Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-18 / 115. szám

1984. május 18. ( TOLNA \ TsíÉPÜJSÁG 3 Gyakorlat, .............. Á tveszik a megérdemelt elismerést a tartalékosok Az egyik helyi alakulatnál a napokban tartalékosok be­vonásával tartottak harcá­szati gyakorlatot. Az eredmé­nyes végrehajtást igen nagy mértékben segítette a tarta­lékos állomány igyekezete, lelkes hozzáállása. A gyakorlatot záró csapat- ünnepségen részt vett Kiss Imre, az MSZMP Tolna me­gyei bizottsága osztályvezető­helyettese, Sebestyén Dezső, a Hazafias Népfront Tolna me­gyei elnöksége elnökhelyet­tese, Szénási László ezredes, a Tolna megyei Hadkiegészí­tési és Területvédelmi Pa­rancsnokság parancsnoka, a társ fegyveres testületek képviselői. Az ünnepség a csapatzászló fogadásával kezdődött, majd a gyakorlaton résztvevő állo­mányt Pap József ezredes köszöntötte a magasabb egy­ség parancsnoksága nevében. Az alakulat parancsnoka megköszönte a tartalékos ál­lomány lelkiismeretes közre­működését a gyakorlat sike­rében. A feladatok kiemel­kedő teljesítéséért nyolc tiszt- helyettest, 10 tisztest, illetve honvédet léptettek elő, tizen- ketten kaptak jutalmat, hu- szonhatan dicséretet a tarta­lékosok közül. Az alegységek díszmenete után Pap József ezredes díszebédet adott a leszerelő tartalékos állomány részére. Bűvös körben Nincs változás a munkaerőpiacon. Mi­közben a termelés növekedési üteme mér­séklődik, sőt helyenként kifejezetten csök­ken, a munkaerő iránti kereslet változat­lanul élénk. Nevezhetnénk ezt afféle köz- gazdasági csodának is, ha nem tudnánk, hogy a magyarországi munkaerőpiac min­den más munkaerőpiactól merőben külön­bözik. Annyira speciális jelenség, hogy a legképtelenebbnek tűnő motívumok is fellelhetők: például egyes vállalatok olyan esetekben is növelni kívánták a foglal­koztatottak számát, amikor ez egyértelmű­en a termelékenység romlását jelentette volna. Hogy végül is az efféle törekvések kudarcba fulladtak, annak nem a józan ész, csakis a munkaerőhiány volt az oka. Arra is van bőséges példa, hogy a vállala­tok akkor is ragaszkodnak a meglévő mun­kaerőállományhoz — többek között szociá­lis indítékokból —, amikor jól tudják, hogy az állomány egy részének valóban haté­kony foglakoztatását nem garantálhatják. Kik a legkeresettebbek? A lakatosok és az esztergályosok, a forgácsoló szakmun­kások és a villanyszerelők, kőművesek, bányászok és ácsok, festők és olvasztárok, öntvénytisztítók, pályamunkások, váltó­kezelők és kocsirendezők, fonók és bolti eladók, könyvelők, gépírók és bérelszámo­lók. őket keresik már csak azért is, mert közülük egyre kevesebben vállalják a naponkénti vagy hetenkénti ingázást a fővárosba, sőt, az ott lakók közül is egyre többen hagyják el a budapesti munkahe­lyeket. Keresik őket — s nemcsak a fővárosban és környékén, de a fontosabb ipari cent­rumokban — azért is, mert egyre nehezebb beruházási eszközökhöz jutni. Még nehéz­kesebb az anyag- és alkatrészimport, s a legnehezebb dolog az intenzív fejlesztéshez nélkülözhetetlen gépimport. Ennél sokkal egyszerűbb a munkacsúcsokra tervezett létszámgazdálkodás; emberekkel helyette­síteni a hiányzó eszözöket, gépeket és be­rendezéseket; emberi munkaerővel pótolni mindazt, ami a termelőmunka intenzifiká- lásához hiányzik ... Csakhogy a munkaerőpiac — ahol több­nyire a munkavállaló diktálja a feltétele­ket — nem respektálja az efféle vállalati törekvéseket. Emberek jönnek, mennek, mindenféle tervszerűség nélkül; a nagy­ipari vállalatok egyre hangosabban pa­naszkodnak amiatt, hogy a létszámmeg­tartó képességük csökken. S mert végve­szélyben érzik magukat, kapkodnak az utolsó, a maradék lehetőségek után: nagy­arányú túlóráztatás, munkavállalóik mel­lékfoglalkozásban történő alkalmazása, bi­zonyos mértékű belső átcsoportosítások, a részmukaidősök