Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-13 / 61. szám
A^ÉPÜJSÁG 1984. március 13. Moziban Videomanipnláció A doktor és szereim ese egy fogadáson A nagy mozik filmjein és a televízió hetente osztott krimidózisain nevelkedett lelkünk újabb és újabb rettenetre és feszültségre szomjas. Bűnözésben amúgy sem szerény világunkban — felejtve minden otthoni gondot, bajt és terrort — egy- re-másra beülünk a nézőtérre, és várjuk az izgalmakat, s a jó győzelmét. Alapállás ez, s ha nem ilyen alapról néznénk a krimiket, akkor bizony önmagunk is elkövetőkké válhatnánk. Ám, többnyire a nézőtéren ülő filmbarát kénytelen végigszenvedni a cselekményt, így győztes-kielégültként távozik még akkor is, ha a rendező alkotásával nem döntötte kómába. Az utolsó kifejezés a Michael Crichton rendezte amerikai film esetén amolyan megértéshez szükséges kulcs. Mert Michael Chrich- ton rendezte azt a filmet is, amit Kóma címen láthattunk, és kilométer hosszúságú emberkígyó várakozott a vetítéskor bebocsátásra. Mivel azonos alkotó esetén egy újabb filmet nem lehet „új lapként” kezelni, így M. C.-től sem határolható el az előző, lúdbőröztető krimi. A Kóma jó volt a maga nemében, a Szupermodell — eredeti címe: A néző — olyan sovány mutáció, amely nem viseli magán az eredetiséget és a feszültséget. Utánérzések tucatja fedezhető fel ebben a krimisített sci-fiben. Nem annyira eredeti a film alapötlete, hogy most bőven ismertessük. A plasztikai sebész és tökéletes modell közösen vállalt harca a szupermodern, videó- manipulációt felhasználó reklámnagyhatalommal szemben annyira egyértelmű, hogy azon döbbenünk meg, hogy miért nevezik kriminek ezt a mesét. Hiszen már Andersentől tudjuk, hogy a jó mindig győz a rossz felett, és a gyilkos is elnyeri méltó büntetését. Ha nem a legyőzni választott kezétől, akkor egy rendőrségi magnumtól. Larry Roberts (alakítója Albert Finney) első számú amerikai plasztikai sebész, aki szebbíteni képes az amúgy is tökéletes anatómiai méretekkel megáldott modelleket. Cindy (alakítója Susan Dey) pedig egy, a meggyilkolni rendeltetett modellek közül. A háttérben ott hatalmaskodik a Cég. a reklámkonszern, amely pszichikai manipulációval, videoszalagra készít bárgyú reklámokat. Cindy túl tökéletes, és ezt nem képes bevenni a számítógép, már csak azért sem, mert az ilyen kifogástalan arányú és szépségű nők az elnökválasztási hadjáratkor a jelölt esélyét csökkentenék. A Michael Crichton rendezte film sci-fi módra az amerikai elnökválasztásnál lyukad ugyanis ki. Kiagyalt a rendező egy olyan videó-lézer terrort, amely a képernyőről képes befolyásolni az átlagos amerikai állampolgárt, hogy kit válasszon meg elnökének. Ez a lényeg, s a háttérben, amolyan epizód játékként, izgalom nélkül szemléljük a doktor, a bodell és a Reston cég kibereinek és vezetőjének hosszú és feszültségtől mentes maratoni hajszáját. A másfél óra végeztével kis terror-dózisunkat megkapjuk. A jó, mint már annyiszor, győzedelmeskedik az elfajzott fölött. SZŰCS LÁSZL.Ö JÁNOS Szekszárdiak a miskolci sportcsarnokban Aligha tagadható, hogy a Benkó-együttes fellépése volt az első számú vonzerő, amikor az Országos Filharmónia összevont koncertre ajánlotta az ifjúsági bérlet sorozatban azt a dzsesszműsort, amelyben két szekszárdi együttes is fellépett. Nevezetesen a Big-band zenekar és a Spirituálé együttes. Ben- kóék a dixiland koronázatlan hazai királyai — talán nem túlzás mondani világhírű királyai — s már pusztán bekonferálásuk, vagy megjelenésük beat-koncer- tekhez hasonló taps- és füttyvihart vált ki. Aligha tagadható az is, hogy igazán csak a szakmabéliek tudják, ismerik a hazai, vidéki zenei élet kiválóságait, jeles együtteseit. Mindezt pusztán azért bocsá- tanám előre, mert meggyőződésem, hogy a két szekszárdi együttes igazán kellemes meglepetése volt a miskolci ifjúsági hangversenynek, méltó partnere Benkó- éknak abban, hogy a dzsesz- szel megismertette az ifjúságot. A Spirituálé együttes szépen feldolgozva, nagy átéléssel, tisztán, harmonikusan építkezve adta elő számait. A Kocsis Antal vezette együttes olykor bravúrosan szép megoldásaival igazán magas művészi színvonalat képviselt, csak őszintén sajnálhatjuk, hogy a miskolci sportcsarnok akkusztikája sok kívánni valót hagy maga után. Hasonlóképpen nagyon kedvező benyomást tett a fiatal — főként középiskolásokból, de általános iskolásokból .is álló — közönségre a Bing-band együttes vezetője, Pecze István, összeszokott, rendkívül tehetséges együttes benyomását keltették feszesen előadott számaikban. Néhány virtuóz szólóbetét, s jó pár különösen árnyalt szép megoldás váltotta ki a legnagyobb tapsot. A miskolci ifjúsági hangverseny két ellentétes stílusú együttesre épült. A tanulságát alighanem érdemes itt és most megvonnunk. Azt nevezetesen, hogy jó lenne jobban ismernünk egymást, jó lenne többet tudni a vidéki — még ha hazai méretekben távoli — zenei életről. Két felkészült, kitűnő vidéki együttest ismerhettünk meg. A minősítés talán nem sértő, ha hozzátesszük, a fővároshoz viszonyítva Miskolc is vidék. Hatezer fiatal hallgatta meg két óra leforgása alatt a koncertet. Hatezren ezentúl ezt- a két együttest is hozzáasszociálják Szekszárd nevéhez. Ez talán nem is olyan kicsi dolog. CSUTORÁS ANNAMÁRIA Rádió Tessék figyelni! Érdemes ugyanis számon- tartani azt, hogy mikor jelentkezik a Magyar Rádió Kerekes István szerkesztette tudományos mozaikja, mely havonta kínálja magát ezzel a címmel: Ha még nem tudná... Információrobbanásos korunkban, mely nem kedvez a polihisztor hajlandóságú koponyáknak, szabad-e ilyen szónokias címet adni egy ismeretterjesztést szolgáló műsornak? Véleményem szerint igen, hiszen ha dobra nem is verjük, a szűk és a tágabb világ megannyi dolgáról megközelítően sem tudunk annyit, amennyire azt mondhatnék, hogy elegendő. Gondolom, ezért hatott rám a fölfedezés erejével az, amivel harminc peic alatt a márciusi tudományos mozaikban Benda Kálmán műsorvezetőként megkínált. Szórakoztatóan, ugyanakkor okulásra, azaz ismeretek pontosítására, gyarapítására alkalmasan. Ha nem lenne ez a Petőfi adón megszólaló műsor, ki kellene találni, hogy szót kapjanak benne a tudományok kortárs művelői, elmondandó ami szakterületükön végzett munkájuk friss eredményeként érdemes a nagyközönség figyelmére. S mindig röviden, tömör 2—3 percben. Mit hallhattunk legutóbb? Egy színházi bemutató kapcsán a nyírbátori Krutsay oltár létrejöttének asszonyi hűtlenségre és némi férfi-lel- kiismeretfurdalásra visszamutató hiteles történetét. Majd azt, hogy rosszul tudjuk; 1848-ban Petőfi Nemzeti dala nem a Nemzeti Múzeum előtt tartott népgyűlésen hangzott el első ízben, de még másodízben sem... S akadt számunkra, Tolna megyében élők számára is szóba kevésszer kerülő információ a bonyhádi németek hűségmozgalmáról, melyről az ifjabb korosztályokhoz tartozók alig tudnak valamit. Jól szerkesztett, hasznos műsor ez a Ha még nem tudná..., ennél már csak az lehetne hasznosabb, ha sokan felfedeznék milyen forrását hordozza általános műveltségünk pallérozásának, de megfelel a műsor ama célnak is, hogy a hallgató — aki többet szeretne tudni — késztetést kapjon könyvtári búvárkodásra egy-egy adás alkalmával. — a — Színházi esték Az elveszett levél Ion Luca Caragiale a román irodalom klasszikusa, akinek Az elveszett levél című vígjátéka ma sem veszítette el frisseségét, s nemzetközi sikere is megmaradt. Caragialenak volt miből merítenie, alaposan megismerhette a századvég román életét, mert volt házitanító, fordító, működött a román színházak főigazgatójaként, de volt kocsmáros is, hogy egyéb mesterségeit ne is említsük. Azt is feljegyezték, hogy egyik vígjátéka, a Viharos éjszaka bemutatója után botokkal fölfegyverzett haragosai várták a színház kapujában, s hogy mindenképp kellemetlenkedjenek neki, még plágiumpert is indítottak ellene azzal, hogy Megtorlás című darabját egy Kemény István nevű magyar szerzőtől lopta, de kiderült, hogy ilyen nevű magyar író nem is élt. Végül belefáradt az otthoni harcokba, s 1904-ben Berlinben telpedett le, ott is halt meg 1912-ben. Az elveszett levél sűrítve mutatja Caragiale művészetét: a társadalom minden rendű és rangú alakja felvonul ebben a darabban, amelynek forrásait épp úgy kereshetjük a korabeli francia bohózatokban, mint Gogol Revizorában. A magyar irodalomban is van társa, Nagy Ignác, a néhány évtizeddel előbb keletkezett Tisztújítása, vagy Eötvös Éljen az egyenlőség című vígjátéka azonban szelíd idill Caragiale vit- riolos humorához képest. Nagy Ignác ezt a két sort írta vígjátéka mottójául: Ha nem virít is tulipán, Mégis ő lesz az alispán. Erről és nem másról van szó Caragiale vígjátékában is, mert az igazán elhanyagolható, hogy itt képviselőválasztásról szól a történet. Hősei annyira elvetemültek, hogy csak nevetni lehet rajtuk, de ez a hitványság butaságból és hatalomvágyból táplálkozik, s kérdés, egyáltalában szüksége volt-e Ca- ragialénak arra, hogy valamit is hozzáadjon a valósághoz? Mert itt minden a valóság lenyomata, s ebben a tragikomikus kavargásban az író beérheti azzal, hogy a színpad törvényei szerint lépteti fel a valóság figuráit. Maradandó vígjáték Az elveszett levél, s a Szolnoki Szigligeti Színház a remekműhöz méltó előadásban újította fel. Árkosi Árpád kitűnő jellemeket állított színpadra, ugyanakkor gondja volt a. látványra is, mindehhez hozzájárult Dragos Georgescu, aki vendégként a díszleteket és jelmezeket tervezte, s ebből a szerencsés összefogásból az évad egyik legjobb előadása született. A hagyományos keretek között marad a játék, közben azonban a nézőtér is a színpad része lesz, ahol választópolgárok, zenészek, titkosrendőrök tolonganak, s így mi is a játék kellős közepébe kerülünk. A színészek kísérteties hűséggel keltik életre a múlt árnyait, Zala Márk, Árdelán László, Takács Gyula, Dezsényi Péter, a vendég Csíkos Gábor, s mindenek előtt a kitűnő Fekete András játéka egy régvolt világ hibátlan tükre, nagyon jó Fehér Ildikó. s legföljebb Nagy Sándor Tamás játékában érzünk némi félreértést: Catavencu ügyvéd és laptulajdonos épp oly valóságos figura, mint a kisváros többi alakja. A „sikeres” választás végén, midőn az elveszett levél körüli bonyodalmak is elsimulnak, tűzijátékkal ünneplik önmagukat — és a jó előadást — a darab szereplői, s legföljebb annyi megjegyzésünk lehet, hogy némi jótékony húzás pergőbbé, elevenebbé tette volna ezt a ma is kitűnő komédiát. CSÁNYI LÁSZLÓ Tévénapló Moliére Azt mondják, színész számára nincs kis szerep, ami valószínűleg így is van, de az is igaz, hogy vannak igazi nagy szerepek, s minden színész azzal a reménnyel kezdi pályáját, hogy egyszer, legalább egyszer életében Shakespeare szövegét mondhatja. Vagy Moliére-ét. A pálya elején Rómeó áll, a végén Lear, s Moliére is kínál szerepet minden életkornak. Itt van például Harpagon. Nem valami ütődött vénember, nagyon is agyafúrt kalmár, aki a pénz minden- hatóságának tudatában él, s hitelügyletei, melyeket nagyon humorosnak találunk, roppant találékonyak. Kamatot is csupán öt és fél százalékot kér, de azt valóban méltányosnak kell találnunk, hogy hozzátesz még húsz százalékot, miután maga is kénytelen mástól kölcsönvenni a kért összeget. Ezer tallért így is visszatart, de jelentős értékeket ad cserébe, mennyezetes ágyat, széket, takarót, faliszőnyeget, asztalt, s még egy kitömött gyíkot is, ami „szemgyönyörködtető ritkaság”. Márkus László művészi pályájának jelentős állomása A fösvény címszerepe, a Madách Színház felújítása minden bizonnyal neki szólt. Ez a klasszikus Harpagon (de miért ejtik a nevét a darabban végig h-val?), a pénzébe szerelmes fösvény, pontosan úgy, ahogy Moliére megírta, s ahogy a Comédie-Francaiese-ben ma is játsszák. Ezzel szemben Lengyel György színpada szakít a több évszázados Moliére-hagyománnyal, felbontja a színpadot, s bemutatja a színfalakon kívüli eseményeket is, mint a pénzes ládika elrejtését és ellopását. Javára válik mindez a klasszikus komédiának? Nem lehet megállapítani, már csak azért sem, mert a színészi játék nem egységes. Márkus tökéletes Moliére-színész, miként Schütz lla, Tímár Béla, legtöbbször Körmendi János és nyúlfarknyi szerepében Vándor József. A legtöbben inkább szerepet mondanak, s akár egy spanyol vígjátékban is fölléphetnének, pedig nálunk nagy hagyománya van Moliére-nek. Ezektől függetlenül is jó az előadás, bár az is igaz, hogy Moliére-t nézni mindig öröm. Főleg, ha Márkus áll a középpontban, aki nagy művész, s emlékezetesen jó Harpagon. Klasszikusról van szó, tehát minden momentum fontos. A műsorközlő hölgy hangsúlya is. Á darab címe ugyanis nem „Afös-vény”, — máskor is bántja az érzékenyebb fület, ebben az esetben fokozottabban. Koktél- fűszer nélkül Különböző likőrökből, pálinkákból — cukor és fűszerek hozzáadásával — készítik a koktélokat, melyek különleges ízösszetételük miatt igen-igen itatják magukat, s ezért szívesen fogyasztják — sokan. Gondolom, sőt nyilvánvaló, hogy a koktélital szinonimájára kapta a televízióban már jó ideje rendszeresen jelentkező Szombat esti filmkoktél a címét. A legutóbbit nézvén is azon tűnődtem, hogy a cím tetszetős és találó lenne, amennyiben teljes mértékig — de legalábbis közelítően — fedné a tartalmat. Ugyanez vonatkozik a keverési arányra. Vagyis az első egy-két összeállítás még az újszerűség varázsával(?) hatott, aztán az embernek olyan érzése támadt, hogy az alapanyagokkal és magában a mixerrel van gond. Ugyanazok az epizódok kerülnek sorra az adásba — például a Breki és a többiek, vagy a Menő Manó — valamint egy-egy film, meg valamilyen zenés összeállítás. A Brekiék műsora egyre szellemtelenebb, egyre olcsóbb poénokra épül, s a korábban szeretett Manó is kezd fárasztóvá lenni, főként, ha egy este két ötpercesét is lehet szerencsénk látni. És ejtsünk szót a változó műsorokról. Mind-mind a könnyűműfajok kategóriájába tartoznak. Mintha a nagyszámú nézősereg között nem is lenne senki, aki komoly zenében, folklórban lelne szórakozást. Ügy vélem, hogy a tévében is, mint más tömegkommunikációs eszközök esetében, helye van a paneleknek, jó, ha a néző ugyanazon időpontban leli meg az egyes műsorokat. De úgy tűnik, hogy a filmkoktélra ráférne némi megújhodás, de legalább annyi, hogy újszerű ízeket nyerhessünk az italok aránya, összeválogatása következtében. Egy műsort átvariálni nem bűn. S főként akkor nem az, ha az új többet ad a korábbinál. — hm — Néptáncosok gálája Ha valamilyen rendezvényre a tizedik alkalommal kerül sor, nyugodtan tekinthetjük hagyománynak. Így van ez a hagyományőrző népi együttesek és néptánc- csoportok részére indított országos találkozó esetében is. Tizedszer köszöntötte Szek- szárd városa e találkozó területi bemutatójának gáláját. Aki rendszeresen figyelemmel kísérte ezeket az alkalmakat, a változás és ma- radandóság létét tapasztalhatta. Változás az együttesek, csoportok, zenekarok tagjai sorában, maradandó- ság a szándék, a cél, a hagyományápolásban, -őrzésben. Továbbra is így legyen. Igazolta a szekszárdi gála is, hogy a rendezvénysorozat túlélte a divatok tiszavirág életét. Minden ilyen találkozó — két évenként — a csoportok minősítésével, munkájuk értékelésével jár. Szakemberek mondanak szigorú Diraiatot minaen udvariasságtól, salangtól mentesen. Talán éppen ez hosszú életük titka, az az egyenes, egyszerű beszéd, amit Váraljától Nyírbátorig mindenki megért. A gálán felvonultak a kétnapos találkozó legjobbjai. Szemet, szívet gyönyörködtető jelmezeikben. Ami örvendetes volt ezen felül, hogy néhány együttes megújult programmal állt elő. A továbbélés legbiztosabb jeleként láthattuk a bogyiszlóiak „Fonó” játékát, Parais István: Cigány című tánckompozícióját a dombóvári Kapos együttes előadásában. Hasonló új formát és szellemet villantott fel a szekszárdi együttes Lányi—Szabadi: Rábaközi táncával. A gála tanúsága szerint lehet és kell élni hagyományként hagyományban. DKJ Hagyomány a hagyományban
