Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-01 / 51. szám

Képújság MÁRCIUS I CSÜTÖRTÖK Névnap: Albin A Nap kél 6.25 — nyugszik 11.29 órakor A Hold kél 6.22 — nyugszik 16.01 órakor Hatvanöt évvel ezelőtt, 1919. március 1-én ismét Budapesten jelent meg rendszeresen az első magyar kommunista lap. a Vörös Újság. * GÁZPALACK-ROBBA­NÁS. özvegy Gyöngy Vincé- né 81 éves nyugdíjas Buda­pesten, a XVII. kerület, Hi­dasnémeti utca 50. sz. alatti családi házában egy 2 kilo­grammos pb-gázpalackot a bekapcsolt elektromos tűz­helyre helyezett. A melegtől a palack felrobbant, ennek következtében a lakóház összedőlt. Az anyagi kár je­lentős, özvegy Gyöngy Vin- céné könnyű sérüléseket szenvedett. + A BONYHÁDON és a város környékén tevékeny­kedő propagandisták febru­ár 28-án az oktatási év utol­só klubfoglalkozására gyűl­tek össze a bonyhádi Vörös­marty művelődési központ­ban. Ez alkalomból a klub vendége volt Tolnai László, a Magyar Leszerelési Bizott­ság elnöke, aki külpolitikai kérdésekről és a leszerelés kilátásairól tartott előadást. Az előadást konzultáció kö­vette. (Lovák András) ~ AUTÓBUSZOKKAL a busójárásra. A Volán 11-es Vállalat is kedvezményt ad, mint a MÁV: a menettérti jegy hetven forintba kerül, és ezzel a megye területéről lehet Mohácsra utazni már­cius 4-én. O KIVÉGEZTÉK a török­bálinti gyilkost. A Pest Me­gyei Bíróság Toldi László, törökbálinti lakost aljas in­dokból, különös kegyetlen­séggel elkövetett emberölés bűntette miatt halálbünte­tésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1984. január 20-án kelt határozatával az első fokú bíróság ítéletét hely­ben hagyta. Az iszákos élet­módot folytató Toldi László — aki korábban felesége megölése miatt már 15 évet töltött börtönben — 1982. október 1-én hajnalban — hogy élettársán bosszút áll­jon — 4 éves leánygyerme­kükre rágyújtotta a házat és az alvó kislány meghalt. A kegyelmi kérvény elutasítá­sa után az ítéletet szerdán hajnalban végrehajtották. (MTI)­Gil gróf nemrég kötött házas­ságot Suzann-nal, és máris na­gyon féltékeny rá. Gyanakvását alátámasztja az a körülmény, hogy valahányszor belép fele­sége szobájába, ott mindig ci­garettafüst szaga fogadja. Gil végére akar járni a dolognak ... S hogy nyomozása milyen ered­ménnyel járt, megtudhatjuk Wolf—Ferrari: Suzanne titka című egyfelvonásos vígoperájá­ból, amelyet i óra 2 perctől su­gároz a Kossuth adó. Dzsessz Szekszárdon címmel ad műsort a tv 2-es programja IS óra 30 perctől. A szekszárdi megyei művelődési központban megrendezett hangversenyről a pécsi körzeti stúdió készített összeállítást. Közreműködnek: a Szekszárdi Dzsessz trió, a Vibrafonos kvartett, a Spirituá­lé együttes, a Pécsi Nevelők Háza rézfúvós kvintettje, a Pé­csi Balett táncosai, valamint a Szekszárdi Bigband Stark Ti­bor vezetésével. A Szekszárdi Bigband tagja. két Felvételre keresünk egy gépelni tudó ARCHlVUMKEZELÖT és egy KÉPTÁVÍRÓ- ÉS TELEXKEZELÖT. Jelentkezés személyesen vagy telefonon a szer­kesztőség titkárságán, Szekszárd, Széchenyi u. 36., sajtóház. Tel.: 16-211. (x) A skandináv légitársaság DC—10 gépe Kennedy repülőtér kifutópályáján nem és a tengerben landolt. A 117 utas közül rülést szenvedett. a New York-i tudott megállni négy kisebb sé- (Telefotó)-----------------------------------------------------------------------------------------—----------------------­5-10 fok A várható időjárás az ország terü­letén ma estig: néhol gyönge eső vár­ható, másutt rövid időszakokra kisüt a Nap, csapadék ott nem valószínű. A délkeleti szól kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 5, 10 fok között várható. Sutaagancs Megyei trófeabírálat Tegnap tartották Szekszár­don a tanácsi dolgozók klub­jában a megyei trófeabíráló bizottság rendezésében a megyei trófeabírálatot. A megye vadásztársaságainak tagjai 210 szarvas-, 350 őz- agancsot mutattak be a bí­rálóknak. A korábbi évek eredményeit figyelembe vé­ve megállapítható, hogy az elmúlt vadászati szezonban minden eddiginél több Fang Márton (jobbról) Ózsákon lőtt bikájának agancsa aranyérmes lett A ritkaságszámba menő sutaagancs. Szűcs Nándor Szálkán lőtte. szarvast lőttek ki. Az őzek száma az előző esztendőké­hez hasonló. Megállapítható, hogy az őzek esetében jó volt a selejtezés, az az ál­lomány alakítását jól szol­gálta. A szarvasoknál viszont van még mit tanulóiak a va­dászoknak, a trófeák ugyanis azt mutatják, hogy több hely­telen kilövés történt. Mint mindig, most ás pus­kavégre került egy-ikét ritka agancsot hordozó állat. Kö­zülük is élre kívánkozik az a suta, amely agancsolt nö­vesztett. Mint közismert, ez a dísz csak a bakokat illeti meg. A Szálka környékén lőtt jószág, úgy látszik, meg­próbált emancipálódni... — czs — OLVASTAM Lesz még a kutyában tű! Reszkessetek ölben ülő ebek, tanyák ordasai, vadá­szok szimatai! Jönnek a tűs emberek, hozzák a széru­mot, hogy védjék az embereket a kutyától, a kutyákat a kutyáktól. Hiszen az idén nem kevesebb, mint öt alkalommal hallottunk rádiófelhívást gyerekeket meg­mart kóbor ebek tulajdonosainak felderítésére, hogy hozzák a bilétát illetékes fórumhoz! Az oltás ingyenes. Elkezdődött a mintegy hatvanezer Tolna megyei kutya beoltása, azaz ezek nem is kutyák, hanem ebek. Eb az enyém is? A hatvankilós kiskutyusom, a két­éves kuvasz, amelyet tavaly csak hatan tudtunk lefogni — igaz, az oltóvizet mi is bevettük kadarkában, nehogy bajuk támadjon... Most majd azt teszem, mint egyik barátomtól tanácsként hallottam, hogy adjak egy napi éheztetés után a kiskutyusnak fél liter tejben feloldva tíz szem dorlotint. Hátha segít az „lefogni” a tűtől resz­kető állatot. Merthogy a gazdi, ha védi is magát ez al­kalommal is fél liter fröccsel, az az ő dolga, de a ku- tyust azért kímélni kell! —Pj— Lottó nagynyeremény Fekete Mihály, Tolna, Pálé u. 38., 100 943 Ft-ot vett fel PÉCS KISKERTTULAJDONOSOK ÉS KERTBARÁTOK, FIGYELEM! A Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat Fészek Áruháza 1984. MÁRCIUS 1-TÖL I0-IG kapálógépekből és kerti szerszámokból vásárlással egybekötött kiállítást rendez a Pécs, Rákóczi út 17. alatti megrendelőirodában. Kapálógép-vásárlóink aján­dékba egy 500,— Ft-os vásárlási utalványt kapnak, melyet Fészek Áruházunkban azonnal levásárolhat­nak, a kertiszerszám-választékból. AMÍG A KÉSZLET TART! (79) Högyésziek a