és a nyugdíjasok alkal­mazása, külső kooperáció, s nem utolsó­sorban a vállalati gazdasági munkaközös­ségek szervezése. Ez is megoldás, bár elsősorban az exten- zív fejlesztés irányába vezető megoldás. Ám lenne még jó néhány egyéb megoldás is. Például a szervezés, a munkahelyek ra­cionalizálása, de ezt egyre inkább elha­nyagolják a vállalatok. A KSH felmérése szerint 1982-ben 20 százalékkal kevesebb szervezési munkát végeztek az iparban, mint 1981-ben, s mintegy 15 százalékkal csökkent a szervező munkával érintett lét­szám is. Következésképpen, míg 1981-ben a szervezéssel elérhető létszámmegtakarí­tás 7200 fő volt, 1982-ben már csak keve­sebb, mint 6000 fő. S hogy mennyire nincs rendben a munka- és üzemszervezés ügye, azzal kapcsolatban egy másik bizonyíték: a szakképzett szervezők majdnem 60 szá­zaléka nem szervezőként, hanem egészen más munkaterületen dolgozik, miközben a szervezői munkakörben foglalkoztatottak több mint egyharmadának semmiféle szakképzettsége nincs. Nem használják ki a vállalatok a bérsza­bályozásból adódó létszámcsökkentési le­hetőségeket sem. 1983-tól érvényes az a sza­bály, hogy a 3 százalékot meghaladó lét­számcsökkentésből adódó bérmegtakarítás 50—60 százaléka adómentesen használható fel a bérszínvonal növelésére. Nem élnek e lehetőséggel, inkább lemondanak az adó­mentes bérfejlesztésről, csak hogy tarthas­sák a meglévő létszámot. Nem élnek a — munkaerő-átcsoportosítást ösztönző — átképzési segély adta lehető­séggel, s ugyancsak nem élnek az ideigle­nes munkaerő-kölcsönzéssel sem. Vagyis a munkaerőpiacon minden vál­tozatlan, mert a „piac” minden központi törekvés ellenére is alapvetően szervezet­ien. S ez végül is a vállalatok kezére ját­szik: minden gazdálkodási gondjukat, ba­jukat — a munkaerőhiányra hivatkozva — elkendőzhetik. A szervezetlenségből adódó rendetlenségek, az anyagellátási zavarok, a szerződéses fegyelem lazaságai valóságos és egyre súlyosabb problémák ugyan, de megoldásuk,, vagy legalábbis enyhítésük helyett kétségkívül egyszerűbb az állandó­sult munkaerőhiányra hivatkozni. Ahogy évek óta teszik. Pedig az idő változtatást sürget. A gaz­dálkodás intenzifikálása intenzív munka­erőgazdálkodást feltételez, és követel. A módszerek, a receptek ismertek. VÉRTES CSABA Közeledik a fUrdöszezon Csökkent a vízi balesetek száma - de még így is sok Megyénk helyzete sokkal jobb az országos átlagnál Nem új keletű a megállapí­tás, hogy a víz lehet jó barát, de lehet akár halálos ellen­ség is. Sohasem elég erre figyel­meztetni, különösen mosta­nában, amikor a borús, hűvös idők múltán várhatjuk az időjárás javulását, a vizek felmelegedését, amikor las­san megkezdődik a fürdő­szezon. Elriasztani senkit sem aka­runk a vizek partjain való felüdüléstől, a pihenéstől, a fürdőzés örömeitől, figyel­meztetni viszont a leghatá­rozottabb szándékunk, mert riasztóan sok emberéletet kö­vetelt az elmúlt esztendőben is a víz. Pontosabban nem is annyira a víz, mint inkább az emberi felelőtlenség. Erről volt szó néhány nap­pal ezelőtt azon a Belügymi­nisztériumban tartott sajtó- tájékoztatón, amelyen Bohár János rendőr ezredes, az Or­szágos Rendőr-főkapitányság főcsoportfőnök-helyettese is­mertette az elmúlt évi hely­zetet és az idei esztendő már­is elszomorító adatait. Isme­reteinket kiegészítjük a Tol­na megyei helyzetképpel. A VlZBEFÜLAS CSÖKKENT Az összehasonlítás semmi­képpen sem fölösleges, mert következtetések levonására is alkalmat adhat. Az 1976—80- as évek átlagában 267-en ful­ladtak évente vízbe. 1982-ben 346-ra ugrott ez a szám, ta­valy 320-ra „csökkent”. A csökkenés azért került idéző­jelbe, mert ilyen esetben vé­gül is nem lehet csökkenésről beszélni, hiszen egyetlenegy ember halála is szörnyű ese­mény. Mindjárt ide kívánkozik, hogy Tolna megyében tavaly hatan fulladtak vízbe. Április 30-án Tamási térségében egy patakban egy 53 éves férfi lelte halálát, június 27-én a Sióba, egy tiltott helyen fürdő 16 éves tanuló fulladt bele, július 5-én a Dunába egy 14 éves kislány fulladt bele, augusztus 29-én Dom- boriban egy 36 éves férfi, augusztus 31-én ugyancsak Domboriban egy 35 éves férfi (lengyel állampolgár) lett a víz áldozata, és végül szep­tember 3-án a Duna követelt áldozatot, egy 17 éves fiú sze­mélyében. Ezekből az adatokból is látható, hogy egy kivételével, fiatal emberekről volt szó, és ez figyelmeztet egy olyan dologra, amelyről a későbbi­ekben beszélünk még. Hazánkban megközelítőleg kétezer olyan kisebb-nagyobb tó található, ahol fürödni le­het, legfeljebb nem (lenne) szabad. Folyóvizeink hossza mintegy három és fél ezer ki­lométer. Egyikből is, a má­sikból is jelentős mennyiség jut Tolna megyére. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy megyénk ilyetén a veszélyes megyék sorába tartozik. Hogy ennek ellenére viszonylag kevés volt a vízbefúlás, azt jó tudni, viszont örülni an­nak lehetne, ha egy sem kö­vetkezett volna be. MIÉRT FULLADTAK VÍZBE AZ EMBEREK? Mielőtt valamivel részlete­sebben szólnánk az igazi elő­idéző okokról, megint csak ismertetni kell néhány sta­tisztikai adatot, mindenek­előtt a figyelemfölkeltés oká­ból. A Dunában tavaly 82, a Tiszában 28, a Balatonban ugyancsak 28, más szabad vízben 142, egyéb vízben 40 ember lelte halálát. Vízi baleset miatt 77-en, ebből vízi közlekedési baleset következtében 22-en, ittasság és baleset következtében 31- en fulladtak meg. A fürdés közben vízbe fúl­tak száma tavaly 160 volt, közülük negyvenen tiltott he­lyen fürödtek, tizenheten pe­dig ittasak voltak. Bűncselekmény következ­tében 1983-ban két ember fulladt vízbe, tízen öngyilko­sok lettek, tíz főnél az ok — tanúk hiányában — ismeret­len. Külföldi állampolgárok közül tizenhárom áldozatot szedett tavaly a víz. És most következzék a statisztika legszomorúbb ré­sze. Igen sok fiatal lelte a víz­ben halálát. Harminc éven aluli felnőtt 72 volt, 14—18 év közötti fiatal 32, 14 év alatti, gyermekkorú 43, és végül hat éven aluli kisgye­rek 11. És itt már bizony igen erősen felvetődik a szülők felelőssége. A vízi rendőrség 177 em­bert mentett ki tavaly, pol­gári személyek 117-et. örül­jünk, hogy ezek az emberek életben maradtak, de ne fe­ledjük, a vízi rendőrök nem lehetnek mindenütt jelen, és nem mindig akad polgári személy sem a közelben, aki a bajba jutott segítségére tud­na sietni. HOGYAN KERÜLHETJÜK EL A TRAGÉDIÁT? Egyedül a rendőrségre semnlfképpen sem hagyat­kozhatunk. De még a civi­lekre sem, hiszen mentésre csak az vállalkozzék, aki kiválóan tud úszni, állóké­pessége megfelelő, és ért a vízből mentéshez. Ellenkező esetben az egyéni tragédiából tömegtragédia válhat. Felhevült testtel, teli gyo­morral, begyógyszerezve, és főleg ittasan ne menjünk a vízbe. Elmondtuk már ezer­szer, megismételjük: tiltott helyen ne fürödjünk. Az ve­gyen evezőt a kezébe, aki tud evezni, persze, nem árt, ha úszni is tud. Egyre jobban terjednek a vízi deszkák (szörfök). Aki nem tud úszni, ne kísérletezzék velük. Ne becsüljük túl képessé­geinket, és főleg ne kivagyis- kodjunk a vízen. És a szülőkhöz: Gondolja­nak arra a 11 hat éven aluli kisgyerekre, aki tavaly víz­ben lelte halálát, mielőtt őri­zetlenül hagyják kicsinyeiket a vízparton. • Riasztó adat: az idén máris — pedig még odébb van a strandidény — ötvenen ful­ladtak vízbe, közülük tizen­négyen tizennégy éven aluli­ak voltak. Részegen eddig nyolcán lelték halálukat a vízben. LETENYE1 GYÖRGY Fotó: GOTTVALD KÁROLY A ladik hasznos eszköz a horgász számára. Ne feledjük, tavaly három horgász lelte a vizben halálát. Kellemes, üdítő szórakozás a fürdés, de legyünk óvatosak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents