Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
6 NÉPÚJSÁG 1984. május 19. Jankovics Lászlóné igazgatási csoportvezetővel — Manapság egyre-más- ra hallom, hogy a szabálysértési ügyintézőknek „bizonyos eljárást” helyeznek kilátásba az érintettek. Persze, ezeknek a fenyegetéseknek nagy része csak hangoskodás. Mégis, korábban ilyen szinte nem létezett. — Elképzelhető, hogy az ilyen állampolgári fegyelmezetlenség a városokban előfordul, de községekben nem igen. Bizonyára azért, mert a községi tanácsok ilyen ügyeket intéző dolgozói lakóhelyükön mindenkit ismernek. Én is helybéli születésű vagyok. Hatvanhat augusztus első napja óta vagyok a nagydorogi nagyközségi közös tanács igazgatási csoportvezetője és egyúttal szabálysértési előadó is. Korábban a diósberényi tanácsi kirendeltséget vezettem. Én sohasem a papír alapján igyekeztem elbírálni ügyüket, mert az nem jó. Mint államigazgatási dolgozónak az ügyek elbírálása során szubjektív érzéseimet és információimat a velem szemben ülő emberről mindig ki kell zárni. Elsődlegesen a jogszabályt. Azt kell nézni. — Néhány kollégája éppen a jogszabályokra való örökös hivatkozása miatt végzi mechanikusan ezt a nagyon kemény munkát. — Én is tudok ilyenekről. Munkánk alapja a jogszabály, de akiknek az ügyeivel foglalkozunk, azok élő emberek ... Én személyesen ismerek a faluban mindenkit. Éppen ezért el tudom ,.képzelni”, hogy mi motiválhatta az embert, hogy lopjon, vagy ne járassa az iskolába a gyermekét. Lehet, hogy éppen annak az embernek naponta köszönök, vagy érdeklődöm egészségi állapota felől. — Aztán néhány nap múlva ugyanazt az embert pénzbírsággal sújtja. Az első hallásra olyan ez, mint egy tudathasadásos állapot. — Maga is tudja, hogy csak az első hallásra az. A tanácsnak ilyen munkája is van, hatósági. Az előbb dicsértem a községi szabálysértési munkát. Most az ellenkezőjét mondom. Nehezebb is a községekben a szabálysértések elbírálása, mert itt mindenki ismerős. — A tanácsi munkának a legnehezebb, legösszetettebb, és a legtöbb belső konfliktussal terhes területe a szabálysértési munka. Egy nőnek nem lehet ez leányálom. — Az első időben, 77—78- ban nagyon sok nehéz napom volt. Megszámolni sem tudom, hogy hány Eleinumot faltam. De, nemcsak a lelki őrlődések miatt. Édesanyám sokszor kérdezte, hogy: ,,Kell ezt neked csinálni?” ö a faluban ráért beszélgetni az emberekkel. Persze, hogy én és a munkám is beszédtéma volt akkoriban. | — Szájára vette a falu? — Az utcasarkon beszéltek rólam. Az első időben, amíg rendet nem tettem magamban, addig nagyon megviselt ez a helyzet. Ingerlékeny voltam. Aztán, miután két évig jártam orvoshoz, azt mondtam magamnak, hogy „végsősoron szereted a tanácsi munkát. Hát akkor ...?” — Diósberényben azért ment a tanácshoz, mert ott nem volt más munka- lehetőség? — Tizennégy éve érettségiztem, már a középiskolában nagyon szerettem nyüzsögni. Művelődési házban szerettem volna dolgozni. Nem sikerült. Ellenben, ha a tanácsi munka nem tetszett volna nekem, akkor biztosan nem fogadom el, vagy időközben továbbállok. Nem tettem meg. Közben hazajöttünk Nagydorogra, és nyolchónapos volt első gyerekünk, amikor nagyközségi tanácshoz kerültem. Puszta- hencsén is voltam kirendeltségvezető. A tanácsakadémiát is