a külföldi cigaretta, a pipadohány, három hónapja nincs tűzkő... — Mi most a sláger? — Változatlanul a dohányáru. De nagy keletje van a borítékos sorsjegynek, és sokan vásárolnak nálam buszjegyet is. Vannak állandó „törzsvendégek” is, akiknek kérésére félreteszi a kivánt lapot. Török Lajosné megfigyelése alapján a nők inkább a „színes hetilapokat”, a férfiak pedig a politikai napilapokat és a Népsportot kedvelik. A bevezetőben gazdag választékról szóltam, mostani megállapításom viszont — úgy tűnik — cáfolja egy kicsit. Kevés a Nők Lapja, valamint az Élet és Irodalom, de alkalmanként hiány van azokból a napilapokból is, amelyeknek egy-egy írására „ráhangol” bennünket, felhívja figyelmünket a rádió. Az oldalt írták: V. Horváth Mária, Ihárosi Ibolya, Ékes László és Szűcs László János. A fényképeket Kapfinger András készítette. „Eléggé olvasnak az emberek” Forgalmuk csekély, szerepük közelsem A kis és nagy ABC-áruházak, a szupermarketek tövében vagy a járdák szegletében elvesznek az itt-ott megtalálható standok, pavilonok. Igen, így kettősen nevezve. Mert az közös bennük, hogy valamely kereskedelmi egység nem elégszik meg csak azzal, hogy házon belül árúsít, hanem gondol egyet és tíz—kétszázfajta kis cikkével kitelepül az utcára. Fedett kis épület lesz a pavilon, egy asztal vagy sátorszerűség pedig a stand. Mindkettőben kereskedő ül, aki valójában kereskedő, és mindennap találkozni akar személyesen a vásárlókkal, vagy egy olyan, aki szereti a kereskedelmi munkát, de egyúttal az egyszemélyi önállóságot is. Kikerülhetetlenek, és nekünk, vásárlóknak szükségünk van rájuk. Az egyik előbbi mondat kicsit hibás volt, mert nemcsak kereskedelmi szervek, szövetkezetek, magánosok vonulhatnak ki áruikkal idény jelleggel az utcára, hanem a Magyar Posta a hírlapterjesztésével,’ valamint a különböző könyvterjesztő vállalatok a könyveikkel. És, akkor még olyan jószerével kategorizálhatatlan cikkekről és forgalmazóiról, mint a bazár, a játék, a papír- és képeslap még nem is beszéltünk. Mi, maradjunk ezúttal az állami és szövetkezeti szektornál. Kezemben tartok egy kimutatást. Az első pillanat a meglepetésé. Nem gondoltam volna, hogy Tolna megyében milyen kevés stand-pavilon van tanácsi kereskedelmi szerv, szövetkezeti kereskedelmi egység, valamint minisztériumi vállalat kezében. A megyei tanács kereskedelmi osztályától kapott adatok szerint: nem több, és nem is kevesebb, mint nyolc. Ebből is a legtöbb a MÁV-pályaudvarokon — Bátaszéken, Dombóváron, Szekszárdon, Tamásiban és Bonyhádon — megtalálható vegyes jellegű, bazáros pavilon. Alig tizenöten dolgoznak összesen a nyolc egységben, éves forgalmuk is csekélynek mondható. Természetesen akkor, ha az anyaboltok összfor- galmához viszonyítjuk. Szerepük azonban cseppet sem lebecsülendő. Andrási Imre, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője: — Igenis, szükség van rájuk. Hiszen gyalogolásaink során, ha csak egy napi cikket akarunk vásárolni, miért menjünk be a nagyáruházba? Nem is tesszük meg, ha pavilon-stand elé érünk. Egyrészt a napi cikkekért vannak, másrészt pedig ott nagyon gyors a kiszolgálás, nem kell a pénztárak előtt időzni, s ha igazi kereskedő a standos, akkor meg sem állhatja szó nélkül, amíg kiszolgálja a vásárlót. Dehát ott vannak még a más idényjellegű kitelepülések is! A zöldségesek, a gyümölcsösök. A vásárló időt takarít meg, a kereskedelmi dolgozó az utcán több vevőt tud kiszolgálni, jobban, ízlésesebben tudják az árut teríteni, és jobban is be lehet azt mutatni, mint a zsúfolt belső térben. Soroljam még ... ? Kint legalább a duplája fogy! Tavasz az 50-es előtt Rájöttem a nagy „titokra”. Rá, bizony. Mégpedig arra, hogy Budapesten, vagy nagyvárosokban járva miért vásárolok olyan holmikat is, amiért egyébként eszembe sem jutna mászkálni. Hát kérem, ez azért van, mert ott jó néhány éve dívik az utcai árusítás. Az üzletek olcsó, de szép termékekkel — egy asztalkával és egy eladóval — kivonulnak az utcára. Kapható olcsón zöldpaprika, szezononként változóan gyümölcs, magát kellető virág, de kínálnak kartonszoknyát, pólókat, fehérneműt, sapkát, rágógumit... Miért soroljam? Tény, hogy az embert az ideiglenesen létrehozott standok körüli tömeg is vonzza, s aztán meglátja a mutatós árut, s máris nyúl a pénztárcájáért. Igaz, hogy nagyvárosok megyénkben nincsenek, de mégis hiányolom, hogy utcáinkon csak elvétve árusítanak szezon-cikkeket. Erről beszélgettünk Egyed Istvánnal, a Népbolt Vállalat áruforgalmi osztálya vezetőjével: — Vállalatunk négy városban — Szekszárdon, Bony- hádon. Dombóváron és Pakson — alkalmazza az utcai árusítást. De kifejezetten zöldségfélékkel és gyümölcscsel ..megyünk” az üzletek elé Ennek több oka van. Az első az. hogy kevés az eladó, a másik Dedig, hogy nem tudni, milyen érdeklődés mutatkozna a kitelepült áruk iránt. De tűnődöm, hogy az idén jó lenne megpróbálni Szekszárdon, a strand előtti árusítást. természetesen strandcikkeket kínálva, ugyanezekkel kimenni Dombodba egy-egy nagyobb rendezvény idején... Az az igazság, hogy az utcai árusítás divatba jött. Néhány keresettebb cikket kínálva a járókelőknek — szándékosan nem a vevő kifejezést használom — , bizonyára megnyernénk őket. Még akkor is, ha megyénk városaiban nincs olyan nagy és állandóan hömpölygő tömeg, mint Budapesten. — A napokban Szekszárdon az 50-es élelmiszerüzlet előtt igen szép zöldségféléket kínáltak. Gusztusosabbnak tűntek a kinti fénynél, mint bent, az üzletben. — így igaz. Csalogatja a vásárlókat, azaz azokat, akik egy csomag retekért, egy uborkáért, 'két zöldpaprikáért nem mennének be az üzletbe, sőt eszükbe sem jutna, hogy azt vegyenek. Egy ottani tapasztalattal bizonyítom: kint több, mint a duplája fogy az áruból, mint bent.
