Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-04 / 103. szám
1984. május 4. Képújság 3 Liba, libatoll Faddról Katz Józsefné gépkezelő óránként 180 tokkal forgatja el a keltetőben a libatojásokat. Esetlen, sziszegő kislibák Az út mellett fehérük az ólak melletti rét a hangosan gágogó, sziszegő libáktól, amelyek ilyen nagy tömegben nem szép egymásutánban, libasorban, hanem rendszertelen, kisebb csoportokban totyognak körbe- körbe. A faddi holt Duna-ág egyenesen kínálta az alkalmat arra, hogy víziszárnyasokat telepítsenek mellé. A területet átalakították, a korábbi istállókat korszerűsítették, és a hatvanas évek végén hozták az első kacsákat, és libákat ide. Később maradtak csak a libák, azaz hivatalos nevükön a ludak. Ma a Lenin Tsz-ben az ország egyik igen jó nevű törzstenyészete van. A libatelepen 10 ezer tenyészludat tartanak, s minthogy a lúd valamennyi állat közül a leghűségesebb, 3 tojó és egy gúnár alkotja a „családot”. Így aztán 7500 tojó, és 2500 gúnár úszik a vízben, s tipeg egyenes nyakkal, busz-, ke tartással a parton. A nyári, vadlúdtól származó libaállományban mindössze 25—30 fajtát lehet megkülönböztetni. Ez igep szerény szóm, hisz vannak állatfajok, amelyeknek többszáz fajtája ismert. A legtöbb helyen mindössze három lúdfajtát tenyésztenek, s a tenyésztők a néhány fajtán belül válogatnak is, aszerint, hogy hús-, illetve máj libát kíván a piac. A faddi telepen pecsenye- liba törzstenyészet van. Egy- egy tojó — amelynek a súlya eléri a 7—8 kilót is —, ilyenkor szezonban 28—40 tojást rak. a fészekbe. Természetesen nem maga költi ki, hanem a szintén a telepen lévő keltetőházban törik fel a tojás héját a kis libák. A lúdtenyésztés egyik láncszeme a faddi libatelep, ahol fajtatiszta libákat keltetnek. ezeket aztán napos korukban a Baromfiipari Országos Vállalat diszpozíciója szerint szállítják azokba a főleg alföldi gazdaságokba. ahol felnevelik a pecsenyelibát. Mindeddig a rajnai fajtát tartották a törzstenyészetben, a közelmúltban azonban ezt a kistermetű állományt lecserélték a nagyobb testű olasz fajtára. Évente 180 ezer libát keltetnek ki Faddon, s ezeket napos korukban szállítják a partnergazdaságokba, méghozzá éjszaka, hogy hajnalra már az üzemekben, a helyükön legyenek. A legutóbbi szállítmány május első napján, éjjel egy órakor indult útnak, perforált papírdobozban, fagyapoton utaztak a pelyhes, sárga kislibák. A szövetkezet libatelepén csupán annyi naposliba marad, amennyi a törzstenyészet utánpótlásához szükséges. Külön elkerített részen, füves réten sárgállanak, s a sok száz kisliba ki tudja milyen ösztöntől hajtva hömpölyög a gondozója után. Természetesen a törzstenyészet lúdjait csak úgy, mint minden libát meg kell tépni. A toll, a pehely keresett exportcikk, s manapság nemcsak dunnát, paplant, párnát készítenek belőle, hanem ruhaneműt is, steppelt, „pihekönnyű” kabátokat, mellényeket, nadrágokat. A tépés kényes munkáját a szövetkezet nődolgozói végzik. Ilyenkor egy időre leáll a téesz műanyagüzemének valamelyik gyártósora, s az asszonyok megszabadítják tollúktól a libákat. Évente 7—8 mázsa toll kerül innen Kecskemétre, ahol osztályozzák, tisztítják a libatollat. iMnt az az állattenyésztésben szinte minden állatfajra, úgy a libatartásra is jellemző a ciklusság. Ha nem veszi a piac a húst, a májat, nem tenyésztenek ludat a gazdaságok, nincs szükség naposlibára, következésképpen nem keltetnek Faddon sem. A hetvenes évek végén jövedelmező volt a libatartás, 82-ben viszont nem ment a piac. A ludakat nem egyszer, hanem kétszer tépték meg, aminek az lett a következménye, hogy nem tojtak a libák. Ebben az évben nem jövedelmezett az ágazat, tavaly viszont már másfél millió volt a nyeresége. A réteken hajdan szabadon bóklászó, füvet csipegető libák manapság lúd tojótápot, illetőleg a tojószakasz elmúltával búzát, szemeskukoricát esznek. A törzstenyészetet, a 10 ezer libát mindössze három ember látja el. A keltetőházban viszont tizenketten dolgoznak méghozzá három műszakban. A keltetés figyelmet, gondos munkát kíván, ügyelni kell arra, hogy a hőmérséklet állandóan 37.8 Celsius fok legyen, sőt egy fából készült forgódobon állandóan forgatni kell a tojásokat, hogy a légzsák a tojás más-más helyére kerüljön. Ezt teszi a tojásokon ülő lúd is. Csakhogy az erre a műveletre a csőrét használja. D. VARGA M. Fotó: Bakó J. Új, korai szőlőfajta Üij, (korai szőlőfajtát nemesítettek ki a keszthelyi agrár- tudományi egyetem kertésze, ti tanszékének tudományos munkatársai. A nektár nevű fajiba a legkorábbi hazai borszőlő: augusztus végén már szüretelhető. Az enyhén illatos szőlő bőtermő, átlagosan 20 dekás fürtöket hoz, jól cukrosodik, s ami még javára írható: nem rothadékony, tehát jól bírja a csapadékos időjárást. Az egyetem kísérleti telepén és a Bálatonboglám Me. zőgazdasági Kombinátban megkezdték az új szőlőfajta szaporítását. Az utóbbi helyen laboratóriumban törté, nik ez a művelet: a rügyekből előállított sejttenyészet különleges táptalajon fejlődik növénnyé. Az apró hajtásokból három és félezer növekszik az üvegházakban, ezek a jövő tavasszal már alkalmasak lesznek az ültetésre. Az intenzív szaporítással több évvel rövidítették meg az üzemi (telepítéshez elegendő dugvány előállítását. Banániiltetvény Kondoroson Az idén eddig százhúsz káló szép sárga banánt termett Kondoroson Tóth Károly kertész banánültetvénye, jelenleg is érik egy húszkilós fürt a fóliasátorban. A háztáji banánültetvényt az idén hatvanéves Tóth Károly, a helyi Egyesült Tsz kertésze öt éve hozta létre. A kondo- rosí banán először három éve termett. Most körülbelül nyolcvan tövet nevel a banántermelő kertész, s egész évben jut banán a család asztalára, sőt adnák el belőle az áfésznék is. A fóliasátor banánérlelő melegében a tér. mést követően a tövek elpusztulnák, de az újabb, újabb hajtásokon folyamatosan terem a délszaki gyümölcs banántermést. Dunaföldváriak Dunaújvárosban I. Az új sorsot ... „A Minisztertanács az 1949. december 28-án megtartott ülésén elhatározta Dunapentele község határában koksz-, nyersvas-, acél- és hengerelt áruk gyártásával foglalkozó vállalat létesítését. A vállalat cége: Dunai Vasmüvek lesz. (Részlet a nehézipari miniszter alapító okiratából.) A Szabó Ferik útnak indulnak A hír gyors szárnyakon járt. Valami készül Pente- lén. Ott szakmát lehet tanulni, adnak szállást, ebédet és Nmég ösztöndíjat is. Keresnek kubikosokat, segédmunkásokat, azt mondják: a fél ország kap ott munkát, csak Eentelére kell menni. A vágy mindenkiben él: hogy megmutassa magát, hogy előre jusson,' több legyen, mint volt. A család is azt gondolja: a fiataloknak szakma kell a kezébe, biztos kereset. A szekszárdi általános iskola nyolcadikat végzett fiú tagjai — sokuknak nem volt lehetőségük és kedvük sem gimnáziumba menni — csak Budapesten, vagy most már Pentelén szerezhettek szakmát. Szabó Feri, jókötésű fiú volt és tele energiával. Vele is úgy történt minden mint a mesében: kapott „hamu- basült pogácsát”, meg egy váltás fehérneműt, egy darab szalonna is jutott a tarisznyájába, meg pár forint aprópénz és ha nem is vándorbotot fogva a kezébe, elindult. Erről két éve így mesélt: — Szekszárdon egy augusztusi hajnalon — 1949- ben —, mi, a nyolcadikat végzett fiúk felültünk a vonatra. Éjfél után érkeztünk Pentelére. Bevittek bennünket egy barakkba. Megfürdettek. Egy marék matadorral fertőtlenítettek. Éjszakára közös szállásra kerültünk. Együtt voltak nők, férfiak, gyerekek. Reggel nagy ricsajra ébredtem. Eltűnt egy-két „atyafi”. Magukkal vitték az alvók kis vagyonkáját is. — Na, Szabó Feri — mondtam magamnak —, jó helyre kerültél!... A szekszárdi .fiúk lakatosinasok lettek. Ez volt a lehetőség akkoriban . . . Az útnak indulás mindig nagy tett, még akkor is, ha az ember a szomszédba indul. Tizennégy évesen pedig nincs olyan „megátalkodott” gyerek, aki ne szeretné felfedezni a világot. A pentelei út nem volt veszélytelen. Az elején senki sem tudhatta: becsületes munkás ember válik-e abból a gyerekből, vagy felszippantja, az amúgy is zavaros élet, a nagybetűs ÉLET, meg a kocsmák mélye. Pentelén is az elsők között szerepelt a kocsmák, vagyis a büfék megnyitása. Aki hozott hazulról tartást magával, ebben a helyzetben sem lett „falurossza”, aki meg nem, talán annak segitett a közösség, a szigorúság ... A tanulókkal, meg az ott dolgozókkal keményen bántak. Kényszerítő eszközként próbálták — sikerrel — a rendetlenkedőket, a munkakerülőket megfogni. Aki Hajnal Mihály lakatos nem ment egy napot dolgozni, az nem kapott élelmiszerjegyet. És akinek nem volt jegye, az korgó gyomorral került ágyba, vagy a hevenyészett priccsre. Embernek maradni az emberrengetegben — Nem volt ott más — mondja harminc évvel később Szabó Ferenc, — mint a kocsma és a mozi. A moziban ötven fillér volt egy jegy. Mi tacskók, természetesen a moziba jártunk, de a csavargást sem vetettük meg. Azért hozom most példának Szabó Ferencet, már régen nem Feri, elmúlt ötvenéves, mert a Pentelei sors, az első kemény évek faragtak belőle embert. Szabó Ferenc, némi kacskaringó után, ma a Paksi Atomerőmű reaktorszerelője. Nem véletlen, hogy ide hozta a sorsa. Akkor még fogalma sem volt arról, azt gondolom, hogy az ott dolgozók közül senkinek: a Dunai Vasmű, Dunaújváros jelképezni fogja Magyarországot. Az első szocialista városunk, az első olyan vállalkozásunk, amely már a felszabadult ország alkotása, még akkor is, ha Dunaújvárosról a vita azóta is tart. De a 65 ezres lélek- számot számláló város van és létezik. Kemény munka árán 1954. február 28-án felavatták az első nagyolvasztót. Még abban az évben üzembe helyezték, április 30-án a hőerőmű első turbógenerátorát, június 16-án megnyílt a dunai kikötő, s az első martinkemence avatása is megtörtént 1954. augusztus 20-án. Ekkorra már Szabó Ferencet és még sok társát elvitte a tánc, a hivatásos táncművészet, másokat felszippantották a budapesti gyárak, vagy visszakerültek a kisvárosba, a faluba, a többség maradt. .. Most, 1984 tavaszán pedig azokat keressük fel, akik maradtak, akik ma is dunaújvárosiak, a Vasmű dolgozói. Valamikor Tolna megyeiek voltak, még azok ma is, vagy éppen dunaújvárosi polgárból lettek Tolna megyeiek ... A dunaföldváriakról van szó, akik még ma is több mint kétszázan ülnek reggelenként a buszra, hogy megkezdjék a műszakot a martinkemencék mellett, vagy karbantartó lakatosként, villanyszerelőként, üzemvezetőként ... Városivá lenni Hajnal Mihályt sorsa először Budapestre vezérelte. Némi protekcióval ott lett lakatosinas. A dunaföldvári Töldművescsalád „inasa” a felemelkedés akkori — talán egyetlen — útját választotta. Munkás lett, hogy majd valamikor 1984 tavaszán öntudatosan beszéljen egy fiatalembernek a Vasműről, a társairól, az életéről. Hajnal Mihálynak sikerült embernek maradni az emberrengetegben. Hajnal Mihály bennem olyan képzetet kelt, mint egy földvári földmíves. Ahogy ül a széken és néha megsimítja a bajszát, ahogy érzem a tulajdonostudatot a beszédében. De, már erről szó sincs. Hajnal Mihály birtokon belül van, de nem öt hold föld vonzásában, hanem a 10 ezres nagyüzem tulajdonosa ő. Harmincegy éve dolgozik itt, és mint kivettem a szavából: marad nyugdíjig. Pedig vannak gondjai ezzel az óriással, vitája is akad . .. — Van már öt társam, akivel együtt kezdtünk, őket én már nem tudom elhagyni — mondja. Munkássá vált végérvényesen. Ebben a gyárban, ahol karbantartó lakatos, már talán a kövek is köszönnek neki, a gépek kezes bárányok, reggelenként a lábai nem is tudnának másfelé indulni, csak a Vasmű felé. — Hívtak engem 1200 forinttal több fizetésért is, de menjek el egy kócerájba, — ezt olyan felháborodott hangon mondja, hogy kétség nem fér az elhatározáshoz. A kóceráj neki egy kisebb üzem, ahol csak pár száz ember dolgozik, ahol esetleg öreg elavult gépekkel dolgoznak. Azt talán tudomásul sem hajlandó venni, hogy vannak korszerű kisüzemek ... De, azt hiszem ez csak ürügy, ahhoz, hogy komolyan ne vegye azokat a csalogatásokat. ö már dunaújvárosi, még akkor is, ha azt mondja, hogy jó lenne visszaköltözni Dunaföldvárra: — De akkoriban, mindenki a városba menekedett, én is jöttem, a családnak volt így jó. Talán ha megöregszem — mondja. — Havonként járok le Földvárra a szüléimhez. Csak az a kár, hogy az utazás megdrágult... Hajnal Mihály szívesen beszél a Vasműről, talán erről a legszívesebben ... (Folytatjuk) HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly (Az archív felvételt Jantner János készítette.) Pentelei építkezés 1953-ban ... és ma, a konverter _____________________________________________________________________________