elvégeztem. Kisfiúnk hathetes volt, amikor vizsgáztam. Miután gyesről visszamentem, adódott egy lehetőség. Így lettem igazgatási csoportvezető. — Korábban mit tudott a szabálysértési munkáról? — Az égvilágon semmit. Ráadásul nagyon sok restancia volt abban az időben. Vezetőváltás napjait éltük. Elnökkel, titkárral. Tőlük a segítséget, amennyiben lehetett, megkaptam, de nekik is volt elég dolguk. Ebben az időszakban merült fel bennem az a kérdés, hogy vajon meg tudok-e felelni ennek a nehéz munkának? És most, nemcsak a szabálysértést, hanem az igazgatási ágazat irányítását és összefogását értem ezalatt. Dönteni, az roppant nehéz dolog! A szabálysértési bizottságnak úgyszintén. Nyolc év után úgy van az ember . .. — Ne keresse a jelzőt! — Nem keresem. Ma már nincs lelkiismeretfurdalásom azért, mert meg kell büntetnem valakit. Épeszű ember lévén, korábban is tudtam, hogy nem szabadna lelkiis- meretfurdalást éreznem. Mert nem követtem el a jogszabályokkal ellentétes dolgokat. Mégis, milyen az ember? Túlkomplikálja a helyzeteket. Pszichológiai tanulmányba illenék a kezdő szabálysértési ügyintéző lelki állapota és folyamatos vívódása. — Hány álmatlan éjszakája volt? — Volt elég sok. Mégis szerencsés időszakban váltottam én, mert a családom nem nagyon látta kárát az én vívódásaimnak. Hetvenhétben férjem elment a Politikai Főiskolára, a gyerekekkel voltam egyedül itthon. Amikor férjem hazajött, a problémáimmal nem trak- táltam. Szeretek kertészkedni. Láthatja a telken lévő fóliát. Hát, bizony dugványozás, ültetés meg kapálás közben rágódtam eleget. De a kétkezi munka mindig megnyugtatott. Hétvégeken. — Nem fenyegették meg, ezt már tudom. Azt azonban még nem, hogy hogyan viselkednek a szabálysértés elbírálása során az emberek? — Ha elkövető is az illető, akkor is ügyfél. Az ügyintéző hangneme, magatartása meghatározó. Eléggé nagyhangú vagyok. Két hete egy szabálysértési ügyben volt nálam Pusztahencséről egy néni. Hangosan beszél ő is. | — Túlkiabálta? — No, nem. Pedig sokszor észre sem veszem, hogy milyen hangosan beszélek. De ez nem azért van, mert el akarok határolódni az emberektől. Igenis szeretem őket. Egyszer, nem titkolom, valóban kiabáltam. Honvédelmi bejelentési kötelezettség megsértése miatt folyt eljárás egy fiatalkorú ellen. Hát az a gyerek olyan minősíthetetlen módon és trágárul beszélt a saját anyjával, hogy felment a vércukrom. Ez az egy volt. Kirúgtam. De azért nincs lelkiismeretfurdalásom. — Megpróbálták-e befolyásolni egy-egy szabálysértési ügy elbírálásánál, főnökei, ismerősei. — Nem. — Telefonon, útmenti beszélgetések során sem? — Nem. Meghatározó volt ebben, hogy hetvenhatban miként kezdtem. Olyan korábbi vezetőim voltak, akiknek a munkastílusa és gondolkodása meghatározó volt. Ök sem hajlottak ilyesmire, és nem hatódtak meg egy- egy telefontól. Én sem hajlok erre. Annak ellenére sem, ha másnap ugyanavval a munkahelyi vezetővel kell a tanácselnöknek vagy a titkárnak leülnie beszélgetni, és Nagydorog mindennapi ügyeit intézni, akit én megbírságoltam. Ezeket a tényeket tudomásul kell venni. — Az ön döntése egy- egy ügy elbírálásakor mégiscsak szubjektív. — Ám minden ügyet egyé- niesítenünk kell. A jogalkalmazás jogpolitikai irányelvein keresztül kell vizsgálni az elkövető anyagi