Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-10 / 84. szám
e “képújság 1984. április 10 SPORTTELEX yb T4 p, m LONDON Angol lapértesülések szerint az angol Tottenham Hotspur labdarúgó-csapata szeretné megszerezni a skót Aberdeen sztárját, Gordon Strachant. A londoni klub állítólag 1,16 millió dollárt hajlandó fizetni a válogatott középpályásért, s ezzel akarja túlszárnyalni két olasz egyesület, a Verona és a Genova ajánlatát, amely mintegy 1 millió dollár volt. A Tottenham és az Aberdeen között már korábban is létrejött üzlet, öt évvel ezelőtt ugyancsak 1,16 millió dollárt fizetett az angol klub a skót Steve Archibaldért. BÉCS Az osztrák labdarúgó-szövetség szóvivőjének közlése szerint továbbra sincs végleges elnöke a testületnek. Herbert Raggautz, aki az elmúlt évben az ügyvezető elnök posztját töltötte be, röviddel az április 29-i közgyűlés előtt viszalépett a jelöltségtől, pedig ő volt az egyedüli várományos. Az Osztrák Labdarúgó Szövetség vezető tisztsége 1982. augusztusa óta betöltetlen, ekkor mondott le Kari Sekanina, miután az 1982-es spanyolországi világ- bajnokságon járt válogatott szereplését élesen bírálták. Kerékpár Dunántúl területi időfutam bajnoka: Halász László A dobogó tetején a bajnok Halász László A dunántúli területi bajnokság idei időfutamát vasárnap rendezték meg. A Székesfehérvári 63-as számú országúton több, mint száz versenyző hét korosztályban állt rajthoz. A felnőttek 40 km-es küzdelmében a Halász testvérek osztoztak az első két helyen, ám a dobogó legfelső fokára végül Halász László állhatott. A junioroknál a futam nagy esélyeseként indult Sajó Péter, s ennek megfelelően a táv nagy részén vezette is a mezőnyt. A forduló után azonban, kevéssel a cél előtt, géphiba miatt — leszakadt a váltó bovdenje — jelentős hátrányba került és visszacsúszott a hatodik helyre. A serdülőknél a tamási Egyedi Zoltán, az úttörőknél pedig Reibling Tamás biztosan, fölényesen győzött futamában. A Tolna megyei A tehetségkutató futam rajtja: jobbról a későbbi győztes, Steig Gábor Kerékpáros Szövetség ezúttal első alkalommal szervezett a tehetségkutatóknál leányfutamot is, azok számára, akik még csak most ismerkednek a sportág alapjaival. EREDMÉNYEK: Felnőtt 40 km: 1. Halász László, 2. Halász Zoltán (mindkettő Szekszárdi Spartacus), 3. Szabó László (PMSC), ... 6. Liska Pál (Szekszárdi Spartacus). Juniorok 40 km: 1. Kövecses Tamás (MÁV-DAC), ... 6. Sajó Péter (Szekszárdi Spartacus). Ifjúságiak 20 km: 1. Ko- vacsics András (PMSC), 2. Jávor Péter, ... 4. Auth László (mindkettő Szekszárdi Spartacus). Serdülők 10 km: 1. Egyedi Zoltán (Tamási), 2. Hefner János, ... 5. Kasza Zoltán (mindkettő Szekszárdi Spartacus). Űttörők 10 km: 1. Reibling Tamás (Szekszárdi Spartacus), ... 4. Nagy Lajos (Tamási). Leány: Abszolút futam 20 km: 1. Izsák Éva (Mosonmagyaróvár), 2. Spanicsek Tünde, 3. Varjas Erika (mindkettő Szekszárdi Spartacus). Gyermek 20 km: 1. Máyer Tamás (Tamási), 2. Kasza Sándor, 3. Sebesi Endre (mindkettő Szekszárdi Spartacus). Tehetségkutató 10 km: 1. Steig Gábor, 2. Vanicsek István (mindkettő Szekszárdi, 3. Végh Róbert (Tamási). Tehetségkutató leány 10 km: 1. Gáli Rita, 2. Tamás Éva, 3. Tölgyesi Gabi (mindhárom Szekszárd). Területi labdarúgó-bajnokság Felzárkózott a Kisdorog A területi labdarúgó-bajnokság Dráva-csoportjában a 21. forduló nyolc találkozóján a vendégcsapatok vitézkedtek. Idegenben nyert a Mázaszászvár, a Nagyatád, a Kisdorog, míg döntetlennel zárta vidéki „kiruccanását” a hét végén: Boly, Siklós és a Honvéd Táncsics SE. Azaz, csupán a listavezető Kapos vári Rákóczi, valamint a harmadik helyezett Bonyhádi MSC legénysége tartotta otthon mindkét bajnoki pontot. A kisdorogiak értékes, 3-1-es pécsi győzelme egyúttal azt is jelentette, hogy Loson czi edző legénysége a bajnoki táblázaton a hatodik helyre rukkolt előre. A Bonyhádi MSC együttese érdekes találkozót vívott a Sellyével, csupán az utolsó percben dőlt el a két pont sorsa a hazaiak javára. Ezzel együtt a BMSC két tisztapont előnyre tett szert a Siklós és a Nagyatád gárdájával szemben. A bajnokság 21. fordulója sem hozott sok örömet a Nagymányoki Brikett SE szurkolóinak. Pedig, nem kevesebben, mint 800-an foglaltak helyet a pálya mentén. Csak azt állapíthatták meg: jobb csapat a Mázaszászvár. Kisdorogi MEDOSZ—Pécsi BTC 3-1 (1-0). Pécs, 200 néző. V.: Laskai. Kisdorog: Kiss I. — Berning, Éppel, Nagy, Pap — Spiel, Klein, Márton, Kiss II. (András) — Kerekes, Szabó (Hosnyánsz- ki). Edző: Losonczi István. PBTC: Péter (Papp) — Bá-. lint, König, Georgiu, Lutz — Bodor, Aradi, Szabó — Vajda (Bagoly), Ábrahám, Bálint II. Edző: Görgényi János. A 22. percben Szabó beadását Kiss II. fejelte a jobb felső sarokba — Péter bravúrral hárított. A 44. percben Klein iramodott meg a félpályáról, a védők nem tudták szerelni, így a kifutó kapus mellett 12 méterről a jobb alsó sarokba helyezett. 1-0. A 62. percben Spiel jó átadásával Kiss II. lépett ki a védőfalból, kapura húzott és a tehetetlen Papp mellett biztosan helyezett a bal sarokba. 2-0. A 72. percben a kitörő Spiel lábát a BTC kapusa elhúzta a 16- oson belül, 11-es. A büntetőt Szabó a vetődő Pappba lőtte. A 80. percben Spiel hagyta faképnél a védőket, majd nyolc méterről a jobb sarokba gurított. 3-0. A végeredményt a 88. percben Ábrahám állította be. 3-1. Alacsony színvonalú mérkőzésen a vendég, kisdorogi együttes végig nagy fölényben játszott. Jók: Klein, Kiss II. Spiel, Márton, illetve Georgiu, Papp. Bonyhádi MSC—Sellye 2-1 (0-0). Bonyhád, 800 néző. V.: Szentgyörgyi. BMSC: Mucs- ka — Balázs, Kovács, Horváth, Bálint — Stercz, dr. Sebestyén, Palkó — Pfeiffer, György, Bulla. Edző: Kovács István. Sellye: Hilmann — Golubics, Krén, Lombosi, Mózer — Orsós (Major), Vass, Otártics — Császár, Szalóki (Zrínyi), Baumgartner. Edző: dr. Dunai János. A 75. percben Palkó vezette fel a labdát a bal oldalon, az alapvonal közeléből visz- szagurított Bullához, aki 15 méterről nagy gólt lőtt. 1-0. A 87. percben Vass tört be a 16-oson belülre, a védők buktatták, a megítélt 11-est Otártics értékesítette. 1-1. A 89. percben Pfeiffer kapott jó átadást dr. Sebestyéntől, a szélső három védőt kicselezett, majd az ötösről a kimozduló kapus mellett a bal alsó sarokba helyezett. 2-1. Nyomasztó fölényben játszott mindvégig a hazai gárda, de a jól védekező vendégek ellen csak az utolsó percben lőtt góllal sikerült megszerezni a győzelmet. Jók: Bálint, Palkó, Pfeiffer, Bulla, illetve Hilmann, Golubics, Vass. Mázaszászvár—Nagymányoki Brikett SE 4-0 (3-0). Nagymányok, 800 néző. V:. Dunkler. Mázaszászvár: Bálint — Beke (Roth III.), Maglódi, Komáromi, Katona — Roth II., Dunai, Guth — Hódosi, Roth I., Agócsi. Edző: Roth Antal. Nagymányok: Sass — Egri, Bajkai, Dávid, Kovács — Nagy, Dénes, Kárász — Bakó, Zom- bori (Mázi), Bárdos. Edző: Kozma József. A 14. percben Dunai jó helyzetből, 14 méterről a jobb felső sarokba lőtt. 1-0. A 16. peteben egy jobb oldali beadást Roth I. 7 méterről a bal felső sarokba emelt. 2-0. A 19. percben Beke a jobb oldalról érkező beadást ugyancsak hét méterről a jobb felső sarokba fejelte. 3-0. Szünet után az 58. percben Hódosi jó átadással ugratta ki Roth I-et, aki lefutotta védőjét és beállította a végeredményt. 4-0. A minden csapatrészben jobb vendégek biztosan nyertek a lélektelenül, elgondolás nélkül futballozó Nagymányok ellen. Jók: Komáromi, Roth I., Roth II., illetve Dávid, Bárdos. Cselgáncs Területi rangsorversenyen szerepeltek a hét végén az Atomerőmű SE cselgáncsosai. Űttörő I. korosztályban az 1974-ben született verseny, zők léptek ezúttal tatamira. Eredmények: 26 kg-ban: ...3. Dohány Attila. 41 kg-ban: 1. Elekes Zoltán, 2. Keszeg László. 45 kg-ban: 1. Kerti Tamás. Olimpiai ötpróba újra Április 21-én kerékpártúra Üjra meg lehet próbálni! Azok, akiik tavaly az Olimpiai ötpróba kerékpártúrájáról lemaradtak, vagy nem voltak kellően felkészülve, így nem tudták a szintidőt teljesíteni, most ismét nyeregbe szállhatnak, nekivághatnak a kilométereknek. Két hét múlva, április 21-én szervezi meg a KISZ Tolna megyei Bizottsága, a Tolna megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala a Szekszervezetek Tolna megyei Tanácsával közösen az idei „kerekes”-próbát. A nevezés feltételei: a rajt. nál, a Szekszárdi Dózsa sporttelepén — 7 és 8 óra 45 perc között — 20 forintos nevezési díj. személyi igazolvány, ak- cáóigazolvány és három hónapnál nem régebbi orvosi igazolás. A próbán 14 év alatti fiatalok csak felnőtt kísérettel vehetnek részt. A férfiaknak 100 kilométeres távon öt óra alatt, a nőknek 60 kilométert négy óra alatt kell teljesíteniük. A fér. fiák útvonala: Sz. Dózsa sporttelep—Keselyűsi út— öcsény—56-os út—Szekszárd (városon keresztül)—Palánki út—Bp.-Pécs elágazó (6-os úton keresztül)—Szedres— Jánosma jor—N agydorog—B i- kács (forduló!)—Nagydorog— Szedres—Palánki út—Sz. Dózsa sporttelep. Nőknél: Sz. Dózsa sporttelep—Keselyűsi út—öcsény—56-os út (városon keresztül)—Palánki út—Bp.- Pécs elágazó (6-os úton keresztül)—Szedres—Jánosma- jor (forduló!)—Szedres—Palánki út—Dózsa sporttelep. A helyszínen minden induló tér. képet kap majd az útvonalról. Kerékpárról mindenki saját maga gondoskodik. Az egész útvonalon valamennyi próbázó köteles betartani a kerékpárokra vonatkozó KRESZ-t. Annál is inkább, mert a járműforgalmat nem állítják le a kijelölt útvonalon. A szervezők kérik: a részvételi szándékról elnevezésként tájékoztassák az érdekeltek a három rendező szerv valamelyikét. Súlyemelés A Magyarország—NDK ifjúsági súlyemelő viadalt április 8-án Cegléden rendezték meg. A vendég együttessel versengő „A” csapaton kívül a magyarok még egy ,3” kereteit állítottak össze, amiben a Szekszárdi Dózsa fiatalja, Szalontai Tibor ás helyet kapott. Számukra — a ,,B” csoportban indulóknak — az IBV előtt ez volt az első felmérő jellegű válogató verseny. A +100 kg-os súlycsoportban induló lila-feíhér súlyemelő a felállított eredményszintet iteljesítette, s bár 255 kg-os (120, 135) összteljesítményével egyéni legjobbjától elmaradt, jól helytállt. Tatán az olimpiai válogatott Szerdán két fontos labda- darúgó-mérkőzést játszik a magyar „A ’’illetve az ifjúsági válogatott. A „nagyok” olimpiai selejtező mérkőzésen Bulgáriával mérkőznek, a 18 éven aluliak pedig Nagyváradon ifjúsági Európa-baj. noki selejtezőn Romániával találkoznak. Az olimpiai válogatott 18 tagja hétfőn délelőtt az MLSZ-ben találkozott, s innen Tatára utazott. Amint Mezey György szövetségi kapitány elmondta, a jelöltek közül senki sem sérült. A tatai napok alatt hétfőn délután egy edzés szerepelt a műsorban, kedden újabb két gyakorlás következik. Eközben Egervári Sándor számol be a Bulgária—Görögország olimpiai selejtező mérkőzésen szerzet tapasztalatairól — március 28-án Szlivenben 0:0 volt az eredmény —, s a találkozóról készült videofilmét is megtekintik a játékosok. A mérkőzés napján rövid taktikai értekezlet lesz még, s a csapat délután utazik a fővárosba, ahol a Megyeri úton 18 órakor kezdődik az összecsapás. Ahhoz, hogy a csapat még a továbbjutás reményében utazzon az április 25-i, Szovjetunió elleni találkozóra, a bolgárok ellen mindkét pontot meg kell szerezni. Ökölvívó úttörő-olimpia Három bronzérem Jánoshalmáról S'l A Rózsavölgyi István Marsó László Ferenczi Tibor Jánoshalma adott otthont a harmadik alkalommal megrendezett ökölvívó úttörő-olimpia országos döntőjének. Tizennégy megye és Budapest hatvan fiatal versenyzője mérte össze erejét, tudását az április 6—7-én lebonyolított döntőben. Érdekes, hogy Békés, Csong- rád, Hajdú-Bihar, Szolnok és Vas megyéket egyetlen versenyző sem képviselte a piros nyakkendős bunyósok fináléján. Megyénk színeit a Paksi SE-ben versenyző három dunaszentgyörgyi fiú képviselte. A 46 kg-os súlycsoportban Marsó László az elődöntőben 3-2 arányú pontozásos vereséget szenvedett Kárpáti Lászlótól, aki a Mo- nori SE sportolója. Marsó így bronzéremmel vigasztalódhatott. A 49 kg-osok súlycsoportjában Ferenczi Tibor ellen egyhangú pontozással győzött a Bp. Vasas versenyzője, Kálé Zoltán. Ferenczi is a dobogó harmadik fokára állhatott fel az ünnepélyes eredmény- hirdetéskor. Megyénk harmadik versenyzője, Rózsavölgyi István az 52 kg-os súlycsoportban az ÉVIG Sí ökölvívóját, Sztakó Andrást kapta ellenfélül az elődöntőben. Sztakó 3-2 arányú pontozással bizonyult jabb- nak, így Rózsavölgyi is bronzérmesként utazhatott haza Jánoshalmáról. A házigazdák rendkívül magas színvonalú szervező munkáról tanúskodtak. Mindenre kiterjedően, általános megelégedésre rendezték meg a harmadik országos döntőt, amelyen részt vett Papp László háromszoros olimpiai bajnok, a MÖSZ kapitánya. A három dunaszentgyörgyi általános iskolás fiú sikeres helytállása azt mutatja, hogy a Paksi SE „fiókszakosztályában’’ is eredményes nevelő munka folyik.