Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-22 / 118. szám

1984. május Í Z. AnEPÜJSÄG Moziban lllyított utak Az egyházak egymással is építik kapcsolataikat A film mondanivalójának illusztrációja is lehetne a tény, hogy a Hazafias Nép­front szervezésében a me­gyei papi gyűlés résztvevői is megtekintették a Nyitott utak című filmet. Kiss József nemzetközi béke-díjas, Kossuth-díjas érdemes művész dokumen­tumfilmje ugyanis a Magyar- országon működő egyházak mai életéről, az állam és az egyházak kapcsolatáról, sőt, együttműködéséről szól. Le­nyűgöző film, amiről beszél­ni sokat lehet és kell is. Ha van a filmfőiskolán gyakor­lati oktatás, ezen kell taní­tani a dokumentumfilm ké­szítésének művészetét. Mon­danivalója világos, képi vi­lága — Baranyi László nagy­szerű munkája — meggyőző és egységes, szerkezete bra­vúrosan egyszerű. A négy évszak ünnepeit kíséri vé­gig a küllönféle egyházak szertartásrendszerében, úgy csoportosítva, hogy minden szertartásból a lényeg van benne a filmben, mindegyik egyház képviselője összefog­lalja a saját mondanivaló­ját úgy, hogy a film szerke­zete harmóniát sugároz, mi­közben évezredes konfliktu­sokról. ellentmondásokról és azok feloldásáról beszél a film. A mondanivaló, ami összeáll, a szereplő vezető egyházi személyiségek ször- végéből, a szertartások tar­talmából, és kísérőszöve­géből, kifejezi a film ér­telmét és tartalrnát, és ez pedig a nemzeti egység és a béke gondolata, a különböző világnézetű emberek közös munkálkodása a szocialista Magyarország építésében. Művészet ez a film attól, hogy a dokumentarista hű­séggel bemutatott valódi mö­gött felcsillan az általános igazság. Az ellentétes világ­nézeti ás ideológiai álláspont a mai Magyarországon már nem kötődik ellentétes poli­tikai állásfoglaláshoz. Itt kell persze leszögezni, amit a filmben az egyházak vezetői is elmondtak, hogy világné­zeti és ideológiai álláspont­jukat nem kívánják feladni, ragaszkodnak vallási dog­máikhoz, de a békéért, az ország haladásáért vívott harcban és mindennapi mun­kában együtt vesznek részt egymással, az- ateistákkal és a meggyőződéses marxisták­kal. Egyúttal kihívást is je­lent az a marxisták számára, hogy fel tudjuk venni a ver­senyt a marxizmus hirdeté­sében, a kétezer éves gyakor­lattal rendelkező egyházak­kal. A békés építőmunka, a találkozó erkölcsi elvek har­móniája mellett hiba lenne elmosni a világnézeti és ide­ológiai különbséget, ezt az egyik fél sem akarja. Soha a magyar történe­lemben még nem fordult elő, hogy az állam és az egyhá­zak kapcsolata ennyire nyu­godt és elvszerű lett volna, mint ahogy az is történelmi vívmányunk, hogy az egyhá­zak egymással is építgetik kapcsolataikat, és éppen az állam közvetítésével. Nem tudok róla, hogy van ország a világon, ahol valamennyi egyház összefogott és közös bizottságban tettek hitet va­lami mellett, és valami el­len. Az országos és a me­gyei egyházközi békebizott­ságokban pedig ez történik, a szocialista Magyarorszá­gon, 1984-ben. A bizottság nevéből is kitűnik, hogy a hívők felekezetre való tekin­tet nélkül fellépnek a hábo­rú, a pusztítás gondolata el­len, az emberiség békéjéért és a jövőért. Hazánkban az alkotmány biztosítja a lelkiismereti sza­badságot, a gyakorlat pedig igazolja és szavatolja a sza­bad vallásgyakorlatot és an­nak feltételeit. Annál is in­kább, mivel a nemzeti köz- megegyezés légkörében álta­lános megbecsülés övezi mindazokat az irodalmi, kép­zőművészeti, zenei értékeket, náphagyományokat, amelyek a vallások szellemében szü­lettek és történelmünk fo­lyamán kultúránk részeivé váltak. A film mondanivaló­jával is egybevág Miklós Imre államtitkár gondolata, amit a televízió Hatvanhat című műsorában mondott, ha marxisták és hívők vala- mennyein saját világnézetük és erkölcsi elveik szerint él­nek és cselekszenek, gond­jaink fele magától megoldó­dik. ihAhosi ibolya Szokolay Zoltán önálló estje Szokolay Zoltán négy köl­tő, Domonkos István, Ká- nyádi Sándor, Szilágyi