Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-14 / 88. szám
1984. április 14. NÉPÚJSÁG 11 Lesz-e Szekszárdnak galériája 7 A múzeumalapításban nagy szerencséje a városnak, hogy európai műveltségű tudósára, Wosinsky Mór tanácsára hallgatott. Wosinsky — a múzeum első igazgatója — Szekszárd első közgyűjteményét az újonnan épült gimnázium nyolc tantermében helyezte el. Ekkor 1899-et írtak, és két év múlva, a XX. század első évében, felépült a Vásártéren a mai szemmel is modern neo-reneszánsz múzeumpalota. Az alkotók előrelátó gondolkodására vall, hogy nyolcvanegynéhány év után is korszerű az épület, a benne kiállított anyagot pedig a legjobbak közt tartják számon. (A vidékiek — elsősorban a külföldiek — a múzeumot látván a várost jóval nagyobbnak gondolják !) Az évtizedek során — főképpen a második világháború után — jelentős számú (1500 műalkotásból álló) képzőművészeti anyag gyűlt össze. Az anyag értékelését a szakfelügyelet (Magyar Nemzeti Galéria) a közelmúltban végezte el. Idézet a szakfelügyelői jelentésből: „A festészeti gyűjtemény hozzávetőlegesen 500 darabja szép számmal tartalmaz XVIII. századi, részben külföldi, részben ismeretlen — még azonosításra váró — művésztől magas színvonalú portrékat, mitológiai ábrázolásokat és tájképeket. Kiemelkedően magas színvonalú a XIX. századi magyar festészetet képviselő anyag, amelyben olyan élvonalbeli mesterek szerepelnek, mint Donát János, Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Kovács Mihály, Molnár József, Györgyi Giergl Alajos, Brodszky Sándor, Orlai Petrich Soma, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. Kiegészíti ezt egy nagyszámú, ismeretlen művésztől származó igen kvalitásos XIX. század eleji portréanyag, amely még feldolgozásra vár. A festészeti gyűjtemény XX. századi része kevésbé jelentős, de Orlai Petrich Soma: Szép Ilonka azért itt is található néhány kiváló művész színvonalas munkája, mint Mednyánszky László, Paczka Ferenc, Ivá- nyi-Grünwald Béla egy-egy alkotása, amelyet helyi és kortársi művészek anyaga egészít ki. A festészeti anyag mellett nem kevésbé jelentős a főleg XVIII—XIX. századi külföldi és magyar mesterektől származó metszetgyűjtemény, amely tartalmaz igazi művészettörténeti ritkaságot is, és igazán méltó lenne a bemutatásra”. Egyik szemünk örül a más városok képtár- és gyűjteményalapítási törekvései és sikerei láttán (Pécs, Szombathely, Szentendre, Dunaújváros, Kalocsa, Kecskemét, Kaposvár, Gyula, Sárospatak, Vác), a másik meg sír, hogy városunkban negyven éve ott áll kihasználatlanul az a gyűjtemény, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria „magas művészi színvonala és művészettörténeti értékei miatt” állandó kiállítás keretében történő bemutatásra javasol. Ilyen kvalitásos anyag — a szakfelügyelet véleménye szerint — Szek- szárdon kívül vidéki múzeumainak közül csak kettőben van. Tegyük mindjárt hozzá, hogy e minősítő összegzés és javaslat még annak a 18 képnek a felfedezése előtt került Ismeretlen f.: Világosi fegyverletétel (órakép) Haán Antal: Ju dith és Holofernes papírra, amelyek közül ott van az a hat nagymértű képből álló, 1780-ban készült sorozat is, amely a barokk viseletét ábrázolja. E sorozat képei nem mérhetők sem az olasz, sem a németalföldi mesterek mércéjével (a most talált képek közt jóval kva- litásossabbak is vannak), de művészettörténeti értéküket növelheti, hogy a magyar barokk világi piktúra olyan időszakában készültek, amelyből viszonylag kevés festmény került a közgyűjteményekbe. A kutatásra vár, hogy az — eddigi ismereteink szerint — 1780-ban még fiatal magyar festő életútját és életművét feltárja. Azzal is számolunk, hogy a feltárási, feldolgozási munka során újabb — reméljük kellemes — meglepetésekben lesz részünk, hiszen a múzeumnak mind ez ideig nem volt művészettörténésze, önálló gyűjteménykezelője is csak három éve van egy tanár-népművelő személyében, aki az egyetemen végzi művészettörténeti tanulmányait. A megye művelődésügyének irányítóit a képtár sorsa a hetvenes évek közepétől foglalkoztatja. A konkrét hely és program kialakítására 1979-ben került sor, amikor a megyei tanács művelődésügyi osztálya megbízást adott a Bács-Kiskun