Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-17 / 114. szám
1984. május 17. /touia\ tíÉRÜJSÁG 5 A közoktatás kérdései Táruló világ Óra, amire nem kell készülni (?) Csöngetéstől csöngetésig az ötödik D-ben Szocializáció az óvodában Kék szemű kis barátom, Peti egyszer azt mondta, hogy „stőr dolog az iskolában az osztályfőnöki óra”. Ö, leginkább ezeket a laza órákat kedveli, mert itt nem kötelező a vigyázz-ülés és örül az osztályfőnöke, ha olyan témákról is mernek kérdezni, amitől légszomjat kap. „És gyakran van légszomja az osztályfőnöködnek?” — kérdeztem. „Hát elő-előfordul”, zárta le a témát. Aztán még elmenőben ezt mondta: „Te, a lányok nem is olyan kukák, mint gondoltam. Hogy azok miket tudnak kérdezni!?” o Egy ajándékba kapott osztályfőnöki óra perceit osztjuk meg egymással a szekszárdi IV-es számú Általános Iskola napközis szobájában, az ötödik D-sekkel! Jankovics Mária fiatal pedagógus tanítványainak az órarendjébe alig egy éve került az osztályfőnöki óra. Mit tudtak erről az óráról? Jószerével csak annyit, hogy van. Ám, azok a gyerekek, akiknek nagyobbacska testvérük van, többet. Némelyek az órák egyes témáit is. — Miről volt szó a legutóbbi osztályfőnökin ? A lányok egymásra néznek, kuncognak, a fiúk határozott arcot öltenek. — A családról — teszi le voksát Czibre Péter. — A régiről meg az újról. Még a nevelőszülőkről, a nevelőnőkről is. Mivel ők az utóbbiakat nem ismerhették, kíváncsi vagyok rá, hogy vajon filmekből megőrzött és könyvekből ismert kép él-e róluk a gyerekekben. — Láttam sok olyan filmet, mindben barátságosak voltak — mondja Budai Gergely. — Azért voltak szigorú nevelőnők, meg mostoha- szülők is — hallom. Még nem is beszéltünk, s már három olyan témát mondtak a gyerekek, amelyekről e kötetlen órákon is beszélnek. Közvetlen önmagukról is. Ha alapfokon, de megvitatják a gyermek- szülő kapcsolatát, a szeretet fontosságát, melybe elvétve belopakodnak a nem vér szerinti szülők jellemzői. És nem egy gyereknek fájdalmasan. Jankovics Mária súgja, hogy az osztályfőnöki órákon szeretnek és mernek is beszélni „gyerekei”. A fiúk is, a lányok is. — Játsszunk! — ajánlom a gyerekeknek. — Melyikő- tök látott mostanában olyan A lányok összesúgnak „Ezek a fiúk. filmet, amelyben a jó és a rossz harcolt egymással? Erre felbolydult a méhkas, egymást túlkiabálják. Végül Jankovics Mária kedvesen megfegyelmezi őket, hiszen ez is óra. Budai Győző: — A Hitch- cock-sorozat egyik filmjében. A nagymamánál láttam egy filmet, véletlenül. A pedagógus igenlően bólint, hogy az ő osztályában is akadnak olyan gyerekek, akik válogatás nélkül megnézhetnek minden filmet. Szerencsére kevesen. — A fekete fülű fehér Bim-ben — szolgál egy újabb példával Schmidt Ádám. — Az a vén boszorkány minden áron meg akarta ölni a kutyát. Nagyon dühös voltam. Perczel Peti napi élményéről, az István, a királyról és Koppányról, a lázadóról beszél. Vörös Erzsébet igazgató- helyettessel egyet kell értenem, amikor mondja: Jankovics Mária tanítványaival — Az osztályfőnökök személye és egyénisége válogatja, hogy mennyire eredményesek ezek az órák. Mennyire kötődik gyermekeihez, mennyire bízik bennük és az viszont. Nagyon fontos, hogy a gyerekek mennyire nyílnak meg ilyenkor. Hiszen, ha a tanuló nem őszinte az osztályfőnökéhez, mert kimértnek és