Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-04 / 80. szám
1984. április 4. (rocHANN NÉPÚJSÁG 7 Huszonötezer volt Tolnanémediig I. A simontornyai vasútállomás peronján három ember ácsorog, eregetik a füstöt. Talán ők azok, akiket keresünk. Hozzájuk lépek. — Netán nekünk kellett volna tízkor találkozni ? — Ügy gondolom, igen — mondja a három közül a legidősebb. — Miksi János vagyok. Először találkozó emberek vagyunk, még nem láttam őket, ők sem minket. Talán nem is olvasták még a Tolna megyei Népújságot. — Néha igen. Pestiek vagyunk, miénk az egész ország vasúti villamosítási programja, a meglévők karbantartása. — Már az állomásfőnök irodájában folytatjuk a beszélgetést. A vasútvillamosítás térségének elején vagyunk még, hiszen alig léptek be Tolna megyébe. A program pedig előírta, hogy év végéig... — Előbb hadd mutassam be a főnökségünket — Mondja Miksi János mb. termelési csoportvezető. MÁV Villamos Felsővezeték Építési Főnökség, Budapest ez a nevünk. Tavaly kiváló főnökségi cimet nyertünk, a tizenkét kiváló szocialista brigádunk tagjainak segítségével. A termelési érték meghaladta a kétszázmillió forintot. Nemcsak szereljük a villamos felsővezetékeket, hanem karbantartjuk. Úgy 60—80 kilométerenként vannak a karbantartó üzemek. Programunk idén a Sárbo- gárd—Dombóvár közötti, körülbelül nyolcvan kilométeres vonalszakasz villamosítása, december 31-ig. Mi azonban, a tavaszi munkásértekezleten arra vállalkoztunk, hogy december 15-én már villanymozdony viheti az ünnepekre a pihenni utazó dolgozókat Budapesttől— Dombóvárig. Ez az egyik része a programunknak, a másik pedig, hogy Dombóvár— Pécs között a tartóoszlopokat felállítsuk. Száz ember feladata ez. Részletezzük egy kicsit ennek a főnökségnek megyénkben folyó munkáját. Miksi József szerelő-építésvezető sorolja a tennivalókat: — Körülbelül kilencezer köbméter földet kell megmozgatnunk, mintegy ezer- hétszáz tartóoszlopot felállítani, ehhez hatezer köbméter beton kell. Az oszlopok nagy része acél, kisebb része centrifugált, pörgetett betonoszlop. Ezt azért nevezik így, mert a betont az acélszerkezetre úgy centrifugálják rá. Felszerelünk 138 kilométer munkavezetéket, erről szedik le az áramot a mozdonyok — és földbe rakunk száz kilométer tápvezetéket, amelyről a munkavezetéket látják el huszonötezer volt árammal. És tovább: Dombóvár—Pécs között hat és fél ezer köbméter betonba ágyazunk legalább ezerötszáz tartóoszlopot... Csak ennyi a munkánk! Csak. Az emberek többsége a Hajdúságból jár ide vasutat korszerűsíteni. Még akkor álltak a főnökség szolgálatába, amikor a nagy záhonyi munka volt, amikor az ország legfontosabb vasútvonalát korszerűsítették. Mondhatni, nem olyan munkakörülmények között dolgoztak, mint manapság. Most gépek könnyítik meg a munkát, a szerelvényeket előkészítve kapják, „csak” éppen felkeli rakni, télen, nyáron, esőben, hóban. A Sárbogárd—Dombóvár közötti villamosítás főhadiszállása Dombóvár-Alsó pályaudvaron van, konténerekben. Irodakonténerekben. Pedig lehetne állandó épületeket is felhúzni, mert itt, ebben a körzetben még sokáig lesz munka. A jövő évben ugyan eljutnak majd a villamos mozdonyok Pécsig, de utána következik majd a folytatás, akkor már dombóvári starttal. A cél a magyar—jugoszláv határ. Amely munka befejeztével összekötődik a két ország vasútvillamosítása és akkor az óriási szerelvények szinte sárga villamosokként közlekedhetnek a két tenger, az Adriai és a Balti között, hazánkon át. PÁLKOVACS JENŐ Fotó: Gottvald Károly Simontornya vasútállomáson már fölszerelték a vezetékeket (A riport második részét lapunk pénteki számában közöljük.) Kosa Kálmán, Tátorján Antal és Bana Ferenc a szerelőkocsin Miksi József építésvezető a kapcsolókertben ellenőrzi a szerelők munkáját Folyamatos szolgálat Képviselők két ■—[ em vet valami jó flu; fényt a szóban forgók- I» ra, no de a tények, azok tények. Bőven vannak olyan honfitársaink, akik úgy „tudják”, hogy képviselőink képviselnek bennünket az általában negyed- évenkénti soros országgyűlésen, aztán „a legközelebbi ülésszakig csak