Do­mokos és Faludy György négy hosszabb verséből állí­totta össze műsorát, melynek címét Borsos Miklóstól köl­csönözte: Visszanéztem fél- utamból... A cím lazán fűzi egybe a négy költő négy versét, s ezek- is lazán kap­csolódnak egymáshoz: a ma­gyar nyelvről szólnak, az anyanyelv összekötő erejéről, ami az országhatárokon túl is az együvétartozást jelen­ti, a hűséget. Domonkos István a nyelven belül keresi a nyelvi lehető­séget, Faludy György számá­ra a zene fontos, a köny- nyedség, amit ebben a vers­ben is épp oly fontosnak vesz, mint sok vihart kavart Villon-átköltéseiben vagy — sokkal meggyőzőbben — Ra- belais-fordításában. Az est igazi jelentőségét a műsor középpontjába állított Kányádi Sándor és Szilá­gyi Domokos verse jelentet­te, ez valóban nagy költészet, a szó maradandóságot jelen­tő értelmében. Szokolay Zol­tán élt is a lehetőséggel, hangja erőteljes, versértel­mezése világos, s ez akkor is igaz, ha voltak megingá­sai, s a Faludy-vers enjam- bement-jainak kanyaraiban időnként el is tévedt, de ugvan kivel nem történik meg? A vers számára — s ezt lehet vitatni — olyan drá­mai eseménysor, amit meg­jeleníteni akar, tehát nem verset mond, hanem előad, amennyire lehet, a színház­hoz közeledve. Ehhez időn­ként külsőleges eszközökre is szüksége van, s így tör­ténik meg, hogy a vers autochton világa néha ré­szeire bomlik, a romantiká­ba hailó hevület magát a lé­nyeget fedi el. Ezzel együtt is tiszteletet ébresztő vállalkozás volt Szokolay Zoltán önálló est­je, s mindenképp nagyobb érdeklődést érdemelt volna. cs. Tévénapló V Szellemidézés Karinthy Ferencnek minden bizonnyal mégis csak ez a legnagyobb élménye. Már 1946-ban megírta a Szellemidézést, 1957-ben drámát írt belőle, amit 1972- ben átdolgozott, s most már ezt tekinthetjük a végleges szövegnek. A lángész apa árnyéka legtöbbször tehertétel, Goethe fia épp úgy példázza, mint Arany Jánosé. Karinthy Ferencnek először azt kellett megmutatni, hogy a dicső emlék árnyékában is ki tudja építeni saját világát, s második könyve talán kihívás is volt, hogy leszámol­jon kortársi ellenérzéseivel. De több is ennél. A Szel­lemidézés, valamennyi változatában, tulajdonképpen a zseni tragédiája, aki állandóan készül a nagy műre, kisszerű környezete ellenében, s közben senki nem látja meg, hogy a széttöredezettség látszólagos, az élet­mű napról napra teljesebbé válik, s miközben szer­kesztőkkel alkudozik, előlegeket hajszol, már átlépte a világirodalom küszöbét. A szerző annak idején azt kérte az olvasótól, „ne keressen a színműben kulcsdrámát”, de végtére lehe­tetlen elvonatkoztatni hőseit a valóság szereplőitől, s nem is fontos: a Szellemidézés Karinthy Frigyes em­lékével teljes dráma, ami csak itt, hazai díszletek között történhetett meg. Ez is javára válik, akkor is, ha az írói lelemény az általánosba tudja emelni. Igazi jelentő­sége is ebben van, mert az alaptörténet tulajdonképpen néhány lazán összefüggő adoma, amelyek önmagukban nem is kínálnak egy drámára való nyersanyagot. Karinthy Ferenc művében az a fontos, hogy miközben hitelt érdemlően felidézi a zseniális apát, olyan légkört tud teremteni, ahol az életrajzi adalékok egy emberi tragédia részévé válnak, egyszerre csak azt érezzük, hogy a mosoly ajkunkra fagy, s szívből kívánjuk, hogy a hűséges és önkéntes titkárnak, akit egyébként Dénes Miklósnak hívtak, sikerüljön visszafordítania a törté­nelmet. A drámából készített tévéjáték nagyon szép alkotás, az unoka, Karinthy Márton, áhítattal áll nagyapja em­léke előtt, de a családi történet általános példázattá válik kezében, egy író tragédiájává, aki gondok, apró torzsalkodások szüneteiben, már-már lopva rótta sorait, néhány pengőért, gyakran csak alkalmi mulattatásnak, de valójában a világirodalomnak. A szereplők átérzik felelősségüket, végtére nem is egy drámában lépnek fel, hanem a múlt árnyait keltik életre. Bodnár Erika, Zsótér Sándor, Rácz Géza, Har­sányt Gábor egyaránt kitűnő, Sinkó László is, még ak­kor is, ha megjelenésében ő a legkevésbé hiteles. Nagy Anna viszont túl fiatal Róza nénihez, s még egy meg­jegyzés kívánkozik ide: ez a helyszín, az amerikai fil­mekből kölcsönzött luxuslakás akkor sem, ma sem jel­lemző a magyar írókra. Igaz, halála órájában 46 000 pengő tartozása volt, de zsebében mindössze öt pengőt találtak. 1938-ban volt. Kosztolányi már nem élt, Babits nem sokkal előbb esett túl gégeműtétjén. Kosz­tolányit gyászolva ezt írta az ifjú nemzedéknek: „Le­gyetek hálásak, hogy itt járt közöttünk.” Róla sem mondhatunk egyebet. CSANYI LÁSZLÓ Húszéves a szekszárdi Jazz Trió Könyv Ormos Mária: Merénylet Marseille-ben A Babits Mihály művelő­dési központ nézőterének ki­alvó fényeit váltva, három reflektor csóvái kúsztak a nyitott színpad hátsó függö­nyére, miközben bejöttek a zenekar tagjai, hogy szerény meghajlással üdvözöljék kö­zönségüket. Számomra jel­kép marad ez a pillanat. Jel­képe az orvosi műtő és mér­nöki asztal tisztaságát sugár­zó, tehetséggel áldott aka­rásnak, amely a csend ho­mályából a hangok birodal­mára irányította reflektora­it. Húsz év jókora mérföldkő. Megér egy visszapillantást. Még akkor is, ha ebből az első nyolc zárt ajtók mö­gött, önnön szórakoztatással telt el. Hiszen a jazz-muzsi- ka örömteli légkörét dr. Ke­lemen Endre, Lőrinczy Gyu­la és dr. Radnai Tibor mind­máig megőrizték. Ennek kö­szönhető, hogy a közönség velük együtt gyarapodott egy-egy szép emlékű koncert Sikerélményével. A trió von. A kecskeméti színház két egyfelvonásossal vendégsze­repeit, Lorca Don Cristóbal és Honná Rosita tragikomé­diájával és Alexandr Biok Komédiásdijával. Vándorfi László rendezése elsősorban arra irányult, hogy összhan­got teremtsen a két darab között, nem is alaptalanul, mert mindkettő jelképeket hordoz, Lorcánál világosan, tanulsággal, Bioknál a szim. hólizmus emlékeivel. Lorca Don Cristóbalja „bábjátékszerű bohózat”, ami zásában egész generáció nőtt fel értékes, könnyű kamara­muzsikán. A jól példa ha­tására országos figyelmet keltő big band alakult Szekszárdon. Jelentős ven­dégművészek érkeztek, s ad­ták egymás kezébe a kilin­cset (mikrofont) szép közös sikereket aratva. A jubileumi koncert vonzó meghatódottságában felcsen­dült számok többsége egy- egy emléket idézett, például a Bruberck: Koto song, vagy a saját szerzeményű Toledói pengekovács, amelyekkel a trió tagjai szemlátomást örömmel azonosultak. Oldot­tabb és kisugárzóbb volt a szünet utáni, vendégszólis­tákkal közös műsorrész. Dr. Béke Árpád trombita játékát, Kovács Árpád hatásos imp­rovizációkkal átszőtt fuvola­szólóit és Bornemissza Má­ria jóízűen scattelő énekét egyaránt nagy tetszés fogad­azt is jelenti, hogy minden stilizálást elbír, még olyant is, ami eltér a szerző szán­dékától, Biok azonban ke­ményebb dió, a tréfa mögött igazi költő rejtőzik, a Tizen- ketten szerzője, Gorkij mun­katársa, aki csak alkalmi vendég volt a színházban. Szezonvégi előadás volt, közlekedési okok miatt a szünet túl hosszúra nyúlt, az egyébként sem nagyszámú közönség nagyobbik fele meg sem várta a Blok-darabot. Mi történt 50 évvel ezelőtt Marseille-ben? 1934. október 9-én délután egy bolgár-ma­cedón származású mesterlö­vész kioltotta Sándor jugo­szláv király és Barthou fran­cia külügyminiszter életét. A két államférfi fontos találkozóra készült. Az Euró­pában erősödő fasizmus mind komolyabban veszé­lyeztette a békét, s a béke megőrzésében érdekelt tőkés országók vezetői között Barthou és Sándor király nagyon fontos személynek számított. Barthou külügy­miniszter az éledő német mi- litarizmussal szemben nem­csak a nyugati, hanem a ke. leti biztonságot, Kelet-Euró- pa és a Szovjetunió békéjét is fontosnak tartotta. Ki volt a gyilkos? Kik voltak a megbízió? Mely ál­lamok támogatták a me­rénylet szervezőit? Mi volt a háttérben megbúvó értel­mi szerzők célja? Mit tu­dunk ma a mindmáig mes­terségesen homályba borított mozzanatokról ? Ezekre a kérdésekre ad választ Or­mos Mária. Megismertet a korabeli európai nemzetközi helyzettel, bemutatja a fa­siszta terrorista szervezete­ket, s magukat a merénylő­ket. Ismerteti a merénylet megszervezését és a támoga­tókat: Göringet, Mussolinit, Horthyékat. Részletesen fog­lalkozik Magyarország szere­pével, s bemutatja, milyen nemzetközi politikai meg­gondolások alapján akarták egyedül Magyarországot a vádlottak padjára helyezni a merénylők támogatásáért. A néhány éve megjelent és nagy sikert aratott Me­rénylet Marseille-ben című könyv második kiadása most abból az alkalomból jelenik meg, hogy magyar—NSZK koprodukcióban színes film készült a marseile-i esemé­nyekről, amelyet nálunk is bemutattak. SO-KY mappa A napokban adta ki a Kép­zőművészeti Kiadó a SO-KY- mappát. A szerzőpár: Ke­mény Éva és Sós László ah­hoz a nemzedékhez tartozik, amelynek legtöbb képviselő­je nem úgy kezdte alkotó pályáját, hogy a tanulmá­nyok végeztével megbízások­kal, vagy önálló kiállítási lehetőséggel számolhatott volna. Első tárlatukat 1966- ban rendezték a Műcsarnok­ban, s mintegy 40 kiállítás után, két éve kapták az Ér­demes művész címet. Több díjat szereztek, többek kö­zött az 1982-es Európai Poli­tikai Plakát Triennále Vilié de Mous díját. Plakátjaink szellem a nem­zetközi imperializmus a vi­lág különböző pontjain fel­éledő újfasiszta agresszió el­len és a népek szabadsága mellett emel szót, magasz­talva a valódi hősiességet. A fotómontázs plakátok­nál a kompozíció lényegét nem a fotók határozzák meg, hanem a belső rendező elvet körvonalazó koncepció. Ke­vés szöveggel is egyértel­műen közli a gondolatot. A mappa 32 színes nyoma- tot tartalmaz. A művészhá­zaspár életpályáját Aradi Nóra mutatja be. Rádió Társadalmi munkáról ismét és remélhetően sokáig Az első pillanatban meglehetősen fur­csának és logikátlannak tűnt Fodor Csilla Mi közünk hozzá című riportjának — pénte­ken a Kossuth-adón — egyik megszólalta- tottja, amikor elmondta, hogy a helybéli horgászegyesület tagjaként végez a hét­végén több társával együtt társadalmi munkát Veresegyháza leendő postahivata­lánál. Elsősorban nem mint helybéli lakos, hanem mint a víz szerelmese, aki a maj­dan kialakítandó horgászhelyre így kíván jogosultságot szerezni. Ha a T. Olvasó a társadalmi munka kife­jezés hallatán unottan legyint, kérem, la­pozzon egy másik oldalra, őneki éppúgy nem mondanak semmit ezek a mondatok, minthogy semmit nem adott volna Fodor Csilla kiemelkedően jó rádióriportja, mely­nek csupán a társadalmi munkavégzés volt a témája. Gyanítom, és épülő-szépülö-gya- rapodó városaink, falvaink a bizonyíték arra, hogy többségben inkább azok a hon­fitársak vannak, akiknek nemcsak hogy jelent valamit ez a kifejezés, hanem sza­badnapjaik egy részének is tekintik. Ter­mészetesen csak akkor, ha értelmes célok­ért mozdítják-mozgatják meg őket. A Mi közünk hozzá alkotója nehéz fel­adat kibontására vállalkozott. Hiszen egy olyan témát választott, melyről majd min­dennap olvasunk, hallunk, beszélünk, vagy olvasni, hallani és beszélni fogunk holnap, holnapután. Kis túlzással hovatovább majdnem annyit társadalmi munkásunk, mint rendes munkaidőben dolgozunk, így Fodor Csillának kizárólag olyan kifejezési és szerkesztési formát kellett választania riportjának megtervezése is a mikrofonos munka közben, amely se nem unalmas, se nem ismert, és az eddigi ismeretek nem köszönnek vissza a műsor során legalább kétszázszor. Veresegyháza erre igazán jó példa volt, hiszen mint hallhattuk, egyszerre négy he­lyen is dolgoztak a riport felvételekor a helybéli idősek-fiatalok. És egyáltalán nem azért, mert az egyik tömegkommunikációs eszköz munkása ott járt a helyszínen. A megszólaltatott embjerek mondataiból gyakran kiérződik a „csináltság". Itt nem volt semmiféle „manipuláció”, és a munka zaja is ugyanazon a perchez, pillanathoz tartozott, mint a riporter kérdései. Ez a riport nem vette el kedvünket a tá rsadalmi munkától... szűcs ta. BORNEMISSZA GÉZA Színházi esték Két egyfelvonásos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents