Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-03 / 79. szám

1984. április 3. 6 NÉPÚJSÁG Területi labdarugó-bajnokság A Kaposvár nyerte a rangadót A területi labdarúgó-bajnokság Dráva csoportjában a tavaszi idény ötödik fordulója egy rangadóval szolgált. A listavezető Kaposvári Rákóczi a harmadik helyezett Bonyhádi MSC együttesét látta vendégül. Gól nélküli első félidő után a Rákóczi rákapcsolt és a tartalékos vendé­gek ellen 3-0-ra nyert. A Kisdorogi MEDOSZ pályaválasztóként a Mohácsi TE-t fogadta és izgalmakban bővelkedő 90 perc után 1-1-es döntetlent harcolt ki a Duna-parti gárda ellen. A sereghajtó Nagymányoki Brikett SE legénysége ez­úttal Nagyatádon vendégszerepeit, ahol szünet után nem tudta elkerülni a súlyos, 5-1-es vereséget. A kaposvári zöld-fehérek győzelmükkel két pontra nö­velték előnyüket a táblázat élén. A Bonyhád megőrizte „bronzérmes” helyét, de a Siklós, a Nagyatád és a Komló erősen felzárkózott. A kisdorogiak megerősítették pozí­ciójukat a középmezőnyben, bár a három 20 pontos csa­pat között csak a gólkülönbség dönt. Pusztai és Korok­nál csapata, a Boglárlelle együttese menekül a kieséstől, vasárnapi döntetlenükkel tizenkettedikek. Elutaztak a labdarúgók Hétfőn reggel a Ferihegyi repülőtérről különgéppel el­utazott Törökországba a ma­gyar labdarúgó A- és után­pótlás-válogatott. Az 56 ta­gú küldöttségnek Szepesi György, az MLSZ elnöke a vezetője. Mint ismeretes, az A-csapat szerdán Isztambul­ban játszik, ezt megelőzően az utánpótlás együttes ma ugyanitt találkozik a törö­kökkel. A 17, illetve 16 já­tékosból álló keretekben nincs változás. Döntetlen A férfi saklk szuper-sakk­bajnokságon a 2. fordulóból kétszer js függőben maradt Schneider—Utasi játszma döntetlen eredménnyel feje. ződötít be. Kisdorogi MEDOSZ—Mo­hácsi TE 1-1 (1-1). Kisdorog, 800 néző. V.: Laczkovits. Kisdorog: Kiss I. — Ber- ning, Éppel, Nagy, Pap — Spiel, Klein, Ódor (Márton), Szabó — Kerekes (Hos- nyánszki), Kiss II. Edző: Lo- sonczi István. Mohács: Kun — Tóth, Pirkhoffer, Marko- vics, Reit — Hámori, Dárdai, Lőrincz — Vincellér, Frep- pán, Réti. Edző: Mathesz Im­re. A 16. percben Vincellér futott el a jobb oldalon, 10 méterről kapura lőtt, Kiss I. bravúrral mentett. A 22. percben kapu előtti kavaro­dás végén Spiel a 11-es pontról lőtt, ezúttal Kun há­rított bravúrral. A 35. perc­ben Vincellér jobbról beívelt labdáját a négy hazai védő között felugró Hámori 7 mé­terről a vetődő Kiss mellett a bal sarokba fejelte. 0-1. A 42. percben a 16-oson belül Kleinhez pattant a labda, aki két lépés utánN6 méterről a vetődő Kun fölött a hálóba lőtte. 1-1. A 66. percben Há­mori 14 méteres lövését a léc alól tolta szögletre Kiss I. A 85. percben Szabó hú­zott kapura, átemelte a lab­dát a kimozduló Kun felett, a hátrafutó Pirkhoffer azon­ban a gólvonalról menteni tudott. Izgalmakban bővelkedő találkozón a helyzetek alap­ján a Kisdorog állt köze­lebb a győzelem megszerzé­séhez. Jók: Klein, Kiss I., Berning, illetve Hámori, Freppán, Vincellér. Kaposvári Rákóczi—Bony­hádi MSC 3-0 (0-0). Kapos­vár, 2500 néző. V.: Szinger. Kaposvár: Hajdú — Kurdi, Zentai, Urbán, Zatykó — Pe­tő (Hosszú), Kakas (Gilitsch), Varga — Czabula, Bíró, Bán­tó. Edző: Bözsöny János. Bonyhád: Mucska — Balázs, Kovács. Horváth, Bálint — dr. Sebestyén, Palkó, Stercz — Pfeiffer (Papp), György, Bulla (Schlothauer). Edző: Kovács István. A bonyhádiak kezdték a játékot, de a Rá­kóczi ragadta magához a kezdeményezést. Előbb Cza­bula 8 méterről lőtt kapu mellé, majd a 30. percben Bántó—Pető összjátékból Bí­róhoz került a labda, akinek az ötösről leadott lövését Mucska védte. Az 52. perc­ben Czabula szabadrúgását Bántó továbbította kapura, Mucska kiöklözte a labdát, Pető ismételt, ekkor a kapu­fa mentett, majd harmad­szorra Varga már nem hibá­zott. 1-0. A 82. percben Hosszú visszagurított Gilitsch elé, aki 15 méterről nagy erővel a jobb felső sarokba lőtt. 2-0. A 85. percben Bíró lefutott az alapvonalig, visz- szagurított Hosszú elé, aki 6 méterről nem hibázott. 3-0. A keményen és harcosan játszó kaposváriak biztosan nyertek a tartalékos BMSC ellen. Jók: Czabula, Kurdi, Hosszú, Bántó, illetve Hor­váth, dr. Sebestyén, Kovács. N agy atád—N agy mány oki Brikett SE 5-1 (2-1). Nagy­atád, 700 néző. V.: Horváth, Nagyatád: Szabó — Utasi, Nagy II., Dekanics, Savanyó — Kiss (Czimbalek), Borsfái, Mohácsi, Szigeti — Kádár, Dékány (Czink). Edző: Vá- radi Lajos. Nagymányok: Sass — Amerein (Mázi), Baj- kai, Kovács, Bakó — Nagy, Zombori, Dénes, Kárász — Lőrinc, Bárdos. Edző: Koz­ma József. Közepes játékkal is könnyen győzött a hazai csapat. Góllövők: Szigeti 2, Borsfái 2, Mohácsi, illetve Zombori. Kosárlabda NB II Hármas vereség Győri Volán—Bonyhádi MSC 66-61 (42-36). Győr, 50 néző. V: Herczeg, Varga. BMSC: Oroszki (20), Marcz (2), Tóth (14), Lengyel (-), Kishonti (18). Csere: Palko- vics (4), Biszak (2), Nagy Zs. (—). Edző: dr. Ábrahám János. A Bonyhádi MSC fia­taljai nagyon lelkesen küz­döttek, de a szerencse nem szegődött melléjük. Jók: Oroszki, Kishonti. Zalaegerszegi Főiskola— Dombóvári VMSE 85-84 (40-40). Zalaegerszeg, 50 né­ző. V: Radics, Horváth. DVMSE: Ács (25), Bálind (8), Kollár (8), Lovász (16), Perger (2). Csere: Richter (22) , Gálosi (3), Tölgyes (—). Edző: Erdősi Lajos. Felvált­va vezettek a csapatok a ta­lálkozó végéig. Izgalmas haj­rában a tartalékos Dombó­vár nem bírt a nagyon lel­kes főiskolásokkal. Jók: Ács, Richter. Dunai Kőolaj—Atomerő­mű SE 94-83 (42-37). Száz­halombatta, 100 néző. V: Bónicz, Szerényi. ASE: Tóth (23) , Antoni (12), Jégh (7), Schmidt (41), Bacsárdi (—). Csere: Péntek (—), Nagy (—). Edző: Hesser Zoltán. Mindkét félidőben egyen­rangú ellenfélnek bizonyult a paksi gárda. Jók: Schmidt, Tóth, Antoni. Hírek Ifjúsági kerékpárverseny Felszabadulási Kupa Auth sikerével A Tolna megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sport- hivatala soros apparátusi értekezletét április 10-én tartja, amelyen a társszer­vekkel való együttműködés tapasztalatait, valamint a sportegyesületek gazdálko­dásának helyzetét értékelik. * A megyei II. osztályú sakk csapatbajnokság állása a he­tedik forduló után: 1. Györ- köny 21,5, 2. Bölcske 19, 3. Tolna 19, 4. Dalmand 14, 5. Báta 12,5, 6. Gyönk 9, 7. Re- göly 9 ponttal. A megyei szövetség versenybírósága kétszeri ki nem állás miatt törölte Paks II. csapatát. Az NB II-ben szereplő Dunaföldvári Szövetkezeti Spartacus férfi kézilabda­csapata a hét Végén barát­ságos mérkőzést játszott Sárszentmihály együttesével. A találkozót a földváriak 48-31-re nyerték. * A Tamási MEDOSZ női együttese nyerte a Tamási­ban megrendezett Felszaba­dulási Kupa kézilabdator­nát. A második helyen a Si- montornyai BTC, a harma­dikon pedig Tengelic csapa­ta végzett. A korábbi évek gyakorla­tát követve a Paksi SE te­nisz szakosztálya idén is megrendezi toborzóját. A tanfolyamra általános isko­láskorú gyerekek jelentkezé­sét várják április 26-án 17 órakor az Atomerőmű SE la­kótelepi tenisz sporttelepén. * Befejeződött a kilenc leány és a három fiúcsapat rész­vételével lebonyolított kézi­labda Serdülő Kupa. Vég­eredmény: Leányok: 1. Ta­mási I., 2. Nagymányok, 3. Decs, 4. Zomba, 5. Tolna, 6. Fadd, 7. Szekszárd, 8. Tamá­si II., 9. Zomba II. Fiúk: 1. Nagymányok, 2. Dunaföld- vár, 3. Fadd. A legjobb ka­pusnak Kovács Teréz (Zom­ba) és Töpfner Tibor (Nagy­mányok) bizonyult. A gól­királyi címet a leányoknál a decsi Sereg Andrea, a fiúk­nál a dunaföldvári Orova Tamás szerezte meg. A leg­jobb játékos díját Buchlolz Éva (Tamási) és Bíró Dezső (Dunaföldvár) kaptak. * A paksi atlétikai szövet­ség a városi és városkörnyé­ki felnőtt, ifjúsági és ser­dülő ,,A” nyílt egyéni baj­nokságot április 16-án, 15 órától rendezi meg a PSE sporttelepén. Tolna megye adott otthont április 1-én a Felszabadulási Kupa ifjúsági kerékpárver­senynek. Az országos jelle­gű küzdelemben 12 "egyesü­let hatvan versenyzője vett részt, köztük a Szekszárdi Spartacus és tamási kerék­párosai. A Szekszárd mellet­ti szálkai dombtetőn startol­va az ifjúságiaknak ugyan­úgy mint a felnőtt és junior versenyzőknek 120 kilométe­res távot kellett teljesíteni­ük. A felnőtt és ifjúsági me­zőnyben a rajt után már 20 kilométeren belül elhúzott két ifjúsági versenyző, a KSI és a PMSC színeiben. A mezőny ezt sokáig nem vet­te komolyan, nem követte őket, csak miután négy percre növelték előnyüket. A dombos útszakaszon ez­után kialakultak már az ül­döző bolyok, szétszakadozott a mezőny. A kiélezett küz­delemben végül csak az utolsó, cél előtti két kilomé­teres szakaszon érték utói a két kiugrott fiatalt. A hajrá­ban leggyorsabbnak a fel­nőttek közül Hirt József (PMSC), az ifjúságiak közül Auth László (Szekszárd) bi­zonyult. A versenyen részt vett az IBV-re készülő ifjúsági vá­logatott is, akik egyébként a héten megyénkben készül­nek. Eredmények: Felnőttek —juniorok együtt 420 km: 1. Hirt József (PMSC), 2. Liska Pál (Szekszárd), 3. Lóki Zoltán (PMSC). Ifjúsá­giak: (120 km) 1. Auth Lász­ló (Szekszárd), 2. Takács Fe­renc (Mosoni Vasas), 3. Hu­si Csaba (DSI), 4. Jávor Pé­ter (Szekszárd), 5. Kiss Fe­renc (Húsos), 6. Kun Attila (Húsos). Utánpótlás verseny: Ser­dülők: (70 km) 1. Egyedi Zoltán (Tamási), 2. Kasza Zoltán (Szekszárd), 3. Da­kóczki Gábor (Szekszárd). Úttörők: (54 km) 1. Nagy Lajos (Tamási), 2. Sárközi Csaba (Szekszárd), 3. Kor­mos János (Szekszárd). Gyermek: (38 km) 1. Mayer Tamás (Tamási), 2. Kasza Sándor (Szekszárd), 3. Sebe- si Sütő Endre (Szekszárd). Lány abszolút futam: (38 km) 1. Varjas Erika (Szek­szárd), 2. Spanicsek Tünde (Szekszárd), 3. Tölgyesi Gab­riella (Szekszárd). Tehetség­kutató: (14 km) 1. Steig Gár bor (Szekszárd), 2. Végh Ró­bert (Tamási), 3. Nagv Ákos (Tamási). (Fotó: Bencze István) A felnőttek és az ifjúságiak mezőnye együtt rajtolt Az üldöző bolyt a szekszárdi Liska vezeti Kitüntetések Előtérben a békaállás kihasználása ünnepélyes átadása Magyarország felszabadu­lásának 39. évfordulója al­kalmából hétfőn délelőtt a Belügyminisztérium műve­lődési házában az OTSH ün­nepséget tartott, s ennek ke­retében a testnevelési és sportmozgalom területén végzett munka elismeréséül kitüntetéseket adtak át. Bu­da István államtitkár, az OTSH elnöke megemlékezett a felszabadulási ünnepről, majd Munka Érdemrend arany és bronz, valamint Sport Érdemérem arany, ezüst és bronz fokozatú ki­tüntetéseket adott át. A szabadfogásúak csatáihoz hasonlóan az utóbbi évek leg. izgalmasabb, sok váratlan eredményt hozó küzdelmében dőlt el a 77. kötöttfogású birkózóbajnökság tíz elsősé­gének sorsa vasárnap a Kör­csarnokban. Általános meg­állapítás: az olimpiai évben a válogatottak formája sem­mivel sem rosszabb, mint a fényes diadalokat eredmé­nyező 1980-as ötkarikás játé­kok előtt volt. A vidéki bir­kózósport ezúttal is látványos fejlődésről tett tanúbizony­ságöt, noha a Ganz-MÁVAG révén budapesti klub játszot­ta a főszerepet. Kiss Ferenc vezetőedzőnek csak egyik sze­me nevetett a vasárnapi dön­tők során, mert bár négy aranyérmet szereztek a Ganz. sportolók, Kocsis Ferenc olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnak mindössze 6. lett. — Én nem féltem „Csikót” sem az olimpiától, sem az áp­rilis végén Jöniköpingben sorra kerülő EB-től — mond­ta a gyáriak mestere. — Hosszú hónapok idegőrlő fo­gyasztása után a magyar baj. nókságra nem hozta igazi formáját, de ennél sokkal lé­nyegesebb, hogy verseny­súlyát igen. A svédországi kontimensversenyen már újra a régi lesz, bízom tehát ab­ban, hogy 5. alkalommal is európai elsővé avatják. Maga az érdekelt, Kocsis így vélekedett: — Továbbra sem értem, hogy miért olyan szőrös szí­vűek a magyar bírók velem. Állítom, úgy bántak el velem, amire nem adtam okot. Dön­téseik nem szolgálták olim­piai felkészülésemet. Még szerencse, hogy a Ganz szuperklasszisa — ha akár az EB-t, akár az olimpiát meg­nyeri, minden idők legered­ményesebb magyar arany­gyűjtője lesz, hét világver­seny elsőséggel „leváltja” az élen néhai Kozma Istvánt — végül is feledte sértődöttsé­gét, és hétfő reggeltől ott lesz a mátraházad edzőtáborban. Ott mi a program? — kér­dezte az MTI munkatársa, Müller Ferdinándot, a kötött­fogású válogatottak mesterét. — Főként az úgynevezett békaállások eredményes ki­használását- súlykoljuk. Ez volt, és marad is a mad birkó­zás alfája és ómegája. A baj­nokság tapasztalatai 'alapján úgy ítéljük, hogy védeni már tudják legjobbjaink ezt az állást, de a támadó lehetősé­gek kiaknázásává! még adó­sak. A két fogásnemben ösz- szesen 80 válogatott birkózó kapott meghívót. A háromhe­tes gyakorlásról csak a két 57 kg-os, válogatottságra je­lölt sportoló, a kötöttfogású Sipos, és a szabadfogású Nagy Béla (mindketten sérültek) hiányzik. Hegedűs Csaba szövetségi kapitány csak a hónap köze­pén jelöli ki azt a névsort, amely indulni jogosult az Európa-bajnokságon. A Bayern München labda­rúgója, Klaus Augenthaler is megharagudott Jupp Derwall szövetségi kapitányra, mert a szerdai, Szovjetunió elleni mérkőzésen csak a kispadon adott neki helyet. Augentha­ler kijelentette, hogy a jövő­ben nem tart igényt Derwall meghívására. Jack Charlton, Anglia I960, évi világbajnok együttesének játékosa 1973-ban kezdődött menedzseri pályáján másod­szor vállalta el a második- ligás Middlesbrough szakve­zetői tisztségét. Annak idején négy évet töltött a Middles- brough-nál és a klubot az első ligába vitte.

Next

/
Thumbnails
Contents