ridegnek tudja, akkor mindvégig lakat maradt a száján. Ilyenkor pedig az osztályfőnöki munkanaplóba be lehet ugyan írni, hogy levezette az órát, de az eredmény már kétséges. Az ötödik D-ben a készséget érzem beszélgetésünk során. A gyerekét és Jankovics Máriáét is. Még soksok, látszólag aprónak tűnő dologról is beszéltünk. A jóságról, amiből több kellene, hogy legyen. A hazáról, amiből csak egy van. Az ünnepekre való készülődésről, amit a gyerekek maguk végeznek. Legutóbb Rimán Erikáé volt ez a teendő. De folytathatnám a sort az őrsi foglalkozástól kezdve a könyvek elemzésén át egészen a tanulásig. Nem biztos, hogy minden szülő tudja, hogy miképpen is zajlanak le az osztályfőnöki órák. Milyen fogalmakat ismernek meg és milyen témákkal foglalkoznak gyermekeik. A szabad idővel, a közösségi megbízatásokkal, az újságokkal, a kamaszodással. A hazát, a társadalmat már említettem. Hetente csak egy óra az osztályfőnöki. Nem sok, de lényeges. Az iskola nevelő és személyiségformáló munkájának egy kis töredéke. Le lehet darálni. Ügy is, hogy a gyerekek csak órának tudják, olyannak amire nem kell készülni. De úgy kell csinálni, hogy a pedagógus látatlanul ösztönözze tanítványát, hogy mit fontos megismernie, a maga szintjén megérteni és ne féljen kérdezni. Így válik gáttalanná érdeklődésük. Irta és fényképezte: SZŰCS LÁSZLÓ JANOS A napokban egy érdekes és mindenképpen hasznos kezdeményezésről hallottam pedagógus ismerősömtől. A fiatal — kutatással is foglalkozó — tanárember elmondta, hogy szocializációs kísérletet végeznek a szekszárdi csecsemőotthonban úgy, hogy az intézmény kis lakóit kiviszik a város óvodáiba és így biztosítják azt a milliót nekik, amit az otthon falai között nem tudnak megadni. Mielőtt azonban a szekszárdi „úttörőmunkáról” szólnék, úgy érzem, definiálni kell a fogalmat. A szak- irodalom szerint: „A szocializáció az embert érő hálások, az ezekre való reakciók, visszahatások egész folyamatát jelenti, amelynek során az egyén megszerzi azt a tudást, azokat a gyakorlói ismereteket és készségekft, amelyek alkalmassá teszik arra, hogy többé-kevésbé hatékonyan vegyen részt az egész társadalom, illetve egyes társadalmi csoportok életében.” A fentiekből kiolvashatjuk, hogy a szocializáció tanulási folyamat, amelynek során az egyén nemcsak passzívan befogad, hanem fel is dolgozza az őt érő hatásokat. Eközben — természetesen — a személyisége is fejlődik, azzal, hogy az egész folyamatban gyakorlati ismereteket, viselkedési modelleket, magatartást szabályozó értékeket .sajátít el. Mindez a közösségben, a közösség által biztosított és megalapozó szerepe van a gyermekkorban szerzett — akár pozitív, akár negatív — hatásoknak. Ahhoz, hogy megértsük a szekszárdi kezdeményezést, annak célját, elöljáróban el kell néhány dolgot mondani. A csecsemőotthon létrejötte után hosszú éveken, át hároméves korig látta el a gyerekeket. A korhatár betöltése után más intézménybe kerültek. Nem kell különösebben bizonyítani, hogy ez az intézményváltozás és azzal együtt a barátok, a társak elvesztése milyen érzelmi hátrányt, „produkált” a nyiladozó értelmű csöppségek életében. Talán ezért is született meg egy okos gondolat, vele együtt az intézkedés is, amely szerint hatéves korukig Szekszár- don maradhatnak a gyerekek. Utána — pontosabban tavaly októberben — indult a szocializációs kísérlet, azzal a céllal, hogy az elszigeteltséget, az intézeti zártságot feloldja, megismertesse az óvodáskorúakkal a külvilágot, a „kinti” élet összes mozzanatát. Ügy is fogalmazhatnánk, tágítsa az élettel kapcsolatos látókört és közelebb kerüljenek a való élethez. Fontos feladat, hogy a világ kiszélesítésével, a társadalmi szokások, követelmények megismertetésével segítsék a beilleszkedést. Ezt az intézmény már megtette régebben is, többek között azzal, hogy rendszeresen behozták a gyerekeket — üzletbe, piacra — vásárolni, könyvtárba... De a falak között is számtalan kedves esemény zajlott. Az igazi világ azonban októbertől tárul fel előttük, ugyanis a tanterv és a nevelési program alapján huszonkét gyerek „jár” ki a város két óvodájába. Beleképzelem magamat az intézeti gyerekek helyébe. Micsoda boldogság lehet minden nap autóbuszra szállni és utazni, mint a „kintiek”, vagy a felnőttek. Aztán az ismerős arcok helyett új, vidám gyermekarcokat látni, ismerkedni, barátságokat szőni. De micsoda nagyszerű érzés lehet (ett) az, amikor rádöbben (t) az értelem, hogy én is ugyanolyan, én is egyenlő vagyok velük. Csoda, hogy falják az ismereteket? Találgathatnánk még, de felesleges, hisz a millió élmény „csak” fokozatosan teljesedik ki számunkra. Ismert, hogy az intézetben lévő pedagógusok, szülőhelyettesítő gondozónők a szeretet igazságos szétosztása mellett igen nagy gondot fordítanak arra, hogy a külsőben se mutatkozzék meg az intézeti jelleg, az „egyenruha”. Ezzel az esetleges sajnálatot előzik meg. Az óvodákban — kezdetben — mégis találkoztak ezzel. Ennek egyik megnyilvánulási formája az volt, hogy haza akarták vinni őket. Időbe tellett, amíg rájöttek, illetve megértették, hogy a „gyerek nem akarta”, nem lehet csak úgy hazavinni. Most már jó a kapcsolat. A közös születésnapok megtartása, apró ajándékok, a kialakult barátságok igazolják az előzőeket. Így a szülők is részt vállaltak a szocializációs munkából. A zömét viszont az óvónők végzik továbbra is. Bő féléves tapasztalat alapján néhány dolog már megállapítható. A csecsemőotthon lakóinak életében nincs törés, a „kinti” óvodában szemléletük, kedélyállapotuk, személyiségük, illetve egész lényük pozitív, jó irányban változott. Az előzőekben a segítőkről, a nevelőtársakról, a szülőkről szóltam. A szekszárdi „úttürőmunkát” mások is támogatják. A Tolna megyei Tanács V. B. művelődési, illetve egészségügyi osztálya mellett az illetékes tárcák, a szekszárdi 11. számú Volán, de szinte mindenki segít. Azt hiszem, nem kell''bizonyítani, hogy a támogatók olykor talán jelentéktelennek tűnő „apróságai” is olyan nemes tettek, amelyek közelebb segítenek a célhoz. De biztosan tudják ők is, azért teszik. Bevezetőben a szocializációt definiáltam azzal a szándékkal, hogy az utána következő mondandó alapjául szolgáljon. Ott ugyan nem szóltam róla, de tény, a szocializáció nem korlátozódik az emberi élet egy bizonyos szakaszára, hanem egész életen át tartó folyamat. Minden új csoport és szervezet, amelyben az ember élete során részt vesz, más és más norma —, tapasztalat és tevékenységi rendszert közvetít (hét) az emberhez. A kiragadott szekszárdi példával csak azt igyekeztem bizonyítani, — remélem sikerült —, hogy mindenki előtt kitárul (hat) a