és szociális helyzetét, valamint azt, hogy elsőként követte-e el a cselekményt. Tehát nem igaz az az elterjedt nézet, hogy mechanikusan bírságol a szabálysértési hatóság. Emelkedő bírságösszeg természetesen van, a visszaesőknél. Ott csak nagyobb összeg kiszabásával érhetjük el a kellő nevelő hatást, hogy a bírság kiszabása után már ne lopjon többé. Melyik az az eljárási mód, amely meghozza a kívánt eredményt? Mert az a legfontosabb. Nemcsak a szabálysértést csinálom, hanem anyakönyvvezető is vagyok. Nem egyszer fordult elő, hogy egy korábbi megbírságolt személyesen kért fel, hogv a párjával eskessem össze őket. — Mondok egy szót, amin sok kollégája felszisszen. Többnyire mérgesen. Presztízs. — Én is sokat morfondíroztam rajta. Miért is vagyok tanácsi dolgozó? Kétszer azt is gondoltam, hogy mi a fészkes fenének kell büntetnem nekem magam a mások ügyeivel. Kétszer volt, hogy arra gondoltam, elmegyek- Aztán lehiggadtam. Az emberek szeretete miatt vagyok itt. Valahol itt a nyitja annak, hogy vállalom a tanácsi dolgozó mivoltomat. Én tényleg örülök annak, ha valakinek valamiben sikerül segítenem. Annak is örülök, ha megbírságolok valakit, és az a továbbiakban már nem követ el szabálysértést. Ha az előbbiekben azt mondtam, hogy pszichológus kéne ahhoz, hogy megvizsgálja-is- merje lelki életünket, akkor most azt mondom, hogy szociológus kéne ahhoz, hogy tisztában legyen-legyünk szakmaszeretetünkkel, presztízsünkkel, gondjainkkal. Ügy érzem, a tanácsi munka végigkíséri az életemet. Nem fogok váltani. Ezt meghatározza az is, hogy egy igazán jó kollektívában dolgozom. Tizennégyen vagyunk, összedolgozunk. — Mennyi munkát hoz haza? Papírokban, gondolataiban. — Már nem sokat. Férjemmel néhány dolgot azért megbeszélünk. Férjem erdész-technikus, és a helyi pártbizottság titkára. Az ő révén sok budapesti barátunk van. Velük vannak az igazi nagy beszélgetések. Az én barátnőim szétszóródtak, évente, ha egyszer összejövünk. Férjem barátaival legalább negyedévenként egyszer megtárgyaljuk a világ dolgait. — S mire jutnak ilyenkor? — Néha nem sokra. Néhány hete, vasárnap, ebédfőzés közben hallgattam Németh Károly beszédét. Jegyzeteltem is. Nagyon föllelkesített, amit Németh Károly mondott. Most maga feleljen nekem arra, miért nem tudunk úgy dolgozni, úgy élni, ahogy lehetne? — Ne várjon tőlem erre a kérdésre választ, melyre elég bölcs, se jós nem vagyok. Magam is szeretném, ha hasznosabban, okosabban élnénk, mint ahogy élünk. — Ebben akkor egyetértünk. De jó lenne egy kis optimizmust is szüntelenül magunkban érezni. — Maga mit kíván a gyermekeinek? — Sokat gondolok erre. Szerencsés szülők vagyunk. Mindkét gyermekünk szófogadó, szülőtisztelő. Dóri kitűnő tanuló, most hetedikes. A Dózsában kosarazik, Lacika még csak harmadikos. Rengeteget olvas. Azt szeretnénk, hogy emberek legyenek. és emberek vegyék őket körül. Hogv másnak is tudjanak valamit adni. Azt sze- retném-szeretnénk. ha a béke megmaradna, ha az embereknek meglenne ez a biztos Dont az életükben. Most is, és az elkövetkezőknek is. — Ugyanezt kívánom családja minden tagiának, magamnak és mindenkinek. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Múltunkból 1945 tél végén és kora tavaszán, amikor még a megye határához közel volt a front — Székesfehérvár—Simon- tornya térségében véres csaták dúltak — a megyének számos középületébe tábori és hadikórházat telepítettek. Az ágyakról, az egyéb fekhelyekről, az ágynemű egy részéről a lakosság gondoskodott. A sebesültek élelmezése, a gyógyszerek biztosítása a kórházparancsnokok feladata 'volt. Kissé más volt a helyzet a szekszárdi kórházban, ahol a sebesültek mellett — természetesen elkülönített részen a magyar polgári lakosság ápolásáról is gondoskodtak. A kórház élén a szovjet parancsnok mellett ott volt a magyar vezetőség is. A gyógyászati eszközöket és az élelmiszert közösen használták. Jó két hónap elteltével azonban változás következett be. A kórház akkori gondnoka erről a főispánt 1945. február 14-én kelt levelében értesítette és a feladat megoldásához a segítségét kérte. Jelentette, hogy a kórház élelmiszerkészlete kimerült „és az orosz katonai parancsnokság rendelkezésére a további szükségletet Főispán Ur útján a kórháznak magának kell beszerezni, raktározni és az orosz ételektől elkülönítve megfőzni”. A gondnok csatolta leveléhez a szükségesnek ítélt cikkek jegyzékét és az egyes ételfélék mennyiségét is meghatározta. A megnevezett 28 cikk közül megemlítünk néhányat: lisztből 65 mázsa, marhahúsból 5 mázsa. burgonyából 50 mázsa, tojásból 4 ezer, sóból 2 és fél mázsa, cukorból 4 és fél mázsa, 2 mázsa zöldség és ugyanennyi sárgarépa kellett egy hónapra. Tejből napi 200 liter volt a szükséglet. 15 kg fokhagyma és annyi vöröshagyma, valamint töröttpaprika is szerepelt a listán. A gondnok 4 pontos javaslattal, kívánságai állt elő. Javasolta, hogy a szekszárdi Fekete-féle malom minden szerdán szállítson lisztet, darát, a vágóállatokat az adott hó elején kellene beszerezni. Ezúttal Felsőnána, Kakasd, Szálka, Alsónána községeket hozta javaslatba, mint olyanokat, ahol az állatok lefog- lalhatók lennének a kórház számára. A 3. pontban így írt: „Igen nagy jelentőségű a cukor (450 kg) és só (250 kg) havi mennyiségének biztosítása, ezt azonban legjobb tudomásom szerint csakis orosz készletekből lehetne igényelni” — (Csak megjegyezzük: miközben a cukrot és a sót a szovjetek, készleteiből kívánta a gondnok megszerezni, kifejtette véleményét, hogy a magyar élelmiszerkészletek kizárólag a magyar betegek részére tartsák fenn). A gondnok javaslatba hozta azt is, hogy az Űjberekben lévő 25 fejőstehenet a kórház kapja vissza, s ezzel megoldódna a napi tejellátás. Nem ismeretes, hogy tett-e valamit ez ügyben a főispán. Az irat csak két és fél év eltelte után. 1947. augusztus 19-én került irattárba. Ráírták: „Idejét múlta!” A DOMBÓVÁRI VASUTASOK PANASZA A pécsi vasútigazgató 1945. február 1-én kelt levelében ismertette a dombóvári vasutasoknak hozzá eljuttatott kérését. A főispánnal. Mint írta: ..Az úidombóvári MÁV telitőtelep főnökség jelentése szerint a Tolnavármegyei Nemzeti Bizottság 1945. január 25-én megtartott ülésén a vasutas alkalmazottakat mentesítette a közmunkakötelezettség alól. de ugyanakkor kötelezte őket, hogy a közmunkaváltság címén egy havi fizetésük, illetve jövedelmük 2 napra eső részletét minden hó 5. napjáig a községi pénztárba befizessék.” A vasútigazgató leírta azt is, hogy a községi elöljáróság, a határozat szerint eljárva már kérte is a fizetési jegyzéket, hogy ellenőrizhesse: megfelelő összeget fizetnek-e be a vasút dolgozói a pénztárba. A vasútigazgató levelében részletesen leírta azt is, hogy „a vasút külön orosz parancsnokság alatt áll, és így alkalmazottaink a parancsnokság utasítása nélkül a közmunkákon nem vehetnek részt, az alól már kezdettől fogva mentesítve voltak, és az orosz parancsnok ennek megfelelően igazolványokat rendszeresített részükre”. A főispán felvilágosításért a járási főszolgabíróhoz fordult, aki február 27-én adta ^ meg a választ, közölve azt is, hogy nem a megyei, hanem a dombóvári nemzeti bizottság hozta a kifogásolt határozatot. A határozatot azért hozták, „mert nagyon sok nincstelen van állandóan közmunkára kirendelve, akinek segélyezése másként nem lenne megoldható”. Az igazságosabb közteherviselésen túl joggal hivatkozhatott a főszolgabíró arra is, hogy a sérelmesnek tartott határozat meghozatalában a Vasutasok Szabad Szakszervezetének három tagja is részt vett. Ami igaz, az igaz, az egész megyében nem sikerült megoldani úgy a közmunkát — akkor robotnak nevezték —, hogy mindenki elégedett lett volna. Ezért a főispán rendeletet adott ki, mely szerint a kiegészítő parancsnokság behívás révén szervezzen munkás-századokat, s azokat a szükséges helyen használja fel. BOGYISZLÓ KÖZSÉG MEGSEGÍTÉSE 1945 elején jeges árvíz tört Bogyiszlóra. Az egykori jelentések szerint szinte teljesen elpusztult a község. A lakosság megsegítésére — a kommunista főispán kezdeményezésére, február 20-i körlevele alapján — széles társadalmi összefogás bontakozott ki a megyében.' A gyűjtés első eredményeiről már március közepén elkészültek a jelentések. A községek sorában ott találjuk Madocsát, azt a községet, amelynek lakossága már számtalanszor szenvedett az árvíztől. 8 mázsa búzát, 4 mázsa kukoricát, 9 mázsa babot, 4 mázsa burgonyát, 20 kg lencsét, 2 sonkát és 1035 pengőt adott a bajba jutottaknak az első felhívásra. Fadd maga is károkat szenvedett az 1945-ös árvíztől, de a sokkal nehezebb helyzetbe jutott Bogyiszlónak segítségére sietett. Az 1363 pengő mellett 24 mázsa terményt gyűjtöttek össze. A bikácsiak főleg pénzt adtak. Varsád 20 mázsa terményt adott a rászorulóknak megsegítésére. A tamási főszolgabirájá- nak 1945. április 18-i jelentése a gyűjtés járási eredményét így összegezte: természetbeni adományok: búza 5188 kg, rozs 591 kg, tengeri 620 kg, bab 2153 kg, burgonya 2261 kg, liszt 63 kg, zs,r 19 kg 50 dkg, lencse 32 kg, mák 2 kg, dió 13 kg, borsó 50 kg, tyúk 2 db, tojás 2083 db, füstölt hús 9 kg. Pénzbeli adomány 8314 pengő”. Nem lehet minden községet és valamennyi adományt felsorolni. A megye lakossága igen jól vizsgázott. AZ ÚJ TELEPESEK Állatainak MEGKlMÉLÉSE Cser Sándor főispán 1945. május 4-én körrendeletét adott ki arról, hogy az új telepesek igavonó állatállományát kíméljék, lehetőleg ne vegyék igénybe.” Az új telepesek éppen a közelmúltban jutottak földhöz, felhívom a községi elöljáróságokat, miszerint azon új telepesek lovát és szarvasmarháját hagyják háborítatlanul jelenlegi tulajdonosuk birtokában, akik földdel rendelkeznek, mert az állatokra a földjeik megműveléséhez természetszerűleg szükségük van” — szól a főispáni rendelkezés, amely a termelés zavartalan biztosítását volt hivatva szolgálni. K. BALOG JANOS