megyei Tervező Vállalatnak a szekszárdi zsinagóga átalakítási munkálatainak tervezésére. A megbízó olyan igényes építészeti megfogalmazást kért, amely a korszerű anyagok felhasználásával az épület háromhajós szerkezetét úgy adja vissza, hogy a falakkal párhuzamosan futó galéria és a földszinti rész így gondolati egységet képezzen, és sugallja azt az érzést, hogy az egykori zsinagóga a művészetek temploma. Az épület program szerinti funkciója kettős: egyrészt képtár, a múzeum képzőművészeti anyagának állandó kiállító- helye, másrészt a kisebb rendezvények, hangversenyek, irodalmi estek közösségi tere. Kerényi József főépítész a feladatot művészien oldotta meg. A századvégi épület a megújhodás után is megőrizte keleties ornamentikáját, romantikus varázsát. A galériarészek ezernyi fényforrása a képeknek, szobroknak egyenletes megvilágítást ad, a rendezvények középre, a főhajóba kerülnek, de megfelelő nagyságú pódium is van. Különös játéka a sorsnak, hogy a képtár is „albérletben” kezd, mint hajdan a régészet és a néprajz, azzal a különbséggel, hogy a „főbérlő” most nem a gimnázium, hanem a rendezvények gazdája, a művelődési ház. Bízunk benne, hogy az idő „társbérletté”, majd egyre inkább gyümölcsöző együttműködéssé érleli a jogi kereteket, hiszen mindnyájunk érdeke, hogy a maximálisát adjuk. Tiszteletet parancsolóan szép az épület, magas művészi értékűek a képek és a szobrok. Ilyen környezetben muzsikálni vagy zenét hallgatni, verset mondani vagy prózát hallgatni előadóművésznek és hallgatónak is felemelő érzés. Paradox helyzet: egyetlen megyéje vagyunk az országnak, amelynek még nincs galériája, állandó kiállítás bemutatására alkalmas kiállítóhelye. Az ifjúságnak más vidéki városokat vagy Budapest múzeumait kell felkeresnie ahhoz, hogy történeti anyagot láthasson, mert ezek a gyűjtemények — amellett, hogy tanulságosak, — mással nem pótolható élményt nyújtanak. Perczel Mór. Csapó Dániel, Bezerédj István portréi, az ismeretekbe ágyazódva, szülőföld- szeretetet és magyarságtudatot mélyíthetnek; a nevelés- és ízlésfejlesztésben a mitológiai és biblikus témájú alkotások éppúgy felhasználhatók, mint a csendéletek és tájképek. Közös sajátosságuk a művészi érték. A Kiss Bálint: Zrí nyi kirohanása műalkotás az egész emberre hat, érzelmi és értelmi komponenseit is megmozgatja. Ha jól sáfárkodunk az anyaggal, a nevelésnek olyan csatornái nyílnak meg, amelyek eddig hozzáférhetetlenek voltak. Mondanunk sem kell, hogy mennyire féloldalas az a művészeti nevelés, amely nem jut tovább a vizuális közeg formanyelvének kialakításánál. Szükség van a műtárg” keltette katartikus élményre, az alkotással való közvetlen és többszöri találkozásra is, hiszen a képzőművészeti nevelés központjában az élmény áll, s a művészet tudatformáló funkciója is az élményen keresztül érvényesül. A történeti anyag mellett lehetőség nyílik a kortársi művészet reprezentánsainak bemutatására is. Gondos válogatással ás jól átgondolt fejlesztéssel viszonylag rövid időn belül elérhető, hogy a magas művészi színvonalú és művészettörténeti értékű 18—19. századi gyűjteményhez hasonló értékű 20. századi kép- és szoboregyüttes is képződjön, olyan, amely egyúttal akár még az ezredforduló magyar képzőművészetét is reprezentálhatná. A művészeti nevelésben — a kronológiai áttekintés mellett — szükséges az egyes korok, törekvések és stílusok, a művészi csoportosulások és életművek bemutatása is. Erre a célra a művészetek házává váló egykori zsinagóga egymagában kevés (80—100 műalkotás befogadására képes), ezt a feladatot csak a mellette álló múzeummal együtt fogja tudni ellátni. Már csak a pedagógiai hasznosítás miatt is célszerű a két épület programját — a múzeumi hálózat áramkörébe iktatva — együtt tervezni, s a múzeum időszakos kiállítótermét évente 3—6 hónapra a vizuális nevelés és ízlésfejlesztés szolgálatába állítani. Arra kell törekedni, hogy Szekszárdnak ne csak galériája, hanem egyszersmind olyan képtára legyen, amely — amellett, hogy minőségi változást hoz a képzőművészeti nevelésben — még a város mellett egyébként továbbhaladni óhajtó turistát is arra ösztönözze, hogy a művészetek háza megtekintését rv-ogramiába iktassa. A feltételek