Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-04 / 103. szám

r MÁJUS Névnap: Mónika, Flórián. 4 PÉNTEK A Nap kél 5.23 — nyugszik 20.00 órakor. A Hold kél 7.15 — nyugszik 23.53 órakor. Száznegyven évvel ezelőtt, 1844. május 4-én szüle­tett Miskolcon, és 57 éves korában, 1901-ben halt meg Bercsényi Béla színész, író, A Színpad című újság szerkesztője. v____________________________________________________________________' 4 A NEMZETI SZÍNHÁ­ZÉRT. A dombóvári Városi Művelődési Központ amatőr művészeti csoportjai — a Kapos Kórus, a Kapos Tánc- együttes, a Vadvirág gyer­mektáncegyüttes, a művelő­dési központ gyermektánc­együttese, a városi fúvós- zenekar és a művelődési központ művészitorna-balett csoportja — mutatkozik be május 7-én 17, illetve 19.30 órakor Dombóváron. A ren­dezvény teljes bevételét a Nemzeti Színház építésére ajánlják fel. 'V. TOVÁBBKÉPZÉS. A Tolna megyei állatorvosok májusi továbbképzését a ter­vek szerint a MTSZE-szék- házban tartják május 9-én, ezúttal az állategészségügyi szolgálat aktuális kérdéseiről lesz szó. 4 AZ EGÉSZSÉGŰ GYI MINISZTÉRIUM — az Or­szágos Közegészségügyi In­tézet javaslatára — intézke­dett arról, hogy tovább csök­kentsék a kanyaró megbete­gedések számát. A rendelet szerint idén és jövőre újra­oltják az 1973. július 1. és 1977. február 28. között szü­letett több mint félmillió gyermeket, akiket tízhóna­pos korukban oltottak be kanyaró ellen. + DOMBÓVÁRIAK MU- RAKERESZTÜRON. A MÁV Dombóvári Építési Főnök­ségének dolgozói jelenleg a murakeresztúri állomáson felújító, korszerűsítő munkát végeznek. A jelentős értéket képviselő nagy munkával az idegenforgalmi szezonra kell elkészülni. Az állomást június 15-én adják át. 4 MÁJUS 6-ÁN, vasárnap az esztergomi Vadvirág kem­ping területén kutyavásárt és ügyességi bemutatót szer­vez az esztergomi idegen- forgalmi hivatal. Kutyákon kívül macskákat, tengeri- malacokat, papagájokat, fe­héregereket is bemutatnak. Lesz csere-bere akció és tombola, amelynek főnyere­ménye egy törzskönyvezett kutyakölyök. ■ A LAPUNK április 30-i számában tévesen jelent meg a Csillagrózsa elnevezésű díszítőművészeti pályázat eredménye. A helyes vég­eredmény a következő: Ki­emelt szakköri nívódíjat a szekszárdi hímzőszakkör ka­pott. Űszóverseny miatt a szek­szárdi fedett uszoda 1984. május 5-én 8—14 óráig a nagyközönség számára zárva tart. Tm. Vízmű Vállalat, Szekszárd. (258) Azt hiszem, nem az erős, ellenkezőleg, a lelki gyen­geségben, de inkább sivár­ságban szenvedők közé tartoznak azok az ember­társaink, akik a szekszár­di Arany János utcai böl­csőde udvarán megcsonkí­tották, kettétörték a múlt héten elültetett facsemeték egy részét. Nemcsak a böl­csődei dolgozók és a szü­lők társadalmi munkájá­nak semmibevételét je­lentik a derékba tört fák, hanem valami mást is: a barbárságot. Az erő ilye­tén való fitogtatása ugyan­is ezt jelenti. Remélhető­leg a „fanyüvők” pályája is előbb-utóbb derékba törik. Zápor Várható időjárás az ország terüle­tén ma estig: főként nyugaton nö­vekszik meg időnként a felhőzet. A Dunántúlon szórványos eső, zápor, helyenként zivatar várható. Az élénk délnyugati szelet nyugaton gyakran kísérik erős szél­lökések. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 19 és 24 fok között alakul. Orvosmeteorológia A hét végén igen nagy nedvességtartalmú medi­terrán levegő érkezik a Kárpát-medencébe. Ennek hő­mérséklete magasabb az itt levőnél. Érkezésével ked­vezővé válnak a feltételek záporok, zivatarok kialaku­lására. A fülledt meleg időben fokozódik a szervezet hőleadása, s emiatt felgyorsul a vérkörzés, szaporábbá válik a pulzus és a légzés. A szervezetben lévő eset­leges gyulladásos folyamatok felerősödhetnek, és a reumás fájdalmak is gyakoribbak lehetnek; a foko­zott megterhelés miatt a figyelem lanyhul. A későbbi­ekben érkező frissebb, hűvösebb levegő hatására foko­zatosan megszűnnek a panaszok. Horváthék „otthona” Jó ütemben halad a húsz- hektáros terület talajelőké­szítési munkája is. Tárcsáz­zák, majd gyomirtózzák, hogy az időjárástól függően május 6. és 12. között kiül­tethessék a három fóliasátor tartalmát, a 120 ezer diny- nyepalántát. A leendő termés értékesí­téséről is gondoskodtak a Széchenyi téesz vezetői az­zal, hogy a 70 százalékát „le­szerződték”. Csányi dinnyések Tamásiban informál: — Ügy tudom, az idén próbálkozik először a szö­vetkezet a dinnyetermesz­téssel. Igaz, hogy ez nem homokos, hanem kötött talaj, de azért terem. Az érés azonban késik majd nyolc­tíz napot. Informátorunk szerint a négy dinnyés munkáját se­gítik a szövetkezet asszonyai, akik ottj áriunkkor éppen a palánták átrakását végezték. Erre azért van szükség, hogy a gyökérzet megfelelő mó­don erősödjön. Tamásiból Nagykónyi irá­nyába haladva fóliasátrakat, köröttük szorgoskodó embe­reket, valamint két faházat és hozzá tartozó melléképü­leteket pillanthat meg az utazó. A „látvány” dinnyé­seket sejtet. Ha a kíváncsi utazó letér a 61-es útról, rá­kanyarodik a Hercegi útra — amely a Páriba vezető dűlőutat jelenti, és megáll a faházak mellett, akkor sej­tése beigazolódik. A Csány- ból érkezett dinnyések — Horváth István és felesége — szorgoskodnak a fóliasát­rak körül, nevelik, gondoz­zák', féltő szemmel vigyáz­zák a dinnyepalántákat a tamási Széchenyi Mgtsz te­rületén. Horváth Tibor készséggel----------------------------------------------------­H orváth Tibor a palánták átrakását végzi A szekszárdi megyei könyv­tár a hagyományoknak meg­felelően az idén is megren­dezte a Tolna megyei gyer­mekkönyvheteket. A május 2-tól 18-ig tarló rendezvény- sorozat célja, hogy elmélyít­se az ismeretterjesztő iro­dalmat, megszerettesse a könyvet, a könyvtárat, szol­gálja az olvasóvá nevelést. Mindezek mellett cél az is, hogy élő, személyes kapcso­lat alakuljon ki az íróval, és a fiatal olvasók megismer­jék a kiadói terveket is. A gazdag program május 2-án kezdődött. Sólyom Kati szín- művésznő „Mesebál” című műsorát láthatták a bölcs­kei és a dunakömlődi gye­rekek. Tegnap Ambrus Éva, a Móra Kiadó szerkesztője Dunaszentgyörgyön, Német- kéren és Tamásiban tartott foglalkozást. Ugyancsak teg­nap hallhatták a paksi II. számú iskola tanulói Fábián Ágostonná meséit. D. Nagy Éva ma találkozik a Búvár könyvek kedvelőivel Bony- hádon és Tengelicen, Ordas Iván író pedig sárszentlőrin- ci olvasóit látogatja meg. Május 8-án Bogáti Péter a nagydorogi és a paksi, Ba­yer Béla költő pedig a dom­bóvári gyerekek vendége ■ lesz. A sióagárdi, illetve szekszárdi gyerekeknek 10- én, a zombai és alsónánai gyerekeknek pedig 11-én tart foglalkozást Hurtony Zsuzsa, a Móra Kiadó szerkesztője. Bátaszék és Szekszárd ven­dége lesz május 18-án Bá­lint Ágnes író. OLVASTAM Amur a horgon Tegnapi híreink egyike arról tudósít, hogy a faddi holt Duna-ágban tizenhárom, kiló és nyolcvandekás amurt fogott egy szerencsés horgásznő, Lencsés János- né. A hírből az is kiderül, hogy a gilisztára ráharapó 90 cm hosszú, 65 cm „derékbőségű” halat húsz percig fárasztotta a horgász, míg végül az a szákba, illetve a partra került. Bevallom, irigylem az ügyes pecást, hisz ilyen kapi­tális zsákmány nem mindennapi fogás. De irigylem a szakértelmét is. mivel ekkora halat fárasztani, majd „kisegíteni” a vízből, nem kevés ismeretet igényel. Mindezt azért mondtam el, mert annak ellenére, hogy faviccek bevetésével is megpróbálkoztam időnként fá­rasztóm — a halakat, is — mégsem sikerült soha ek­kora példányt kifogni. Végül, van egy javaslatom. Ha van ideje és kedve is ügyes horgásztársunknak, akkor tartson egy sajtófoga­dást, melynek témája: a csali. —él— Nyomdában az 1985. évi naptárak Útépítés - társadalmi munkában Mözsön Mözsön a Gólya utca la­kói meglehetősen sokat bosz- szankodüak, hisz a 26 családi házat különösen eső után le­hetetlen volt gépkocsival megközelíteni. Nyáron a por. télen a hó miatt akadt igen sok kellemetlenségük. A 400 méter hosszú utat 2 nap alatt készítik el az ut­ca lakói. Az anyagot a tol­nai tanács biztosítja, a kész betont Szekszárdról hozzák a billenőplatós tehergépkocsik A társadalmi munkában szép számmal részt vesznek a Gólya utca lakói, terítik, tömörítik a betont. A há­rom méter széles úton egy hét múlva már közlekedhet­nek a járművek. Megérkezett a kész beton a Gólya utcába Időjárás-előrejelzés Felhős idő A naptár életünk nélkü­lözhetetlen kelléke. A napja­inkban használatos naptárak igen változatosak. Kezdve az asztali-, fali-, kártya-, agen- danaptárokon át igen sokfé­le, esztétikus naptár készül, melyék — azon túl, hogy tájékoztatnák az idő múlásá­ról — jelzik az ünnepeinket feljegyezhető, elintézendő dolgaink, sőt a lakás, a mun. íkáhely díszeivé is válhatnak. % A Képzőművészeti Kiadó gondozásában megjelenő jö­vő évi naptárak már nyom. dáfoan vannak. Az 1984-es év. re 28 féle művészeti naptár­ból több mint 1 millió pél­dányt jelentetett meg a ki­adó. s 56 féle. összesen 870 ezer réklámnaptár is készült. A naptártervezők a legkü­lönbözőbb igényeknek igye­keznek megfelelni, amikor — minden korosztályra gon­dolva — meglehetősen széles naptárválasztéko’t kínálnak 1985-re is. Az elmúlt hét második fe­lében északi irányból erős, gyakran viharos széllel hideg levegő érte el a Kárpát-me­dence területét. Felhőátvonu­lásokból sokfelé alakult ki zápor, hózápor. A hőmérsék­let jelentősen csökkent. Haj­nalban általában —3, plusz 2 fok között alakult a hőmér­séklet, de a talaj szintjében néhány helyen —8 fokig süllyedt a hőmérő higanyszá­la. E hét második felében ál­tálában felhős lesz az ég. sokfelé lehet számítani esőre, helyenként zivatarra. A hő­mérséklet hajnalban 10 fok 'körül alakul. A kora délutáni órákban általában 18. 23 fo­kig melegszik fel a levegő. A hét végétől a felhőzet fel­szakadozik, a csapadékhaj. lám csökken. Az éjszakai le­hűlés kissé erősödik. A mini. mumhőmérséklét 4. 9 fok kö­zött várható. KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALA1 JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postaitok: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRAS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400.- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. J

Next

/
Thumbnails
Contents