vannak”. Naivitás? De még mekkora, hiszen a képviselői munkának kétségkívül kiemelkedően fontos része az, amit egy- egy képviselő törvényhozóként végez a parlament ülésein. Ám legalább annyira fontos az is, amin választó- körzetében kell munkálkodnia az ülésszakok között. Mondhatni ez, a saját területen végzett állandó munka ad biztos alapot ahhoz, hogy az országgyűlési képviselő érdemben képviselje választóit. Néhány nappal a tavaszi ülésszakra való fölkészülés, a megyei képviselőcsoport tanácskozása előtt látogattuk meg Daradics Ferencet, Noé Istvánt és Szászi Gábort. Kapinya Miklósnéval pedig Szekszárdon sikerült találkozni. Hozzáteszem, személyesen. Képviselőink közül ugyanis számossal találkozhattunk az elmúlt hónapok során akkor, amikor a televízió riportban számolt be az országgyűlés tíz bizottsága valamelyikének üléséről. Nemrég például örömmel fedezhettük föl Csapó Jánosné és Orlovácz György ismerős vonásait azon a bizottsági ülésen, mely az egészségügy helyzetét térképezte föl az élénkebb cselekvésre ösztönzés igényével. Hogy ezek kivételes, vagy ritka alkalmak? Ne gondolják! Képviselőinknek — akik nincsenek híjával az olyan kenyérkereső munkának sem, amiben már csak megbízatásuk miatt is elsőrendűen kell helytállniok — szerfelett sok az elfoglaltságuk. S olykor ők is gondolnak olyat, hogy meg kellene talán szaporítani né- hánnyal a nap 24 óráját. Úgymond azért, hogy „akkor talán mindenre jutna több idő”. A képviselőcsoport megyei elnöke Daradics Ferenc, aki úgy nyudgíjas pártmunkás, hogy tagja a megyei pártbizottságnak és nem emlékezhet olyan időszakra, amikor nem volt külön pártmegbízatása is. Tarthatjuk kiváló szerencsénknek, hogy a közelmúlt napok egyikén délután egy és kettő között volt számunkra lélegzetnyi ideje. — Úgy tűnik, hogy most több a tennivalóm, mint amikor még aktív voltam. Igaz, most mindenért mozdulni, menni kell, olyan dolgok miatt is, amiért első titkárként nem feltétlenül kellett. Ülünk a tágas nappaliból nyíló dolgozószobában, ahol az íróasztaltól másfél méterre a nyolc unoka közül a legkisebb, az éppen ma — április 4-én — egyéves István járókája „őrzi” a sarkot. Azt sejtetve, hogy a nagypapa a hétvégeket azért itthon tölti családi körben. — Sorolom, miért voltam idehaza keveset. Most jártam végig a csoporttagokat, hogy az országgyűlés bizottságainak programját megbeszéljük. Előtte fönt voltam csoportvezetői tanácskozáson, még az előtt pedig elvártak a falugyűlésekre, de a mező- gazdasági, ipari szövetkezetek közgyűléseire is szívesen mentem. Egyéb? A megyei pártbizottság archívuma részére készült egy anyag. Végiglátogattuk az ország különböző vidékein élő egykori elvtársainkat. Aztán tagja vagyok az építési, közlekedési és postaügyi bizottságnak, állandó meghívottja a megyei és helyi tanácsüléseknek. Van egy hold szőlő, konyhakerttel. Délelőtt ott jártunk a feleségemmel pa- lántázni. Ennek a munkának ő a parancsnoka. Szóval, nemigen van idő se csöndes szemlélődésre, se unalomra, de így a jó. Kettőkor a városi tanácson lesz egy megbeszélés. Kritikán aluli a telefonhelyzetünk. Változtatni kellene ezen, csak hát a pénz... A falugyűléseken is a fejlesztés módozatait kutattuk, de a képviselőtársak tapasztalata is ezzel egyező. — Valóban az — mondja Noé István már félórával később Dombóváron, a MÁV Körzeti Üzemfőnökség Vontatási Főnökségén, ahol, változatlanul mozdonyreszortos- ként dolgozik. Egy változott, a munkahely, amennyiben részlegesen átadták az új dízelbázist, mely a régi füstös, olajos munkacsarnok mellé épült és korszerűségével ugyancsak elüt a régitől. Ma alul vannak a segédüzemek, fönt az emeleti részen a munkacsarnok életének irányítói, a reszortosok. — Az idén azokba a községekbe mentem el falugyűlésre, ahol korábban kevésszer jártam. Jólesett látni, hogy érdekelte az embereket lakóhelyük sorsa, a képviselői és tanácsi munka, meg az, hogy helyileg mit lehet tenni a lakóhelyi életfeltételek javításáért. Járt nálam is a Daradics Feri bácsi, összevethettük a tapasztalaülésszak között tainkat. Az idén, ahol én jártam, elvétve se fordult elő egyéni panasz, kérés. Kerültem nehéz helyzetbe is, mert ••a telefonhelyzet ebben a körzetben se jó. Hogy egyebet ne mondjak, a Somogyból idecsatolt községekből Dombóvárral csak úgy lehet ösz- szeköttetést teremteni, hogy hívják először Göllét, Gölle hívja Kaposvárt, Kaposvár hívja Dombóvári. Hát erről van mit hallani. Meglepően kevés észrevétel hangzott el a kereskedelmi alapellátásra. Azzal elégedettek az emberek, nem úgy a kenyér minőségével, ami hullámzó. Kérik azt is a körzetem községeiben élők, hogy nyáron is biztosítsák a sörellátást az illetékesek. Noé István hajában feltűnően megsokasodtak az ősz hajszálak. Képviselőként szeretne többet forogni a választói között. De itt — a munkahelyén — „élesedtek a dolgok, nőttek a követelmények, többet várnak mindenkitől”. Korábban se volt egyszerűbb a kettős terhelés, mert akkor tanult. Most, mások tanulnak munkatársai, barátai közül éf „itt, ha valaki hiányzik, a jelenlévőknek kell elvégezniük a hiányzó munkáját”. Van valami, amit nagyon szeretne? De még mennyire. Jó lenne a dombóvári kórháznak megszerezni azt az ultrahangos vizsgálókészüléket, ami két éve itt volt bemutatásra és amiért az országgyűlés egészségügyi bizottságának Miskolcra kihelyezett ülésére is elment. Kora este, Tamási. Szászi Gábort az elmúlt év őszén rokkantnyugdíjba parancsolta a szíve. Munkahelyi kötöttsége tehát nincs, de számára más okból ismerős az állandó időzavar. Megváltozott az életritmus szükségképpen, s jelen státusa miatt vált nehezebbé az a kapcsolatteremtés, -tartás, ami korábban neki semmi gondot nem okozott. Mindenki tudta, akinek tudnia kellett, hogy a gimnázium igazgató- helyettese napközben hol található. Keresték is telefonon vagy személyesen. Most csak az utóbbi megoldás lehetséges, mert ott áll ugyan az udvarában egy telefonpózna, de hiányzik róla „az a kutya derót”, ami a lakásába vezet. — Érdekesen szemlélteti a falugyűlések időről-időre bekövetkező témaváltása az életmód változásait — mondja. — Mögöttünk vannak azok az évek, amelyek falugyűlésein a járdaépítés szorgalmazása volt az uralkodó téma. Most a szilárd burkolatú utak építése a soros és hát... nálunk is a telefon, kivált a felfűzött állomások vonalán. Iregszemcse, Nagyszo- koly, Magyarkeszi ilyenek... A posta délután berepülőzi a községeket, községenként négy-öt előfizetőt. Híváskor minden készülék csörög. Ha valaki megdühödik és melléteszi a kagylót — hogy nyugodt lehessen az álma — 6— 8 ezer ember van kikapcsolva a világból. Ez így nagyon nehéz, mert mit tud mondani a képviselő? Tapasztalom azt is, hogy a fejlesztési hozzájárulások mind nagyobb gondot okoznak azoknak, akiknek 10—15 évvel ezelőtt állapították meg a nyugdíját. Szászi Gábor is azt tervezi, hogy többet mozog a körzetében és hát... bejár, persze, hogy bejár tanítási napokon az iskolába, amelynek 28 évig volt testnevelő tanára és 13 évig igazgató- helyettese. Kapinya Miklósné nyolc falugyűlés vendége volt és az idén úgy állította össze a programját, hogy csak a társközségeket kereste föl. Semmi túlzás abban, hogy ő jelenik meg leggyakrabban a választói közöt. Ha más alkalma nincs az információ- cserének, a kapcsolatépítésnek, megteszi egy-egy tanácsülés, tanácsi vb-ülés is. Ám másutt is szívesen látott. Minap például a harciak várták, hogy jelen legyen egy nagy vállalkozásuk startjánál. Most alakult meg a vízműépítő társulat. — Sokat forog az emberek között és rengeteg rendezvényre jut el. — Szerencsém van, hogy a férjem sokat segít. — Első felszólalásának tárgya az országgyűlésben a munkásművelődés volt. Most ismét felszólalásra készül. — Igen. Most a szakmunkásképzés helyzetéről, perspektíváiról kellene beszélni, ha szót kapok. Ha úgy tetszik, a jövő munkásosztályáról lenne mondanivalóm. apinya Miklósné, aki ezekben a hetekben sem hiányzott a közélet helyi és megyei fórumairól, mostanában iskolákat látogat nevelőkkel, diákokkal és a szakmunkás- képzésben érdekelt gazdasági vezetőkkel beszélget. íme, így „pihennek” folyamatos szolgálatukat végző képviselőink az ülésszakok között... LÁSZLÓ IBOLYA