adottak, a többi rajtunk múlik. VADAS FERENC Fotó: GAÄL ATTILA Albumlapozó Frank János: Czöbel Száz esztendeje született, nyolc éve halott sokáig egyetlen festőnk, akiről a modem festészet annalesei egyáltalán megemlékeznék. Legendás alakja tűnt időbe vész, de művészete, szelleme változatlan fénnyel ragyog művészetünk egén. Népszerűsége nem halványul, Művei egyetemességükkel szemet és szívet simogató bűvöletben tartják érdeklődésünket. Szentendrei múzeuma valóságos zarán- dóklhelye a művészet és ember harmonikus egymásrautaltságában hívőknek. Végső távozása óta több tanulmány, cikk méltatta, jelölte helyét a művészettörténetben. Mégis feltűnő, hogy utolsó önálló albumunk 1970- ben adott válogatást életművéből, Philipp Clarisse gondozásában. Részletes Czóbel- monográfia megalkotására pedig még nem akadt vállalkozó. Némileg hiányt pótol — véljük joggal — a Frank János előszavával útra bo- csájtott reprezentatív album. A Corvina-sorozattá terebélyesedő vállalkozásában egy- egy Derkovits-, Szinyei- és Mednyásaky-válogatás a közvetlen előzménye a gyakori lapozásra méltán rászolgáló kötetnek. A borítóra került képet — Festők a szabadban — meg akár jelképnek tekinthetjük. Czóbel ugyanis pályája végezetéig kitartott a „szabad” kínálta látvány mellett, s ama kevesek egyike, akit a festéstől senki és semmi nem téríthetett el. Szüntelen jelen volt kora művészetének áramlásában, de „önszervezője” egyedül a munka, a megteremtett alkotás. A festő rokonszenves alakját formálja — egyéni színfoltokat felrakva, — plasztikusabbá Frank János érzékletes és meleg hangú írása. Könnyen szakítja ki magát a bevezetők lélektelen sablonjaiból, mert amit közölni akar és tud pár oldalon, aZt személyes élményeinek garmadája hitelesíti. A lendületes fejlődésvonalat felrajzolva, a képek halmazából bontja ki Czóbelt, a mindennapok apró, ám fontos dolgaival harmóniában élő embert. Az egykori kis ház formái, zugai, színei, a kert gyümölcsfái az a keret amelyben „festő volt, csakis festő” a Párizsból megtért mester. Frank János kezdő műítészként ismerkedett véle, kiállítást rendezett „helyi festők” munkáiból Szentendrén. Az 1954-es tárlat — Fülep Lajos „felléptével” — műtörténeti rangú eseménnyé vált. Most megtudhatjuk, hogy „vérfagyasztóan éles” szavakkal „szabályos vádbeszédet tartott a korszak művészetpolitikája” ellen. A sodró erejű írás összefoglalja a pálya fontosabb fordulatait. A diákot Párizs és Rippl-Rónái vonzotta, nyaranta Nagybányán fest, majd az „álmok városába” Utazik. A francia művészvilág magáénak vallja, a legnagyobbak között állít ki rendszeresen. Itthon is számon tartják. 1936-ban látogat Szentendrére, három év múltán pedig végleg a hangulatos városkát választja lakhelyéül. Az első Kossuth-díjasok között van, majd részesedik az „ötvenes évek kisemmizé- séből”. Végül megnyugtató elégtételt kap a még életében megnyíló állandó kiállítás megnyitásával. A „közbeszúrt” bekezdések értékelik a korszakolás kérdéséit, sajátos, szűknek látszó, ám új kérdéseket bővi- ben termő témavilágát. Gent- hon szerint „mindent, emberi alakot, tájat, szobabelsőséget aktot egyaránt csendéletnek lát”. Frank megtoldja azzal, hogy a „Czóbel-csendéletnék szabályos liturgiája van”. A bizonyítás után néhány kiemelkedő mű bírja vallomásra a szerzőt, ürügyet teremtve a stílusjegyek kiemelésére. Befejezésül „Czóbel ügyvédjének szerepét vállal, va” a pálya mérlegét vonja meg, utalva a korra, kortársakra, szellemi mozgásokra. A „centenáriumi” kötet életrajzát nagy részletezéssel Kratoohwill Mimi állította össze, öt dicséri az irodalomjegyzék — tételei jól érzékeltetik a festő nemzetközi elismerését! — és a remekül, nagy gonddal válogatott képanyag. Nem kis része van a „születésnap” méltó megünneplésében. Egyetlen adatot hiányolunk, mert fontosnak érezzük. Tudtunkkal életében utolsó hazai tárlatát a győri műcsarnokiban rendezték 1974-ben, ahol a mester is megjelent. „Festészetem a traditióban van, ez teszi újjá, utánoztam a régieket, ezért egyéni” — írta akkor saját katalógusába munkássága összefoglalásaként. Az album kézzelfogható bizonyítékokká) szolgál ötvenegy színes műmellékletével a summázat igazsága mellett. SALAMON NÁNDOR