világ. Főleg, ha segítünk ebben. —él— Jogról mindenkinek Az öröklési szerződésről Akinek van háza, kertje, netán értékes ingóságai, gondoskodhat öreg napjairól. Idős embereknek gyakran fejtörést okoz: hogyan, s miként biztosítsák a maguk számára gyermekük, más rokonuk vagy egy megbízható idegen gondoskodását. Készítsenek-e végrendeletet, vagy kössenek öröklési szerződést. Mindkettő végintézkedési forma. Mi közöttük a különbség? A végrendelet egyoldalú nyilatkozat, amellyel az örökhagyó egész vagy részbeni vagyonát arra hagyja, akinek a javára végrendelkezik. Mindketten! tudják, hogy mi a mögöttes tartalom: az, hogy aki majd a javakban részesül, gondozásra, tartásra köteles. De nyilatkozatot csak az örökhagyó tesz. Természetesen nem szükséges a tanácsi jóváhagyás sem, hanem a végrendeletre vonatkozó kellékeknek kell csak meglenniük ahhoz, hogy később az örökös jelentkezhessen az örökségért. Legfeljebb, ha közben az örökhagyó csalódik benne, készít egy másik végrendeletet vagy egyszerűen érvényteleníti a meglévőt. Ezzel az ügy le van zárva. Az öröklési szerződés nem egyoldalú jognyilatkozat, hanem az egymással szerződő feleknek közösen tett nyilatkozata. Az egyik fél arra kötelezi magát, hogy a másikat halála esetére vagyonában részesíti. A másik fél is kötelezi magát egyidejűleg, hogy az örökhagyót eltartja — vagy élete végéig • életjáradékot fizet neki. Más tartalmú szerződés ebben a körben érvénytelen. Az érvényességhez egyébként hatósági jóváhagyás is kell. A helyi tanács szak- igazgatási szervét kell ez ügyben felkeresni. Eltartás fejében kétféle módon * hagyhatja valaki a vagyonát másra. A tartási szerződés megkötésével a tartás ellenértékeként kikötött vagyontárgy nyomban az eltartók tulajdonába kerül, ha azonban nem tartási, hanem öröklési szerződést kötöttek, a tulajdonjog csak az örökhagyó halálakor száll át. A szerződés teljesítésének ellenőrzése és vita esetén a békéltetés megkísérlése annak a szakigazgatási szervnek a feladata, amely az öröklési szerződés jóváhagyása mellett döntött. Az öröklési szerződés tartós jogviszony, ezért gyakran előfordul, hogy a szerződés módosítását teszik szükségessé. Az öröklési szerződést a felek közös megegyezéssel módosíthatják. A módosítás véglegesen vagy időlegesen jöhet létre. Például, ha a szerződéses örökös beteg, és nem tudja ellátni gondozottját, kérheti, hogy időszakosan életjáradékot fizethessen, vagy a gondozás, ápolás ellátásához harmadik személyt vehessen igénybe. Esetleg ne sajátkészítésű ételt adjon, hanem előfizetéses étkezés igénybevételével oldja meg eltartottja kosztolását. A szerződés módosítását is be kell jelenteni a szakigazgatási szervnek. Az öröklési szerződést — mindkét fél érdekeinek a figyelembevételével — a bíróság is módosíthatja. A módosítás eredménye ilyenkor gyakran az, hogy a természetbeni szolgáltatást átváltoztatják életjáradék fizetésére. De csakis akkor, ha a szerződés ezzel betölti eredeti célját. Hiszen egy elesett, idős ember a pénzzel aligha ér valamit. Ha viszont a kapott járadékból megfelelő gondozót tud fizetni, ez megoldás lehet számára. Az öröklési szerződéseknek rendkívüli előnyük, hogy a tartást nem feltétlenül együttlakással kell teljesíteni, mint például a tanácsi bérlakásokra kötött szerződések esetén. DR. KERTÉSZ ÉVA
