Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-03 / 79. szám
A NÉPÚJSÁG 1984. április 3. Moziban A kalaposmester vihog és fojtogat Az lett volna az igazi, ha egy feszültséggel teli lélektani drámát láthatunk Georges Simenon A kalapos szellemei című regénye nyomán Claude Chabrol rendezte Kisvárosi fojtogató című francia filmben. Vagy egy többé-kevésbé mozgalmasan megcsinált szériakrimit. De egyiket sem láttuk, illetve mindkettőből egy keveset. Éppen az a baj. Pedig a bűnügyi irodalom egyik klasszikusának filmre vitt regénye kerek történet és lélektanilag sok lehetőséget kínál fel a film alkotóinak. Hiába. Claude Chabrol filmje maradt az átlagos bűnügyi történetek felszínessége mellett és a fokozatosan adagolt döbbenet hiánya semleges filmmé sová- nyította a kisvárosi szatír történetét. A La Rochelle-i kispolgári vezetőréteg egyik nyúlszőrkalaposként úriember tagja a főszereplő. A kalaposmester státusa folytán beletartozik a Colonnes-ká- véházban délután öt-hat óra között mindennap kártyázó előkelőek társaságába. Lábbá úr azonban undorító és lélekben elfajzott egyéniség, annak ellenére, hogy mindenki megkalapozza és a piacról hitelben is vásárolhat. És el is érkeztünk az alapszituációhoz, miszerint; a gyilkosságokat rendszerint a tisztességesnek hitt nvuszi- emberek követik el. Labbé úr különböző időközönként és különböző módon megfojt hét asszonyt. A film közepe táján egyenesen az ő szájából ismerjük meg az indítékokat. Nem kell a nézőnek találgatnia, következtetnie, kombinálnia. Kár. A házastársi kapcsolat elvisel hetetlensége is beszoLabbé úr az utolsó áldozatánál. rult ebbe a filmbe, hiszen emiatt gyilkolja meg a feleségét a kalaposmeter. Ám arról, hogy tizenöt éves házasság során, a feleségét ágyhoz kötő betegség mellett még milyen motivációk irányították Labbé úr kezét asszonyának nyakához, azt alig tudjuk meg. Hogy miért gyilkolt meg társán felül még hat másik nőt? Terv- szerűségből, hiszen mind a hat áldozat feleségének egykori osztálytársnője volt, és együtt szándékozták megünnepelni a feleség születésnapját. A gyilkosságsorozat beteg szenvedéllyé változik, a kalapos tovább öl. De ennél a pontnál sem adatik meg a nézőnek, hogy kikombinálja: miért? Egy kávéházi beszélgetéskor megkapjuk tálcán, hogy vannak tudathasadásos emberek, akik így tesznek igazságot. Biztos, hogy mi is rájöttünk volna erre. Sok szereplős a film. Pedig az igazi lélektani szituáció kidolgozható lett volna csak az alapkonfliktus szereplőivel is." A világhírű színész-énekes, Charles Az- navour is játszik a filmben, a gyilkossal szemben lakó örmény szabót, aki médiumként^!?!) követi a kalapost. Azonban a történet lényegéhez sehogysem illik jelenléte a filmbe. Ezért is szemléljük érthetetlenül az alakítását. A fojtogató alakítója, Michel Serrault hiába jó színész, hiába jelenítette meg ennyire hihetően a minden megnyilvánulásában aberrált embert nem varázsló. Nem őrajta múlott, hogy gyenge krimit láttunk. SZŰCS LÁSZLÓ JÄNOS Kiállítás Vasarely Hőgyészen A szépség és az esztétikum úgy jelenik meg környezetünkben — Vasarely szerint — mint ahogyan a kisgyermek tudása gyarapszik; fokozatosan. Fel kell nőni egy új nemzedéknek, amely érti és használja azt az új plasztikai ABC-t, amelyet Vasarely planetáris folklórnak nevez. Ezeket a gondolatokat — Csendélet Victor Vasarely művészetének alapvető céljait — tűzte zászlajára Csepei Tibor, zenepedagógus, művészeti író, műgyűjtő akkor, amikor népszerűsíteni kezdte Vasarely alkotásait itthon, Magyarországon. Nyolc év alatt több mint száz kiállításon mutatta be saját, körülbelül 150 grafikából álló Vasarely- gyűjteményét. Városokba, Zebrák községekbe az érdeklődő művelődési házakhoz juttatja el az értékes kiállítási anyagot. Így került megyénkbe, Hőgyészre is, minden ellenszolgáltatás nélkül. A Hőgyészen bemutatott kiállítás anyagából is érezni azt a szándékot, amely az építészek, festők és szobrászok széles körű összefogását sürgeti, az embert szolgáló környezet kialakítása érdekében. A magyar állam a közelmúltban kapott egy négyszáz darabból álló képgyűjteményt Vasarelytől, a közeljövőben létrehozandó alapítvány anyagához. Oslo, New York, Gordes (Dél- Franciaországban) után ez a budapesti lesz a negyedik ilyen létesítmény. D. K. J. Acs Zoltán: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon az Osztrák-Magyar Monarchiát nem kevesebb, mint 14 nép lakta. Magyarország Horvátország nélküli terüle. tén hat nagyobb (magyar, német, szlovák, román, szerb, rutén), s ugyanannyi kisebb (bolgár, bunyevác-sokác, hor- vát, krassován, lengyel, vend) nép élt. S akkor még nem szóltunk a görögökről, örményekről, zsidókról, szászokról, svábokról stb. vagy a már a középkor folyamán a magyarságba beolvadt jászokról és kunokról. A fiatal szerző népszerű, olvasmányos, ugyanakkor tudományos igénnyel megírt könyvében átfogó képet rajzol a magyarországi nem magyar etnikumok fejlődéséről és a magyarokkal való együttélés fő kérdéseiről. Nem törekszik átfogó politikatörténetre, inkább a nemzetiségek gazdaság- és társadalomtörténetét, a nemzetiségek életrajzát nyújtja. A nemzetiségek történeti bemutatása három nagyobb részből áll. Az első a XVII. század végéig tartó fejlődést tekinti át. Az egyes betelepülő népelemekről külön-külön ír, némelyiknél — néprajzi anyagra támaszkodva — a mindennapi életről is beszél. A második rész a török kiűzése utáni korszakot, az újabb nagy telepítéseket veszi számba, az egyes nemzetiségek fejlődését az 1848- 1849-es forradalomig tárgyalja. Külön érinti az asszimilációt, a népek közötti kapcsolatokat. Végül a harmadik rész a kapitalizmus korát elemzi, a kulturális kapcsolatoknál visszautalva a XIX. század első felére is. Külön rész szól a kapitalizmus kori asszimilációról. A történelem és a nemzetiségi kérdés iránt érdeklődőknek hiányzott eddig egy olyan könyv, amely a szélesebb közvéleményt marxista nézőpontból tájékoztatja arról, hogy milyen népek, etnikumok éltek a Duna-meden- cében, Magyarország területén a honfoglalás és a török megszállás között, s hogyan alakult az ország népességének összetétele a török elnyomás alóli felszabadulás után, a XIX. századig. Ezt a hiányt pótolja Ács Zoltán könyve. —a— Tv-jegyzet Francia négyes Bíró Lajos nagyváradi újságíró volt, Ady barátja, jó novellák, s nagyon sok színmű szerzője. Sikeres író volt, később Hollywoodban telepedett le, s ez bizonyos fokig meg is magyarázza sikerét: jól komponált, ügyesen kiszámított, mindig a biztos hatásra törekvő művei, elsősorban színdarabjai mindig utat találtak a közönséghez, amelynek teherbíró képességeit soha nem állították lehetetlen elé. Maga is tudatosan kereste a sikert, pedig néhány nagy erejű munkája (Bazini zsidók, egy sor novella) alapján más utat is bejárhatott volna. Molnár Ferencet így sem éri el, de hasznos időnként elővenni, mert megbízható szerző, s jól ismerte a színpad játékszabályait is. Mint a Francia négyes című vidámságban. Kedélyes félreértésekről van szó, ami senkinek nem bántja erkölcsi érzékenységét, s bár a megoldást illetően az első perctől kezdve nem lehetnek kétségeink, jókedvűen nézzük végig a darabot. Pedig kicsit hosszabbra nyúlt a kelleténél, s itt is érvényes lett volna Kosztolányi bölcs tanácsa: minden kihúzott szó aranyat ér. Bán Róbert azonban ragaszkodott Bíró Lajos szövegéhez, s ami inkább feltűnt, nagyon is komótosan ballagott előre a sovány mese, ráérősen, akárcsak a század elején, amikor az embereknek mindenre jutott idejük. IX/9 Megtörtént, túl vagyunk rajta, kilenc estén, az éjszakába nyúlva kísértük figyelemmel ifj. Szabados György történetét, s közben eltöprenghettünk a múlton, tanulságain, de unakozhattunk is, mert Gyurkó László regénye Jancsó Miklós átköltésében aligha nevezhető a tv nagy sikerei egyikének. A válasz persze készen van, a közönség nem értette meg a rendező szándékát, ami elképzelhető, de az ellenkezője is, hogy nagyon is megértette. Szerény magánközvélemény-kutatásomból arra következtetek, hogy nem tetszett a Jancsó-vállalkozás, pedig ha jól meggondoljuk, mégis csak a közönségnek készült, azért, hogy tessék, lehetőleg mindenkinek. Kísérlet volt, vagy egy életmű szerves része? Lehet, bár aligha fogják a Jancsó-művek legjobbjai között számon tartani, mert az is bizonyos, hogy nem mindig a nézőben van a hiba. Cs. L. Az érzékelés örömei - ürömmel Csörgősipka címmel indult útjára a televízió tíz- részes sorozata. Szögezzük le: nagyon rossz időpontban. Ez a műsor nem az évszaknak megfelelő. Nehéz elképzelni akár városban, akár falun, hogy a gyermekek vagy felnőttek tavaszi vasárnap délelőttön képernyő elé telepedjenek. Ez volt az üröm. Az öröm az, hogy jót ígér ez a sorozat. Nem elsősorban gyerekeknek, hiszen bennük még tiszta és gazdag a játékos képzelet, hanem inkább a játékot feledő, szégyenlő, ötlettelen szülők segítségére lehet. Erre enged következtetni az első rész. Mi történt? Játszani akarnak a gyerekek, és csöngőért a szomszédba mennek, ahol látszólag mindig örömmel várja őket— a háziasszony szerepét formáié — forgatókönyvíró, műsorvezető Gabnai Katalin. Mit tanultunk meg ebben a részben? A játékhoz szükséges legfontosabb kellékek használatát. Azt, hogy aki nem lát, nem hall, nem érez, vagyis akinek nincs szeme a látásra, füle a hallásra, keze a tapintásra, annak szegényes a játéka. A játék gazdagsága nem a maximált árú konfekció, nált bolti készletekkel mérhető, hanem az olyan hétköznapi ötletekkel, amelyekre a Csörgősipka első része hívta fel a figyelmet. Ezen gondolatok jegyében ajánljuk megtekintésre a sorozat következő részeit, ebben a hangsúlyozottan nagyon rossz időpontban. —dkj— Rádió Helyszínrajz a Várszínházról Bevallom, szívesen hallgatom Visy László rádióriportjait azért, mert az aktualitáson túl, a jól szerkesztettség mellett, mindig valami újra, érdekesre, sok esetben pedig az értékmentés fontosságára is odafigyeltet. Így volt ez a legutóbbi Helyszínrajzban is, amikor a Várszínházba kalauzolt el bennünket a jól felkészült riporter. Különböző szakemberek — tervező, igazgató, rendező... — megszólaltatásával a színház mai problémáinak megoldására kereste a választ. Az épületet végigjárva — a riportalanyok segítségével — hű képet kaphatott a hallgató az eredetileg kolostor és templom funkcióját betöltő színház mai gondjairól. Az igazság az ugyanis, hogy a Várszínház kinőtte önmagát. Nincs hátsó, illetve oldalsó színpad, nem megoldott a díszletek tárolása, a statiszták a folyosón öltöznek és az épületet nem lehet bővíteni. Megalkuvásra van szükség, hogy a nem kielégítő technikai háttér mellett színvonalas alkotómunka folyhasson. Sok hátránya és sok előnye van, mely utóbbiakat ki is használják — Kerényi Imre rendező szerint — mivel a színházat mindenütt lehet játszani. A lényeg a gondok ellenére is — a játék. Visy László kereste a megoldást. Lényegretörő kérdéseire, közbekérdezéseire, megálapitásaira, úgy tűnt, őszinte válaszokat kapott. Az eredetileg kamaraelőadásokra tervezett Várszínház funkciója megváltozott. A közönség igénye miatt havi tizenkét nagy előadást rendeznek, s az előcsarnokban — nagyon okosan —, helyet biztosítanak a társművészeteknek. Az elhangzott riportból — Visy László igyekezetének ellenére — csak egy-két kérdésből következtethetett a hallgató arra, hogy nem vették figyelembe a majdani igényeket. Ez okozza most a gondokat, a szépen megvalósított terek tönkremenését. Reméljük, a megoldásról is hallunk majd. — él — Látogatók a högyészi bemutatón