Nemzeti Színházért! (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A hőgyószi német nemze­tiségi bizottság — a Hőgyé- szi Állami Gazdaság támo­gatásával — svábbáit rende­zett azzal a céllal, hogy a bál bevételével hozzájáruljon a Nemzeti Színház építéséhez. A Himnusz hangjai után dr. Gsoheidt Mátyás, az ál­lami gazdaság igazgatója mondott köszöntőt, ezt köve­tően Hambuch Géza, a Ma­gyarországi Németek De­mokratikus Szövetségének főtitkára megnyitotta a bált. A megnyitó részeként a gyönkii gimnázium népvise­letbe öltözött tanulói adtak műsort. Hőgyészen a nemze­tiségi kapcsolatok ápolásán mák, erősítésének szép ha­gyományai vannak. Decem­ber hónapban a sváb nép­képviseleti kör népviseleti ruháikból, használati tár­gyakból, eszközökből kiállí­tást rendezett, melyet állan­dó kiállítássá kívánnak fej­leszteni. A hagyományok ito- vábbőrzését hangsúlyozva a svábbá! színfoltjaként a hő- gyészi és a ikisdionogi, szaka- dáti, gyönki, murgaá lányok, asszonyok magukra öltötték a falujukra legjellemzőbb népviseleti ruhákat, bemu­tatva azt a fialtatok és más népek kultúrája iránt érdek­lődőknek. A bál tiszta bevételét — 12 500,— Ft-ot — befizették a Nemzeti Színház építésé­nek ^támogatására létesített számlára. Bárdos Lászlóné Puszi Ott álii a középkorú úr a hentespult előtt, amely mögött csinos asszonyka méri a portékát. — Harminc deka máj, egy sertésszív, egy nyelv. — Tessék, negyvenhét forint. És még mit tetszik kérni ? — Egy pusziit. — Tessék hátra jönni a raktárba. — És a csinos szőke és formás húsárudat alkalmazott köszörülni kez­di a kést... A vevő pedig távozik elöl. Nem megy hátra. — Pj ­Újabb casting-siker A regölyi székhellyel mű­ködő Casting Táv- és Cél­dobó Club tagjai megkezd­ték idei versenysorozatukat. Elsőként a Nyugat-Szlová­kiai Casting Szövetség meg­hívására a szlovákiai Ko­máméban versenyeztek. A serdülő lányok közül a tamási Révfalusi Edit győ­zött, míg a szakályi Győrffy Henriette bronzérmes lett. Az ifjúsági fiúknál a szekszárdi Dienes Csaba diadalmasko­dott a tamási Antal Csaba előtt. A férfifelnőttek között dr. Dienes Ferenc tett az el­ső. Az eredményesen kezdett évad következő állomása a Nyugait-Barlánben rendezen­dő nemzetközi terem-öttusa verseny tesz. A hazai szabad­téri vetélkedősorozat április 1-én kezdődik Ragölyben, majd április 14-én folytató­dik Szakálybam. Kerékpár­különlegesség Elektromos kerékpárt bar­kácsolt magának if j. Szabó Káümán dombóvári szakkö­zépiskolai tanuló. A kem­pingkerékpár csomagtartó­ján elhelyezett villanymo­tort, a pedálok helyére sze­relt 12 voltos akkumulátor hajtja meg. A villanymotor pedig lánchajtással működ­teti a kerékpárt, amely egy­szeri féltöJitéssel 15 kilomé­ter utat képes megtenni kö­rülbelül 25 fcm-es átlagsebes­Magyarszéki Endre Fotó: Dombai István Közszemlén az ötletes jár* mű Nyeregben az alkotó NEPUJS a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség- Szekszárd Széchenyi u 36 710(1 Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eHárással Saphir 96-os gépén a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési d(j: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents